Gondviselésről régen és ma

Ellen White, gondviselésEllen Gould White, író, 1827 november 26-án Gorhamban született, és 1915. július 16-án St. Helenaban halt meg. Ebből a korszakból szólt hozzánk, és egyik kiemelkedő életművében, mely Jézus életét dolgozza fel, a következőket írja: "Az Úr csalódik, mikor népének a tagjai kevésre értékelik önmagukat. Az Úr azt akarja, hogy választottai azon ár szerint értékeljék önmagukat, mely árat érettük a Golgotán lefizetett. Isten vágyakozik utánuk, kívánja őket, különben nem küldötte volna el Fiát azzal az igen sokba kerülő megbízással, hogy váltsa meg őket. Az Úrnak feladata van számunkra, és nagyon tetszik néki, ha gyermekei a legnagyobb igényekkel lépnek eléje, csak azért, hogy minél nagyobb mértékben megdicsőíthessék az Ő nevét. Nagy dolgokat várhatnak el az Úrtól, ha hisznek az Ő igéreteiben."

S most térjünk vissza a mi időnkbe. Egyre többen írnak valamiféle univerzális működésről, mely ugyanezt tükrözi.

A kérdés legtöbbször - már aki elkezd ezzel foglalkozni - a hogyan.
Azaz: hogyan tehetnénk meg az Úrral/Univerzummal ezeket a nagy dolgokat?
Sokféle választ ismerünk, melyekben akár fel is ismerhetünk valamiféle egyfelétartást, majdnemhogy egyezést.
Ezúttal Müller Péter válaszol, a Gondviselés c. művének egy részletén keresztül:
"És most, ahogy állunk, itt, a varázslat nélküli üres színpadon, arrafelé fordulok, ahol sejtelek. (...) Azért hoztalak ide, a homályba, ahol a magasban csak egy sötétbe vesző zsinorpadlás van, kietlen barlang és egy föltekert ponyva, melyen este még csillagos égbolt ragyogott. Oldalt semmi. Nincsenek városok és távoli hegyek, csak fekete falak, huzalok. A lábunk alatt a fölmosatlan sötét deszka... Azért hoztalak ide, hogy az Istent ne fönt keressük, az egekben, nem is a templomokban, vagy a hegycsúcsokon -, csakis magunkban.
És egymás szemében.
Maradjunk még itt egy kicsit.
Csöndben.
Jó itt.
Kissé borzongató - de jó.
Az istenélménytől megborzong az ember.
Most nem kell játszani.
Nem a szerepem beszél hozzád - hanem Magam.
Az, aki vagyok.
És nem a szerephez beszélek, akit régóta élsz, aki reménykedik, szeret, szenved és szorong, s akit mások is látnak arcod "maszkjában", hanem ahhoz, aki teremtett téged.
Hozzád beszélek most, aki legbelül vagy.
S, akiről talán te sem tudtál idáig.
Hogy egy csodálatos nagy Úr földi megtestesülése vagy.
Most nem kell játszanunk.
Nincs kinek és miért.
Fölébredtünk.
S úgy nézünk le magunkra, mint a saját gyerekeinkre.
Nézd meg a két karodat, mintha csak a két kabátújjad lenne.
Nézd meg a két tenyeredet, melyekkel fogsz és simogatsz;
tapintsd meg az arcodat, mint egy maszkot; érezd át, ahogy lüktet szerep-tested mellkasában a kölcsönkapott élet. Nézd meg, miféle érzések kavarognak a lelkedben!
Nem a te érzéseid ezek.
A teremtményedé.
A gyerekedé. Ő fél, ő szorong, ő szenved, ő került bele önzések csapdájába, ő az, akit gondok gyötörtek, hogy mi lesz vele... Ő az, aki boldog akart lenni, és sokszor elbizonytalanodott. És volt szorongó, mohó, ostoba és ravasz és erőszakos...és néha gonosz is sajnos.
Szereted?
Szereted ezt a gyereket, akiről azt érzed, hogy te vagy?
Szeresd.
Ő a Világosság harcosa.
Te küldted őt a harcba, szívében a legyőzendő, sötét ellenfelével.
És tudod, hogy győzni fog.
Akármilyen nehéz sorsfeladatot adtál neki, győzni fog.
A Világosságot nem lehet legyőzni. Mondd meg neki, mert ha ezt elfelejti, fél.
Mondd meg neki, hogy ennek a semmilyen más nyelven nem létező magyar szónak, hogy GONDVISELÉS, csodálatos értelme van!
Mert Te vigyázól rá! Te a Teremtője!
Mint atya a gyermekére.
Mint anya a gyermekére.
Nem úgy, hogy ne essen el, és ne történjen semmi baja, hanem úgy, hogy állni, járni, szaladni, sőt repülni is tudjon.
Úgy, hogy amikor elveszti hitét és azt mondja: "Nem bírom tovább!" - törj föl a lelke legmélyéről, és világíts neki a sötétségben!
Adj neki erőt az Erődből!
Ha aggódik: mondd neki: "Ne félj!"
És ha szenved, súgd neki: "Ennek mélységes értelme van!"
És ha elesik, parancsolj rá: "Emelkedj föl!"
Segítsd, mint a gondviselő szülő, vigyázó szemmel és láthatatlan kézzel."

Hozzászólások



Az isteni gondviselés tana azt vallja...

hogy Isten minden dolgot a kezében tart. Mivel nyugtalanul aludtam, sokat forgolódtam, ma ennek a hitébe kapaszkodom bele.