Egy blog :)

Csak gondoltam írok egy blogot :) nem is tudom mit, nincs semmi célom vele csak, hogy egy kicsitt megtisztuljak fejben, tele vagyok érzelmekkel, mintha kezdene kitörni belőlem az elfojtott régi düh és fájdalom. írtam volt a multkor, hogy oda lettek az érzéseim... és az volt a válaszokban, hogy jó uton járok, most sem vagyok különösebben felpörgetve, csak találkoztam régnemlátott testvéremmel és előjöttek belőlem a gyermekkori sérelmek, talán ez is jó jel..., nem tudom csak azt tudom, hogy szeretném a szemükbe kiabálni, hogy mennyi minden fájt nekem..., és mégsem teszem. Félek felboritani a családi békét, mért tenném? Saját boldogulásom érdekében? micsoda önző dolog lenne.. gondolom most magamban, és mégis ha telejesen őszinte akarok lenni ezt találnám helyesnek, hogy végre tisztázzuk le ki kivel van, és mért nem volt senkinek se rám ideje soha, talán mert nem születtem fiunak? balgaság. Nincs már semmi ami igazán érdekelne, csak a nyugodt csendességet akarom, csak ő kell nekem. a végtelen béke és egyetértés ..és az, hogy HAGYJANAK BÉKÉN... lehet, hogy lakatlan szigetre kellene költöznöm :)... de egyelőre jól elvagyok bezárt szobámban. csak nézek ki az ablakon, bámulom a semmit ...de nem változik semmit! már az sem érdekel ki mit mond, és az se, hogy helytelenül írok, vagy, hogy egyáltalán elolvassae valaki ezt a blogot.. Számit ez valamit? csak az számit, hogy vagyok , létezek a nagy semmibe és csinálom a semmit senkivel ketten :DDD nincs semmi ami számomra érdekfeszitő lehetne, csak várom a megtisztulást..

Hozzászólások



Nem tudom segít-e neked, de

Nem tudom segít-e neked, de elmondom az én helyzetemet. Szóval én is, és szerintem sokan mások, tele vagyok gyerekkori sérelmekkel. Mindent megkaptam szüleimtől, anyagilag, de lelkileg semmit. Megtanítottak szépen enni, illedelmesen köszönni, stb. Egyke vagyok, ez is hozzá tartozik. Néha úgy érzem magamat neveltem föl. Soha nem beszélgettem a szüleimmel semmiről. Hibáztattam is őket sokmindenért. Most úgy hozta a sors, hogy ismét velük élek, nincs munkám, tehát ők támogatnak, ismét, anyagilag engem és kislányomat is. Megalázó lehetne a helyzet, mert anyám szinte naponta a fejemhez vágja, hogy hálásabb is lehetnék nekik, de nem hagyom magam. Úgy vagyok vele, hogy a múlt maradjon is az. Azt már lezártam. Nem vágom a fejükhöz régi sérelmeimet. De a mában nem hagyom magam. Csodálkoznak is rendesen, hogy mindenre megfelelek, meg is kaptam, hogy eddig nem is ismertek engem. Mondtam, ez vagyok én, szokjanak hozzá. Ezután nem leszek az ő "jó kislányuk" aki mindig azt teszi amit elvárnak tőle. Élem az életem, ahogy nekem a legjobb.



Ha kiállsz magadért

az egyáltalán nem önző dolog! ezt csak azok terjesztik, akiknek ez a meggyőződése.



Nem kell a szemükbe ordibálni...

De vannak dolgok amit talán időszerű lenne tisztázni, a testvérekkel, a családdal.
És akkor mi van ha felborul a családi béke? Te talán az örzője vagy annak?
Vagy rajtad múlik? Az elfojtott dühödet szabadítsd fel...



:D Igen, az olyan. Jön, mint

:D
Igen, az olyan.
Jön, mint a sült jérce :DDD

Nem kellene tenni érte valamit? :))))