Eckhart Tolle - A magasabb tudatossághoz vezető kapuk

Eckhart TolleRészlet dr. Domján László, Eckhart Tolle-val készített interjújából:
„Barátian viszonyulok-e a jelen pillanathoz?” A „főbejárat” tehát a jelen pillanat, mert az összes többi kapu is a jelen pillanathoz irányít. „Barátian viszonyulok a jelen pillanathoz vagy nem barátian?” S mivel a jelen pillanat maga az élet, ekkor valójában azt kérdezed: „Milyen a kapcsolatom az élettel?” Tehát tudatosítod ezt, majd megvizsgálod, hogy képes vagy-e barátian kezelni a jelen pillanatot. Akármilyen formát is vegyen az föl! „Igent tudok-e mondani erre a pillanatra?” „Micsoda!? Hogy erre a pillanatra!? No nem, erre nem! Megvárom, amíg jön egy jobb...“ Pedig érdemes minden pillanatra igent mondani, hiszen valójában mindig is csak ez az egy, jelen pillanat létezik. Mindig! Egyik barátom kreált egy kétszavas, mantraszerű mondást: „Erre is”. Ez emlékezteti, hogy bármi is történjen, mondjon igent „erre is”. És ennek hatására hirtelen ajtó nyílik az életre: „Ó!” S mivel barátságos arcot mutattál az életnek – ami mindig a most –, az élet ugyanezt a barátságosságot tükrözi vissza tefeléd.
Az élet egyszerre létezik kívül is és belül is. Külső formájában körülményekként, emberekként, eseményekként jelenik meg, s azok egyre támogatóbbá válnak számodra, egyre jobban együttműködnek veled, mint abban az állapotban, amikor folyamatosan azt üzened: „Nem! Ezt nem akarom!” Utóbbi esetben az életet egyre inkább akadályok sorozataként tapasztalod meg. A legtöbb ember sajnos ilyennek éli meg az életet. „Ez folyamatos küszködés…” – mondják. És miért? Mert a jelen pillanatot ők akadállyá teszik. Márpedig az életed a tudatállapotodat tükrözi vissza, s így a valóságod valóban akadályok sorozata lesz. „Egyik átkozott dolog a másik után…” Ezért ha megléped ezt a kis lépést – „barátian viszonyulok a mosthoz” –, az élet hirtelen barátian kezd viszonyulni hozzád. Váratlanul kellemes, téged támogató dolgok történnek, amelyekre nem is igen tudsz oki magyarázatot adni. Észreveszed a lehetőségeket, gyakrabban történnek szerencsés „véletlenek” az életedben stb.
Nem arról van szó, hogy a forma szintjén, bárhova is mész, soha többé ne ütköznél korlátokba. Bármilyen forma esetén szükségszerűen találkozol korlátokkal. De határozottan pozitív változások fognak történni. A külső szinten soha nem kerülhetsz korlátoktól teljesen mentes helyzetbe. Ilyen fokú szabadság csak belül létezik. Lényed formamentes mélyében. De a külvilág javulhat számodra, harmonikusabbá, támogatóbbá válhat, és válik is. Ez a kellemes „mellékhatása” a dolognak, ami azért következik be, mert jóban vagy a jelen pillanattal. Váratlan, mellékes ajándékként a körülményeid javulnak, az élet támogatni kezd. Nevezhetjük ezt jóindulatnak. Az élet jóindulatú lesz veled, mert te is így viszonyulsz hozzá. Mert amikor szívesen látod a mostot, akkor azt – bármilyen formában is jelentkezzen – mindig készségesen fogadod. Más szóval: jóindulattal, jóakarattal fogadsz minden történést.
S a mostban olykor emberek jelennek meg. Hiszen egy másik embert is csak a jelen pillanatban tapasztalhatsz meg. Na már most, ha nem vagy barátságban a jelen pillanattal, akkor számos olyan emberrel is barátságtalan leszel, akik megjelennek a jelen pillanatban – az egyetlen helyen, ahol az életedben ők megjelenhetnek. Barátságtalan leszel, mert valami mást akarsz, mint ami van. És ez a kapcsolataidra is kivetül. Ha az illetőktől mást akarsz. Valamilyen célra akarod őket használni, amit elmédben fabrikáltál. Valamilyen jövőbeni célra. Tehát használni, manipulálni akarod a másik embert. Ezzel az állítással nem akarlak vádolni, hiszen ez a szokványos, megszokott életvitel. Erre kondicionálódtál, ezt tanultad.
Az új tudatállapotban azonban ez eltűnik, ami minden kapcsolatodat jobbá teszi! Megjelenik a szeretet. Nem az a „ragadós”, tapadó szeretet, aminek a másik oldalán a gyűlölet található. Az az ego –féle szeretet. Az a csüngés. Nem. Az igazi szeretet jelenik meg. Mély megengedésként. Tágasságként. Minden kapcsolatban. A jelen pillanat ugyanis, ha megengeded, tágassá válik. Ez azt jelenti, hogy ott mindig több van, mint az a forma, amit a jelen pillanat fölvesz. Ott tágasság van, ami a történést körülvevő belső tágasság. Ha nincs meg benned ez a tágasság, ha nem engeded meg azt, ami ebben a pillanatban van, akkor a jelent nem veszi körül tágasság. Ami azt jelenti, hogy azonnal reagálni akarsz. A következő pillanatot akarod. Ilyenkor nincs tér. Valami történik, és a reaktivitás reagál. Ilyenkor sosincs tér, csak kondicionált formák vannak.
Tehát rendelkezésre áll a most „kapuja”, ami egyszerre egyszerű és mély. Egy másik egyszerű „bejárat” pedig a „belsőtest-tudatosság”, amikor figyelmed egy részével, összefüggő energiamezőként, folyamatosan érzed a testedet. Akadnak olyanok, akik egyelőre még csak ez utóbbi kaput tudják használni. Úgy is fogalmazhatok: ismerek olyan embereket, akik még nem igazán tudják megengedni a jelen pillanatnak, hogy az legyen, de képesek a testükben bizonyos mértékű elevenséget érezni. És ha gyakran figyelsz tested belső energiamezejére, az kiemel a gondolkodással való azonosulásból, s – anélkül, hogy tudnád – a jelen pillanatba hoz. Képtelenség ugyanis érezni a belső testedet, ha nem vagy a jelenben. Ez hát a hátsó bejárat. Tehát azok számára, akik nem tudnak az elülső bejáraton bemenni – bár az igen egyszerű, folyton nyitva álló kapu, ahol még csak kopogni sem kell –, rendelkezésre áll a hátsó bejárat. Aki fél az elülső bejárattól, bemehet a hátsón.

Hozzászólások



Nincsmit!

Örülök!:)



Megszólal a csend

a cime annak a könyvnek amelyből szerettem volna egy pár mondatot magyarul elolvasni. A könyv cimét rosszul forditottam, (A csend beszél---????) Gondoltam megérted miről van szó, mivel megkérdőjeleztem. Neked köszönve, most tudom hogy E.Tolle - Stillness Speaks c. könyvét milyen cim alatt jelentették meg Magyarországon. Köszönöm a segitséged, megtaláltam végre azt ami után régóta kutatok.



Kedves ariela!

Sajnos nem értem kérdésedet!:) Nekem nincsenek pdf-ben Eckhart Tolle művek, de szeretnék Neked adni egy Eckhart Tolle-val foglalkozó oldalt:
http://www.uj-fold.hu/news.php
Ezen oldalnál vannak interjúrészletek. Én az egyik interjúrészletet tettem ide ki, mint azt ahogy fel is tüntettem az írás elején.



A jelen pillanata

A jelen pillanata olyan, amilyen. Mindig. Meg tudsz-e ezzel békélni? - (nem idézet, de Eckhart Tolle gondolata.) Tovább. Mi a bölcsesség? Hol keressük azt? És aztán... egy magyarázat. Képes vagy csendben lenni, csendben maradni. Csak nézel, szemlélődsz és hallgatsz. Semmi mást nem kell tenned. Ebből a tehetségedből (képességedből) alakul ki bölcsességed. Valahol mélyen benned, szellemi intelligenciád felébred. Engedd meg hogy ez a nyugalom, béke irányitsa szavaidat és tetteidet.
Zsul, hálás lennék Neked, ha magyar forditásban Eckhart Tolle-tól elküldenéd TIŠINA GOVORI (a CSEND BESZÉL ---????) a fent emlitett szöveg néhány mondatát. E.Tolle könyveit nincs módomban magyarul olvasni. E-mail cimemet Admin rendelkezésedre bocsájtja. Előre köszönöm. Ha kapcsolatban vagy Ragyogással, neki is elküldheted, Ő majd eljuttatja hozzám a magyar szöveget. Köszönöm irásod.



Hát igen, ezaz! Köszönöm

Hát igen, ezaz!
Köszönöm ölelésed!



:))

Igen :))) Echart Tolle !--- olyan egyszerűséggel beszél , élünk dolgairól , mint ahogyan tényleg nemes egyszerűséggel kellen azt élnünk is , és nem csak gondolnunk , hogy majd valamikor később boldog leszek vele vagy egyedül :)))))))))
Nem , nem leszel akkor sem boldog ha Most ebben a pillanatban nem engeded meg magadnak hogy az légy :)))))))))))))
Ha lehet olvasd el és hallgasd meg és lásd Tolle összes kiadott véleményét arrról , mi az amit nem értessz magadban ??? Örülök írásodnak ölellek Merkaba :)))))))))



köszönöm!

Nagyon fontos volt ez most nekem..... Köszönöm....