Egy fickó a szomszédból

borotválkozikMegborotválkoztam. Ez előfordult velem már máskor is. Néztem az arcom a tükörben, és elgondolkoztam: ki vagyok én?
Nemrég még szakállam volt. Nem sokáig, néhány hónapig próbálkoztam vele. Hajnalka akarta, hogy legyek szakállas ismét, mint régen, amikor megismerkedtünk, és amikor olyan ellenállhatatlan voltam – nyilván –. Miért ne szerezzek örömet a feleségemnek? Nem igaz?
Nos, az örömszerzés sikerült, bár a szakállam korántsem lett olyan, mint régen. Eltűntek belőle a színek. A vörösek, szőkék árnyalatai. Viszont megjelent és dominált egy új szín, az ősz, vagy hogy jobban tetsszen, az ezüst. A lányaim szemében azonnal láttam, hogy mit akarnak mondani, de egyelőre nem mondták. Az ismerőseim szellemesebb része azonban ráharapott a lehetőségre: idén te leszel a Mikulás?

Nos, a legkevésbé Mikulásnak akartam látszani, így aztán, amikor Rebi elém állt, hogy lenne egy kérése, és ha teljesítem, cserébe ő is megkóstolja a gombapaprikást, ráálltam. Hajnalka is belátónak mutatkozott.
Most sima az arcom ismét, de a kérdés itt van: ki vagyok én?
Merthogy Mikulás nem vagyok, ez rendben van. És annyi minden nem vagyok, ami akartam lenni valaha. Nem kaptam irodalmi Nobel díjat, nem lettem olimpiai bajnok, szépségkirály, ünnepelt dobos valami zenekarban, nem lettem milliárdos vállalkozó, méltán utált politikus sem lettem. Nem lettem tudós, nagy utazó, és hatalmas prédikátor sem.
Könnyű összeállítani egy listát arról, mi nem lettem. De ki vagyok akkor?
Hohó! Álljunk csak meg egy szóra! Még az sem mindig világos, ki nem vagyok. Talán lássuk először ezt!

Mert nem az vagyok, akinek látszom. Vagy legalábbis nem az számít. Mert hiába lát néhány jópofa Mikulásnak, nem vagyok az. És dagadt disznó sem vagyok, és akkor sem lennék az, ha én lennék a legkövérebb ember a világon. Egy fickó vagyok a szomszédból, aki küzd a kilóival időnként, és néha elbukik, néha pedig nyer. Mint annyian mások. És aki nem akar a falhoz lapulva közlekedni a világban, abban reménykedve, hogy megússza. Egy fickó vagyok a szomszédból, aki ha jó szót szól, szeretne jó szót viszonzásul, akinek rosszul esik, ha végigmérik, és aki nem igazán elégszik meg az alamizsnával sem szellemi, sem lelki, sem fizikai értelemben.

És nem az vagyok, amit csinálok. Lehet, hogy te az vagy. Lehet, hogy te orvos vagy, bankigazgató, vagy miniszter. És ezzel méred magad. Te tudod. Nekem is van éppen néhány iskolám – nem mintha számítana –, de nem vagyok tanár, és nem vagyok újságíró és nem vagyok szociológus, sem szakács, de még csak egy kis üzlettulajdonos sem vagyok az e-businessben, annak ellenére, hogy szeretem, amit csinálok. Tudod, én egy pasas vagyok a szomszédból, aki boldog akar lenni, aki azt szeretné, hogy a felesége boldog asszony legyen, aki a gyerekeit boldognak akarja látni, és aki tenni is akar ezért. Aki nem aggódik, de izgul a sikereikért, és nem akar kimaradni az örömeikből sem.
Egy pasas vagyok a szomszédból, aki boldogulni akar. Aki ötről hatra akar jutni. Aki nem csak azért akar dolgozni, hogy kifizesse a számláit, hogy egyen, igyon, és a tv hozza be számára a nagyvilágot. Én igent akarok mondani, ha szükséged van valamire. Ha segítséget kérsz, ha támogatásra szorulsz. Kompetens akarok lenni az életem minél több területén. Én nem lopom el, ami a tiéd, és elfogadom, ha segítesz valamiben. Szívesen leülök a bográcsod mellé, és ha látogatóba jössz, fölbontok egy üveg bort, és azt tervezem, hogy valamelyik nyári estén, ha kedvünk tartja, egy diófa lombjai alatt vagy egy szőlőlugasban folytatjuk a beszélgetést.

Nem az vagyok, ahol élek. Tényleg nem. Pedig néha szeretnék. Debrecennel például én is úgy jártam, mint Nyilas Misi, de Erdélyben otthon tudtam lenni, befogadtak. Tudok neked mesélni a Damjanich utcáról a Városligetnél, a Köröndről, az Oktogonról, a Szív utcáról vagy a Hunyadi térről, a Szabadsághegyről. Egy gyönyörű tanyáról a pusztavacsi erdőben, ahol Rebi született. Tudok sokat mesélni Magyarországról, le sem tagadhatnám, hogy ide tartozom, és nem is tudsz rávenni, hogy letagadjam. Egy haza attól haza, hogy hozzá tartozol. A haza értelmetlen nélküled vagy nélkülem. Szeretem. Aztán mesélhetnék Belgiumról is, de attól, hogy éltem ott, nem vagyok flamand, és nem vagyok erdélyi vagy debreceni, még csak budapesti, vagy tanyasi sem.
Tudod haver, egy pasi vagyok a szomszédból, akinek nem mindegy, mit lát, amikor felkel, kinéz az ablakon, vagy fölnéz az égre. Egy pasi vagyok a szomszédból, aki keresi a helyét, és hogy mi dolga van ott, ahol van? Énbennem időnként fölmerül a kérdés: miért élek éppen itt? Benned nem? Hogy mit tehetnék, hogyan lehetnék hasznos, vagy hogy éppen együtt, hogyan lehetnénk hasznosak? És mielőtt hátat fordítanál nekem, hadd mondjam el, hogy tudom, én is szennyezem a környezetemet, tudom, hogy fölébredsz néha éjjel, mert túl hangosan ugat a kutyám, és tudom, hogy jobb lenne néha, ha nem lennék ott, ahol vagyok.

Nem az vagyok, amim van. Nem vagyok a házam, az autóm, a telefonom, a számítógépem, a ruhám. Ezt te is így gondolod, nyilván. Hiszen te is jobban szeretnéd, ha nem ezeken keresztül ítélnének meg. Mennyire szeretnél lazítani néha nem? Hiszen te is egy pasi vagy egy nő vagy a szomszédból, aki nem akar folyton megfelelni. Aki nem attól boldog, ha folyton frissítik a szoftverjeit, és megújul a design, és könnyűfém a felni. Vagy igen?
És nem arra biztatlak, hogy slampos légy, hogy ne tüntesd el a pattanás nyomait az orrodon randi előtt, vagy akár otthon is, amikor egyedül vagy…
Én tényleg csak egy pasi vagyok a szomszédból, aki szeretné megkülönböztetni az értékeset az értéktelentől. És nem akarom elfecsérelni az időmet, az energiáimat, a pénzemet, az életemet. És szeretném tudni, hogy nem is teszem. Mindig.

És nem az vagyok, akinek érzem magam. Nem vagyok sztár, még ha néha az égben van is az orrom. Nem vagyok lúzer, pedig magam alatt vagyok néha, és gyakran annak mondanak mások. Nem vagyok szerencsétlen, nem vagyok kiszolgáltatott, elnyomott, kisemmizett balek. Felelős vagyok a saját életemért, és mindig van választásom.
Egy ember vagyok a szomszédból, aki bízik Istenben.
És aki naponta elmond egy imát, ha akarod érted is: „Istenem, Atyám kérlek áldd meg a testvéremet mindazzal, aminek a mai napon örülne! Teljen be élete örömmel és békével, sikerrel és erővel, hogy segítségükkel még közelebb kerülhessen hozzád! Ámen”

És nem az vagyok, akinek mutatom magam. Ne higgy a látszatnak, kérlek!
Tudod, csak egy alak a szomszédból. Erényeimmel és hibáimmal, döntéseimmel, amiket betartok, valódi fejlődésemmel, vagy hanyatlásommal. Az érzéseimmel, a szeretetemmel, a könnyeimmel, a nevetésemmel. A nyitottságommal vagy zártságommal, a kitárt vagy összekulcsolt karjaimmal. A győzelmeimmel, a vereségeimmel, a kudarcaimmal és a talpra állásaimmal.
Az vagyok, aki valóban vagyok, gyakran önmagam számára is rejtély. Más, mint tegnap, és nem ugyanaz, mint holnap. És egyetlen dologban vagyok biztos: te is csak egy fickó vagy a szomszédból.

Címkék:

Hozzászólások



koszi Peg68,

Erzem h van valami a hatterben...valami nem hagy nyugodni..
Lehet ez lesz a megoldas?

Mindenesetre elolvasom!
Te elorebb jutottal vele?

Olyan erdekes ez,mikor nem volt lehetosegem egyedul lenni,akkor maganyra vagytam.. Most h van maganyom,unatkozom es egyedul erzem magam.. H van ez?

Koszonom valaszod!

Shila



Ki vagyok én?

Köszönöm neked! szívesen olvastam volna még tovább! Az ember csak megy, néz mindenfelé, csak épp önmagába nem tekint és így esélye se nincs rájönni ki is ő valójában! Megteszünk dolgokat jót és rosszat, sikereink, céljaink vannak, néha vagy gyakran boldogok is vagyunk de kik vagyunk valójában? Mégegyszer köszönöm!!!

Ki vagyok én? Egyedül ezt a kérdést érdemes feltenni, s erre az egyetlenre sosincs válasz! (Deepak Chopra)



szia Shila

... olvastalak és megoszom veled min törpölök :)hátha neked is segít. Azt gondoltam ki, hogy az előző életeim feltérképezésével TALÁN elöbbre jutok, mert valami azt súgja ..... Volt pár élményem, ugyanazok a képek fel-fel tünnek. Olvasd el >>> http://www.noiportal.hu/main/npnews-2232.html ezzel kapcsolatban találtam ezt az oldalt és érdekes volt.



Koszonom Kreator,

Rajta vagyok!
Felirom majd ,amit tanacsoltal es szem elott tartom!

Bar a kerdesem nem teljesen ez volt, hanem h hogyan talalhatom meg onmagam!
Az,h mit aakrok mar megvan es uton van felem..

Szep napot,
Shila



Én azt gondolom Shila,

hogy 4 lépés van.
1. Döntsd el, mit akarsz!
2. Tudd meg, hogyan érheted el!
3. Láss neki, tedd, amit tenni kell hozzá, ne alkudozz!
4. Várd el, hogy sikerül, és soha ne add fel!
(esetleg csatlakozz valakihez, aki arra megy, amerre menni szeretnél!)



Halas is lehetsz,

mert itt nagyon jo emberek vannak!
En is orulok,h ratalaltam erre az oldalra,mert mindig jokor es jo helyen biggyeszt be valaki valami okosat es nekem valot!

Bar en meg mindig nem tudom,h ki vagyok! :( Nem akarok a ruham,a targyaim lenni,de meg a kulsom sem (amivel mellesleg ugy erzem sosem leszek kibekulve)...az akarok lenni ,aki elegedett onmagaval! es az,aki hisz onmagaban es nincsenek ketsegei ..
Ez meg mindig varat magara,meg mindig nem tudom,h ki is vagyok valjaban es minek vagyok..
Egy biztos : egy szomszed csaj vagyok,bar most eppen azt sem tudom,kinek a szomszedja :D
De remelek..es remelem,hamarosan valaszt kapok a kerdesemre!

Jo volt olvasni a melazasod!
Egyszer en is leirom az enyemet!

Szep estet,
Shila

U.I: Ha valakinek van otlete,h merre induljon el ember lanya a sajat magat megismero uton,szivesen vennem! Bar ilyeszto,de raternek mar az utra! Koszonom ;)



úgy tűnik, jó helyre költöztem

itt jó szomszédokra találtam.
Hálás vagyok ezért.



Ez ez .....

Ez ez.... valami hihetetlen! Csodálatosan összeszedted az emberek gondolatait, érzéseit! Őszintén gratulálok!
Fogadd hálám ezért!
A Szomszéd :)



Brilliáns volt! :-)))

Helyettem szóltál, de nagyon :-)
Most olvastam egyhuzamban Shirley McLaine két könyvét. A Találd meg önmagad-at, és a Tánc a fényben-t.
Valami ilyesmiről szóltak.
Kár, hogy vége. Most úgy érzem, soha többé nem fogok ennyire jó könyvet olvasni :-)
Ez az írás, valahogy tovább szőtte azokat...
Köszi pajtás :-)
Egy csaj, a szomszédból.



Nahát!

Olyan hosszú az irás, hogy majdnem el se olvastam. Aztán nem tudom mért, mégis elkezdtem, és milyen jól tettem!!! Nagyon jó volt olvasni. Legalább olyan jól esett, mint a séta amiből épp most értem haza! A vastag könyv jut erről eszembe, amit nem akar elkezdeni az ember, de mikor mégis megteszi, le sem birja rakni. :)



Kedves Trainer

... megérintett ... jól esett olvasni a szavaidat. Klassz volt elmerülni ezekben a a mondatokban. Köszönöm és a naaaaaaagy ölelést indítom mert jár érte :)))))))))))))))))))))



nem bagy bogrács,

hanem nagy



Eltakarítottam a havat

és elkezdem rakni a tüzet, amikor csak gondolod. És ha nem jössz egyedül, bagy bográcsom is van.



Hm...igen:) Először olyan

Hm...igen:)
Először olyan hosszúnak tűnt, de valamiért mégis végigolvastam...és még olvastam volna tovább is:)) Köszönöm!



:)))

:))))))))))))))



Ez az mit az élettől akarok.

Épp ki akartam a gépemet kapcsolni, amikor visszahúzott valami:) ötétben pötyögöm, és be is írom... nos igazándiból jó dolog ezt érezni: kapni-adni szép, értékes, önmagunkat, másikunkat értékelő szavakat, elismeréseket, melyeket "való életünk világában" olyan nehezen adunk , mi emberek egymásnak. Nincs se dícséret, se símogatás. Csak ami nincs, az van szemünk előtt. Vagyis, a hibáinkra figyel a világ.

Én ennek az ellentétjét teszem. Dícsérlek mert van rajtad zokni, és azért is, ha nincs:)
BKV sztrájk idején párbeszéd egy kedves soförnénivel a buszon: Köszönöm, hogy utauhatok Önnel, hogy nem sztrájkol!
Megmondom őszintén, azt is megköszöntem volna, ha sztrájkolt volna. Jó utat!



Dehogy tudom, csak örülök az

Dehogy tudom, csak örülök az őszinte írásoknak. Nehezen megfogható, ki is az ember. Úgy gondolom Te ráéreztél erre, és ezért elismerésem.



köszönöm a jó szót

köszönöm nektek, hogy kimondjátok, amit a legtöbb ember még a foga között sem szűr szívesen. ez inspiráló. Nem csak nekem.



nem spórolsz a jó szóval

úgy látom, tudod, mikor mit kell mondani. és hálás vagyok, hogy mondod is.



Elmegyek egy kis bográcsolós,

Elmegyek egy kis bográcsolós, borozgatásra. Én viszek húst! :)

Én is köszönöm írásod. Mint az álmod: az ember maga.



Kedves Trainer :) !

Én tudom mi vagy, KINCS a szeretteidnek :) !
Köszönöm hogy találkoztam a gondolataiddal , érzéseiddel.



Elszorult az érzéseimtől torkom.... :)

Le kéne írnom drága Trainer, hogy én is csak egy "kedves hölgy" vagyok innen a szomszédból:)! Tetszik írásod. Megérintett. Köszönöm kedvesem:) Anikó