Müller Péter, Dante, és a magyar sors

Müller Péter Örömkönyv című könyvében többek között így ír:
"Az emberi lélek valaha leesett - és nem óhajt felemelkedni.
Nem akar "megtisztulni", mert vonzza a lent. És a Pokol nem egyéb, mint a hazugságok lelepleződése.
Így indul Dante története is - de elérkezik végre a nagy pillanat.
a régóta áhított, talán már nem is remélt, csodálatos pillanat.
Dante találkozik Beatricével.

Ne feledd, hogy a túlvilágon járunk.(...)
Beatrice néhány sejtelmes mondatából kiderül: valaha éppen azért nem lehetett az ifjú költő felesége,
és azért is halt meg nagyon fiatalon, hogy elérhetetlenségével segítsen párjának hitvány életéből fölemelkedni.
(...)
Képzeld el ezt a hatalmas pillanatot: végre találkoznak!
Ahogy a földön soha sem sikerült.
Végre megtörténik a várva várt csoda.
Itt van! Itt van Ő! (...)
És mi történik?
A nő a lelki társát ahelyett, hogy szerelmesen átölelné rettenetesen lehordja.
Kíméletlenül megszidja, amiért hitvány, ócska vacak emberré vált.
Dante elájul.
Eszméletét veszti. Ha nem a túlvilágon lenne, most meghalna a szégyentől.
Beatrice pedig eltűnik.
Otthagyja újra egyedül, és önmaga helyett egy szellemi vezetőt, Vergiliust küldi társának segítségére. Hogy ő
vezesse tovább a Purgatóriumban s majd a Paradicsomhoz is. (...)
Itt döbben rá arra, amire később Madách és Goethe is - hogy az "Örök Női a magasba von" - hogy létünk célja
nem csupán az, hogy elveszett társunkkal újra összetapadjunk, hanem az is, hogy egymást megváltsuk.
Mert beteljesülés csak odafönn lehet - a Tiszta Teljességben.
Előbb nem.
Hol én emellek téged, hol te emelsz engem.
Ha lent vagyok le kell szállnod értem, Hiába jutottál följebb, egyedül nem mehetsz tovább. Fél-lelket nem fogad
be a szellemvilág. És mivel lenti világok, a lélek pokolkörei vonzanak is bennünket, és minden gyötrelmünk ellenére
igen is szeretünk ott lenni - a párkapcsolat mind a mai napig a létező legnagyobb emberi dráma. Örök küzdelem,
marakodás, elhárítás, egymás vádolása, fölemelése és lehúzása."

Nem véletlen, hogy Müller Péter az emberi kapcsolatok misztériumát éppen Dante Isteni Színjátékán keresztül mutatja be. Ez a mű ugyanis nagyon mély, sok dimenzióval rendelkezik. Maga Müller Péter erről így ír:
"Dante volt az, aki a dualitásról az európai kultúrában a legtöbbet tudta.
Hatalmas művének, az Isteni Színjátéknak bevallottan négy rétege van: az első a sztori, a második a költészet, a harmadik a misztika, és a negyedik: a kevesek által hozzáférhető metafizikai doktrína. Vagyis ez nem csupán egy csodálatos költemény - Borges szerint a legnagyobb, amit ember valaha írt - , hanem örök érvényű tanítás."

Hogy ez mennyire így van, erre az egyik legjobb bizonyíték - többek között - Balogh Béla: Végső Valóság c. könyve, ahol közérthetően, jól áttekinthetően ír a valóság különböző rétegeiről. A hasonlóság önmagáért beszél.
De Müller Péter elsősorban azért idézi meg Dante művét, mert abban olyan lelki, szellemi, erkölcsi tartalom fogalmazódik meg, melyet követendő példának tekint. Ha valaki képes önmagában, az életében, emberi kapcsolataiban ezt a minőséget megidézni, és iránytűként használni, az ő és környezete élete biztosan jó irányba változik.
Ebből következően adódik is a kérdés, hogy merhetjük e ezt a szellemiséget előcsalni párkapcsolaton kívül. A válasz egyértelmű: Igen! Ez az életminiőség, nem "adok-kapok" alapon működik, nem alapja a kölcsönösség. Ennek a létmódnak az alapjai inkább a szellemiségben, lelkiségben gyökereznek. Az más kérdés, hogy a kölcsönösség megjelenésével egy mindenkit felfelé emelő körforgás indul meg. De a cél nem ennek a körforgásnak a fenntartása, hanem ennek a szellemiségnek a szívben és lélekben való ápolása, mely egy belső lelki "munkát" igényel.
Mi van akkor, ha nem csak az egyéni lét síkján szeretnénk tájékozódni? Már az is nagy lépés volt, hogy ezt a szellemiséget "kiengedtük a palackból", és nem csak párkapcsolaton belül vizsgáltuk, hanem minden emberi kapcsolatra nézve. De mi a helyzet a nagyobb létszerveződéssel? Az emberiség, vagy egy nép eljutott e idáig, ameddig egyénileg egy szerelmes ember, egy nagy költő, művész, vagy bárki eljuthat? Egyáltalán nemzeti létsíkon, vagy az egész emberiség létsíkján vállalható e egy ilyen létmód, mondhatni küldetés?
A válasz az, hogy tudunk ilyen népről, s ez a magyar nemzet. S hogy vállalható e? A történet itt nincs befejezve. Ez már erősen megítélés kérdése. Lehet, hogy van, aki azt mondaná: nem, a szent küldetés elbukott. De lehet, hogy lenne olyan ember is, aki azt mondaná: várjuk ki a végét, semmi sincs veszve!
Tudunk a történelemben egy embert is, ki nagy tetteivel, megjelenésével egy emberként váltotta meg az egész világot. Keresztje stabil pontként áll történelmünkben. S hogy mitől lehetünk biztosak Jézus Krisztus megváltásának sikeressége felől? Egyrészt ránk hagyott minden fontos dolgot gondolataival, tetteivel, másrészt pedig megmutatta azt, hogy egy ember, itt a földön hogyan kapcsolódhat embertársaihoz, a mindenséghez, Istenhez. A keleti filozófia nyelvén úgy írhatnánk, hogy mintát mutatott arra nézve, hogy hogyan lehet megvilágosodni, és hogyan lehet jó kapcsolatot ápolni a Nagy-Én-nel. S mint tudjuk erőszakkal nem lehet senkit sem megváltani, a többi már az emberiségen múlik, a példa, a minta előtte áll.
Térjünk vissza a magyarságra. A magyar műveltség régmúltra visszanéző anyagában rengeteg olyan utalás van, mely egy hasonló létminőséget fogalmazott meg, mint amiről Dante is ír az Isteni Színjátékban.
E műveltség mintaként, követendő példaként egy Hunor-Magyar (vagy Magor) emberi kapcsolatot mutat fel. Ennek lényege nem az egymás ellen való küzdelem, hanem az egymásért való küzdelem, azaz az egymásért élés. Ilyenkor a küzdelem a másik felemeléséért folyik, ezért nincs vesztes, hiszen a küzdelem által mindenki több lesz, mint volt előtte. Nyertes az, akinek sikerül kibontani a másik lelke mélyén szunnyadó jó tulajdonságokat, hogy azok megjelenhessenek a megvalósulás síkján is. Ilyenkor sikerül önmaga fölé emelnie. Ha kutakodunk a néprajzi értékeink között, akkor találkozhatunk az ezt megelevenítő "verekedő betyárok" c. képpel. (E cikk alatt sorban az első kép.) Itt a két betyár között a puskák és a balták pont egy házat formálnak meg. A házban található kör, utalás a Teljességre, Istenre, hiszen a kör minden szerves műveltségben a teljességet jelentette, tökéletes formájánál fogva. Ez a ház jelképezi az előbb említett kapcsolati minőséget. A két betyár tehát nem egymás életére tör, hanem egymásért küzd. A mű nagyon jól mutatja, hogy ez a minőség mindkettejüknél fontosabb, központi helyen van, ugyanakkor mindkettejük elszántsága szükséges hozzá, nem elég csak az egyik, vagy csak a másik. Az is nyilvánvaló, hogy könnyen elfajulhat egy ilyen kapcsolat, ha kiesik a saját világából. Ezt jól mutatja a balta riasztó közelsége, s hát a puskák is kéznél vannak... Az életben ez úgy köszön vissza, hogy ha valaki szeret valakit, akkor, ha nem figyel oda önmagára kellőképpen, segítő, szerető, jobbító szándéka könnyen a saját akaratának önző, másikra való ráerőltetésébe csaphat át. Erre oda kell figyelni.
Az emberiség művészettörténeti anyagából régebbi példát is hozhatunk.
A cikk alatt, sorban a második képen látható alkotás a Szkíta korból való, minimum 4 évszázaddal Jézus születése előttről.
A férfi-férfi kapcsolatban testvérbarátságnak is nevezhető Hérodotosz szerint, aki azt is leírja, hogy a Szkíták legmagasabb rendű kapcsolódási formáját mutatja. Ennek nyomai aztán a Szkíta utódnépeknél is fennmaradtak. Rajtunk kívüli példa a törökök, akik ezt a jelenséget arkadash-nak, azaz háttársnak nevezik. Ebből jól levezethető, hogy itt is arról van szó, hogy jöhet bármilyen nehézség, kölcsönösen védjük egymást. Ez átvitt értelemben is értendő, hiszen a nyíl régen a meditáció szimbóluma volt elsősorban, és csak másodsorban jelentett harci eszközt. Íj és nyíl ösvénye ma is fontos irányzat keleten. Ha én önmagamban nem tudom bemérni a jó célt, akkor odakint sem fogom tudni eltalálni azt.
Sejthető, hogy az a férfi-női kapcsolat, ahol van hátas-társ, jó házasság lesz.
"A Szkítákra egyébként jellemző, hogy kr. e. 400 évvel mindent leírnak a Jézus születését követő 2000 év problematikájáról, amit képbe fogalmazva le lehet írni, és aranyba fogalmazva beteszik a sírba. Teszik mindezt azért, mert tudják, hogy az íjfeszítőnépekre nagy megpróbáltatás vár. Mindez tehát üzenet a jelenkornak." - Véli a Szkítákról Pap Gábor, művészettörténész.
S ahogy a verekedő betyárokból korábban megtudhattuk a magyarság is hűen őrizte ezen létminőségről alkotott világképét, mert csak ezen keresztül tudta megvalósítani vállalását. A magyarság, több más néppel együtt elért egy bizonyos szellemi, erkölcsi magaslatot. Ekkor vállalta, hogy innentől kezdve azért él, hogy más népek is elérjék ezt a szintet. Mindez a történelemben a Szent Koronában öltött testet, és azon időszakban, amikor a Szent Korona "alatt" több ország élt együtt. Ezen országok, nem alattvalói minőségben csatlakoztak Magyarországhoz, hanem társországi minőségben.
Jól láttuk tehát, hogy az egyéni emberi kapcsolatokon túl, mind az emberiség mind a nemzetek szintjén tudunk példát egy magas rendű magatartásforma, létminőség kibontakozására. Ez bár egy nemzet vállalása is lett, de nem szabad sosem elfelejtenünk, hogy az egyetemesség szintjén működnek, és a cél valóban az, hogy az egész emberiség újra elérje ezeket az erkölcsi magaslatokat, hogy ne egymásból, ne egymás ellen, hanem ismét egymásért élhessünk egy olyan világban, ahol sok Dante-Beatrice kapcsolat születhet már itt a földön.

Hozzászólások



Szia.

Hát tudod, ez nagyon kifinomult, érzékeny gondolatsorok tőled.

Kapcsolatok és szellemi erők. Hmmm.

Na, most gondolkodok egy picit, mert legbelül mindig érezhető ez, csak nehéz visszaemlékezni a tudásra.

Üdv.