Fel és átdolgozás

Nem tudom, Ti hogy vagytok ezzel, de néha nagyon nehéz ez a "vonzás" dolog... Mióta tudatosan próbálom magamévá tenni, hogy aztán már öntudatlan részem legyen, sokszor törnek rám olyan álmok, hogy az valami borzalom.

Hozzá kell tennem, én szinte minden reggel emlékszem az álmaimra, és elég jól dekódolhatok, mármint kialakult az évek során egy bizonyos törvényszerűség, tapasztalás. (Sőt, ha nagy ritkán nem emlékszem, h mit álmodtam, kialvatlannak érzem magam)

Mostanában, sokszor olyan megmagyarázhatatlan rémálmokkal küzdök, mint például a mai: Nagy udvar, köd, hideg. Lombtalan fák és kórók.
Egy romos házban vagyok, ahol van egy öregasszony (nem annyira vénséges, de nagyon ráncos, őszes a haja, és nagyon sovány, feketébe öltözve, valami ágyon félig fekve). Nem akarok vele maradni ott abban a romos házban (inkább valami nagy pajta szerű fatákolmány, mint ház), és ki akarok jönni. Nehezen kinyitom a nagy fa kapukat, próbálom kipréselni magam a résen, majd megjelenik egy nagydarab, szintén fekete ruhás kopasz erős fickó, aki vissza akar lökni, nyomja rám a kaput. Kiáltani próbálok, de nm tudok, nincs hangom. Utána már nem kiabálok, mert tudom, hasztalan lenne. A férfi valami olyasmit mond, hogy ott kell bent maradnom, és az öregasszonyra kell vigyáznom, aki kapálózik felém ott fektében az ágyról. Nem tudom hogyan, végül utolsó erőmmel kiszabadulok, érzem hogy tele a szám, és elkezdem kiköpködni ami benne van. Száraz csontok.
Aztán felébredek.

Szerintem ez így leírva is horror, nem még átélni. Mikor felébredtem (riadtam) rögtön az ugrott be, hogy volt már hasonló "élményem". Nem konkrétan ugyanez, de ilyen rémálom, és ez az, hogy törnek felszínre azok az emlékek, dolgok, gátlások, eltemetett vagy eltemetve vélt szorongások és defektek, amiktől meg kell szabadulnom, amiket fel kell oldanom. És mivel a nappalok nem adnak annyi ellazulást, ezért éjjel próbálja az elmém ki és feldolgozni magából ezeket. Tehát nem szabad pánikolni, hanem szépen hagyni kell, hogy kiszakadjon mindez belőlem, ami nem lehet fájdalom mentes, hiszen valószínűleg anno a letapadása is valamilyen negatív (fájdalmas) behatásnak volt a következménye. Ergo ugyanazon a csatornán tud csak távozni újra felszakítva és felzaklatva mindent, de immár helyet hagyva maga után valaminek, ami erősít. Ez így leírva a másodperc törtrésze alatt futott rajtam keresztül éjjel, és gyorsan visszaaludtam, amikor egy úton mentem, napsütéses nagy házak között. Hívtam egy taxit, vigyen el egy címre (a cím konkrét, feljegyeztem), majd kiszálltam (kicsit sokalltam a taxi számlát, a konkrét összeget is reggel feljegyeztem). Nem tudtam, mi a konkrét úti cél rendeltetése, csak amikor kiszálltam, és beléptem a kapunk, ahol volt egy füves domb, egy nagy házzal, nagy ablakokkal, és láttam a tájat, és egy csillogó hatalmas folyót, akkor tudtam: hazaértem.

Tehát mindezzel csak azt akarom mondani, hogy ugyanúgy, mint egy testi átalakulásnál (fejlődésnél) itt is ezer és egy szegmense van annak, amikor az ember változik. Nem olyan "eccerű" dolog ez, és sokszor megterhelő is, viszont a teremtés csodája is meglátszik benne. Ha például belegondolunk, hogy mekkora egy makkocska, és milyen kis parányi egy hajtás, ami áttörte magát a földön, majd mennyi idő, változás, amíg egy hatalmas tölgy lesz belőle... És a makkocskák (tölgyek) "okosabbak" is, nekik lényükbe van oltva a titok. Igaz, a miénkbe is, csak míg áttörjük a magunk humuszát, sokat kell azon is dolgozni, hogy az energiákkal mi is szilárdak és a harmóniába simulók lehessünk. A mérgektől meg egyszerűen meg kell szabadulni, el kell engedni őket.

Bocsánat, ha valaki csalódott ebben a bejegyzésben, de muszáj volt most ezt magamnak dokumentálnom.

Címkék: