Haladjunk - Öregséges egész(séges)edés :-)

A csodálatos magyar nyelv...

A humor hatalma...

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Milyen nyelv a magyar, s hogy hát
Európába hogy` került ?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak ezt itt:
Ember, állat hogy` halad ?

Elmondtam, hogy mikor járunk ,
Mikor mondom, hogy megyek .
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépkedek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogyha rohan,
Nem üget, de csörtet -- és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés ?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Mért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés sem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál ,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál ,
Avagy akár bóklászik .

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér.
Más nyelven hogy` mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó mint halad,
Avagy milyen őgyelegni ?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, ami suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol ,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik ,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik .
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondod ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz --
Itt kóvályog, itt ténfereg.
Franciául hogy` van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, mért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet ...!

Címkék:

Hozzászólások



** :-)

Tengerparton ül egy nő
nedves hideg, mint a kő
tengerhányta aggály
mikor jő a dagály?

Örülj lelkem tincsem
itt van minden kincsem.
Itt a parton nincsen
de szívemmel - hintsem.

Pipacska, ez én voltam :-)

hihi



Azok a csodálatos szójátékok,

Azok a csodálatos szójátékok, igen... :-)

Mindig elkap a hév, ha ilyeneket olvasok. Ezek nekem örömöt adnak. Ha bánatos vagyok, ilyeneket olvasok. És fotókat mellé. :-))



:-)) **

Hallod, melyik nyelv tudna ilyen verseket rittyenteni?



Jó éjt, szép

Jó éjt, szép álmokat!

:-))

Aztán majd írunk... nem sírunk... :-))



no, jó éjt!

ROMHÁNYI JÓZSEF

Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba

Születtem Dolhán,
egy kutyán,
tizenkettőben, Gezarol után.
Atyám
paraszti sorban élt egy lobogós gatyán.
Anyám
egy cipész vérét kicsikarva,
átment a kisiparba.
Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet,
s a csípésem jelentősen viszketett.
Lakókutyám egy kis pulipintyó,
mint jó
suba betakart,
de többet akart
ifjúi vágyam már tavaszra:
átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
mely nemsoká a plébános ebe lett.
Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett.
A lelkem felkészült,
s a tornácon, hol este a lelkész ült,
magam is reverendába bújtam.
Ám az új tan
s a jámborság nem kötött le sokáig.
Megláttam másnap a szakácsnő bokáit,
fogtam
magam s kiugrottam.
De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag.
Az örökös hagymaszag
tönkretette a gyomrom,
és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom.
Nem maradtam egy estet sem,
megszöktem a sekrestyésben,
aki velem a kocsmába tántorgott.
Magához vett a kántor ott,
s hogy lett tanyám egy tanár úr nadrágja?
- Ez a kis út nagy dráma
a kántorné életében.
Én megértem!
Így kerültem iskolába,
amit néhány diákban
tisztességgel kijártam.
Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott,
de mivel az osztály sűrűn vakarózott,
szavamra,
valamit mégiscsak szívhattam magamba!
Érettségi vizsgánkon én átmentem.
Az elnökre.
Felnyögve
kaparászott utánam,
s bár az ízét utáltam,
mégis, pályám érdekében
addig benne éldegéltem,
amíg a rég áhított
fővárosba szállított.
Az elnök egy kis színésznőt szeretett.
Így kaptam szerepet
az egyik színpadon.
De nem szerepeltem soha a színlapon,
mert atyám tanácsa mindig bennem marad:
“Sohase engedd kinyomni magad!”
Színésznőm illatos szoknyáján hintázva
jártam a színházba.
Az öltöző pad alatt
én is mindig jól kicsíptem magamat.
Ám az én művésznőm, felelőtlen fruska,
ráerőszakolt egy színikritikusra.
Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem,
de rágós volt, fanyar, avas és vértelen,
ezért ugrottam át Önhöz néhány napra
többi rajongómat inkább megváratva.
Csináljunk most együtt egy jó csípős darabot.
…S ezzel a bolha jól belém harapott.
Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan.
Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan!
Veszítve karriert, nagy lakomát,
riadtan menekült az ablakon át.
Tovatűnt egy kóbor eben kutyagolva,
s lett, ami volt: kutyabolha.

A rák haladása

Egy nagyszerű fóka rámordult a rákra:
- Ne haladjon hátra,
hisz nem jut előbbre soha,
kinek vissza van az oda.
Ám a ráknak, mi tagadás,
visszásnak tűnt ez a tanács.
Azt értette belőle,
szégyenszemre hátráljon meg előre.
De kevéssel előbb úgy gondolta aztán,
más kárát tanulná meg a saját hasznán,
hogyha maga mögött egy célt is kiszabva,
előregázolna hátra az iszapba.
Viszont azt is tudta a nyomorult pára,
az ilyesmi nem megy úgy holnapról mára,
és hogy ne hagyja a drága időt veszni,
elhatározta, már tegnap el is kezdi.

no, jó éjt! Mára nekem elég!

:-)

Mielőtt elég a lelkem
inkább...
lélek
lelék.



**

Prima primisszima, az tuti, ezt visszafordítani...

Varró Dániel: Egyhangú ringató

Ó, zokogó poronty!
Mosolygós, boldog voltod hol most, no mondd?
Ógsz-mógsz, orrod lóg,
toporogsz morcos módon folyton.
Kócos koboldom,
komolyból mondom: szomorodom
hóbortos, rossz modorodon.

*

Pötty örömöm! Gyöngyöm!
Örökös bömbömöd könyökömön jön,
könyökömön!
Önnön csökönyös kölykömön
örökkön rökönyödöm.

*

Kis pisis picirim,
hisztid kibírni kín! Kín!
Mit sírsz-rísz mindig?
Mit nyísz?
Hisz
nincs bibi,
sírni min nincs itt.
Csitt!

*

Egyre keseregsz nekem, te ded.
Ne tedd!
Ej, te gyerek,
felvegyelek, letegyelek?
Jelentem, ezennel lett elegem.
Ne nyekeregj!
Csend legyen!
Nem! Nem!
Fejem beleverem!

*

Ágálsz, drágám?
Dán táncháznál kárálsz tán?
Báránykám,
ádáz lármád már-már fáj!
Állj!
Szád zárd!
Bár kábává válnál már!

*

Jaj,
parttalan nyavaly!
Altathatatlan, nyafka sarj,
halkabban jajgass!
Hallgass, baba, hallgass!
Hagyd abba hamar, na,
vagy a falat kaparva
kap majd
papa, mama agybajt!

*

Dúlsz-fúlsz,
mufurc?
Pusz-puszt unsz?
Búsulsz juszt
huncutul?
Nu. Kukulj! Dugulj!
Ukkmukkfukk.
Slussz!
Nuku mukk.

*

Élénk lénykém,
békélj!
Gégéd még ép?
Mért? Mért?
Kész!
Ép ész, szétmész
végképp.

*

Hüpp-hüpp, mütyür?
Künn bülbül fütyül:
szürkül.
Brühühü, brühühü, brühühü... -
Tűrj, fül!



és akkor még Rímhányó

és akkor még Rímhányó Romhányiról nem is ejtettünk szót!

meg Varró Daniról...

meg...

:-)



Nekem Tóth Árpád műfordítása

Nekem Tóth Árpád műfordítása jut eszembe:

Ősz húrja zsong, zsibong a tájon...

Verlaine: Őszi chanson

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
míg éjfél
kong, csak sirok,
s elém sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már
ősz! hullni már
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél..

Műfordítónak lenni milyen jó!



Tuti dobogós! :-)))

Tuti dobogós! :-)))