Amikor találkoztam Istennel - I. rész

Mindig sejtettem, hogy a világunk nem lehet a véletlen műve.
Egyszerűen nem fért bele ez a lehetőség, ha józanul végiggondoltam a dolgokat. De azért annyira nem érdekelt a téma, hogy becsületesen utána járjak.
Miért tettem volna?
Sikeres voltam, mindenem megvolt, amit csak a Világ elengedhetetlennek hirdet!
Tudjátok: pénz, karrier, nagy autó, nők, utazások, stb.

Birtokoltam mindazt, ami állítólag egy embert elégedetté, sikeressé és végső soron boldoggá tesz.
Mit adhatott volna nekem Isten, amikor 30 éves koromra elérkeztem a csúcsra?
Azt gondoltam, hogy semmit, hiszen én voltam a király, a macho, akinek minden bejött.
Vagy mégsem?
Valami nem stimmelt a tökéletesnek látszó életemmel. Kívül minden oké volt, de éreztem, hogy mégsem kerek a történet.
Ott legbelül, a szívemben egyre hangosabban szólt egy hang, amelyre legszívesebben nem figyeltem volna oda. Egy ideig sikerült ellene mennem, áltatnom magam, hogy már nem is hallom, de éreztem,csak idő kérdése, mikor tör a felszínre, mikor kell szembenéznem vele.
Egy nyaraláson aztán megtörtént.
Montenegróban voltam búvárkodni egy kis társasággal.
Egyik este kiültem a szálloda erkélyére és végre szembenéztem önmagammal.
Életre- halálra küzdöttünk és veszítettem! :-)

Akkor és ott jöttem rá, hogy mi az, ami nem stimmel velem!
Megértettem, hogy ez a Világ a bolondját járatja velem és minden egyes élő emberrel.
Megértettem, hogy miért menekül olyan sok sikeres, vagy ismert ember a drogokba, az alkoholba, a hedonizmusba, egyszóval az önpusztításba!
Mert be vagyunk csapva!!!
A Világ (a rendszer, amiben élünk) elhiteti velünk, hogy anyagi javakkal kell körülvenni magunkat, elkéri az életünket cserébe külsőségekért, úgynevezett életszínvonalért.
Azonban az embernek van lelke, amelyet semennyi külsőség- semennyi pénz, semmi hatalom, semmi anyagi nem képes megelégíteni.
Ott ültem, a sikereim csúcsán, egy gyönyörű lány aludt a szobában, aki velem volt és mégis nyomorultnak és vesztesnek éreztem magam! (gondolom, itt a férfitársaim többsége szétverte a billentyűzetét, vagy a monitort) :-)
De viccen kívül: Nem éreztem boldognak magam. Nem ez volt az ígéret!

Minden menedzser, vagy vezető képzésen tanítják, hogy tűzz ki egy célt és érd el, akkor a tiéd a dicsőség és minden a világon!
De azt is tanítják, hogy ha elérted a kitűzött célt, akkor keress, állíts fel egy újabbat, különben elveszíted a motivációdat, depressziós lehetsz, ilyesmi.
Mekkora igazság!
Depressziós voltam, mert amikor elértem a célomat, akkor ott fönn semmi sem várt! Hatalmas csalódás volt! Aztán kitűztem még egyet és még egyet, de ott sem volt semmi!

Rájöttem, hogy csak akkor lesz így elviselhető az élet, ha folyton menekülök előre egy újabb cél felé, mert az odavezető úton éltet a remény, hogy talán mégis vár rám a teljesség, a megelégedettség, a boldogság.

Barátaim!
A világi sikerek mögött semmi sincsen, ami megelégíthetné egy ember igazi lelki szükségeit!
Mik ezek a szükségek?
Az életünk céljának és értemének ismerete. Tudnunk kell, hogy amely úton végig akarunk menni, az méltó-e arra, hogy odaadjuk neki az életünket.
Sokan azért depressziósok, mert céltalannak, értelmetlennek érzik az életüket!
Aztán ott van a szeretet utáni vágy, hogy valaki úgy szeressen minket, amilyenek vagyunk, szerepjátszás nélkül és mi is ugyanígy szerethessünk másokat.
A feltétel nélküli szeretet után vágyunk, hogy akkor is szeressenek minket, ha éppen bunkók vagyunk. :-)
Szeretnénk, ha elfogadottak lennénk, jelentőségteljesek.
Vágyunk az állandóság után és félünk a veszítéstől.
Ne felejtsd el: minél több mindent birtokolsz, annál többet veszíthetsz! :-(
Szeretnénk nyugalmat, békét a szívünkbe.
És végül nem szeretnénk meghalni.
Nem azért dolgozunk, tanulunk, törekszünk egy életen át, hogy aztán csak úgy könnyű szívvel azt mondhassuk mindennek és mindenkinek, hogy: sziasztok, jó volt itt, csak rövidre sikerült.

Minden ember tiltakozik a halál gondolata ellen, még ha tudat alatt is teszi, de ott van bennünk az a néma lázadás.

Ezekre a dolgokra nem jelent megoldást semennyi pénz, semekkora karrier. Kergetheted a sikert és el is érheted azt, leélhetsz győztesként egy életet. De ha a végén nincs válaszod a lelked ordító ürességére, akkor garantáltan csalódott, kiégett, cinikus emberként fogsz távozni.
Olyan emberként , aki sok mindent birtokolt egy rövid ideig, de aki pont a lényegről maradt le.

Én nem akartam így meghalni! Én akartam a válaszokat az életem legmélyebb kérdéseire és égtem a vágytól, hogy végre betölthessem a lelkem ürességét.
Persze csak, ha ez lehetséges. Ezt még akkor nem tudtam. Az igazságot kerestem.

A hozzáállásom az volt, hogy ha van Isten, akkor én megtalálom Őt, vezessen bárhová ez az út. Mert ha Ő létezik, akkor én a teremtménye vagyok és van reményem rá, hogy találkozhassak Vele.
Miért akartam találkozni Istennel?

Mert ha Ő teremtett engem, akkor azt biztosan okkal, céllal tette és elmondhatja nekem, hogy mi ez a cél!
Én önmagamtól nem mondhatom meg, mi az életem célja, hiszen egy teremtmény vagyok. Nem én vagyok a forrás, a készítő.
Teljesen logikusnak tűnt a számomra, hogy ha Isten létezik, akkor feltehetem neki a legégetőbb kérdéseimet:

Ki vagyok én, merre tartok, mi a célja és értelme az életemnek, mi lesz velem a halál után? Hogyan szerethetek igazán és hogyan szerethetnek engem úgy, ahogy én szeretném, stb.
Ha isten létezik, akkor van válasz miden kérdésemre.

De ha nem létezik és mégis csak a vak véletlen termékei vagyunk, akkor azt is tudni akarom! Becsapni végképp nem akartam magam!
Éppen elég ideig éltem a Világ hazugságaiban.
Ha Ő nem létezik, akkor viszont ennek megfelelően akartam élni minden mindegy alapon.
30 évesen már úgyis kiégett ember voltam.
Egyszóval elindultam életem legnagyobb kalandjára.
Találkám volt a végzetemmel! :-)

A folytatás itt található:

http://www.thesecret.hu/blogok/zar-ndok/amikor-tal-lkoztam-istennel-ii-r...

Hozzászólások



Szép :)

Mivel én már elég régi vagyok :) tiszteletben tartom a keresést :)

De azt, aki megtalálta istent, simán hülyének nézem.

Szép napot :)



Na, ez szép, Felebari! :D

Aztán az ember győzze kibogozni a szálakat!
Nem csoda, hogy alig vannak már itt régiek...



Ori

Asszalamu aleykum!

Tudom, hogy tudod, hogy tudom.......a Forumon 'Zarandok' es 'Zarandok a Fold korul' ket teljesen mas ember. Az utobbi volt itt elobb, az elobbi csak rakattant!

:)))



Hmm. Hát, ez érdekes, Felebari. Ehhez hasonló ....

történetet is hallottam már életemben. Egy paptól, még felelőtlen lánykoromban, amikor nem voltam lekötelezve senkinek, szórakozgattam, vele is...Éppen akkor mesélte ezt a történetet, amikor a feleségét készült megcsalni velem...Álszent volt eléggé. :D Így végül nem lett hozzá gusztusom...
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Zari is egy ilyen pap, és azt sem, hogy a tanulóidőm jól telt eddig ebben az életemben, nem ítélem meg magamat sem, és senki mást, csak eszembe jutott...
Fura...