Ápold a zoknid optimizmussal

csak pozitívanÓ igen, a pozitív gondolkodás... Zwack Péter is ezt mondja. És voltaképpen igen.

Vagy nem?

Nem szeretnék mindig pozitívan gondolkodni. Az nagyon naív lenne részemről. Igenis maradok én szkeptikus jó néhányszor.
Igen, még magammal szemben is. Így egészséges. Így fejlődhetek igazán széles spektrummal.

A belső béke szép. De a belső szépség az igazi béke. És erre úgy jöttem rá, hogy akartam nem szép lenni. Csak onnan láttam magamat igazán, onnan láttam irányt és kontúrokat, hogy mi is az amit én keresek. Ma már tudom.

Tudatosság.

A megismerés útja végtelen ködbe vész. Megszámlálsz ezernyi virágot az utadon, de csak töredékére fogsz emlékezni, és csak egy párnak marad meg az illata az orrodban. És miért? Mert mindig a jelenben vagyunk. Folyamatosan utazunk. Folyamatosan virágokkal találkozunk.

És valóban, jó sokszor kell optimistának lenni ahhoz, hogy jelenben jobban tudjunk jelen lenni. Hogy a félelem kis szúrós bogáncsa ne ragadjon a zoknikra.

A bölcsesség bakancsa megvéd minket. A tudás nadrágja vigyáz ránk. A zokniba még így is beleragadhat a bogáncs.
Kevés az az utazó, aki nem sérül útja során. De egyre több van, aki másokra jobban tud vigyázni. Hogy ki mennyire tud vigyázni másra?
Én már sokat hibáztam. Voltak hibáim, amiket többször is el kellett követnem ahhoz, hogy ráébredjek téves mivoltára. Te nem?

Ki mit vár el magától?

Te mit?

Igen?

Akkor ne feledd, hogy magadtól és nem tőlem.

Ezzel én is így vagyok. Kezdem megérteni egyik kedves öreg barátomnak sűrűn használt mondatát. "Mindenkit úgy kell elfogadni, ahogy van"
És igaza van. Jobbról, balról, északról, fentről, mindenhogy.

Hiszen a szándék nem a cselekvés testvére. A szándék fény. Önmagában.

Önmagamban.

Önmagadban.

Lehetsz hű de nagyon okos és olvasott is, de kitörölheted vele ha megérzem, hogy le akarsz győzni. Akkor a lényegét nem érted az életnek. Nem lehetsz nálam jobb és nem lehetek nálad jobb. És legyőzlek, mert megengedem, hogy legyőzz. És vesztettünk mind a ketten.
Mért mit vártál? Háborúzol. Már eleve veszteség.

Emlékezz. Akik téged igazán szeretnek és ezzel egyértelműen tisztában vagy, az hányszor akart téged legyőzni? Hányszor akartak nálad jobb embernek tűnni? Azok az emberek nem akarnak veled versenyezni. Olyan egyszerű.

És nézd csak meg azokat az embereket akik szerettek, de éppen megorroltak rád. Szerinted mennyiszer mondtak azóta rólad rosszabb véleményt? Bevonzzák, hogy te egy senki vagy... vagy azt nem lehet? Jaj dehogynem... Még te is csináltál ilyet más ellen... ja nem? akkor bocsánatot kérek... adsz?

Nem kell mindig pozitívan gondolkodni. Igen is ki kell adni a gőzt. Meg kell vizsgálni, hogy nem é csapod be saját magadat...

Viszont a félelem bogáncsaival tele van az út. És jó védelem az optimizmus.

A zoknid legyen tiszta.

Címkék:

Hozzászólások



Deni

sosem hideg nagyon... hisz életünk merészségünk arányában zsugorik vagy tágul... sosem túl hideg... nagyon... ha meg igen... akkor annak oka volt... csak meg kellett akkor éreznünk a fagyos hideg közelségét, hogy érezhessük a napot...

ölellek Deni
és kész a palacsinta is, idővel töltve...

Unique**
Keep smiling :-)
akiélniakaréséliamiéliőt



Hűűű..:)

Ez nagyon telitalálat!..:) Köszönöm!..:)



.

Frankón egyetértek veled.



:)

Nincs az a hegy, amire ember fel nem juthatna. Nincs az mélység, amibe ember bele nem pillanthatna.

Viszont könnyen válhat a vihar áldozatává. Hiszen nem hal.

Könnyen lezuhanhat a felhőkről. Hiszen nem madár.

Ugorhat. Kúszhat. Tapsolhat. Haraphat. Cuppanhat. Krákoghat. Csettinthet. Füttyenthet. Palacsintát is tekerhet. Hiszen ember.

A napja viszont abból áll ki leginkább, hogy hangol. Hangolja hangulatát. Tudatosan vagy tudatlanul, de keres valamit és talál valamit. Kérdez és válaszol. Válaszol és eltéved. Eltéved és megtalál.
Nincs ember ezen a bolygón akinek valamit is fel lehetne róni. Ez a végső filozófiám, persze nincs akváriumom.

Az ember verseng is. Osho szerint butaság. Pedig óriási motivációs erő. Kinek van igaza? Osho azt mondja, hogy rá ne halgassunk. Tolle mosolyogva bemutatja, hogy mi a jelen. Buddha meg évezredek óta békésen ül a köveiben.
Egyikőjük sem volt hanyatt esve magától. Viszont tőlünk sem. Meg hát mit tudom én télapó.

Ha rám sújtanak karddal, hogyan védjem meg magam? karddal? Vagy érjem el, hogy ne sújthassanak rám sohasem? Mindig van dilis. És lesz is. Ez a biológia és a nagy számok törvénye. Együtt bizony legyőzhetetlenek.
Vagy nem?

De.

Ha harcolok ellene, akkor mindenképp. Viszont ha ringani kezdek a folyóval, akkor eljuthatok a tengerig.
El akarok jutni a tengerig. Gondolatban már eljutottam. És mivel nem vagyok még nagy úszó, bizony néha megkavargatom a folyó vizét, hogy nem hideg é nagyon.



Szóval :)))

Csakazértis.

Érzem, hogy figyeli, mikor bújik ki a szög a zsákból, és akkor igazolva látná, hogy nincs szeretet "csak úgy". Alig várja.
Csakazértse adom fel. De megpróbálom nem piszkálni. Csak ott lenni.



:)

" Embertársaimat teljes szívvel elfogadom, és tartózkodom az ítélkezéstől gondolatban, szóban, és cselekedetben. Felismerem, hogy minden emberben a világegyetem végtelen intelligenciája dolgozik, és ennek az intelligenciának végtelenül sok, egymástól különböző megnyilvánulási formájával találkozhatom. Ezen erő, intelligencia és szeretet minden megnyilvánulását ítélkezés nélkül elfogadom. Ha valaki idegesít vagy zavar, annak okát elsősorban magamban kutatom. "



.

Kösz a választ, nem számítottam rá, újabban nem válaszolsz...
namaste
béke neked
és sült krumpli vagy palacsinta :-) is



Deni

Nem hiszek neked
egyszer mézes-mázas vagy,
utána semmi sem jó neked
hangulatember vagy és provokatív
nem szkeptikus

nem ítélkezem, ez jött le....

bocs



Szia, Deni,

először el akartam magyarázni, hogy félreértetted, mert fordított a helyzet, aztán rájöttem, hogy ez lényegtelen...

Még egy párszor el fogom olvasni.

Köszönöm, a nevében is.



Deni:)

Igen ezért választottam ez a nevet, mert az Univerzumban a mi földi életünk ugyan olyan rövid ((vagy rövidebb)mint a Tiszavirág élete a fizikai világban.
Ki kell használni tudom.:)

Tudatosan:)

A bogáncsok nélkül meg unalmas volna:),
bár a magas rezgésszintemen szeretnék jókat unatkozni.:)



Lótuszillat:)

Te is tetszettél már nekem párszor:)

:)



Tiszavirág:)

Mindannyian tiszavirágok vagyunk az idő végtelenjén. Egy nap. Egy élet.

Go:)



Gini:)

Megérte:)



Május:)

"És amikor ilyen állapotban van valaki, mikor "nem akar szép lenni", akkor teher a másik? Hogyan csináljam?"

Be kell vállalni. Aki boldogabb akar lenni, az keresni kezd. A keresés közben pedig elkerülhetetlen, hogy bizonyos dolgokra rá ne jöjjön.
Ilyen az, amikor ráébredsz, hogy a szeretetet akkor tudod kihozni a nagy átlagból, ha szereted őket "látványosan". Tudniuk kell, hogy te egy kedves ember vagy és te bizony szereted őt. Akármiért. Mindegy az, hogy te most őszintén szeretsz vagy sem, az egojuknak elég, ha biztonságban érzik magukat.
jaj de lehangolóan hangzik ugye? Pedig nem, hiszen ez az élet, ez az emberiség, így működünk.
Ne feledjük, hogy az ember még a mai napig is egy vérengző vadállat génjeit hordozza. És ezt tényleg nem kell elfeledni akkor, amikor ebben az "aranyosan bugyuta" de egyben ébredő világunkban még mindig emberek beleit fordítja ki a repesz.

Van úgy, hogy az ember elfárad. Csak úgy, megmagyarázhatatlanul. Ez természetes. Elfáradunk, méghozzá önmagunktól. A gondolataink kuszaságában, a sok bogáncs kiszedésétől a zokniból.

Nem szépnek lenni a legnehezebb. Zéró színészkedés, vagyis nem foglalkozol mások érzéseivel ANNYIRA. De már chíből foglalkozol mások érzéseivel, így a dolog kezd még komplikáltabbá válni.
Voltaképpen pihenni akarsz, bezárni a kapuidat, kicsirit egyedül lenni a saját igazságaidat ráncba szedni, de közben végig rá jössz, hogy folyamatosan a jelenben élsz. Nem vagy remete, így nem tudsz egyedül lenni, így a környezeted változatos marad, tehát kapod az ingereket tovább.
Aztán jönnek az érzéstelenítő mondataid, és kezdesz rájönni, hogy minden mindegy.
Aztán kezd hiányozni, hogy békés legyél, és itt kezdenek jobban megjelenni az élesebb kontúrok.
És jönnek a csendek. Az igazi csendek, amikor már nem értesz semmit, és mint egy rongy baba, át adod magad ennek és már nem is akarsz érteni semmit.

Na itt van egy lehetőség. Ne akarj. Érteni sem. Nincs szépség. Nincs semmi. Ezek a mondatok sincsenek.

Én sem vagyok.

Te sem vagy.

...

Aztán jó rosszul fogod magadat érezni. Hiszen értelmetlenné válik minden.

Aztán még rosszabbul.

Aztán kezded elhinni, hogy ez már csak rosszabb lehet.

És egy pillanatban el is hiszed.

Ja hogy te mindezeken már túl vagy? Hát akkor nem kell megismételned Május:)

Elég ha emlékezni kezdesz. Ha nem sikerül, akkor kicsit válj olyanná, aki nem akar szép lenni.

Nem a másik lesz teher. Te leszel teher. Bárkinek. Még...

:)



Édes barátom:-))

Nagyon tetszel:-)))))))))
Szeretlek: Lótuszillat:-)



Kedves Deni!

"Lehetsz hű de nagyon okos és olvasott is, de kitörölheted vele ha megérzem, hogy le akarsz győzni."
Nekem is ez a kedvenc mondatom.

Egy régen látott dokumentum filmet juttatott az eszembe.
Egy kolostorban két szerzetes eszmét cserél a tanításról és aki nyer annak el kell menni vezekelni.(Ez a szabály.)
Sokáig gondolkoztam ezen,de most már talán sejtem a választ.

Köszönöm Deni :-)

Tiszavirág

"Nem elég tudni, hogy mi a helyes. Fontos, hogy próbáljuk azt életünke beilleszteni."
Sant Darshan Singh Ji Maharaj



szereTETT :-)

egyáltalán nem attól ember az ember, hogy olvasott és nem attól okos... hanem hogy képes megbocsátani , elfogadni és szeretni... ez van
igazad van, amit a versenyzésről, a dícséretről írtál.... amiről már annyian írtak... :-)

és mindig 2 pár zoknit vegyél ugyanabból a fajtából... ha egy tönkremegy, még mindig lesz tartalék és tartalék
mindig másképp láthatunk dolgokat ugyanazon könyvet forgatva és főleg kidumálva :-)
és használjuk, ami bennünk van : szereTETT :-)

Unique**
Keep smiling :-)



"Lehetsz hű de nagyon okos

"Lehetsz hű de nagyon okos és olvasott is, de kitörölheted vele ha megérzem, hogy le akarsz győzni."
Ez a kedvenc mondatom Deni, már ezért megérte...:-))

www.aminababa.com
www.flavin7.com
www.gulliver.hu



Hogy Te miket írtál, és

Hogy Te miket írtál, és én elolvashattam!

Kezdek érteni egy embert.

És amikor ilyen állapotban van valaki, mikor "nem akar szép lenni", akkor teher a másik? Hogyan csináljam?



Ágica:)

Szivesen:)

Deni



Deni....

Köszönöm irásod !! ágica