Önmagában önmagához visszatérő...

A lehetőségek nem azzal a homlokukra tetovált mondattal érkeznek, hogy "szia, én vagyok a Te nagy lehetőséged, ragadj meg!" Hinnénk-e egyáltalán így benne? Nem. A lehetőség nem a TV-shopból kikopott technikákkal dolgozik, és nem is használ dm-et... Talán az igazi TITOK, hogy hogyan tudunk rá nyitottá válni, őt felismerni.

Közhely (és mint ilyen, gyanús, hogy nagy részben egyben igaz is), hogy minden pillanatunk egy lehetőség, kérdés, hogyan és miként élünk vele. Vagy éppen nem élünk vele, nem fogadjuk, és akkor ez utóbbi visz magunkhoz közelebb.

Kemény meló. Nem fogunk úgy találkozni vele, hogy pusztán csak "rá meditálunk". Minden pici - látszólag felesleges(nek hitt) feladatot is úgy kell elvégezni, hogy tudjuk: lehet, hogy éppen ott van, ott vár ránk. A lehetőség.

Én csak akkor írok ide, amikor magamban kell egy-két alapkövet visszapofozni, vagy megerősíteni néhány gerendát, netán egy ablakot fényesebbé tenni, hogy beengedhessem rajta fényt. Pedig ez az oldal tele van spam-el, nem is olvassák túl sokan egymást, az írás is időt vesz igénybe... Mondhatnám: felesleges.
De nem mondom, mert ez nem így van, ez is egy lehetőség. Mire? Nem tudom. Miért? Azt sem. És mindez fontos? Kit érdekel?!
Nekem jót tettek ezek a "hangos" gondolkodások, ez az én egyik terápiám. Mert az írás mederbe tereli, kicsit rendszerezi, és rögzíti azokat a hangulatokat, rezgéseket, amelyek éppen az adott pillanatban fontosak számomra.

És ha Te elolvasod, azzal Te is újra életre kelted, legalább arra az időre, amíg szemed végigfut a sorokon. Ezzel sokat támogatsz, többszörözöd az energiát, ezért nagyon-nagyon hálás vagyok NEKED!

Kívánom, hogy mindannyian vegyük észre minden pillanatunkban, hogy nem kell a lehetőségekre várni. Sőt, még csak tenni sem kell értük. Mert az, hogy itt vagyunk, és itt lehetünk az maga a nagy esély. Ha éppen kongó ürességet érzünk, vagy feszült zűrzavart az is ennek a nagy egésznek a része. Ott kell megtalálni magunkat. Ha letérsz az útról nagy pofont kaphatsz. Lehet, hogy ki fogsz lengeni jócskán a másik irányba, mert ez kell ahhoz, hogy majd visszatalálj. Akkor meg minek tértél le, és miért volt a nagy pofon? Mert ez a kanyar is része az útnak.

Van egy cigány mondás: "Nem mehetek egyenesen, ha kanyarog az út" Azt hiszem ebben elég sok dolog benne van.

Elfogadás. E nélkül nem megy. Lehet persze mondani, hogy "minden véget ér egyszer". Ez már vigasz. Ahol elfogadás van, nem kell vigasz. És itt nem passzív meghunyászkodásra gondolok, hanem arra az aktív energiára, ami megtart. Fenntart. A legnagyobb viharban is. Főleg, mivel ez utóbbit is mi hívjuk életre.

Hát, csak tedd a dolgod. Mi az? Éppen ami jön: vidd le a szemetet, főzz egy teát. Mosd meg az arcod, sétálj egyet a kutyáddal. végezd el a munkát. hálával: nem mindenkinek jut belőle... Válaszolj a kedves idegennek. tanulj. mosolyogj arra, aki kedves hozzád, légy jó mindenkihez, mert ezzel magadnak teszel jót. Ne kapkodj és ne bosszankodj: az idő olyan sok, amilyen kevés is. Hát felesleges a türelmetlenség. Még süt a nap, és lehet, hogy holnap is fog. Most nem fázol, jóllakott vagy, vized is van. Jól vagy. Egészséges. HÁLÁS.

Hozzászólások



Kedves Vaszhitti...

.. nagyon hasonlóan gondolom én is a amikről írtál.
Tedd máskor is segít neked is, én nekünk is akik olvassák a soraid.

Ezeket a gondolatokat sokat, és folyamatosan érdemes ismételgetni, én is így érzem, és így is teszem.