A csönd

csöndA fájdalom az, amikor hiába beszélsz. És tudod, hogy nem a szavakban van a hiba. Talán hiba sincs, minden tökéletes, mégis hiába. Annyi szó van, ami képes célba találni. Szép szavak, okos szavak, csendesek, szelídek, vagy éppen a szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a csodálat vagy a szeretet szavai. Célba is találnak máskor. Másoknál. Csak éppen ott nem, ahol szeretnéd. Mert csukva van az ajtó.
Tudom, hisz magam is így vagyok ezzel. Nincs szó, ami áttörje a páncélomat, nincs érv, amitől résre is nyitnék, ha bezárkóztam. Nálam van a kulcs, szorítom erősen, ökölben a kezem, fehérednek az ujjaim a szorítástól.
És fáj nekem is, és a másiknak is.
Nem segítenek a szavak. A szavak kések, amik újabb sebeket ejtenek, régieket tépnek fel, és a kín végtelen. Legalábbis annak látszik.
Döbbent csend. Kérdések hullanak egyenként a csöndbe. Miért? Meddig? Hogyan? És nincs válasz egy ideig. Ez a csend.
És egyszer csak megjelenik egy érzés. Nem egy szó, csak egy lágy hangulat, egy simogató bizsergés, ahogy egy harang szólal meg egy fülnek nem hallható frekvencián.
A szíved ver.
Ahol nincs szerepe a szavaknak, ahol nem ér semmit az elméd.
A szíved tudja a dolgát. És teszi is a dolgát.
Ha rá hallgatsz.
Az elméd ellenáll még, vér tolul az agyadba megint, de ökölbe szorított kezed kinyílik, és egy értelmetlen, oda nem illő érzés legyőz: a hála.
És ahogy hagyod, ha lecsukod a szemed, és hagyod, áradni kezd. Először csak a szívedben, aztán az egész testedben úrrá lesz, és hevülni kezdesz, és növekszik a feszültség benned, érzed, hogy mindjárt repülsz, talán már el is emelkedtél a földtől, már nem is te létezel, csak a hála, aki vagy.
És egyszer csak mintha fény ömlene ki az összes pórusodon, kitör belőled, áramlik megállíthatatlanul, hogy rendet tegyen a világodban, és megtegye azt, amit hiába próbáltál te és a szavaid.
A csönd többet ér.

CsatolmányMéret
fény.jpg6.18 KB
Címkék:

Hozzászólások



xiaozhengzheng

2018-11-13 xiaozhengzheng
cheap jerseys wholesale
ugg boots
ultra boost
michael kors outlet clearance
ugg outlet
coach factory outlet
coach outlet
ray ban sunglasses wholesale
adidas shoes for men
christian louboutin
canada goose jackets
ralph lauren outlet
canada goose coats
canada goose jackets
true religion jeans
mulberry sale
michael kors outlet clearance
pandora charms
coach outlet
moncler outlet
cheap jerseys
christian louboutin shoes
michael kors outlet clearance
polo outlet stores
kate spade bags
coach outlet online
michael kors outlet online
mulberry handbags
coach factory outlet
christian louboutin
canada goose jackets
coach outlet store online
michael kors outlet store
ugg boots
ugg boots
pandora charms sale clearance
michael kors outlet
mbt shoes clearance outlet
michael kors outlet online
coach outlet
giuseppe zanotti sneakers
michael kors handbags
michael kors outlet
michael kors outlet clearance
supreme uk
michael kors outlet
cheap oakley sunglasses
coach factory outlet
nfl jerseys wholesale
coach outlet online
true religion
coach outlet online coach factory outlet
nike outlet online
nike shoes for men
michael kors outlet clearance
mbt shoes clearance outlet
coach outlet
mbt shoes outlet
nike outlet
oakley sunglasses wholesale
yeezy boost 350
pandora jewelry
nfl jerseys
kate spade outlet
mbt shoes clearance
coach outlet online
polo ralph lauren
true religion outlet
nike outlet
christian louboutin
coach factory outlet
uggs outlet
michael kors outlet
michael kors outlet
canada goose outlet
coach outlet online
coach outlet
north face jackets
adidas yeezy shoes
kobe 12
polo ralph lauren outlet online
moncler outlet
coach factory outlet
oakley sunglasses
ugg outlet online clearance
coach factory outlet
cheap ugg boots
canada goose
canada goose outlet store
kobe 12 shoes
polo outlet
ugg outlet
canada goose jackets
kate spade bags
hermes belts
scarpe mbt
michael kors outlet
pandora outlet
michael kors outlet online
ugg boots



Köszönöm

Nehéz hozzászólni, mert érzést közvetít és kelt...most csak ülni jó, és átélni az érzést...
De valahogy muszáj megköszönni, és most a közvetítő közeg az írás...
Pedig legszívesebben a Csöndemet juttatnám el valahogy köszönetképpen...ha már tudni fogom a módját nem kell többé megszólalnom.

Szeretettel: Réka
http://www.sziv-utjan.eoldal.hu/
http://www.csodacsinalo.eoldal.hu/



Tudod, ez csak a történet.

Volt a fájdalom, a kudarc, ahogy előfordul az mindenkivel.
Aztán jöttek a szavak.
Aztán a fölismerés.
Aztán a csönd.
Aztán a fény.
Aztán leírtam ezt, mert tanulok a saját dolgaimból, amikor tudok, és nem rejtegetem, mert akkor a saját dolgaimból sem tanulok.
És most van a hála.
Megint.



Hoztam. Neked

Hoztam. Neked kedvesem.
Simogassa lelked, ahogy a szeretet, mely áthat, és elmegy hozzád egy simire:)))
" Mese az igaz szeretetről / solansamez írta, 2009. május 26. kedden. / www.ahogyerzed.hu

Szeretet... meghatározhatatlan fogalom. Annyit tudok, hogy életünk alapja. Ezt bizonyítja az alábbi idézet is: "Létezni annyi, mint szeretni." (E.Mournier).
Ebben a cikkemben az igaz szeretetet meséjét ismerhetitek meg.

Íme: - Mi az, hogy "igazi"? - kérdezte egy napon Bársony-nyuszi a Bőr-lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek a hintaszék alatt. - Azt jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú?

- Az, hogy "igazi", az nem azt jelenti, hogy milyennek csináltak - felelte Bőr-lovacska. - Az, hogy "igazi" vagy, az csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszú ideje szeret téged magadat, akkor attól leszel igaz.

- Nem fáj az? - kérdezte Bársony-nyuszi.

- Néha fáj - mondta Bőr-lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. - De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj.

- Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint amikor felhúznak? Vagy apránként?

- Nem hirtelen történik - mondta Bőr-lovacska - csak történik. Lassan. Soká tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra rendszerint már majdnem az egész szőröd elkopott a sok szeretettől és simogatástól, amit kaptál, és a fél szemed is kiesett már, és minden ízületed lötyög. De ha "igazi" vagy, akkor már nem tudsz csúnya lenni, legföljebb azok szemében, akik úgyse értenek semmit. "

Hogy ne fájjon. Ha fáj, és úgy érzed, hadd fájjon, akkor legyen úgy. Szeretettel gondolok rád: Anikó



Kedves kreátor!

Ezt most olyan érzés volt olvasni, mintha személy szerint nekem írtad volna...
Szavakkal akarunk "kijavítani" dolgokat, és egy szintig, mintha menne is, aztán annál a szintnél hirtelen rádöbbenünk, hogy belül oldódik meg minden.
Köszönöm a soraid.



Barátom !

Örömmel olvaslak , mint mindig :)) Tudom mit érzel , átéltük együtt is :) Önmagadnak , ha megengeded a csöndet , a békességet, a harmóniát , a szeretetet , akkor még kulcs sem kell , mert ha megéled mindezt már nincs funkciója a kezedben görcsösen markolt tárgynak :))))) Engedd hát el , a csönd a kulcs ! Még szó sem kell, mert csak játékszerek ezen érzés mellett , önmagad kell hozzá , nem kellenek tárgyak , ígéretek, sem , te kellesz önmagad aki gondolatok nélkül , elméd csalfa szírén hangon csábítana el újra és újra , de te nem engedsz csábító szavainak , te a csöndet választod
Igen ----- talán ez az a hely ahol minden kérdésre választ kaphatok, és ha már tudom is a válaszokat pedig fel sem tettem őket ???
Lassan szívem ilyen olyan bástyákkal körberakott szélein , minden támfal és barikád szertefoszlik, elengedem :)))))))))))
Értelek , megértelek, érezlek, látlak , hallom hangod , érzem jelenléted , itt a szobában is ha hagyom , barátom :)))))))))))))
Ölellek benneteket testvéreim ölellek ------------------------------------Merkaba :))))))))))))))))