Elfogadás

elfogadásEngedjétek meg, hogy a közelmúltban történt tapasztalataimat megosszam Veletek.

Nemrég írt a Palacskó Andris a félelemről... Mint ott is leírtam - egy barátnőm által megélt élmény segítségével - rádöbbentem én is, hogy a FÉLELEMNEK NINCS EREJE!
Ez így kimondva olyan egyszerű... de a mindennapjainkban bizony nem könnyű erre a megfelelő módon figyelni, hiszen mi mind, akik itt vagyunk rátaláltunk egy útra - és miközben egyre magabiztosabban haladunk rajta, szembesülünk saját gyengeségeinkkel. :) És ez IS csodálatos:) Hiszen ezen az úton felfedezzük és végre MEGISMERJÜK ÖNMAGUNKAT:)
Miután tudatosult bennem, hogy a félelmeim erejét, súlyát én magam hoztam létre, elkezdtem magára a félelemre úgy gondolni, mikor megjelent bennem, hogy TUDOM, HOGY NINCS EREJE! És ez bizony frenetikusan működik! Mi több - a félelem "tárgyát" elkezdtem szeretni - mármint úgy döntöttem, hogy ugyan azzal az energiával, amivel félek tőle, pont szerethetem is, akkor miért ne? És láss csodát - félelmeim "tárgyai" elkezdtek az én érdekemben, számomra a lehető legelőnyösebben működni az én érdekemben:)
Például - a régebbiek tudják, hogy a Magyar Balett Színház útját egyengetem munkám során - ismét kiírásra került az év legnagyobb pályázata, mely egyúttal a legkomplikáltabb pályázat is - persze itt nyerhetünk a legtöbbet. Teltek a napok és csak nem bírtam hozzá kezdeni... Halogattam... Miért? Mert féltem... Elbizonytalanodtam, hogy egyáltalán meg tudom e csinálni, holott az elmúlt 3 évben is én csináltam... De előjöttek a komplexusok, amik a szocializációm és nevelésem hozadékaként szoktak sajna megjelenni...
És akkor rádöbbentem, hogy most akkor komolyan, mitől is félek...? Hogy nem lesz jó, vagy hiányos lesz - akkor beadok hiánypótlást, ráadásul meg minek ezen agyalni, ezen ráérek akkor ha véletlenül felmerül ilyesmi... Majd a "Na és akkor mi van...?" és a "Csak lazán..." gondolatokkal tegnap délután végre nekiültem... Ma felhívtam a minisztériumot egy-két felmerült kérdést tisztázandó a pályázattal kapcsolatban, ahol megnyugtattak, hogy eddig is tök jókat adtam be, most mire ez a para...? Majd felhívták a figyelmem mégy pályázati lehetőségre, aminek szintén április 15. éjfél a postára adási határideje:)))))))))))))))))))))))))))))))))
És most itt ülök, sok mindent elintéztem ma és tudom, hogy le sem fogok feküdni, (tegnap is reggel ma reggel 5h-ig nyomtam és 8h-kor keltem) és egyszerűen TUDOM, hogy SIKERES LESZ A BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOM, HIBÁTLAN ÉS IDÉN NYERJÜK VELE A LEGTÖBB PÉNZT:)))

Van még 2 dolog, amit szeretnék megosztani Veletek, mindkettő összefügg egymással...

Az egyik a főnökömmel kapcsolatos, a másik az Anyámmal...
Főnök - nem értettem, hogy miért nem pontos, miért nem küldi át azt az anyagot, amit kell időben, miért kell folyamatosan piszkálnom mindenért, amit az együttesért kell megtenni holott az ő érdeke, mért költ többet, mint amennyit lehetne, miért nem csinál ő is valamit, hogy legyen pénz az alapítványban, miért nem érez lelkifurdalást, hogy nem kaptam fél éve fizetést, és miért nem tesz ellene, miért nem érti meg, hogy ..???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????
Miért ...? Miért nem ...? Miért ...? Miért nem ...?
Mindeközben idegeskedtem folyamatosan és panaszkodtam a környezetemnek és abba akartam hagyni az egészet...

Na és mindennek tetejébe ott az Anyám... Aki sosem szeretett igazán, nem lát saját magán kívül senkit és semmit, lop, csal és hazudik mindenkinek, miközben betegségeket kreál és beszél be magának, azért,hogy sajnálják és vele foglalkozzanak, és amikor leültünk és elmondtam neki, mi is a gond, miért vagyok vele olyan elutasító - mások az erkölcsi normáim, ami neki simán belefér (lopás, csalás, mások becsapása, hazudozás) azt én nem is ismerem - el sem jutottak hozzá a szavaim. Nem akartam vele találkozni, mert annyira ki tudott hozni a sodromból! Nem akartam az energiáit semmilyen formában magamhoz közel engedni! Erre ő azt kérdezte, hogy meddig fog ez tartani nálam, mert ez NEKI olyan rossz... és miért nem bocsájtok már meg neki a 42 év alatt ellenem elkövetett dolgaiért végre? Erre én mindig azt mondtam, hogy nincs bennem harag iránta, csak egyszerűen nem tudok felejteni - ami történt, megtörtént és minden emlék sebe felszakad amikor találkozunk. Ő nem is emlékszik arra, hogy miket csinált, ő szerinte remek anya volt mindig... Na - erre varrjak gombot!

Lassan 3 hete egyszer csak rádöbbentem mi is gáz ezzel a dologgal bennem, mármint pl. a főnököm és az anyámmal kapcsolatban mit kell átformálni magamban.

Rájöttem, hogy magamból indultam ki mindkét esetben - és nem értettem, hogy ami nekem természetes, azt ők miért nem érzik/értik és legfőképp ők miért nem csinálják úgy a dolgaikat, ahogy én csinálom, csinálnám a helyükben?
Egyiküket sem figyeltem meg és próbáltam elfogadni a maga valójában - hibáikkal, gyarlóságaikkal együtt ELFOGADNI ŐKET OLYANNAK, AMILYENEK.
ÉN MINDKETTŐT MEG AKARTAM VÁLTOZTATNI!
MIKÖZBEN ÉN SEMMIT NEM VÁLTOZTAM VELÜK SZEMBEN!
Magamba néztem és egyszerűen felfogtam, hogy egyiküket sem tudom megváltoztatni!
Ahhoz, hogy a dolgok velük kapcsolatban változzanak nekem kell megváltoztatnom a gondolataimat és hozzá állásomat velük szemben!
A rádöbbenést egy különös érzés követte - MEGKÖNNYEBBÜLTEM!

A főnökömmel és a munkámmal szemben elkezdtem másként gondolkodni - arra gondolok, hogy mennyi klassz élményt, mennyi kihívást, mennyi csodás feladatot és szeretet kaptam az együttestől és mennyit fejlődtem minden téren e feladatok megoldása közben...
(mert a probléma szót is hanyagolom és felejtem, inkább a FELADAT szót használom és érzem, hogy ez sokkal inkább megfelel a valóságnak)
A csoda hamar jelentkezett - kéréseimre 12 órán belül jöttek a válasz mailek, megkaptam a kért anyagokat és infokat, amik a munkámhoz kellenek...:))) 4 év alatt először!

Anyukámmal tudok beszélni úgy, hogy nem leszek ideges, sőt szeretet érzek iránt - amit nagyon rég éreztem vele kapcsolatban! Ha beszélünk meghallgatom és biztatom - és nem akadok fenn azon, hogy nem érdekli mi van velem... Ez már egyáltalán nem fontos...
Sőt - ma én hívtam fel őt, mert úgy éreztem, hogy "miért ne?" :)))
Azt hiszem hamarosan készen állok arra is, hogy találkozzam vele...
Mint említettem 42 év érzései alakultak/alakulnak át Vele kapcsolatban:)

Mindezt a VALÓDI ELFOGADÁS élményének köszönhetem:)

Amire örömmel rácsodálkozom minden nap - terveimmel, terveinkkel, feladataimmal kapcsolatban EGYSZERŰEN TUDOM, HOGY MINDEN RENDBEN LESZ ÉS MINDEN TERVÜNK MATERIALIZÁLÓDIK! Egyszerűen TUDOM:)

Igen, teremtők vagyunk - a mi valóságunkat mi teremtjük:) TUDOM:)

Boldog vagyok, hogy rátaláltam erre az útra, boldog vagyok és hálás mindannak a változásnak, amit ezen az úton történő vándorlásom során megtapasztalok:)

Köszönöm, hogy "meghallgattatok":)

ALOHA:)

Hozzászólások



Kedves Lulu!

Pont arra gondoltam a napokban, hogy már nem is az elengedéssel kellene foglalkozni, hanem az elfogadással, és szüntelenül ez zakatolt a fejemben. És most itt az írásod, aminek ez a címe....
Elmentettem, mert úgy érzem, még sokszor el fogom olvasni, valahogyan erőt merítettem belőle. Köszönöm!
Mostanában kerülöm az aggódást, és elképesztő de a dolgok sokkal könnyebben megoldódnak.
Érdekes, én attól féltem, hogy valaki megsértődik rajtam. Nos ezt sikerült bevonzani :D, viszont a helyzetben nekem is döntenem kellett, és már nem aggódom amiatt, hogy jó döntöttem e... :D



Nagyon szeretek őszinte, igazi írásokat olvasni.

Azért szeretem ezt az oldalt, (amellett, hogy rengeteget lehet tanulni, épülni) mert itt az átlagnál sokkal többen engedik meg maguknak, hogy megmutassák saját magukat fényezés nélkül. Tetten érhető a küzdelem, a visszaesés, és az öröm, a győzelem is. Mindkettőből erőt lehet meríteni. Teszem is.
Ettől az írástól is így lettem erősebb.
Isten áldjon meg!



:-)

Félelem?
Amíg van egó, addig bizony az is van, de nem baj!Egyik barátom szerint a fél elem azt jelenti, hogy az egyik felét én adom hozzá, a másikat meg Isten. Ha nem hiszek, csak az én felemben, akkor van a félelem.

Sokan megtanulják elnyomni, és aztán csodálkoznak, ha valami furcsa történik velük. Mint például Jerry Hicks sztorija. Nem mert felülni egy lóra. Aztán jött egy okoska, és kiröhögte. De csak addig, amíg a ló ki nem verte egy ideges fejmozdulattal három fogát. Jerry meg csodálkozott, hogy ez miért nem érezte előre? Mert megtanult nem félni! Pedig az nem árt néha! Jelzi, hogy amire figyelsz és amit gondolsz róla, az nincs a hasznodra. A félelemtől nem megszabadulni kell, hanem venni a jelzést, és másra figyelni, másképp meglátni ugyanazt. És akkor elmúlik! Nem az izzót kell kicsavarni, hogy ne világítson az üzemanyag hiányát jelezve, hanem tankolni kell!

Bizonyos keresztény csoportok azt állítják, hogy a sátán legnagyobb hazugsága az, hogy nem létezik. Szerintem fordítva: az a hazugság, hogy létezik. Tehát küzdünk a hiány ellen, és figyelmet adunk neki, ettől pedig félünk. Ha követjük azt, hogy "Ne állj ellen a gonosznak!" és elfogadjuk a hiány eshetőségét, akkor vége az egésznek.Kiderül nem volt, és nincs ereje. Az elfogadás valóban elvisz a félelemmentességhez! A legjobb út hozzá! :-)



Több éve járok erre az

Több éve járok erre az oldalra - ha épp nem is jelentkezem be, sokszor olvasgatok itt (is)
Feltűnt, hogy szinte minden bejegyzésre reflektálsz - és bizony sokszor kissé kioktató és bizony pálcatörő stílusban, bár ezt Te úgy fogalmazod, hogy igyekszel rámutatni dolgokra... Érdekes és igen sértő stílusban teszed ezt rendszeresen - nem csak nálam...
Tudod - bármit el lehet mondani bárkinek, csak nem mindegy, hogy azt "hogyan" tesszük.

Igen - Te kifejezetten tükröt tartottál nekem - velem is előfordult, hogy nem a megfelelő stílust találtam meg a segítő szándék ellenére a szeretteimmel, barátaimmal...

Olvasd újra amit és ahogy írtál - a félelmekkel kapcsolatban is és Anyukámmal kapcsolatban is kritizáltál kioktattál - amit megtehetnél, ha ISMERNÉL - azonban itt, ezen az oldalon inkább segíteni és biztatni szokták egymást és valódi segítő szándékkal adnak tanácsokat egymásnak. Legalább is eddig ezt tapasztaltam...

A félelmekkel kapcsolatban Te voltál, aki félre értettél - igen, én nem a mélyen gyökerező félelmekről írtam és csak sajnálni tudlak, mert ezek szerint van neked belőle bőven... A mélyen gyökerező félelmekről nem ebben a bejegyzésemben szándékoztam írni...

A leírtakból kitűnhetett volna számodra, hogy több, számomra, az én életemet közvetlenül érintően igen fontos felismeréseket és lépéseket tettem a közelmúltban. Ezt (sem) nem vetted észre... és nem tartottad tiszteletben.
"Csak azt nem értem, ha ilyen rengeteg időt eltöltöttél mélyre ásással és magad is édesanya vagy, akkor hogyhogy nincs látható eredménye."
Mond, mit gondolsz Te magadról? Milyen alapon teszed azt a megállapítást, hogy nincs látható eredménye...? Talán együtt töltöttük az elmúlt 25 évet és végignézve az úton járásomat erre a megállapításra jutottál...? Én nem emlékszem rád... :)

Én erre az oldalra felelősséggel írok, becsülöm és tisztelem mindazokat, akik ezen az úton járnak és megtisztelnek azzal, hogy megosztják velünk tapasztalataikat.

Végül - "sokszor bizony nem az a fontos, hogy mit mond, hanem hogy KI mondja azt..."

Jó éjt:)



Kedves Tornádolulu!

Ezeket a félelmeket nem csak én hívom így és nem csak a normális félelmekről írtam, hanem a tudatalatti mélyén nyugvó félelmekről is, de sebaj. Biztos nem voltam érthető, előfordul. Te a tudatos félelmekről írtál, értem. Elfogadtam eddig is és most is. Tényleg jó a módszered.

Nem is tanácsnak szántam, amit írtam, pusztán igyekeztem rámutatni dolgokra. Dehát mindenki maga tudja mi a jó neki. Csak azt nem értem, ha ilyen rengeteg időt eltöltöttél mélyre ásással és magad is édesanya vagy, akkor hogyhogy nincs látható eredménye.

És nem törtem pálcát feletted, ellenben azzal, hogy így érezted, Te megtetted magad felett. Fura, először teljesen úgy tűnt felmented magad, aztán meg benézed, hogy pálcát törtem, vagyis mégis elítéled.

Sok sikert és a legjobbakat Neked!



Kedves Mó:)

A helyzet kölcsönös - én is olvastam 1-2 hozzászólásod és hasonló gondolatim lettek Veled kapcsolatban:)

"Azt hiszem, az ember mindig megtudja később, hogy mi, miért alakult az életében úgy, ahogyan."
Igen, én is ezt vallom, ill. tapasztalom:) Kiegészítem talán azzal, hogy pont akkor tudjuk/értjük meg ezeket, amikor annak itt az ideje - sem előbb, sem később:)))

Köszönöm a dicséretet - folyamatosan dolgozom azon, hogy így legyen:) hiszen az életünk maga az út... :)))

További Szép Napot:)
ALOHA:)



Kedves nevjucus:)

Igen, ezért írtam le - hátha mást tovább lendít egy-egy szó, gondolat:)

ALOHA:)



Kedves Ritocska,

először is köszönöm soraidat.

Nincs két egyforma ember - többek közt ez is csodálatos dolog számomra:)
Így tehát ugyan arra a bennünket ért impulzusra mindannyian másként reagálunk. Ami Te un. egészséges, normális félelemnek hívsz, az számomra mezei életösztön - ami remekül van kódolva bennünk, hála az Uninak:) Én arról a félelemről írtam, amit valóban mi magunk teremtünk a gondolatinkkal, azokkal, amik valahogy úgy kezdődnek, hogy "igen, de... mi van akkor, ha...?" Az ösztönös félelmek, melyek - ahogy Te is írtad - nagyon mélyen gyökereznek bennünk szerintem sem ártanak, sőt! Szinte védenek bennünket:) És ez IS így van jól... Számomra ez nem "bibi", mert ez is a részem... Jelzem - SZÁMOMRA. Az itt megjelenő írások olyanok, mint a valódi művészet - továbbgondolkodásra késztetnek. Kinek-kinek más marad fenn a szűrőjén, más gondolat lendíti tovább egy-egy írás olvastán - ezzel a céllal születtek soraim.

"Az édesanyádról nagyon negatívan nyilatkozol és akármennyire is elfogadtad, hogy ő ilyen, ennek talán nem ártana picit a mélyére ásnod, mert elképzelhető, hogy a probléma mélyebb annál, hogy az elfogadás teljesen megoldja. Nem kellene elfeledkezni a fránya tükörről és arról, hogy épp mit is mutathat."

Köszönöm a tanácsaidat Anyámmal kapcsolatban - hidd el, lévén én is anya vagyok, évtizedeken át ástam jó mélyre ebben a dologban... (sok módszeren keresztül kutatva mi is rejlik a dolgok mélyén) Anyuval kapcsolatban más szinten is volt élményem a közelmúltban, aminek következtében végre megértettem, hogy ő miért is ilyen:) Ezért hálás vagyok és mivel ez az én életem és az én megtapasztalásaim vele kapcsolatban tudom, mekkora eredmény, hogy elfogadtam őt végre:) Hidd el, sokszorosan túl vagyok a tükör dolgon...
El kellett fogadnom magamban azt is, hogy nem kell mindent értenem... Éveken át nem értettem, hogy például hogy adhatja el! egy Anya a lányát...? Hogy lophatja meg...? Hogy verheti addig egy anya a 17,5 éves gyerekét fapapuccsal, míg össze nem pisili magát -mindezt 5!!!! perc késért...? Nem sorolom...
Igen, kemény szavakat írtam - a tények sajnos nem változnak - ám még így is rendkívül diplomatikus voltam...
Próbálj nem ítélni, hanem ha valami számodra furcsa, vagy te másként gondolod - próbálj "mögé nézni", hátha az ott talált dolgok ismeretében már nem is lesz olyan "negatív" az a valami...

Jókívánságaidat köszönöm:)
A becenevem immáron 24 éve nem véletlen:) - bár azt hiszem most már kicsit lassítanom kéne...:) Ezt IS tanulom:)

Szép Napot Neked:)
ALOHA:)



:)

Tudtam, hogy ha feljövök a honlapra, megint az 1. bejegyzés, amit elolvasok, válasz lesz a kérdésemre...és tényleg:) A félelem miatti halogatás...igazad van, minek parázni a semmitől és "mi van, ha"-tól...hát köszi :)



Kedves Tornadolulu!

Nomen est omen... :) De viccet félretéve, érezhetően tényleg, mert az írásodban pontosan ilyen nagy a lendület. :)

Nagyon sok dolog ugrott be miközben olvastalak, ennek a negyedét sem fogom leírni, csak a lényeget. :)

Amit írsz a félelemről az pusztán egy módszer. Láthatóan működik Neked, tehát számodra ezek szerint jó módszer és mindazok számára is, akiknek szintén működik. De, amit írsz a félelemről az nem egészen igaz. Mindazon félelmek, amiknek a tudatában vagy, lehet, hogy nagyszerűen kezelhetők és feloldhatóak azzal, hogy azt mondod nincs erejük, a bibi csak ott kezdődik, hogy vannak nem tudatos félelmek. Hogy vannak olyan félelmek, amiknek "nincs neve" (vagy legalábbis még nem mutatkoztak be), lent laknak a tudatalatti legmélyén és onnan szabotálják a teremtő mechanizmusokat. Na, nekik sajnos és nem sajnos is van erejük.
Nem minden félelem rossz. Vannak a normális és abnormális félelmek. A normális félelmek például az életünk megóvása végett vannak belénk kódolva. Ha nem lenne erejük, bárki könnyedén lelépne a tizedikről és nem ijedne meg az autódudától, amikor elkalandozott figyelemmel lelép az útra... Ha nem lennének nem óvnák az életünket! Vagyis van ám hasznuk is, ha általában nem is emiatt figyelünk rájuk. :) A gond az abnormális félelmekkel van, na náluk jönnek a módszerek!

Ha Palacskó András írásai tetszenek, akkor kiemelten ajánlanám azokat is figyelmedbe, amit a pénzről írt, de nem a pénz vonatkozásában! A Te esetedben, különösen érdekes (elgondolkodtató?) lehet, amit a családról ír, talán már az első pénzes bejegyzésében, ha jól emlékszem. Az édesanyádról nagyon negatívan nyilatkozol és akármennyire is elfogadtad, hogy ő ilyen, ennek talán nem ártana picit a mélyére ásnod, mert elképzelhető, hogy a probléma mélyebb annál, hogy az elfogadás teljesen megoldja. Nem kellene elfeledkezni a fránya tükörről és arról, hogy épp mit is mutathat.

Egyébként az elfogadás tényleg nagyon szuper módszer, én is csak ajánlani tudom.

További sok sikert mindenhez, a legjobbakat Neked és maradj mindig ugyanilyen tornádólendületes! :)



Szia, Tornádó Lulu:)

Már a második postot olvasgatom Nálad, nagyon örülök, hogy Rád találtam itt:)
Fantasztikus, ahogyan bánsz az érzéseiddel, varázsolsz, és bármi van, kitartasz a jó irány mellett.
Azt hiszem, az ember mindig megtudja később, hogy mi, miért alakult az életében úgy, ahogyan.
Talán az elengedéssel ezt a felismerést előbbre hozhatjuk.:)