Így neveld a sárkányod :)

Az van ám, hogy amikor a gyerekek megszületnek, és hát te is ilyen voltál, aranyosak, mosolyt csalnak az arcunkra, szerethetőek. Picik, jó érzés magunkhoz ölelni őket, látni ahogy napról napra fejlődnek... mert hát ő a mi gyerekünk.

Aztán növekszik, és hamar kiderül, hogy minden gyerekben van azért alapvetően valami vadság. Mindent akar, ha kell hisztizik is, és bizony minden gyereket meg kell tanítani arra, hogy így nem lehet, nem lehet erővel megszerezni dolgokat. S bár a gyerek ezt nem érti, de idővel tudomásul veszi.

Egészen addig a pillanatig, amíg először nem szembesül azzal, hogy DE :) ...ez pontosan így működik :)

Így tanultuk meg. Ilyenek a gyerekek, ez a gyermeki egocentrizmus, amit aztán majd szerencsésebb esetben kinőnek, pontosabban kinevelünk belőlük.

Aztán jönnek a liberálisok, azt mondják, a gyerekre szépen rá kell hagyni mindent. Arra a gyerekre, amelyikről ők is tudják, hogy van benne hiszti, kőkemény akaraterő, ha valamit erőből kell elvenni.

Vannak a regulázó szülők, akik keményen, rendre, tiszteletre, tisztességre nevelik a gyereküket.

De ki lesz az, aki azzal a képtelen ötlettel áll elő, hogy azt mondja, a gyerekedet neveld szeretetben? Hogy ez az elsődleges irányelv a gyereknevelésben. Talán azért nem mondja ezt senki, mert ez természetes? És mivel jó ideje nem mondja ezt már senki, így ennek már nem is tulajdonítunk jelentőséget? Talán elfelejtettük, hogy a szeretet a legfontosabb, és nem a regula? Vagy gyengeségünkben ráhagyunk a gyerekre mindent?

A gyerekekben van valami vadság... csak egy egészen apró kérdés: A gyerekekben van valami vadság, vagy a szüleikben? Illetve abban a teremtésben, amivel megteremtették maguknak a gyereküket, amilyen szándékkal lehívták a földre azt a lelket? Biztos az, hogy törvényszerű, hogy minden kisgyerekben kell hogy legyen valami vadság? Biztos, hogy a "születésük" után nem azt érzik, nem azt látják, hogy vadnak kell lenni? Lehet, hogy csak akkor, amikor apuka, és anyuka azt hiszi, az a gyerek nem is figyel, valójában pontosan veszi az adást, hogy a szülei kettős életet élnek. Van a gyerekek világa, amibe még belefér a jámborság, és van a felnőttek világa, amibe már annyira azért nem mindig?

Tehát egészen biztos, hogy a gyerekekben kell, hogy legyen valami vadság, ami szelídítésre szorul, amit meg kell bennük regulázni? Vagy ez is lehetséges, és az is, hogy nincs ilyesmiről szó. Hogy valójában minden kisgyerek tiszta lappal érkezik, és csak mi rakunk bele dolgokat? Amiket mi szülők valóságosnak vélünk?

Sok kérdőjel lesz még :)

És az a gyerek ki is? A miénk? A sajátunk? Ki ő valójában? Vagy csupán ránk van bízva, mi vállaltuk, hogy azt a gyereket felneveljük. Azt még kicsi testet, hatalmas lélekkel. Lehet egy gyereket birtokolni? Biztos ez?

A gyerekekben azért van vadság, mert elfogadtuk, hogy ilyenek lehetnek, és már a teremtés pillanatában így éreztük, azért vadak, mert vaddá neveljük őket, vagy... ők is tükrök, hogy anya, apa... ne erőből nyomjátok már! Hogy vegyétek már észre, én ugyanazt csinálom amit ti! Csak gyerekfejjel, gyerek módszerekkel... de nem teremtek, hanem erőből akarom megszerezni. Szóval mért ilyenek ezek a gyerekek? :)

Nem rég óta tapasztalom a pozitív világot. Nem tudom a választ. De ha meg sem próbáljuk, soha nem is fogjuk megtudni. Mi van akkor, ha elfelejted a régi, negatív világot, és úgy gondolsz leendő gyermekedre, hogy abban a kicsi gyerekben fény van, szeretet, béke, harmónia, tudás, teremtőerő? Mert ezek egy pici gyerekben is megvannak már, legalább is szerintem.

Tudunk teremteni egy ilyen nemzedéket, akiket már így várunk itt a földön? Én csipáznám :)

Címkék:

Hozzászólások



én köszönöm!!!

én köszönöm!!!



csipáznád? :) ez a legjobb

csipáznád? :) ez a legjobb már Titok kapcsán gyereknevelési tanácsadóba is átmegy az oldal. szeretem hogy ilyen sokszínűek az írások, és Ugyanaz, neked különösen jó a stílusod ehhez: néha odacsapsz, néha simogatsz, pont ahogy a gyereket szokták nevelni. kösz hogy vagy nekünk!