Egy szakítás margójára

Ez most, szokásaimmal ellentétben nem elmélkedés, nem tanácsadás. Kiírom magamból, ami történt. Hátha segít meglátni dolgokat ...

Elérkezett az idő. Ültünk egymás mellett, és mintha a szívemet tépnék ki, ki kellett mondjam: próbáljuk meg külön.

Az együtt töltött hónapok során többször leültünk beszélgetni, hogy mi is van. Mit igényelnék, és mit tud adni. A kettő között mindig szakadéknak látszó űr tátongott. És most itt az idő, be kell valljam magamnak: mindig itt volt az orrom előtt, de ügyesen eltakartam a tényt, hogy a kezdeti szikra Nála elég hamar kihúnyt. Amikor ezt elmondtam, nem is tagadta. Mondta, sokáig próbálkozott újraéleszteni, próbált újra intimitást teremteni, de - mondta - ennyi telt tőle. Ennél többet nem tud tenni, és nem is akar több energiát belefektetni. Ez már nem lenne természetes. De jól érzi magát velem. Csak nem úgy.

Mit lehet ilyenkor mondani ... Csak ülni csendesen, és rágódni azon, hogy talán ha akkor .... máshogy ... máskor ... De minden gondolatmenetnek ugyanaz volt csak a vége. Egy nagy kérdőjel. Maradjak, annak ellenére, hogy nem kapom meg azt, amitől egy kapcsolatban jól érzem magam, főleg, hogy ő így érzi jól magát, vagy menjek, és hagyjam, hogy a megüresedett helyre egy valóban olyan kapcsolat, egy olyan ember kerüljön, akivel kiegészítjük egymást, akivel tényleg jól érezzük magunkat, és kapcsolatnak lehet hívni. És ez nem csak pár hétig tart, hanem olyan sokáig, hogy el is felejtsük, hogy is kezdődött.

Hosszú időkön keresztül gondolkodtam, mire az utóbbi mellett döntöttem. Ha egy kapcsolatban nem tudok ÉN lenni, akkor az a kapcsolat nem az enyém. És ha valamihez ragaszkodunk, ami nem a mienk, azzal rengeteg energiát pocsékolunk el. Olyan energiát, amiből akár teremteni is lehetne egy olyan kapcsolatot, amilyet szeretnénk.

Sokan úgy gondolják, hogy ha valamilyen kapcsolatot szeretnének, akkor abban a helyzetben hozzák létre, amiben vannak. Ilyeneket kérnek: szeresen jobban a párom, törődjön velem többet a párom. Talán itt rontottam el én is. Kedvenc példámmal élve: azt hittem, hogy ha egy kalapáccsal jól be tudok verni egy szöget, akkor egy csomó minden másra is tudom használni. És nehéz szembenézni azzal, hogy nem, ez csak a szögek beverésére volt jó. Ilyenkor mit lehet tenni? Félrerakni a kalapácsot, és keresni egy fogót.

Az idők folyamán találhatunk egyre univerzálisabb "szerszámokat", de ha kiderül, hogy valamire nem jó, ami pedig nekünk fontos, kell lenni elég erőnknek ahhoz, hogy félretegyük. Persze, mindig felmerül a kérdés: talán csak nem jól használtam, és lehet vele szöget is kihúzni? Nem hiszem. Azt viszont hiszem, hogy minden ember és minden esemény jelentéssel bír az életünkben. Talán csak nem tudjuk azonnal, de ösztönösen érezzük, hogy mit lehet kihozni belőle, és mit nem.

Ahogy múlik az idő, és kerülök távolabb döntésemtől, egyre inkább meggyőződésem, hogy jól döntöttem. És valamire rájöttem: nem csak ahhoz kell erő, hogy ha elhagynak, tovább lépjünk. Ahhoz is rengeteg erő kell, hogy képesek legyünk magunktól felismerni a lépés fontosságát. Képesek legyünk elfogulatlanul, ha úgy tetszik, kívülről szemlélve a saját életünket, megfogadni ugyanazokat a tanácsokat, amiket másoknak adnánk hasonló helyzetben. És mivel itt nem is vagyunk rákényszerítve az elfogadásra, talán még több erő kell hozzá.

Remélem, később is ezt fogom mondani.

Ui.: Azt hiszem, az elmúlt idők tapasztalatai remekül rácáfoltak arra, hogy rejtegetem az érzéseimet, és nem merem őket szabadjára engedni. És remekül igazolták azt is, amit már mondtam: az érzések jelzések. Ha egyedül hagyjuk őket, rombolnak. Ha kézen fogjuk őket, és hagyjuk, hogy rámutassanak dolgokra, akkor vezetnek döntéstől döntésig.

Címkék:

Hozzászólások



Köszönöm, hogy leírtad, amit

Köszönöm, hogy leírtad, amit mindenki érez és felismer, de nem tudja kifejezni, amikor megtörténik. Én is hasonló dolgot éltem meg, bár nem én mondtam ki. Mindenki azt hiszi, hogy akit elhagynak az jobban szenved, pedig nem. Én felszabadultam. Már régóta úgy éreztem, hogy egyedül vagyok, de amikor kimondták felettem az ítéletet, akkor csak a szabadság hihetetlen édes ízét éreztem. 13 évet zárt illetve zártunk, de nem egy összetört szerencsétlent hagyott hátra. Néha úgy érzem, hogy mindenkinek kell a változás élete során, mert meg kell tapasztalnunk a pokol bugyrait, hogy felemelkedjünk. A pozitív gondolkodáshoz ezt sajnos mindenkinek meg kell élni. Amíg sírunk egy bezárt ajtó előtt, nem vesszük észre, hogy sorra nyílnak az ajtók. Mindenből tanulunk, de a legtöbbet a saját érzéseinkből. Ha nem halljuk meg a saját belső hangunkat, akkor nem tudunk jó döntést hozni. Ha nem állnak mellettünk igazi barátok, akkor a magány miatt halódunk el. De az utunk meg van írva, csak kellenek hozzá jó és rossz emberek, mert így tapasztalunk és így tanulunk. Mindenkinek van választása és teljesen mindegy, hogy az akkori döntést miért nem saját maga hozta meg, a sors majd tesz elé egy másikat. Én a szakítás óta olyan dolgokat tapasztaltam, amit előtte nem is gondoltam magamról. Az önbizalmam megnőtt, a vágyaimat ki tudom mondani és mosolygok. Ez lett a jelmondatom: Mosolyogj és a Világ visszamosolyog.



Nagyon jó

Írás! Voltam hasonló helyzetben, én is döntést hoztam, bár nagyon megszenvedtem! Fantasztikus módon leírtad és érzékeltetted az egész helyzet lényegét! Lelkemhez szólt, jó volt olvasni!

Köszönöm! :)



Kedves Santa!

Nem célom elvonulni a világtól, mikor végre rájöttem, hogy az milyen kellemes hely is tud lenni, ha úgy akarjuk. Sajnos vagy éppen nem sajnos de nagyon ragaszkodom ehhez a világi élethez. Ez a kapcsolat, amiben vagyok, nagyon is foglalkoztat és nagyon is ragaszkodom, hozzá, olyan mélységet adott, amit még sose éreztem ezelőtt. Törődést és odafigyelést. S lehet ez az oka annak, hogy nagy a szám és az elengedésről elmélkedem, mégis ragaszkodom, még magamat is feladnám, de ebben az esetben talán hagyni kell megtörténni a dolgokat. Ez az epizód, avagy jelenet az élet színházában, ahol színész kicsit mindenki, mert ugye számos szerepnek, elvárásnak meg kell felelni. Én is önmagam keresem (még csak-eddig annyi minden lekötötte a figyelmem, hogy valóban elvonultan éltem). De valahogy ebben a kusza és szövevényes kapcsolatban megláttam magam, és Tudod tetszett az, amit látok. Lehet önző vagyok, de én őt akarom, és tudom, hogy ő se véletlenül bukkan fel és tűnik el néha. Rengeteg problémája és bilincse van, mint mindannyiunknak. A távkapcsolattal is voltak már negatív kapcsolatai. Ebből a szempontból megértem, de akkor a mesék és a harcok a királylány kegyeiért csak illúziók?



Kedves Lujzi! Örülök, ha

Kedves Lujzi!

Örülök, ha ezzel az öncélúnak indult bejegyzéssel is tudtam adni valamit Neked :)
Valóban hiszem, hogy az életünkben jelen lévő események mind minket szolgálnak ilyen vagy olyan módon. Vagy tanítani, vagy segíteni tudnak utunkon. A fontos csak az, hogy bármilyen helyzetbe kerülj általuk, soha ne veszítsd el magadat (feltéve persze, ha nem most akarsz elkezdeni az isteniség felé vezető úton járni, mert akkor a teljes önfeladás, és énvesztés az ideális út... persze akkor meg minek vagy kapcsolatban? :) )
Ahogy azt Sekszpír fogalmazta (tudom, Shakespeare ... de akkor is): Mindenek fölött légy hű magadhoz. Soha ne téveszd szem elől, ki vagy valójában, mert csak így tudsz bármilyen kapcsolatban teljes értékkel részt venni.



köszönöm

Kedves SanTa, köszönöm, hogy megosztottad a történetedet, ez sokat segített nekem is, végiggondolva legutóbbi tapasztalatomat, ami talán megalkuvás volt a részemről a hőn áhított boldogság oltárán. De amikor másodszor olvastam soraid döbbentem rá a sorokban rejlő bölcsességre, hogy minden ember, aki a közelünkbe kerül egy lépés a tanulás útján avagy az önmegismerés útján. Még ha gyakran hasonló típusú emberek jönnek is, akikben csalódnunk, azaz csalódnom, kell mutatják az utat. Talán a továbblépés felé, a tanulás felé, a jól tanult lecke után pedig nem jön ugyanaz a "hiba" elő, hiszen kiköszörültük a csorbát.



Az érzések szeretethez vezetnek.

Önfeledettség kell ahhoz, hogy oda tudjuk magunkat adni a másiknak.
A halál pedig félelmetes lehet.
Az ÉN halála vezet a MINDEN érzéséhez. :-)
És MINDEN EGYÜTT a részek egésze. :-)