szerelmi csalódás

Rekviem egy szerelemért

„A halál nem a legrosszabb, ami egy élővel (egy élő emberrel) megtörténhet”.

Erre évekkel ezelőtt döbbentem rá, mikor életben maradtam, s nem nyújtóztam ki – mint ahogyan romantikus filmekben szokás – a halál oldalán. Tovább »

Ex visszahódítása - Igen, lehetséges, de csak okos stratégiával!

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék-erőd.

Ez a versrészlet hűen tükrözi azok lelkiállapotát is, akiket elhagytak, kidobtak, szépen vagy csúnyán lekoptattak, megtagadtak, kiradíroztak.
A szerelmi csalódást tragédiaként megélő fejében általában már a vizesre sírt párnák között megszületik az elhatározás: Tovább »

Ez a szerelem fáj! De neki is!

Az édesen keserű című dal néhány dalsora köré apró, egymásba fonódó, páros szívecskéket rajzoltam a lélekfüzetem könny áztatott lapjainak egyikén, persze csak a képzeletemmel, ahogyan a dalt újra és újra meghallgattam, közben pedig elhitettem magammal, hogy a másiknak a lelkét is éppen úgy szaggatja a bánat, mint az enyémet. Tovább »