A bőség elméletének leellenőrzése

Amit itt leírok, az egy fejezet Lester életéből.
__________________________________________________________________________

Néhány héttel karácsony előtt történt, hogy szerettem volna egy rövid vakációt egy meleg helyen.

Los Angeles volt New Yorktól a legmesszebb, tehát azt mondtam magamnak: „Nos, egy részt a télből Los Angelesben töltök!”

Teljes bizalommal, hogy minden rendben van, és el van rendezve, becsomagoltam a bőröndömet és kisétáltam a házból. Egy háztömbnyire sem jutottam, amikor összefutottam egy emberrel, akit sok-sok éve nem láttam. „ Hé, Lester! Téged kerestelek! Emlékszel a pénzre, amivel tartozom neked? Vissza szeretném adni! Nem tudtam, mi van veled, hol keresselek!”-és átadott nekem elegendő pénzt, hogy megvegyem a retúrjegyet Los Angelesbe, amit rögtön meg is tettem, és elrepültem.

Amikor L.A.-be értem, eszembe jutott egy régi barát, akit rögtön fel is hívtam. „Olyan jó, hogy hívsz, Lester, most vettünk egy új apartmant, és van egy üres szobánk, nálunk kell laknod! Hol vagy most?” És eljöttek értem.

Másnap reggel a konyhában arra gondoltam, hogy L.A.ben vagyok autó nélkül. Lehetetlen itt autó nélkül ellenni. Aztán arra gondoltam, ez is el van intézve, és dobtam a gondolatot.

Jött a következő gondolat, hogy hívjam fel Burlt. Ő egy régi barát volt, akit pár éve New Yorkból hoztam ide autóval. „Épp rólad gondolkodtam Lester! Hol vagy? Szeretnék veled találkozni! Azonnal jövök!” Ott is volt negyed órán belül.

Amíg kávéztunk a konyhában, mielőtt egyáltalán kérhettem volna valamit, benyúlt a kabátzsebébe, és előhúzta a kocsi kulcsait „Használd az autómat, amíg itt vagy, nekem nincs szükségem rá! A stúdió mellet lakom, ahol dolgozom. Megköszöntem. Most már mindenem megvolt, ami kellett.

Kb. tíz nap múlva az volt az érzésem, hogy itt az ideje hazamenni New Yorkba. Január 3. volt, felhívtam a TWA-t, és azt mondták, hogy sajnálják, de a következő két hétre minden hely foglalt. Még várólistára sem kerülhettem, mert azon is több mint harminc ember van.
Annyit feleltem, hogy köszönöm, és letettem. Kinek van szüksége foglalásra? Ha úgy érzem menni kéne, akkor megyek!

A következő reggelen felkeltem, és megkérdeztem magamtól, hogy akarok-e menni?
Ühüm, menni akarok!

Összecsomagoltam, tízre a reptérre mentem, és megkérdeztem, honnan indulnak a gépek New Yorkba? Oda mentem a kapuhoz, és megkérdeztem a beléptető embert, hogy van-e aki nem jelent meg?

Azt mondta, hogy igen, van egy, de várjak, amíg mindenki felszállít, csak álljak itt oldalt.
Kicsit később jött egy nő, aki ugyanezt kérdezte. Mellém állította őt is, hogy várjunk.
Amikor végzett a beszállítással, elindult felém, majd megkerült és a nőt felvezette a gépre.
Még mindig meg voltam győződve, hogy minden teljesen rendben van!

Amikor visszajött, leesett az álla! Tátva maradt a szája, amikor rájött, hogy mit tett. Nekem kellett megnyugtatni, ahelyett, hogy fordítva történt volna. Miután megnyugtattam, megkérdeztem, hogy mikor megy a következő gép?
„Körülbelül egy óra múlva. Épp most áll be!”

Nos, feltett a gépre, ami New Yorkba juttatott, körülbelül két órával előbb, mint az előző járat, mivel ez non-stop járat volt. Az ilyenek akkoriban újak és ritkák voltak. Akkoriban nem voltak sugárhajtású gépek, így nem volt könnyű ekkora utat egyben megtenni.

Aztán emlékeztem csak, hogy amikor letettem, és azt mondtam,. „Kinek kell foglalás?”, azt is mondtam: „Nem csak ez, de megteszem az első non-stop utam, át az országon!” Ezért maradtam le az első járatról!

Tehát visszaértem New Yorkba. Pénz nélkül indultam el, és anélkül is érkeztem haza.

Később egy föld körüli út szintén bizonyította a bőség elméletét. Mindenem megvan, amire és ahogy szükségem van.

Eddig az önéletrajzi részlet.
Most pár tanítás Lestertől:

Akár tudatában vagyunk, akár nem, mindig irányítjuk a dolgokat. Akár be akarod ezt mutatni, akár nem. Lehetetlen nem teremtőnek lenni mindig. Mindenki minden nap teremt.

Azért nem vagyunk tudatában, mert nem nézünk rá. Minden gondolat materializálódik a fizikai világban. Lehetetlen hogy olyan gondolatunk legyen, ami nem valósul meg, kivéve, hogy visszacsináljuk. Ahogy az ellenkezőjét mondjuk annak, amit az előbb kigondoltunk, ugyanakkora erővel, egyszerűen semlegesítjük. De minden gondolat, ami nem lett visszafordítva, semlegesítve, megvalósul a jövőben, ha nem azonnal. Tehát a bizonyíték, amit annyira küszködve próbálunk megszerezni az elme hatalmáról, meg van, csak nem nézünk szembe vele. Annyit kell tennünk, hogy tudatosan irányítjuk a figyelmet.

Minden, amid van az életben bizonyíték. Nem jöhetett volna létre semmi, ha előtte nem gondolod ki. Ha tudni akarod, hogy mi a gondolkodásod összegzése, nézz körül! Amid van, ami körbevesz, az a demonstrációja a gondolataidnak. Ha tetszik, akkor tarts meg! Ha nem tetszik, akkor kezdd el megváltoztatni a gondolkodásodat. Koncentrálj abba az irányba, amit szeretnél, amíg ezek a gondolatok válnak elsődlegessé. És bármik lesznek azok a gondolatok, materializálódni fognak. És ahogy bizonyítani kezdesz magadnak, apró dolgokkal, rájössz, hogy ezek azért aprók, mert nem mersz nagyobban gondolkodni. Ugyanaz az alapelv hozza a pennyt, mint a milliárd dollárt. Az elme határozza meg a méretet.

Bárki, aki megteremt egy dollárt, az képes megteremteni milliókat is. Bizonyítsd be, hogy megteremtesz magadnak egy dollárt, aztán egyszerűen tegyél mögé még hat nullát! Légy tudatos inkább a millióról, mint az egyről.

Ez azzal függ össze, amit mindig mondok: nincs különbség a fizikai és a spirituális között. A fizikai lény csak a tudatunk kivetítése abba, amit univerzumnak, világnak, több testnek hívunk. Amikor meglátjuk, hogy ez csak egy kivetítés, csak egy kép, amit mi teremtettünk, könnyedén megváltoztatjuk, azonnal.
Tehát ismételjük: mindenki bizonyítja, teremti ezt, minden percben, ahogy gondolkodik. Nincs választásod. Teremtő vagy, amíg van elméd, és gondolkodsz.

Hogy tovább lépj a teremtésnél, tovább kell lépj az elméden. Az elmén túl van a valódi mindent tudás, ahol nincs szükség a teremtésre. Van egy magasabb állapot, mint a teremtés. Ez a vanság, a létezés állapota, amit néha Tudatosságnak, Önvalónak, Tudatnak, Tudat Természetének hívnak. Ez az elme mögött van. Ez túl van a teremtésen. Az elme nehezen képzeli el, hogy mi az, ami meghaladja a teremtést, mert elsősorban a teremtéssel van elfoglalva, benne a folyamatban. Ő a teremtő ereje mindannak, ami a világban történik. Ha tehát az elmével akarod megragadni, hogy milyen, ami nem elme, vagyis milyen meghaladni a teremtést, ez lehetetlen. Az elme soha nem ismeri a békét, csendet, mivel meg kell haladnod az elmét, hogy megismerd ezt, hogy megismerd a végtelen lényed, és túl juss a teremtésen. A végső állapot változatlan. A teremtésben minden változik. Ezért a teremtésben nincs jelen a végső igazság.
Ahhoz, hogy megkapjuk, amit akarunk, csak arra kell gondolnunk, amit akarunk, és csak azt fogjuk kapni. Csak arra gondolj, amit szeretnél, és csak ezt fogod kapni mindig. Szép és egyszerű, ugye? Vállald fel a felelősséget mindazért, amit teremtettél, de nem tetszik. Csak mond ki. „Nézd mit tettem!”, mert ahogy tudatába kerülsz annak, hogy olyant teremtettél, amit nem szeretsz, akkor még mindig a teremtő helyzetében vagy. Ha nem tetszik, csak fordítsd fejjel lefelé, és tetszeni fog!

________________________________________________________________________________
Lester 42 évesen halálra ítélten, két infarktussal, fekélyekkel ment haza a kórházból. Őszintén szembenézett magával, és három hónap alatt elérte a megvilágosodást. További 42 évet tanított. Ő dolgozta ki az Elengedés módszerét.

Hozzászólások



Örülök magam is ennek, drága Jamy!

Nagyon klassz amit tudsz. És csak így tovább:) Remekelj még ilyenebbnél-ilyenebbeket! Anikó / hétfőn találkozunk:/



Juhéjj!

Gratulálok!



Eladtam

a házam:))))))))
Köszönöm az ötleteket!:))))))))))))



Oké,

köszönöm!:)))



szuper!

Csak így tovább!

+ egy nagyon fontos dolog!

Ne törd a fejed, hogy miért nem megy, mert azzal arra figyelsz, hogy nem megy! Engedd el, hogy tudni akarod, és úgy is jön, hogy mit tegyél, gondolj másképp!
Mit éreznél, ha tudnád, hogy el van adva? Kész, passz!



Kedves Ragyogás és többiek!

Pár héttel ezelőtt amikor megtaláltam ezt az oldalt írtam elég kétségbeesve,hogy el kéne adnom a házam,vagy 2 telkem egyikét,de válság van,mi lesz,ha nem veszik meg,kápém már alig van és mivel gyesen vagyok egyenlőre nem is lesz,teljesen kész voltam.Leírtátok a módszereiteket,amiért nagyon hálás vagyok!Azóta ez történt:
Kértem,hogy keljen el valamelyik ingatlan aztán igyekeztem elengedni az érzést és nem ráparázni,ami az elején nagyon nehezen ment.Ilyenkor arra koncentráltam,hogy mennyire szép dolgok vannak az életemben,és hogy még nincs is gáz,gáz csak akkor lenne,ha kifogynék a pénzből mielőtt eladok valamit.Ha a Duna parton sétálgattam kisfiammal néztem a sok falevelet,meg ezeket a fehér szöszöket amik valamelyik fáról szálldogálnak és sokan allergiásak rá és arra gondoltam,hogy ennyi sok pénzem van,csak még nem nálam,de a megfelelő időben úgyis hozzám kerül,addig meg úgyse kéne.Ezt naponta rengetegszer eljátszottam,ahányszor valamiből sokat láttam.Kábé 2 hete hívott az egyik ingatlanos,hogy jönne valaki megnézni a házam.Egy órával a megbeszélt időpont előtt már tűkön ültem,hogy Úristen,vajon megveszi-e,mi lesz,ha nem,stb.... következmény:vevő lemondta a találkozást.Erre persze utólag jöttem rá,hogy miattam, nem kellett volna ráparázni.
Már ezer éve nem jósoltam magamnak Tarot kártyából,de valahogy felbukkant a könyv,felnyitottam,gondoltam megnézem jóslás előtt melyik lapnál nyílt ki.....kódok és útmutatás....életemben nem nyílt ki itt a könyv.Ezt úgy értelmeztem, hogy most jött el az életemben az,hogy megkapjam a kódot és útmutatást a tudatos vonzáshoz,már csak fel kell fogni és élni a lehetőséggel.Gondoltam magamban oké,és gondoltam tovább a házeladásra,igyekeztem elengedni.Senki se hívott.Feltettem a kérdést,hogy mi a hiba?Gondolkodtam,mint Micimackó ezerrel...hát nem jöttem rá.Másnap lementünk a Duna partra megint.Vettem egy női magazint,kábé 2-3 éve nem vettem,most hírtelen valahogy rámjött hogy vegyek.Kiválasztottam egyet a sok közül,a boltos nő meg rámszólt,hogy ne azt vegyem,hanem a másikat,mert az jobb,most ajándék jár hozzá. Így megvettem azt.Leesett a kezemből...hol nyílt ki?Valami kártyajóslás volt benne,nem olvastam végig,de ahol megakadt a szemem ez volt:"Nem éred el a céljaidat addig,amíg múltbéli dolgokat meg nem bocsájtasz."Akkor rájöttem mi a szitu.Végiggondoltam mindent és Hoopponopono-val megbocsájtottam annak a 2 exemnek,akiket az előző pár hétben gondolatban szidtam egyfolytában.Na akkor mondtam,hogy holnap csörögjön a telefon. Ez tegnap előtt volt amúgy.Tegnap délután hívott egy idegen ingatlanos,hogy látta a hírdetésemet,van olyan vevője,akinek ilyen ház kéne,nem haragszom-e,hogy hív, akarok-e egyáltalán ingatlanossal dolgozni,vagy saját magam akarom eladni,tudja,hogy nem szokás így fordítva csinálni,hogy először a vevő van meg,de kijöhet-e megnézni a házat?Ma aláírtam vele a szerződést,hogy árulhatja a házamat,holnap jön a vevő 11 körül,sőt,ma még visszahívott,hogy holnap du. 4-re hoz mégegy vevőt :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))



Érzésfigyelés... és nekem ez asszem este sikerült.

Úgy aludtam el, hogy közömbös voltam, majd sikerült újra hálát éreznem amim van. Kijelentettem, hogy: ennyi. Nem tudom megoldani. Kész. És engedtem magamnak, hogy tudjam igenis megengedhetem a bőséget. Hogy lehetek gazdag, minden szempontból.

És nagyon köszönöm András, Ritocska, mindenki észrevételét! Hálás vagyok, hogy segítettetek ezen /most/ túljutnom! A Remény: hogy ilyen több nem lesz, bennem él. És nagyon sokat teszek ezután is azért, hogy valóban ne legyen. Addig meg legyen az, ami mindenkinek a legjobb. Történjen úgy minden, ami a leg... nekem.



Így csináld

Ragyogás! A folyamat a következő:

Ha azt mondom, hogy nincs, ennyi, stb, akkor ezt ésszel, elmével teszem, és ebből lesz a közöny. Nem fejjel csináljuk az elengedést!

Vedd észre a hiányérzet által keltett érzést! Figyeld meg, hogy ebben egy akarás rejlik! A hiány megoldásának akarása! Fogadd el az érzést, amennyire tudod! Ne harcolj ellene, ne elemezd, csak vedd észre, hogy ez egy energia. Nem jó, nem rossz, csak energia. És nem is vagy azonos vele. Ekkor egyszerűen a megoldás vágyával együtt engedd el az érzést, mintha egy kezedben tartott tárgyat engednél el!
Aztán jön a következő érzés, és azt is engedd el, és így tovább, míg el nem jutsz a bátorság szintjéig!



Fogod, tartod, szorítod.

Ahhoz, hogy el tudd engedni, előbb el kellene fogadni. Megpróbállak végigvinni, csak próbáld meg átérezni:

Nincs. Kész. Ez van. Bezárt a bazár. Nem tudsz mit tenni. Fújd ki, ülj le. Mondd azt magadnak: "így jártam". "Nem tudok mit tenni." Akár mondd ki hangosan is. És ne akard megoldani. Ne tegyél több dolgot a megoldásért. Nincs megoldás. Megoldani csak azt lehet, ami megoldható. Ez nem az. Kész. Vége. Most már mindegy. Dobd el a gyeplőt, a lovak vigyenek, ahova tetszik. Isten kezében vagy. Valóban.

Ha ezt átéled és nem csak elolvasod, akkor talán elindul valami és bármi is indul el, hagyni kellene. Ha sírás az, ha nevetés az, ha egy legördülő kő az, ha egy félelem az, ha negatív érzés az, tök mindegy. Csak ne próbáld gátolni, hagyd, hogy dúljon!



És ez is bibi a boszi orrán:

a NINCS-et hogy kell elengedni?
Nincs. Nem telik, nem tudom befizetni..., stb. Ezt hogy lehet elengedni úgy, hogy mellette még jól érezhessem magamat? Mert itt tartok. Kiút? Az nincs. Nincs. Nincs.

És ekkorra meg már görcs van. Görcsös, erőből igyekezet. Legyen. És hogy legyen? Miből legyen? Stb. Jól megvagyunk szerkesztve. És ebben a percben a reménytelen kivárás állapota lehet csak.
Vagy-vagy. És most kéne IS-IS.



Kedves Ritocska.

Igazad lehet,mert most hogy belegondolok,a többi vágyam mellett még mindig az előzőre összpontosítok hogy még ez sem sikerült.
Köszönöm a választ.



Szerintem 2...

Megint csak ott a lényeg, hogy összpontosítasz. Nem kéne. :) Kérj ezer dolgot, legalább amíg a következőket kéred, addig a többit elfelejted. :))))
Egyébként, amikor teremted az életed, akkor sem egy dolgot teremtesz bele. Globálisan teremted avagy azt jelenti, hogy akkor egyszerre teremtesz egy csomó dolgot... De megint csak szerintem.



Köszönöm.

Ezt a sok hasznos információt.
Kérdezni szeretnék:
Mondjuk szeretném megvalósítani álmaim,vágyaim.Rágondolok,megtöltöm érzelmekkel,elképzelem és elengedem.
Eddig világos.
De mindig jönnek újabb és újabb gondolatok,újabb és újabb vágyak...most arra lennék kíváncsi,hogy ha egyszerre több dolgot szeretnék elérni,akkor is működik a dolog?
Mondjuk még az előző kérésem sem teljesült,de felmerül egy újabb gondolatom amit szeretnék megvalósítani.
Vagy csak egy dologra összpontosítsak?
Várjam meg míg teljesül és utána kérjem a következőt?



jaja!

Ha nincs hit, itt az ideje az elengedésnek!
Egyszerűen, amíg nem jutsz el a "szóltam a pincérnek és hozza a kólámat" érzésig, addig el kell engedni az ellenállásokat és az akarásokat!



Szerintem...

Ne várakozz. Mert akkor nem engedted el. Nekem az jött be, hogy kérek, megyek tovább. Ha jön vmi sugallat, akkor annak engedelmeskedek és ennyi. De nem várok semmire, csak úgy vagyok és igyekszem jól érezni magam. :)



Ezt még gyakorolom.

Elküldtem kívánságomat és most várakozó állásponton vagyok. Hogy elhiszem-e teljesülését, szerintem ez az ami gát. Pedig hitem erősítésén is fáradozom. Valami jó technika.... lenne a tarsolyotokban ehhez? Hitet erősítendő technika? Létezik ilyen? Persze tudom, csináltam is párat: busz: és jött. Pont úgy, ahogyan kértem.
Ám pl. pénzzel kapcsolatban van még kitisztítandó gát bennem.



Kedves András!

Annyira tetszik ez az írás, hogy gondoltam ki is próbálom.
Most egy kicsit kiköltekeztünk, ezért jól meg kell gondolnom mire megy a pénz. De gondoltam ezt pont ilyenkor jó kipróbálni, ezért szerdán este azzal a gondolattal feküdtem le, hogy én csüt. délután munka után veszek magamnak egy két ruhadarabot. Eljött a csüt. persze délutánig nem történt semmi, ráadásul a párom meglepetésszerűen bejött értem, így gondoltam erről ennyit. De, és most jön az igazi meglepi, este 7 körül becsöngetett a nagyikám (egy folyosón lakunk), hogy a beázásunkra megküldte a biztosító pénzt. Majdnem 30 eft. Annyira elkezdtem nevetni, hogy dermedten nézett nagyi meg a lányom. Aztán elmeséltem mit fundáltam ki. Szóval igaz egy nap késéssel, de ma megyek pár rucit venni magamnak.
Ezt szerettem volna megosztani veletek. Valahogy tényleg jobb a kívánt eszközt kérni, mint magát a pénzt.
További szép napot kívánok nektek.



Kedves András!

Így még jobban örülök neki! Ez ilyen kölcsönhatásféle. Nagyon hálás vagyok ezért a bejegyzésedért, mert amióta olvastam ezt a szöveget azóta beindultak a dolgok. Minden pillanatok (jó, jó percek) alatt megy. :) Azóta teremtettem magamnak helyet tanfolyamra, hihi újabb szakmám lesz. Ha más nem ennyi papír jó lesz plakátolni! :))) Valahogy eltűntek a gátak és az aggodalmak. A flow valahogy kiteljesedett. Na tessék, nem tudom még megfogalmazni sem. :-s
De minden esetre inkább én köszönöm Neked! :)



Drága Ritocska!

Nem csak, hogy ez az, de sikerült olyant találnod, ami nem egy 200megás fotoscan, amiben nehéz eligazodni, de egy normál, kereshető pdf szöveg! Köszi! :-)



Na ezt megosztom amatőr teremtő testvéreimmel!

Azt hiszem a pár perccel ezelőtti kommentem látható. :)
Legyintettem, mindegy. Aztán vmi azt súgta keressek már rá, ha nem találom se lesz semmi.
Nos rákerestem. Első link:
http://www.stillnessspeaks.com/sitehtml/llevenson/keystoultimate.pdf
Ez a 109 oldalas szösszenet lenne-e az kedves András? :)



Köszönöm.

De torrent-tel nem tudok mit kezdeni sajna. :(
Sebaj, majd megtalál, amikor meg kell találnia. :) Elengedtem.



nem! :-)

ez új, amit először föltettem, az túl nagy, és nem ment át!
De itt megvan:
http://isohunt.com/torrent_details/92740209/Lester+Levenson?tab=summary



Ezt töltöttem le:

Lester and me EBOOK 53 oldal
Ez nem az, amit először tettél fel?



biztos?

Nekem azt jelzi, hogy túl nagy és csak a felét viszi át az ftp-n!
Feltettem valami mást még, és a Lester könyvre kitalálok más módot!



:)

Igen, már jó, köszi!



most cserélem,

remélem jó lesz!
Kb. tíz perc..



Kedves András!

Köszi, hogy feltetted őket. Viszont az első az nekem is hibát jelez.



Kedves András,

megpróbáltam elérni a könyv-fájlt, de sérült és nem javítható - ez Adobe üzenet volt. Tudsz tenni vmit?
köszi



Úgy tűnik...

...mégsem kell mindenképp az a nagyon széles ismeretségi kör:)))
elég, ha mindenki épp ott van, ahol kell neki lennie:)))

megfelelő helyen a megfelelő időben:)



ismerősök minden bokorban! :-)

Kíváncsi vagyok, hogy ezt hogyan hozta össze a világ körüli úton?

Bár nekem sikerült:
Minden országban, ahol stoppoltam reiki mesterrel felvetetni magam (én is az vagyok)
Bodhgayaban, ahol Buddha megvilágosodott összefutni egy másik Angyalszíves oktatóval, aki szintén Indiát járta
Barcelonában a Santa Maria másolatán találkozni egy unokatesóval, akivel ugyan egy városban laktunk, de több mint tíz éve nem találkoztunk
Rómában olyan lengyelektől megkérdezni, hogy merre van a Colosseum, akik magyar ismeretsége apám akkori főnöke
Hirtelen csak ennyi jutott eszembe...

Lester könyvritkaságát és életrajzát feltettem a weblapomra, az angolul értőknek:
http://tudatosteremto.hu/lester.html