Céljaink felé – a fej vagy a szív útján (2.)

célokÉletünk folyamatos célba érések sorozata, és a cél felé vezető úton formálódunk, fejlődünk. A folyamatos mozgás és tanulás pedig nem más, mint maga az Élet.

Egyszer tényleg hátradőlhetünk?

Sokszor állunk hozzá céljainkhoz azzal az attitűddel, hogy ezért meg azért még keményen dolgozunk, aztán ha majd ezek meglesznek, akkor végre pihenünk. Gyakran esünk azonban abba a csapdába, hogy ha elértük az adott célt, akkor csak egy „röpke pillanatig” érdekes/értékes számunkra, és már meg is fogalmazódik az újabb cél/vágy, amiért ismét keményen elkezdünk dolgozni. Így a beígért pihenés is elmarad, és aztán leélünk úgy egy életet, hogy mindig van egy cél, amit kergetünk.

Pedig az is lehet, hogy egy cél egy egész életre szól, és nem egyetlen célba érésből áll, hanem folyamatos kis célba érésekből, amelyek kitöltenek egy egész életet, és részét képezik egy nagy célnak, ami pedig egy folyamat, nem lezárult állapot. Ez esetben elszalasztjuk a célhoz vezető út örömeit, nem látjuk meg ajándékait, mert folyamatos „rohanásban vagyunk” a cél felé. És lehet, hogy pont ez az, amivel célunk megvalósulása ellen dolgozunk.
Lehet ugyanis, hogy a célhoz vezető út maga az, ami megadja nekünk azokat a dolgokat, képességeket, amelyek birtoklása nélkül a cél nem tud megvalósulni. A cél megvalósulásának folyamata nemcsak a cél megszületéséről szól, sokkal inkább arról, hogy mi magunk is érünk, formálódunk ezen időszak alatt. Lehet, hogy pont ez a szakasz adja meg számunkra azt a fejlődést, amelynek révén a célt megvalósíthatjuk, elérhetjük. Ha azonban rohanunk, nem adunk időt az érlelődésnek, akkor megtagadjuk magunktól azokat a dolgokat, amelyek révén beteljesíthetjük a célt és azt is, amiért elindultunk a cél felé.

A célig tartó út tesz gazdagabbá

Álmodozzunk, tervezzünk!Valójában a megvalósulás folyamata az, ami igazán figyelmet érdemel, mert sokkal inkább az az, amitől gazdagodunk, mint maga a cél elérése, megszerzése. Ráadásul a cél megvalósulása csak akkor állhat stabil alapokon, ha a kibontakozás folyamata kellő időt kap. A kibontakozás folyamata fejlődés, tanulás – közben érünk meg mi magunk is a cél megvalósítására. Vagyis nem csak a cél valósul meg, hanem a cél megvalósulásához „szükséges” önmagunk is. Így válunk mi magunk is stabil alapjává célunk megvalósulásának, működtetésének. A cél formálódásának időszaka alatt tanulunk meg mi magunk is valamit, ami a cél megvalósulásához kell, vagy valamit, amit csak a megvalósulás folyamatában tapasztalhatunk meg. Célunkkal együtt saját új énünk is formálódik, megszületik.
Ha pedig elérjük az áhított célt, és tényleg fogjuk magunkat és hátradőlünk, azt gondolván, hogy most már életünk végéig csak pihenünk és élvezzük a megvalósult cél adta előnyöket, akkor az Életet magát tagadjuk meg. Az Élet ugyanis folyamatos mozgás és tanulás. Sokan ezért „betegszenek bele” a nyugdíjas évekbe, mert az addigi aktív életnek hirtelen vége szakad, és nem tudnak mit kezdeni magukkal, úgy érzik, haszontalanná válnak. Pedig minden életszakasz lehetőséget ad arra, hogy tanuljunk, fejlődjünk, csak más-más formában. A nyugdíjas élet is lehetőséget ad arra, hogy legyenek céljaink, továbbra is mozgásban legyünk, továbbra is fejlődjünk, tanuljunk.
Kutassuk az élet apró örömeit!Az is lehet, hogy sokunkban kellemetlen élmények kapcsolódnak a tanuláshoz (iskolás korban szerzett tapasztalatok miatt), ezért szeretnénk minél hamarabb megszabadulni a tanulástól, minél előbb letudni azt. A tanulás azonban nem más, mint tapasztalás, fejlődés. Ha megtagadjuk a tanulást, akkor ezzel kizárjuk magunkat az Életből. Éppen ezért fontos, hogy bármely életszakaszban is vagyunk, mindig legyen célunk, és mindig „mozgásban legyünk”. A lényegi kérdés csak az: hol születik a cél, ami mozgásban tart.

Hogyan tartsunk a cél felé?

Ha megfogalmazódik bennünk egy cél, mindig világítsuk meg előbb tudatosságunk fényével, hogy megláthassuk: a szív súgja vagy a fej/ész diktálja. Ha pedig a cél a szív célja, akkor a szív eszközeivel dolgozzunk csak rajta: engedjük meg magunknak a kibontakozás örömét, a megvalósulás csodájának szépségét, ahogy célunk az idő szavának megfelelően formálódik kezeink és cselekedeteink nyomán. De sose feledjük: társteremtők vagyunk, éppen ezért mindig adjunk helyet az isteninek a megvalósításban. Adjuk át magunkat teljesen a folyamatnak, így nyerhetjük ki belőle mindazt a tapasztalást, ajándékot, amit az a számunkra rejteget. Ugyanis minden tapasztalat táplálék a léleknek, amelytől gazdagodik. Élvezzük a kibontakozás folyamatát, a célhoz vezető utat, mert az sokkal inkább fontos, mint maga a cél megvalósulása. Ha ezeket tartjuk szem előtt, és eszerint munkálkodunk, akkor biztosan jó célért és jó eszközökkel dolgozunk.

Álljon itt két idézet, amelyek mindig iránytűként szolgálhatnak, ha céljaink megvalósításán munkálkodunk:

„A nagy dolgok megvalósulásához nem csak cselekednünk kell, de álmodoznunk is, nem csak terveznünk, de hinnünk is.” (Anatole France) – Az álmodozás és a hit ad helyet az isteninek a teremtés folyamatában.

„Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, míg elérjük azt”. (Zig Ziglar) – A célt valójában nem mi tűzzük ki magunk elé, hanem a lelkünk, és valójában a célnak is célja van: a megvalósuláson keresztüli tapasztalás és a tapasztaláson keresztüli fejlődés, vagyis mi magunk vagyunk a végső cél, és nem az általunk kitűzött cél megvalósulása.

A végső cél pedig mindig a lélek célja – a fejlődés lépcsőfokain át felemelkedni az istenihez.

Hozzászólások



ez szép és fontos

"De sose feledjük: társteremtők vagyunk, éppen ezért mindig adjunk helyet az isteninek a megvalósításban. Adjuk át magunkat teljesen a folyamatnak, így nyerhetjük ki belőle mindazt a tapasztalást, ajándékot, amit az a számunkra rejteget."

Egyébként érdekes, hogy a képen látható nő valamiért emlékeztet angel-a-ra...:)