Csoda a létra csúcsán

létra csúcsánLetelik hamarosan a "jóvilág", holnap már újra kezdődnek a dolgos hétköznapok. Valahogy nem fűlik hozzá a fogam, de ha nem lesz megrendelés remélem a főnököm felhív, hogy maradjak még otthon kicsit sziesztázni. Most két hétig egyáltalán eszembe sem volt a munkahelyem, még csak nem is álmodtam róla, pedig voltak olyan időszakaim mikor rengeteget dolgoztam, emelgettem éjszakánként az álomvilágban. Éjjel újra vissza jött a munkakedvem, kivételesen most nem gépészként, hanem teljesen más munkaterületen tettem próbára magam.

Nem tudom, miként csöppentem le a mély munkagödörbe, ahol a műszakvezető beosztott az egyik ács csapatba. Én lettem József, az ács. Ott a szakik úgy fogadtak, mintha már évek óta együtt robotoltunk volna. Felszereltem az övre a szögtáskát, raktam bele 80- as és százas szöget, majd a derekamra csatolás után, mellé dugtam a szekercét, egy villámzáras kapocsra elhelyeztem az állványszereléshez szükséges csillagvillás kulcsot és irány a munkaterület. Teljesítményben dolgoztunk, tudtuk mit kell teljesítenünk és igyekeztünk, hogyha délre elvégzünk mehetünk haza. Minden gikszer nélkül, még ebéd előtt elvégeztünk az egész napi munkával. A brigádvezető kiadta a fejront kulcsot és a jól végzett munka örömére szaporán megindultunk a felszínre. Libasorban mentünk fölfelé a létrán. Az első szintig simán felértem én is, tériszonyomat letudtam győzni, mivel rövid volt a leküzdendő szakasz. A második lajtorja már sokkal magasabb, és meredekebb volt, ami nagyon feladta a leckét számomra, hisz ilyesmihez nem voltam hozzáedződve. Mire én az utolsó létrához értem, már a brigád messze járt. Ott álltam az égbe nyúló létra tövében ami olyan meredek volt, hogy már-már inamba szállt a bátorság. Attól tartottam, ha egy darabig felérek, akkor onnan se le se fel, netán elborul vagy hanyatt esek létrástól a mélybe. Más kijárat nem lévén neki duráltam magam nagy levegőt véve, csak felfelé néztem, mert aki lefelé nézeget annak régen rossz. Félúton járva megálltam fújni egyet, új erőt gyűjtve mint a törökök az egri vár ostrománál ugyanúgy kúsztam felfelé. Tudtam, hogy forró szurkot senki nem fog a nyakamba zúdítani, így az egyensúly érzékemre hagyatkozva elértem a felső lépcsőfokokhoz. A létra a felszínnél semmivel nem ért feljebb, ott voltam bajban, hogyan jutok szárazra. Körülnéztem a nagy téren, talán segítségemre lehet valaki. Egy kisebb csoportot pillantottam meg, mellettük haladt el egy jól öltözött, jól fésült nagy darab egyén. A kisebb csapat közelebb lépett, mikor észre vették rajtam a kétségbeesés minden fázisát. Összedugták a fejüket, mint az ókori római polgárok és mintha fogadást kötnének arra, hogy ez a szerencsétlen kezdő szaki miként tud szilárd talajt fogni remegő lábaival. Mielőtt megtették volna a tétjeiket, a jólfésült egyén, aki nagyon hasonlított Demis Roussosra, lendülettel fordulva indult irányomba. Szinte a légörvényével félre söpörve a kisebb társaságot és nyújtotta felém méretes tenyerét. Az erős karba kapaszkodva a testem szinte súlytalanná vált, úgy kapott fel a magasba, mint forgószél a tejeszacskót, ahogy emelkedtem felfelé visszatért belém az élet, feltöltődtem energiával. Csodálatos volt ez az érzés, ahogy a segítőkészség melegsége járta át a testünk, a mellettünk lévő kis csoport úgy vált egyre hidegebbé és dugták egybe a fejüket s végül sóbálvánnyá változtak. Köszönöm Neked Demis, Te egy Úr vagy, próbáltam hálálkodni, érezni véltem, hogy érti amit motyogok. Mintha azt válaszolta volna: semmiség Joe mester, ez csak egy hétköznapi emberbaráti cselekedet. Csodálni való cselekedetét megszerettem volna köszönni neki egy kisfröccs kíséretében, de csak a déli harangszóig kísértük egymást, utána elváltak útjaink.

Még sokáig integettünk egymásnak, mindkettőnk egy-egy kis csodával ment tovább a maga útján. A mai napom végig csodálatos volt, minden úgy jött be ahogy szerettem volna. Rosszabb napot senkinek nem kívánok és ez a csoda legyen velünk egész évben.

Hozzászólások



Ez egy nagyon jó írás!

Apám is ács volt, de a "szövegtetőket" ilyen stílusos mondatcserepekkel nem tudta befedni! Egyszer még bukfencezett is magyar nyelv és irodalom tantárgyból, pedig tőle többet senki sem olvasott az utcában.



Csoda

Köszönöm Vili a gratulációdat!
Ide ritkán írok, mert nehéznek találom a blogszerkesztést, pl. még képet nem is raktam fel.
http://joebacsi.blogol.hu/read oldalon minden nap teszek fel valami érdekességet.
Helló!



Gratulalok Joe mester!

Lehet hogy az acs szakmaban kezdo vagy, viszont igazi mestere vagy a szavaknak!:)))
Csodalatos amit leirsz, es ahogy megfogalmazod ezt az apro hetkoznapi csodat, szinte erezni lehet a melegseget ami a soraid kozul arad:))))
Igaz hogy szamomra nem teljesen vilagos, hogy ez a kis tortenet alom-e vagy megtortent, ennek ellenere jo volt olvasni es aterezni. Koszonom, es kivanom hogy ehhez hasonlo csodacskak tegyek szinesebbe mindannyiunk napjait!
Remelem meg olvashatunk toled!