Egyedül?

egyedüllét"Egyedül születünk, egyedül élünk és egyedül halunk meg: a mi eredeti, természetes állapotunk az egyedüllét - csak nem vagyunk ennek tudatában. És mert nem vagyunk tudatában, idegenek maradunk önmagunk számára. Ahelyett, hogy úgy tekintenénk egyedüllétünket, mint hatalmas áldást és szépséget, a csönd és békesség állapotát, ellazulást a létben magányként éljük azt meg.
A magányosság nem más, mint félreértett egyedüllét. Ha egyszer az egyedüllétedet magányként értelmezed, az egész kontextus megváltozik. Mert az egyedüllétnek szépsége, méltósága, pozitivitása van; a magány viszont szegényes, negatív, sötét és lehangoló.
Mindenki menekül a magány elől. Az olyan, mint egy fájó seb. Az egyetlen módja, hogy elmenekülj előle az, ha elvegyülsz a tömegben, ha a társadalom részévé válsz, ha barátokat gyűjtesz, ha családot alapítasz, ha feleséged, férjed, gyerekeid lesznek. Ez a tömeg alapvetően azt a célt szolgálja számodra, hogy el tudd felejteni a magányodat.
De ez eddig még senkinek sem sikerült. Megpróbálhatod figyelmen kívül hagyni, mellőzni azt, ami a természetedhez tartozik, de elfelejteni nem tudod - újra és újra előtérbe fog furakodni. És a probléma csak bonyolódik azáltal, hogy még sosem találkoztál egyedüllétedet igaz mivoltával; egyedülléted születésedtől kezdve magától értetődően magánynak vetted.
A szótárban a két szónak ugyanaz a jelentése; ez azoknak az embereknek a gondolkodásmódjára utal, akik a szótárakat készítik. Egyáltalán nem értik az óriási különbséget a magány és az egyedüllét között.
A magányosság egy hiány, egy űr. Valami hiányzik, valami űrt be kell tölteni, ám soha semmi nem tudja betölteni, mert először is az egész egy félreértés. Ahogy öregszel, az űr is egyre mélyül. Az emberek annyira félnek attól, hogy önmagukban legyenek, hogy szinte bármilyen hülyeséget kitalálnak, csak hogy ezt elkerülhessék. Láttam már embereket egyedül kártyázni; nem ül velük szemben partner. Olyan játékszabályokat találtak ki, amikor ugyanaz a személy játszhatja mindkét játékost.
Az ember mindig le akarja foglalni magát valahogy. Ez történhet más emberek által, történhet munka által... Vannak munkamániások is; rettegnek, hogy jön a hétvége, és akkor nem tudnak mit csinálni. Ha nincs mit csinálni, önmagukkal maradnak, és ez a lehető legfájdalmasabb élmény számukra.
Az emberek kártyáznak, sakkoznak, órákon keresztül nézik a televíziót - egy átlag amerikai naponta öt órát tévézik -, rádiót hallgatnak, csak hogy elkerüljék önmagukat. Ennek az ezerféle tevékenységnek egyetlen oka van: „csak nehogy egyedül maradjak, mert az nagyon félelmetes". És ezt az ideát másoktól vetted át. Ki mondta neked, hogy egyedül lenni rémisztő?
Azok, akik megismerték az egyedüllétet, egészen mást mondanak. Azt mondják, nincs annál gyönyörűbb, békésebb, örömtelibb állapot, mint egyedül lenni.
De te a tömegre hallgatsz. Pedig ők azok, akik félreértésben élnek, ők alkotják a többséget; ki törődik akkor Zarathusztrával, Gautam Buddhával? „Ezek a »magányos« egyének biztosan tévednek, hallucinálnak, becsapják magukat vagy téged akarnak becsapni - de sok millió ember nem tévedhet egyszerre." És az a sok millió ember - a tömeg - mind egyetért abban, hogy magadban maradni a legborzasztóbb élmény az életben; az maga a pokol.
De semmilyen kapcsolat, amely félelemből, a belső pokoltól - a magánytól - való félelemből fakad, nem hozhat beteljesülést. A kapcsolat már gyökereiben mérgezett. Nem szereted a párodat - csupán arra használod, hogy elkerüld a magányt. És ő sem szeret téged, mert ő is ugyanabban a paranoiában szenved; ő is csak arra használ téged, hogy ne legyen egyedül.
És persze a szerelem nevében bármi megtörténhet - a szerelmet kivéve. Lehet, hogy állandóan veszekedtek, állandóan vívtok egymással, de ez még mindig jobb, mint egyedül lenni: legalább van ott veled valaki, akivel lefoglalhatod magad, akivel elfelejtheted a magányodat. De a szerelem így nem lehetséges, mivel nincs meg az, ami alapvetően szükséges hozzá.
Félelemből sosem lesz szerelem."
/Osho: Nők könyve/

Hozzászólások



Szokás kérdése...:)

És mi van akkor, ha valaki már annyira megszokta az egyedüllétet, hogy úgy gondolja másvalaki csak zavarná őt, ebben a számára idilli állapotban?
Ez sem természetes...
A lényeg, itt is mint mindenhol máshol az életben, az: EGYENSÚLY!
Ha nincs egyensúly, átesünk a ló túlsó oldalára...
Bár igaz, hogy egyedül születtünk, és senki nem fog meghalni velünk, a kedvünkért, akkor és ott, de dönthetünk úgy, hogy azért, lesz valaki aki fogja a kezünket, vagy dönthetünk úgy is, hogy a kutyát se érdekli élünk, vagy halunk-e...
Én inkább fognám valaki kezét...
Persze, hogy egyedül vagyunk, egyedül az úton...de, ha jobban belegondolsz, mindig egyedül vagy, és mégsem...Hisz Önmagaddal vagy...Van egyszer a csodás valódi benső lényed, Önmagad, és van "valaki", akiről csak információkat gyűjtöttél eddigi életed során....Csak képeid, emlékeid vannak róla, akivel együtt élsz a nap 24 órájában...De az nem Te vagy! Az "csak" az elméd...Vagy, ha úgy jobban tetszik az EGO-d...Te irányítod őt, vagy ő téged? Persze most nyilván azt mondod: "Micsoda hülye kérdés, hát persze, hogy én irányítom az elmémet!"
Csakugyan?
Gondolj bele, ha már AZONOSULSZ vele, elveszted az uralmat fölötte...ő irányít téged, hisz azzal, h energiát adtál neki, táplálod őt az azonosulásoddal, ő a "főnök!" Te csak "alkalmazkodsz..."
És mindeközben azzal áltatod magad, hogy Te irányítasz...
Ilyenkor vágynánk leginkább egy kis egyedüllétre, nem? Hogy jobban átgondolhassuk a történteket...Csak hát, Te nem vagy képes elszakadni az elmédtől...Az elméd szintjén legalábbis nem....Légy jelen, mint figyelő...Figyeld meg a gondolatot, mely talán egy másik frekvenciáról érkezett, és ha nem azonosulsz vele, nem válsz eggyé vele, megsemmisül...nem adsz neki energiát és vége...
Ugyanúgy az érzések is...Csak addig fáj valami, amíg hagyod, hogy ez az érzés eluralkodjon rajtad...Hisz, folyton erről beszélsz, ezt boncolgatod, miért, hogyan, meddig fog még fájni....???
Egy dolgot tehetsz...Ne azonosulj vele....Fogadd el, mint érzést, de ne hagyd, h eluralkodjon rajtad....engedd el...mutass neki ajtót, engedd útjára...És figyeld, milyen érzés váltja fel helyét...:)))
Meditálj többet, és így az elméd kikapcsolt állapotában nem képes "befolyásolni" téged...
Nyugodtan lehetsz egyedül...Te, és egyedül, csak TE ..ITT és MOST...

Ange



Nagyon egyetértek!

Kedves widám lány!

Pontosan így gondolom az ember társas lény, de valójában mindig egyedül van. És az, hogy hogyan értelmezi, éli meg ezt az állapotot, meghatározó a mindenapjaira és a kapcsolataira nézve is!
Az utolsó blogbejegyzésem pont erről szól :)

Szép napokat:
Dia

..
Maradok továbbra is Csillagokkal Álmodó..



Tiltakozom!

Az egyedüllét nem lehet természetes állapotom, mert akkor arra törekednék állandóan, és már meg se születtem volna. Itt vagyok, ember lánya vagyok. Vagyok magányos is és önfeledt játékban is veletek, köztetek.
Azért ébresztőnek jók Osho és mások gondolatai, hálás vagyok, hogy olvashatom ezeket. Az én életem minőségére nagy hatással voltak, vannak.
Én köszönöm.