Az elvárás, mint önbeteljesítő jóslat

elváró kutyus"Az ilyen elvárások hatása a benyomás alakítására néha meglehetősen zavaró következményekkel járhat, például önbeteljesítő jóslatokhoz vezethet, amikor is a célszemély végül ténylegesen alkalmazkodik a mi elvárásainkhoz."

Rosenthal és Jacobson (1968) általános iskolai tanároknak azt mondták, hogy osztályukból néhány (véletlenszerűen kiválasztott) gyerek az év folyamán várhatóan nagyot fog javítani teljesítményén. A tanároknak nem mondták meg, hogy véletlenszerűen választották ki a gyerekeket, ehelyett egy tesztre hivatkoztak, hogy annak alapján várható javulás. Az iskola év végén a gyerekek intelligencia hányadosát egy valóságos intelligenciatesztel mérték meg. Azok az eredetileg véletlenszerűen kiválasztott gyerekek, akiktől a tanáraik javulást vártak, társaikhoz képest 10 pontal nagyobb növekedést értek el az inteligenciahányadosban.

Úgy tűnik, hogy a jó benyomások és a javulás elvárása a tanárok részéről valóságos javulásba fordult át, valószínűleg azért, mert a tanárok különös figyelmet szenteltek azoknak a gyerekeknek, akiktől jó eredményt vártak el. (Megjegyzem ezt azóta sokszor újra és újra bebizonyitották, tucatnyi hasonló kisérletel. Az agykontroll tanfolyam is bizonyítottan kb. 10 pontos IQ-hányados növekedést eredményez, tehát egy pozitív elvárású tanár, és az agykontroll együtt 20 pontos IQ-hányados növekedést eredményez, és ha a szülők is pozitív elvárásuak a gyermekükkel szemben, alapban jobb képeséghez adódik ez a növekedés - így már az egész életére kihat a gyereknek. Sajnos ezek ellenkező elvárás esetén is hasonló eredményt hoznak létre csak csökkenö IQ-hányadosban.)

"Az önbeteljesítő jóslatok még ennél is fontosabbak lehetnek, ha a kérdéses jelemzőt nem lehet olyan könnyen mérni, mint az intelligenciát. Ha azt várjuk el valakitől, hogy barátságtlan vagy agresszív lesz, ezek az emberek végül azután gyakran viselkednek a mi elvárásainknak megfelelően.
Ez nem azért történik így, mert valóban barátságtalan vagy agresszív emberek, hanem mert mi viselkedünk velük szemben barátságtalan és védekező módon.
Hasonlóképpen, a pozitív viselkedés elvárása gyakran nyer megerősitést a későbbi tapasztalatban, egyszerűen azért, mivel saját viselkedésünk pozitív volt, erre aztán pozitívan lehet válaszolni...
Úgy tűnik, nem ostoba dolog feltételezni, hogy a másik ember pozitív tulajdoságokkal rendelkezik, ha még nem vagyunk megyőződve az ellenkezőjéről, mivel ez a hit megkönnyíti saját viselkedésünk tervezését, és termékenyebbé teszi viselkedésünket" (Joseph P. Forgas)

Ezt azóta a kvantumfizika bebizonyította: "A kísérletek kimutatták, hogy ha ezeket az úgynevezett elemi részecskéket megfigyeljük, maga a megfigyelés ténye megváltoztatja a viselkedésüket - mintha a megfigyelő szándékai, elvárásai befolyásolnák az elemi részecskéket. "(Dr Qantum)
Mivel mi is elemi részecskékből állunk, a mi szándékaink és elvárásaink befolyásolják a másik embert, és az ő elvárásai is befolyásolnak minket! :)

A leggegyszerűbb jó elvárás a szeretet, ez oda-vissza hat! :) Ezt még a szociálpszichológia is elismeri: "Ha ráébredünk, hogy valaki szeret minket, szinte automatikusan mi is pozitívan visszonyulunk az illető személyhez. Ugyanígy, ha valaki iránt szeretetet mutatunk, ez által érhetjük el legbiztosabban, hogy az illető visszonzásképpen szeressen bennünket... A visszonosság természetesen minkét irányban működik. Nem csak szeretjük azokat, akik bennünket szeretnek, hanem ellenszenvet is érzünk azok iránt, akik velünk ellenszenveznek." (Joseph P. Forgas)

Ezen érdemes elgondolkozni, nemde? :)

Hozzászólások



Alfajáró!:)

Hihetelen hasznos tanácsokat tudsz adni,az írásaidból megérti az ember az egész életet.Ez:
"A saját tapasztalatom az,csak akor szeretem magam és csak addig,ha szeretett szémélyek között vagyok,akik elfogadnak olyanak amilyen vagyok és így is szeretnek,s én visszont-akkor önmagam vagyok és jó érzés nadon!:)De ez elmúlik amint más körlmények emberek közé kerülök.Igyekszem önmagam legjobb barátja lenni("Jó barát az aki tudja a hibáid és mégis szeret"),de a "belső szabotőröm" ezt is sokszor megzavarja!:)
Végül is bármikor csak úgy tudok szeretetel gondolni önmagamra ha magamban azt a 3-4 éves gyermeket látom aki voltam-arra a kis Alfira egyszerüen nem tudok, nem szeretetel gondolni bármi rosszat is tett!:))))Ez murisnak tünhet,de valójában mindenkiben ott él ez a gyerek,erre épül a személyiségünk,olyan a személyiségünk mint a hagyma,lebontod és legbelül ott van a gyermek!:)Amikor megbocsájtok az ellenem vétkezőknek úgyan így a gyerekénjüket láttom és így tényleg nem tudok haragudni!:)))"
Ez nekem is müködik:)Köszönet!



Drága Ery!:)))

Flow Az a baj hogy sok szülő nincs tisztában az elvárás fontoságával!De anyának lenni a legnehezebb feladat a világon!A beszélni még nem tudó gyereket az anyja csak az arckifejezésével is irányitani képes!)Láttam olyan kisérletet hogy üveglapal fedtek be egy lyukat elé a négykézlábon mászó kis gyereket ,túl oldalra az anyát.A csöpség elindult az anyja felé ,mikor az "rosszaloan " nézet rá,a csöpség megállt,mikkor hívogató arckifejezésre váltott,a csöpség nem törödve az elötte tátongó lyukal elindult felé!:)Amelyik gyerek még nem érti a beszédet az csaka hangsulyból és az arckifejezésből "olvas":)))
Szép hétvégét neked!:)))))))))))))))



Drága Alfajáró!

Nagyon jók az itteni hozzászólások és persze az írás is, biztosan sokan olvassák és tanulnak belőle. Nekem hirtelen egy egyszerű példa ugrott be az elvárással kapcsolatban. Ha a kisgyerek topog, akkor szülője gyakran rászól, hogy: "Vigyázz! El ne ess!" Erre a kisgyerek a következő percben elesik. Úgy is nevezik ezt a másik oldalról, hogy megfelelni akarás. Viszont, ha szépen végiggondoljuk, hogy mit is akarunk mondani, akkor egyrészt nem beszélünk feleslegesen (a beszéd felesleges időtöltés, a nagy gondolatok csendben születnek-Darnel, de nem pontos, bocsi), mert akkor az a kevés mondat, ami elhagyja a szánkat hamarabb célhoz ér, mint az, amelyiket úgy kell kihámozni a sokból. Másrészt azt mondjuk annak a gyereknek, hogy: "Igen, így kell! Szépen mész, egyik lábadat rakod a másik után, nagyon ügyesen jársz!" És tényleg nagyon-nagyon ügyesen jár, mert ezt várjuk el tőle, ő pedig meg akar felelni az elvárásunknak, nadon:))) nadon:))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



kételkedő:))))

Flow Ténleg át süt hogy rossz a hangulatod,azért nemis érted amiket irok,ilyenkor nem fog az agy!:)Ezen mit nem értesz:."ha egy ember viselkedésének az eredménye független a viselkedéstől,akkkor megtanuja azt,hogy az eredményfüggetlen a viselkedéstől,és felad minden kisérletet,hogy az eredményt ellenőrize."egyszerüen beletörödik és nem is érdekli,belefásul,megadja magát stb:)
Azért érzed hogy kikéne szállni mert szembesülsz a hibáidal,túl pozitív ez neked,nem reális-hát van kis igazad.De ha alaposan belegondolsz senkinek se könnyü!:)Van aki alapban jobb helyzetből indul ő persze hogy könnyebben ér el sikereket több lehetősége van,ezekhez ne hasolítsd magad sőt senkihez az a legjobb!

Agyengeségedet csak akkor fogad el ha nem tudsz rajta változtani akkor visszont muszály is!:)A hangulatot nem nehezebb megváltoztani csak tenni kell érte!:)
Az a nagy bajod hogy nem tudsz koncentrálni azt ugyan úgy megkell tanulni mint bármi mást gyakorolni kell míg nem megy magától nem lesz!:)MEG KEL TANULNOD KONCENTRÁLNI ARRA HOGY KONCENTRÁLSZ!Érted?Kifele figyelsz belülpedig arra koncentrálsz hogy koncentrálsz!Képzeld azt hogy a figyelmed Fényszoró ammire rávetül az tisztán megvillágitja.Kezd azal hogy 5 percig egy egyszerű tárgyat nézel pl gyutót.Alaposan nézd 5 percig nem bajha a tárgyon jár a szemed (az őrt álló meredt tekintetű katonák szeme is mikro ritmikus mozgásban van)A lényeg hogy 5 percig nézd a ks tárgyat ha elugrik máshova a figyelmed tereld vissza!Ezt gyakorold amikor csak van időd! Egy másik modszer hogy papir lapra kiírsz egy dolgot pld egy problémát és 20-30 percig csak ezen gondolkoz közbe ird le úgy ahogy jönnek a gondolatok-ez is nagyon fejleszti akoncentrálást és plussz aprobléma megoldó képeséget,kényszerítsd akár magad hogy egy probléma megoldásán gondolkozz 20-30 percet!Vagy ott van a 20 ötlet modszer hasonló írj le egy problémát és találj hozzá 20 megoldási ötletet,Az első 4-5 lehet könyen jön utána visszont erőltetned kell magd nagyon,írj le minden eszedbe jutó ötletet-mirre 20-hoz érsz(addig nem adhatodfel!) lehet megis találod a megoldást ,de a lényeg hogy tanulj meg koncentrálni!!Közben a Titkot is használod!:))Nem könnyü az biztos!
Vagy foglald el úgy magad hogy az agyad is el legyen foglalva,menj beszél emberekel az a legjobb tudat kitöltő!:)
De a legfontosabb hogy hozd magad tudatosan jobb hangulatba !!Ha a zenehallgatás kevés akkor táncolj is hozzá mindegy-de rossz hangulatban mint írtam csak negatív gondolataid lesznek! Minnél rosszabb a kedved annál erősebb hangulatba hozás szükséges-ez így müködik!Használod te a Titkot csak negatívan!:)A célok amit írtam az rövídtávú célokra értetem hogy foglald el magad hasznos dolgokkal!Írd ki :MIT KELL TENNEM MOST HOGY ÉLETEMBEN A LEGTÖBB POZÍTÍV EREDMÉNY ÉRJEM EL?-és ami beugrik CSINÁLD IS MEG!:)))Ennyi!:)A másik filmről nem tudok.Ha majd jobb paszban olvasod amiket írtm jobban érthető!:)))



"Alfi"

Annyit írtál,hogy nem tudom feldolgozni.
Voltak olyan sorok amiket többször is elolvastam,de nem értettem.
Különösebben eddig sem akartam magam megismerni,de ez most sem hajt.
Felfogtam,hogy olyan vagyok amilyen,nem tetszik,de ez van.Akkor elfogadtam???
Én sosem próbáltam befolyásolni a sorsom. Pl ezt sem értem:
."ha egy ember viselkedésének az eredménye független a viselkedéstől,akkkor megtanuja azt,hogy az eredményfüggetlen a viselkedéstől,és felad minden kisérletet,hogy az eredményt ellenőrize.

Miért van az,hogy vannak nagyon negatív emberek akik passzívak és megvan mindenük ahhoz ,hogy a vonzás törvénye ne működjön náluk és ennek ellenére mindenük megvan,minden sikerül nekik,mindet megkapnak?

A hangulatot még nehezeb szabályozni,mint a gondolatainakt.Egyre rémesebb lesz.
Lehetmost nem is kelene írnom,mert nincs jó hangulatom.
Talán ki kéne szálnom erről az oldalról is.Az a szörnyű igazság,hogy mióta ittvagyok azóta csak rosszabb kedvem lett.Minden rosszabra változott.Ez mitől lehet?
Gyenge vagyok én ehhez az egészhez ezt be kell ismerni.--útban vagyok az elfogadáshoz?mert ezt is el kell fogadni.
Ha valmi nem megy akkor az sajnos ez:ERŐLTESD AKKOR IS HA ELEINTE NINCS NAGY VÁLTOZÁS HA KITARTASZ jobb kedved lesz!!!!:))
Megint elértem azt,hogy valaki hiába tépte a száját miattam.Bocsánat!!!!!

)"Amikor egyedül vagyunk, és semmire sem kell figyelnünk, rögtön felüti fejét az elme alapvető rendetlensége. Ha semmi tennivalója sincs, elkezd találomra összeszőtt mintákat követni, -gondolod nem terhelem le eléggé magam?Amikor mással voltam elfoglalva akkor is rendszeresen eszembejutott az ami zavar csak kevesebb tudtam vele foglalkozni.Ettől függetlenüla probléma még megvolt.Azért,mert nem gondolk rá még létezik az ami zavar. Érted?

Az elme használatának egyik legegyszerűbb módja például a nappali álmodozás: valamely eseménysor képzeletbeli lejátszása -- ez elég gyakran megvan évek óta csak az álmodozással nem mentem semmire.Viszont kikapcsol egy kicsit és nema gondokra figyel az ember.Ez olyan önvédő mechanizmus is lehet.A figyelmem rendszeresen elterelődik.Én összpontosítani nem tudom.Mindig ilyen voltam.Csak ritkán sikerület sokáig egy valamire figyelnem.

Muszály célokat adni vagy az agy részeg szamárként ingeről ingere ugrál és rémképzeteket gyárt-kivéve ahogy fentebb írtam a hangulatba hozásnál:--az csak egy dolg,hogy nicsenek céljaim,de nem is tudok adni,mert reális úton nics semmi amit el tudnék érni. Nem lehet cél úgy kitűzni,hogy tudod nem fogod elérni. Mert,...... az okok mindekinél mások.
Remélem nem vagy pszichológs,mert a pszichológiát kuruzslásnak tartom.
Nem csak a cselekvés van távol tőlem,de a fejbencselekvés is. Itt kezdődik a galiba.
Nem is akarok írni,mert csak rám pazarlod az időd.
Jópár tanácsot kaptam de mégcsak megcsinálni sem tudom. Rabolom mások idelyét. Mostmár ez is nyomaszt. Lehet,hogy ki kellene szálnom?
Az a probléma a titokkal is,hogy olyan egyszerűnek ábrázolja miközben nagyon is nehéz amit tenni kell érte.Az én fórumomra írt valaki és említ egy másik filmet arról tudsz valamit?



Kételkedő!:)))

Flow"A kérdés még mindig az miként kell önmagam szeretni? Mert nagyon nem megy.
Erőltetni nem lehet.Nem tudom milyen út vezet el oda,hogy szeressem magam."
Hát ez ami nekem se megy,mit gonolsz miért olvastam annyi pszichlogiát lélektant?:)Ezért mert nem megy,és ennek az anyaméhbe nyúló előzményi vannak,plusz egy rossz gyerekkor mélyen rögzült önkorlátozó hiedemek sora,amik máig kihatnak tudatalatt!Ezekel a "belső szabotörőkkel" küzdö egész életemben!:)Az önelfogadás,az önszeretet nekem csak bizonyos körülmények között adatik meg,akor is csak időszakosan!Azért is írtam neked hogy EGYETLEN NAGY MELÓD,hidd el burokban kell születni és szerető családba ahoz hogy az önszeretet ne jelentsen problémát.Az emberek 90%-nak visszont úgyanúgy probléma mint neked vagy nekem!:)Nincs könyü út ehez,az átlagember jó esetben időskorára jut el az önelfogadáshoz megbéküléshez általában azért mert akkora már elég bölcs és elfogadja a megváltoztathatalant,azt mit Dale Carnegie írt a "Ne aggodj tanulj meg élni" könyvében:
Végső soron is ,minden művészet önéletrajzi.Csak azt énekelheted meg ami vagy.Azt festheted meg ami vagy.Annak kell lenned,amivé tapasztalataid,környezeted és öröklöt tulajdonságaid tettek.Jóban rosszban saját kertecskédet kell művelned.Jóban rosszban SAJÁT KIS HANGSZEREDEN KELL JÁTSZANODAZ ÉLET ZENEKARÁBAN.
Emerson is megírta "Önbizalom" cimű eszéjében:"Minden ember neveltetésében eljön az az idő,mikor meggyőződik róla,az irígység tudatlanság;az utánzás öngyilkoság:hogy el kell fogadnia magát, akár tetszik neki akár nem:....A benne szunyadó erő új a világban,és rajta kivül senki sem tudja,mire képes,és ő is csak akkor ha megprobálta."
Most vsszont kijelentetem" Dale Carnegie leszel ,minden hibájával és korlátjával.Nem lehetsz senki más." TALÁLD MEG ÖNMAGAD,ÉS LÉGY ÖNMAGAD""Ez minnél nagyobb a problémád magadal,annál nagyobb meló!Ehez csak tanácsokat lehet adni,megoldanod neked kell::HOGY ELFOGAD ÖNMAGAD.EZ CSUPÁN TŐLED FÜGG.MINDIG KÉZNÉL VAN.SOSEM VÁLTOZIK,MERT BÁRMIT TESZEL,NEM LESZEL A MAGAD SZEMÉBEN SEM TÖBB SEM KEVESEBB.TANULJ MEG BÉKÉBEN ÉLNI ÖNMAGADAL,TE NYÚJTS MAGADNAK BÉKÉT és biztonságot..TITKA HOGY ELFOGADOD MAGAD OLYANAK AMILYEN VAGY"(Paul Hauck)
A saját tapasztalatom az,csak akor szeretem magam és csak addig,ha szeretett szémélyek között vagyok,akik elfogadnak olyanak amilyen vagyok és így is szeretnek,s én visszont-akkor önmagam vagyok és jó érzés nadon!:)De ez elmúlik amint más körlmények emberek közé kerülök.Igyekszem önmagam legjobb barátja lenni("Jó barát az aki tudja a hibáid és mégis szeret"),de a "belső szabotőröm" ezt is sokszor megzavarja!:)
Végül is bármikor csak úgy tudok szeretetel gondolni önmagamra ha magamban azt a 3-4 éves gyermeket látom aki voltam-arra a kis Alfira egyszerüen nem tudok, nem szeretetel gondolni bármi rosszat is tett!:))))Ez murisnak tünhet,de valójában mindenkiben ott él ez a gyerek,erre épül a személyiségünk,olyan a személyiségünk mint a hagyma,lebontod és legbelül ott van a gyermek!:)Amikor megbocsájtok az ellenem vétkezőknek úgyan így a gyerekénjüket láttom és így tényleg nem tudok haragudni!:)))Na az önszeretethez én ennyi tanácsot tudok adni:)
"Mostmár kezdek visszatérnia jólmegszokott közömböségemhez" ez pajti nem közömböség, hanem" tanult tehetetlenségnek nevezik:"Ha az emberek hosszú időn keresztül általuk ellenőrizhetetlen befolyások érik,paszívitásba sülyednek és felhagynak azzal hogy saját sorsukat megprobálják befolyásolni."ha egy ember viselkedésének az eredménye független a viselkedéstől,akkkor megtanuja azt,hogy az eredményfüggetlen a viselkedéstől,és felad minden kisérletet,hogy az eredményt ellenőrize.Azok munkanélküliek,akik(jóllehet oknélkül) önmagukat hibáztatják saját negatív tapasztalataikért,valószínüleg kevésbé adják fel a munkakeresést, mint azok az emberek,akik problémájukat külső, ellenőrizhetetlen gazdasági tényezőknek tulajdonítják"(Joseph P Forgas)Cselevés nélkül a hit halott!:)
A hangulatról:Rengeteg emlékanyagunk van mégis csak azokat a gondolkozási sablonokat használjuk MAGNÓSZERÜEN ÉS AUTOMATIKUSAN AMILYEN A LELKI ÉRZELMI_HANGULATI ÁLLAPOTUNKNAK MEGFELEL.
A GONDOLKOZÁS MODUNK IS HANGULAT FÜGGŐ HA JÓ HANGULATBA VAGYUNK SOKKAL SZEBBNEK JOBBNAK LÁTJUK AZ ÉLETÜNKET MAGUNKAT AVILÁGOT SOKKAL POZITÍVABB GONDOLKOZÁSI MÓD KAPCSOL BE,MINT ROSSZHANGULATBAN IDEGESEN AKKOR MINDENT SÖTÉTEBBNEK LÁTUNK ÖNMAGUNKAT A SORSUNKAT MÁSOKAT A VILÁGOTT!ENNYI A TITKA A HANGULATOD TEDD VIDÁMABBÁ ÉS AKKOR OLYAN GONDOLKOZÁSI MÓD LÉP MÜKÖDÉSBE AMI SOKKAL POZITÍVABB MINT AZ ÁTLAGOS BERÖGZÖTT GONDOLKOZÁSI SABLON A ROSSZ
ÉRTED NE A GONDOLATAIDAT PROBÁLD POZITÍVRA VÁLTOZTATNI AZ NEM NAGY VÁLTOZÁST HOZ
ÁM HA ELÖBB JOBBHANGULATBA HOZOD MAGAD AUTOMATIKUSAN POZITÍV GONDOLKOZÁSI ÉS ÉRZÉSI ÁLLAPOTBA KERÜLSZ EZ A HÍRES RÓZSASZÍN SZEMÜVEG!JÓ TANÁCS NE PROBÁLJ ROSSZ VAGY SEMMI HANGULATBAN KOMONIÁLNI MÁSOKKAL SEM ÖNMAGADAL MERT CSAK RONTASZ A DOLGOKON VAGY NEM LÁTSZ MEG LEHETŐSÉGEKET SEM!
HANGULAT A TITOK HA JÓ HANGULATOD RÉMEKET SEM KÉPZELSZ EL ELLAZIT, CSAK AZ TUDOM ÍRNI A HANGULATODTÓL FÜGG AZ ÉLETÉRZÉSED ÉS NEM A GONDOLKOZÁSODTÓL MERT A GONDOLKOZÁS HANGULATFÜGGŐ!
"A hangulatra gyakorolt enyhe befolyás,amit olyan tényezők okoznak,mint példáula jó idő,egy pénz darab váratlan megtalálása,egy kellemes megnyugtató szoba, vagy az a hír ,hogy kedvenc focicsapatuk jól szerepelt,elegendő ahhoz,HOGY AZ EMBEREK MEGVÁLTOZTASÁK ITÉLETÜKET ARRÓL, HOGY MENNYIRE BOLDOGOK,MENNYIRE VANNAK MEGELÉGEDVE A MUNKÁJUKKAL,LAKÁSUKKAL VAGY EGÉSZÉBEN VÉVE ÉLETÜKKEL!
AZ ADOTT ÉRZELMI ÁLLAPOT UGYANIS SZELEKTÍVEN MOZGOSÍTJA AZOKAT A KATEGORIÁKAT,AMELYEK A KORÁBBAN HASONLÓ (vonzás törv:) HANGULATTAL ÖSSZEKAPCSOLODTAK.
AMIKOR VALAKI ÖRÜL,POZITÍVABB,ÖRÖMTELIBB GONDOLATOK,SZEMÉLYES TULAJDONSÁGOK AKTIVÁLODNAK..ROSSZ HANGULAT ESETÉN ENNEK ÉPPEN AZ ELLENKEZŐJE TŐRTÉNIK.(J. P FORGAS)
Gondolkozz el ezen:A GONDOLKOZÁS PEDIG HANGULATFÜGGŐ A HANGULATODTÓL FÜGG MILYENEK LÁTTOD AZ EGÉSZ ÉLETED ÖNMAGAD MÁSOKAT!:))))Ezért hangsulyoza a filmben is hogy nagyonfontos hogy jól érezd magad!!:)))Úgyhogy hozd magad előszőr jó hangulatba:!
"HA SZABÁLYOZUK A CSELEKEDETET, AMI AZ AKARATUNKNAK VAN ALÁVETVE, AKKOR KÖZVETLENÜL SZABÁLYOZUK AZ ÉRZÉST IS SZABÁLYOZNI TUDJUK, AMI AKARATUNTÓL FÜGGETLEN!
TEHÁT HA A JÓKEDVEDET ELVESZTETED, A LEGBIZTOSABB SZÁNDÉKOS ÚT A VIDÁMSÁGHOZ AZ, HA VIDÁMAN FELÜLSZ,ÉS ÚGY BESZÉLSZ ÉS CSELEKSZEL, MINTHA MÁRIS JÓKEDVŰ LENNÉL"(William James)Ezt a modern müszerek csak anyival egészitéték ki hogy kell bizonyos idő MÍG PLD A SZOMORÚ HORMON VAGY STRESSZ HORMON FELOLDODIK ÉS AZ ÚJ HANGULAT URALKODIK EL RAJTUNK!AZAZ ERŐLTESD AKKOR IS HA ELEINTE NINCS NAGY VÁLTOZÁS HA KITARTASZ jobb kedved lesz!!!!:)))Valójában a kutatások szerint az izmaid állapota helyzete üzen az agynak leli érzelmi állapotot rendel!!Bármit amit már átéltél a tudatalati vissza emlékszik rá -a mimikai izmok és a testhelyzet alapján teljesití az idegrendszer által közvetitett állapot rendelését.Minden állapotunkat úgy képzeljük el mint külömböző izomcsoportok tónúsainak egyfajta összekapcsolodását;amely visszajelzés utján tükröződikaz agyban.A paszív izomtonús-paszív test helyzet -paszív"lekapcsolt állapotot hozz létre." A vidámság, és a bizakodás a félelem elkerülésének eszköze, a legnagyobb jó a világon"(nemtomki)Ennyi!:)
A vonzás törvénye szerint müködik az agy is "a hasolatoság érzet" szerint tárol és vonz fel mindent:,úgyhogy nem tudjuk nem használni!:))Még a google keresője is hasonlóan müködik ha felfigyeltél már rá,én igen!:)
Cristiántak én csak könyvét olvastam,valósznű arról hogy munkanélküli vagy arra a következtetése jutott nem tudnád fizetni a tréninget,szerintem ennyi!:)
"Az nagyon jó lenne ha a sok kavargó gondolattól meg tudnék szabadulni. erre van valamilyen tehnika? Ne rágódjak olyasmin amin (már) nem tudok változtani"Van módszer a meditálás vagy a TUDATOSÁG!:Mit jelent tudatosnak lenni? Csak annyit, hogy olyan tudatos események (érzékelés, érzések, gondolatok, szándékok) történnek velünk, melyeket képesek vagyunk irányítani.
)"Amikor egyedül vagyunk, és semmire sem kell figyelnünk, rögtön felüti fejét az elme alapvető rendetlensége. Ha semmi tennivalója sincs, elkezd találomra összeszőtt mintákat követni, … Ha valaki nem tudja megszervezni gondolatait, figyelmét mindig abban a pillanatban a legnagyobb problémát jelentő (v. legfigyelemfelkeltőbb) dolgok fogják magukra vonni: valami valódi vagy képzelt fájdalom, pillanatnyi csalódások, vagy réges régi frusztrációk.A jobbik módszer a tudat rendezetlenségének elkerülésére persze az, ha olyan szokásokat sajátítunk el, amik segítik gondolatfolyamainkat uralni, ne bízzuk ezt külső ingerforrásokra, pl. A televízióra. Az elme használatának egyik legegyszerűbb módja például a nappali álmodozás: valamely eseménysor képzeletbeli lejátszása.A tudatát uralni képes ember ismertetőjele az a képesség, hogy akaratlagosan tudja összpontosítani, nem hagyja elterelődni a figyelmét, és képes addig koncentrálni valamire, míg célját el nem érte, de csak addig. Az az ember, aki erre képes, rendszerint élvezi a mindennapi élet normális menetét. A gondolatoknak egymás után kell következni vagy menthetetlenül össze fognak gabalyodni "(pzsichologia)Muszály célokat adni vagy az agy részeg szamárként ingeről ingere ugrál és rémképzeteket gyárt-kivéve ahogy fentebb írtam a hangulatba hozásnál:
Sok sikerkönyvet olvastam de a sikernek egyetlen titkát találtam mindbe:AZ EGYIRÁNYBA VALÓ ÖSSZPONTOSÍTÁST!:)TEhát mindet egyirányba kell koncentrálni:CÉLTUDATOSÁG,figyelmet vágyat cselekvést képzeletet gondolkozást álmodozást akaratott mindent,ha átgondolod ez a Titok is!:)Henry Ford mondta"Ha valiki rászánja magát a cselekvésre,nincs az a cél amit el ne érne!De ha fogalma sincs róla mit akar,akkor semmit se fog elérni!"
WILLIAMS JAMES:" HA VALAMIT NAGYON AKARSZ ELÉRED.DE CSAK AKKOR HA MINDENNÉL JOBBAN AKAROD ÉS NEM AKARSZ MÉG TÖBB DOLGOT IS ANNYIRA NAGYON"Nos ha az ilyen egyszerű igazságokat betartanánk müködne a Titok is!:)
Én minnél többet olvastam annál kevesebbett tudtam,meg jól összezavart sokszor ,végül is rengeteg köny ugyanarról szól csak egyedien megfogalmazva ,ráadásul ezeket mindenki másként értelmezi bonyolitja ahány ember annyi tudástszint nincs két ember akinek egyforma tudása lenne!:)Nem lettem okosabb mert az okos azt jelenti a meglévő tudását a lehető legjobban hasznosítja:)))))Még itt az oldalon hagyján,de millió infoval mit se tudok kezdeni,felesleges volt elolvasni!:)Én már inkább egyszerűsitek így érthetőbb a világ!:)))



igen

az egészség is benne van a háromban.Mielött találkoztama titokkal már így éreztem,gondoltam,hogy azoknak be kell következnie.
A kérdés még mindig az miként kell önmagam szeretni? Mert nagyon nem megy.
Erőltetni nem lehet.Nem tudom milyen út vezet el oda,hogy szeressem magam.
tegnap amilyen jó kedvem volt ma majdnem annyira rossz.Mostmár kezdek visszatérnia jólmegszokott közömböségemhez amit jobban szeretek annál ami napközben volt.
Nehéz úgy előrelépni,hogy ha letervezel valamit,szándékodbanáll megtenni valamit,valami feltölt anyi erővel és kedvvel,hogy belevágj és jön egy olyan nap mint a mai amikor minden mindegy.
Szóval ha megtanulom szeretni magam nem lesz ilyen kutya rossz kedvem,nem leszek magam alatt
könnyebb lesz az élet?Beindulhat a teremtés?
Olyan egyszerűnek hangzik ami kell a vonzás beindításához és mégsem az.
Kérdeznék valami mást.
Váltottam néhány levelet Darnel Chrirstiánnal.Azt kérte írjak magamról bővaben.Megírtam,hogy munkanélküli vagyok meg csomó mindent. Erre lepattintott,hogy majd ha lesz melóm akkor írjak neki?
Rzt másokkal is így csinálja? Ő írt a fórumomra,hogy szerinte jót tenne nekem a tréningje.Én csak annyit akartam tudni melyiket ajálnja.Aztán kopp. Mit akarhat ezzel?

20 éve? Biztos felhalmoztál már sok tudást.
Amir rosszabbá teszi a helyzetem,hogy csak én nem tudok kimászni belőle.Pedig nem is vagyok mélyen.Más összetenné a kezeit ha olyan helyzetben lenne mint én.
Ez csak azt erősíti meg benem,hogy gyenge vagyok.
Az nagyon jó lenne ha a sok kavargó gondolattól meg tudnék szabadulni. erre van valamilyen tehnika? Ne rágódjak olyasmin amin (már) nem tudok változtani.
Az is eszembejutott,hogy lehet a titok nemis nekme van.
Nem biztos,hogy a problémát ezzel kell,lehet orvosoni. Szerinted?
Annyi pozitívuot elkönyvelhetek ma,hogy szertem ezt az időt :-)
Most,hogy leírtam a kedvem is jobb lett.



Ez a legfontossab!:))))

Flow én több mint 20 éve olvasgatok probálgattam sok mindent,de mindig ide jutottam!:)))Te ha jól emlékszem huszonéves vagy,szerintem jó pár év kanyart megtakarítasz ,ha ezt elhiszed nekem-de kereshetsz is tovább,ahogy tetszik!:))))
Az hogy érzed az a legszuperebb nem is kell megmagyaráznod!:)))Ezaz," így van nem lehet másként meggyözödés" ha az egészség benne an az már csúcs!:)))Ezt kéne a többi jó dologhoz is érezned,pld az önszeretehez és nem is lenne semmi bajod!:)))))



huhh

Nem akarom és nem is hagyom,gogy mások mondják meg milyen legyek. Majd én eldöntöm. Pont
Igen tisztában vagyok azzal,hogy az ember helyzettől és személytől függően mindig másik arcát mutatja.
Önmagunk szeretete.A kineziológus is aztmondta,hogy ezen kell dolgoznom.
"Szeretetre méltó lény vagyok"-azért mert nehezemre esik elfogadnom magam.De ma akkor is jó kedvem van.
Régebben azt gondoltam ha elmennék mondjuk külföldre akkor jobban érezném magam.
Majd néhány évvel ezelött rájöttem először itt kell megtanulnom jólérezni magam akko máshol is fog menni.Különben bárhová is megyek nehéz lesz.Szóval errre magamtól jöttem rá.
Erdekes,hogy többször is oda lyukadtam ki,hogy szeressem önmagam.A tanácsok,az olvasmányok.
Ez a legfontosabb?????
Azönszuggesztióról
Hiszem,hogy egészséges vagyok.Modogatom is csak úgy,de ez mélyen bennem van.
Nem tudom pontosan hogy írjam le,de megpróbálom.
Függetlenül a vizualizációtól meg miegyébtől meg a hangulatomtól évek óta biztos vagyok benne,hogy lesz 3 jó dolog ami mindeképp valóra válik majd.Nem kell vizualizálnom,mert tudom érzem,hogy úgy lesz.Be fog következni.Éertd mire célzok?
Ha meg tudommajd fogalmazni amit elé gondoltam leírom.Csak elfelejtettem.



Köszönöm Alfajáró,

ez a hozzászólásod nekem is segít most
Dodola
"Érdemes aszerint élni, amiben hiszel, különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz" Ákos



Kételkedő!:)

Flow Hát persze hogy szemmel tartom a blogod jótanácsok sokasága van benne,kihozod az emberekből a segítő szándékot V.T-sen!:)Ezt írod:"Tehát tegyek úgy,játszam el.
Nehezemre esne,mert nem tudok igazán azonosulni vele. Na meg ha eljátszom,az csak színászkedés.Az ugyebár nem én vagyok."
Ez nem igaz ,mindenki szerepet játszik,csak nincs ennek tudatában-külön énképünk van arról milyen gyerekek vagyunk, külön énképünk arról hogy milyen apák v férjek vagyunk ,külön énképet tartunk fent a barátainknak a munkahelyen,külön énképet még arról is hgy milyen autó vezetők vagyunk,a nőknek még több énképük van- ez nem hamis szerepjátszás hanem a körülményekhez és másokhoz nem tudunk másként alkalmazkodni!Shakespeare jól mondta:
"Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő": (Shakespeare )
"A hívatásos színészekhez hasonlóan mi is meghatározott szerepeket probálunk eljátszani,megkiséreljük elérni, hogy a közönség úgy észleljen benünket ahogy mi szertnénk.Előadásainkra, mikként a sznészek is teszik, a színfalak mögött készülünk fel,,,,"(Erving Goffman) Érdekes nemde!:)
Valójában amiért az énkép ilyen összetett nem is ennek a megváltoztatásával érhetünk el gyors változást hanem az önszeretettel!:)))Ha megtanulod nem csak elfogadni magad hanem szretni is az összes lelki nyavalyád kisebbrendű érzésed eltünik,
és jól fogod magad érezni a börödben a világban idegenek és ismerősők között függetlenül a körülményeidtől függetlenül attól hogy más szeret-e vagy sem!:)))))
Ez az egyetlen nagy meló amit elkell végezned !:)De tartom azt is mivel az énképünk alkalmazkodik sokszor a körlményekhez, és másokhoz ezek megváltoztatása néha elengedhetetlen!Nem kell a barátaidat lecserélned, csak a lehúzó panaszkodó "úgy sem fog sikerűlni" barátokal kicsit nehéz a változás, nem árt újakat szerezned melléjük!:)
Két út áll előted, vagy te változol meg és a világ a környezetedben lévők is megváltoznak ennek hatására, vagy megprobálhatod megváltoztani a világott!Ilyen egyszerű!Nem érdemes bonyolítani,magadat nem könnyű megváltoztani valami elérthetelen ideához,sokkal egyszerűbb elfogadni és szeretni önmagad így válsz függőség mentesé!Mert mehetsz bárhova a világon nem lesz sokkal jobb mert magadal visszed minden bajod okozoját saját magad!!!Ha nem vagy megbékülve magadal történhet bármi nem leszel boldog mert:"Békét nem hozhat neked senki, és semmi, csak önmagad"
Amúgy butaság arra várni hogy történjenek a dolgok,kezdeményezni kell,kockáztatni kell sokkan azért magányosak mert félnek megkockáztani az elutasítást,nem járnak társaságba, nem merik jól érezni magukat,pusztán azért mert érzékenyek mások véleményére!Pedig másokvéleménye nem igazán számít ,csak az számít igazán mi mit gondolunk önmagunk-
ról ,és ez csak tőlünk függ!:)))Az élet egyszerűbb mint hinnéd!:)Menj kezdeménezz ne várd a sült galambot-kövesd inkább az illatát és rálelsz-ennyi a hit cselekedetek nélkül halott!:)Erről jut eszembe az önszuggesztíó, egyetlen dologtól függ csak a sikere attól hogy számodra mennyire HIHETŐ,ha nem igazán akkor csak a sűrű ismételgetés segít!Az elképzelés, a szuggesztíó gyakori ismételgetésel feltételes reflexszé alakítható, és így beépíthető személyiségbe.A tartós hatás elérése érdekében tehát fontos a gykori ismételgetés" Kurt Tepperwein:)A Te joga szuggesztíódnak esélye se volt rögzülni!:)De minden szuggesztíó sierét a KÉTELKEDÉS veszélyezteti leginkább!:)))Azt hogy EGÉSZSÉGES VAGYOK ha átélésel bizonyoságal mondod,úgy hat mert a bizonyoság=HIT!De ha monoton hangon ismételgeted nem ilyen hatásos,ezért nagyon erősek a megerősítések benne van a nevében a bizonyoságérzett!:)



Hat Ketelke,...

Tudsz meg meglepeteseket okozni!
De, sok igazsag van Alfajaro velemenyeben. Amivel nem ertek egyet,az a csere.A csaladot,szuloket ,tesokat, rokonsagot sot a haverokat kicserelni nem lehet, nem is kell.Ennek olyan menekules a problema elol ize van. Inkabb vedd fel a harcot,kitartassal,meg sok-sok munkaval, bebizonyithatod az ellenkezojet annak,amit gondolnak rolad. De,ha te magad se tudod,milyen is szeretnel lenni,akkor bibi van.Ne akard,hogy masok mondjak meg milyennek kell lenned,mert mindenki mast fog mondani.Te allits fel egy mintat, milyen is szeretnel lenni, es abba az iranyba kezd atformalni, atnevelni magadat.Pl.: lustanak mondanak,hat mert az vagy.Tegyel azert,hogy szemmel lathato legyen a szorgalmad!!!
Jo nagy faba vagtad a fejszet,de nem lehetetlen.
Szeretettel,
felebarat

u.i: Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez.



hi

Tényleg emészteni kell.
örülsz,hogy kimozdultam?
Miért? Szemmel tartod amit ott mívelek?
Az effektus miatt kénytelen voltam hozzászólni.Talán már három éve is,hogy olvastam róla.
Tehát tegyek úgy,játszam el.
Nehezemre esne,mert nem tudok igazán azonosulni vele. Na meg ha eljátszom,az csak színászkedés.Az ugyebár nem én vagyok.
Tégy úgy és aláépül.Csak ez sem olyan könnyű.
Az első benyomás jelentőségéről is hallottam (most nem rég is) csak nem vvagyok benne jó.Ne az alapján ítéljék meg az embert,hogy milyen ruhája van.
Az új helyre költözés elég drasztikus változás az biztos.
Előnnyel is hátránnyal is jár.Ami a legnehezebb szerintem új baráti társaságot találni. Nem?
Amúgy se jó se rossz nem történt velem.
Voltam ismeretlen emberkkel eggyütt.Sportoltunk utána meg játszottunk csapatépítősdit vagy valami hasonlót.Ismerős hívott,hogy mennyek.egy évvel ezelött nem valószínű,hogy megtettem volna.
Összességében véve élveztem.
Ezt csak azért írtam le,hogy ne mindig panaszkodjak:-)



Kételkedő!:)))

Flow Én értelek!:) Valójában az énképünk nem állandó hanem a környezet és föleg a környezetünkben élő emberek változásaival együtt változik az énképünk!Így a legegyszerűbb módja az énkép változásnak ha elhagyod azt a környezetet és föleg azokat az embereket akik negatív énképet tartanak fent benned pld lusta ahogy Te fogalmazol.Nos ez a lusta kifejezés a Te esetedben azt is jelenti tudatalat számodra hogy: mihaszna vagy, nem tudsz semmit jól megcsinálni ,sose visszed semmire -csupa csupa negatív énkép fenttartó hiedelem amit a környezetedben élők tartanak fent benned!"Valójában azá válunk aminek a többi ember tart benünket.amit visszont erősen befolyásol saját jártaságunk a benyomáskeltésben"(Joseph P. Forgas)Érted?BENYOMÁSKELTÉS vagyis tudatában lenni annak hogy milyen benyomást keltünk másokban!:)Ezel tudod elérni,hogy "mások úgy gondoljanak ránk,úgy viszonyuljanak hozzánk ahogy azt mi szeretnénk?
Hogy érjem el ,hogy olyannk tartsanak amilyen lenni szeretnék?"Hát így: tars fent olyan benyomást hogy a környezeted elhigye hogy olyan vagy amilyen szeretnél lenni új környezetben ahol nem ismernek tehát nem úgy ismernek ahogy az elitélő az előtti környezeted ott megjátszás nélkül adhatod a legjobb önmagad és ez hamar TARTÓSAN rögzül!:)Innen már rövid időn belül a többiek pozitív elvárása is rögzül veled szemben és már az ők pozitív elvárásaik fognak tudatalat is hatni rád!:)Az élet furcsa igazsága hog ha nincs stabil önértékelésed,akkor csakis mások elvárásai alakitják ki az önmagadról alkotott képed,és másokét Te alakitod a saját elvárásaiddal!!Szóval oda-vissza hat!Érted?CSELEKSZEM MINTHA ÉN LENNÉK AZ ÉS AZÁ VÁLOK!Mert ha úgy viselkedem (nem gondolom csak) ha úgy cselekszem viselkedem olyan benyomást tarva fent tudatosan amilyet szeretnék akkor mások elvárásai is változni fognak velem szemben,emiat az én elvárásaim is megváltonak velük szemben-szóval egymást erősítő elvárások erősítik a pozitív énképet oda-vissza!Ezen meditálj egy kicsit!:))))
A lényeg a cselekszem mintha,a benyomás fenttartása viselkedésel!!Tény hogy egy régi rossz elvárású környezet elvárásait veled szemben nagy munkát kiván nagy jobbáválási benyomást kell fent tartanod hosszú időn át hogy a hozzáállásuk és az elvárásaik megváltozanak veled szemben sőt majdhogy nem lehetetlen!:(Ám egy új pozítív környezet mint ez az oldal elevemegvan győződve pozitív elvárással van feléd itt igyekszel Te is megfelelni a pozitív elvárásoknak nemde?A gond az ha lemész az oldalról arról az oldalról amit bár igyekszel nemtudod meggyőzni arról hogy egy lusta semmire se jó emberke vagy-szóval ha vissza térsz a valóságodba megint negatív elvárás uralkodik rajtad nekem is ismert ez a helyzet szóval tapasztalom-így valódi változást csaksok idő alatt lehet elérni!:( Az új környezet főleg ha ilyen eleve pozitív elvárású eberek vannak benne az a leggyorsabb utja annak hogy a személyiséged azá váljon AKI LEHETNÉL ha JÓ ELVÁRÁSU EMBEREK lennének a környezetedben!!Még van pár ilyen sok év terápiáját megtakaritó sors és személyiség váltó dolgok::1 a szerelem 2 házaság 3 gyermekszületése 4 új munkahely(pozitív emberekkel)5új helyre költözés!:))Hát választhatsz egy biztos a régikörnyezet szülők tesók barátok munkatársak hozzáállását elvárását a legnehezebb megváltoztani-gyors az új barátok új társak új körülmények utján!Öbike jól írta csak a régi negatív körülményeket ott kell hagyni egyben akkor teljes a változás!:))))Egy kicsit nehéz írás jobb ha meditálsz rajta!:)))))Amúgy örülök hogy kimozdultál a blogodból ez már a változás kezdete!:)))))))



Örökös boldogságom

Lehet,hogy félreértetted.Nem akarom megváltoztatni mások gondolataités másoknak sem igyekszem a kelleténl jobban megfelelni.
A blod tárgyalja a kísérletet.Ha ilyen módon hatnak ránk a mások gondolati akkor én mit tehetek annak érdekében,hogy olyannak tartsanak amilyen lenni szeretnék? Érted? Ha a gyereke okosabbak lettek attól,hogy a tanárok azoknak tartották őket akkor én mit thetek annak érdekébe,hogy olyanak tartsanak amilyenné szívesen válnék?Ez nem megfelelés szerintem.
Másként kérdem.Miként tudjuk a Pygmalion-effektust a saját hasznunkra fordítani?



Drága Kételkedő :)

Senki sem tudja a másik gondolatait megváltoztatni. Miért akarsz megfelelni másoknak? A legfontosabb hogy önmagunknak megfeleljünk. Ha szeretjük önmagunkat, akkor már nem is vágyunk arra, hogy a többi ember úgy tekintsen ránk, ahogyan szeretnénk. És egyébként is, mikor eléred azt hogy tényleg SZERETED magad, ELFOGADOD magad, akkor olyan embereket vonzol be az életedbe, akik szeretnek és elfogadnak.
Szeretettel: Boldogság :)
A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)



kérdéés

Hogyan lehet ne elérni,hogy mások úgy gondoljanak ránk,úgy viszonyuljanak hozzánk ahogy azt mi szeretnénk?
Hogy érjem el ,hogy olyannk tartsanak amilyen lenni szeretnék?



üdv

Nagyon érdeke amit leírtál.
Én az eljét a kísérlettel kicsit másképp olvastam anno,de az erdmény a felődés lett.
Az egészet Pygmalion.effektusnak hívják.
Pygmalion Cypros(Ciprus) király a volt és annyira beleszerette egy elefántcsotból faragott női szoborba,hogy Afrodité(aszthiszem) megkönyörült a rajta és élő nővé változtatta a szobrot.
Abban az iirományban így állt.
innen ered,hogy a gondolatok,az érzelmek megelevenítenek,életre keltenek.
Engem mindenki lustának tartott. Az is lettem.



Dear Katis!:)))

Flow Ne tud meg hogy mennyire fején találtad a szöget!:)Az első benyomást nagyon nehéz megváltoztani,szinte ez dönti el egy kapocsolat sorsát.Sőt ha álláskeresésről vagy egyébb egyetlen találkozáson múló kapcsolatról van szó,az első benyomás mindent eldönt-mivel nincs több lehetőség a javításra!Iyen esetekben az emberkék egyszerűen az elsőbenyomások alapján (Téged idézve:"az megérzések,az a bizonyos első 10 másodpercben beugró gondolat jó tud lenni adott kérdésre vagy helyzetre")-egyszerűen megitélnek,a saját előző előitéleteik alapján bekategorizálnak, és ez alapján eldöntik- szimpi vagy alkalmas vagy-e-egy adott állás betőltéséhez.Az első benyomás ilyen esetekben döntő,mert nincs mód javításra!De monjuk más esetekben is döntő az első benyomás,mert az emberek ugy érzik szubjektíve hogy a saját ismeretük alapján tett itéletük helyes!Már pedig kiváló emberismerőknek kell lennünk ahoz hogy pontosan itéljünk meg egy másik embert,de még ez is csak ép arra a helyzetre és körülményekre igaz amikkor az embert megfigyeljük!:)Lehetetlen egy embert megitélni,mégis ezt teszük nap mint nap!:)Ez nem megérzés,ezeka benyomásaink kategorizálása előitéleteink alapján.Első találkozásokról van szó!:)Párkapcsolatnál a nők verhetelenek!:)Vegyük azt ,szembe megy egymásal egy nő és egy férfi:a férfinak kb 10 másodpercre van szüksége arra hogy eldöntse "bejön"-e neki a nő,míg a nők egyetlen másodperc alatt eldöntik ugyanezt a hapsiról,és már villan is a "pajkos pillantás" a férfira!:)Ez még a sokat tudó túdósokat is lenyűgőzi!!:) 1 másodperc!:))Ez is azt bizonyitja sosem mi döntünk!:)Na de térjünk vissza az elvárásainkhoz.Az van hogy ez első benyomásainkból "táplákoznak" az elvárásaink, ha rosszul hibásan itéltnek meg egy embert az emberismeretünk alapján.akkor az elvárásaink is ilyenek lesznek veleszemben, tudatosan vagy tudatlanul mindegy!Ugyhogy az első benyomás döntő, mert rendkivül nehéz másokban megváltoztani a rólunk kialakult képet!:)Ez van!:)Tudod Katis, a "Menyei Proféciák" főszereplője is szociálpszichológus volt, nem is csoda hogy inkább a felső hatalmat kezdte kutatni, mert abszurd milyenek az emberek!:)))))Jó volt veled újra eszmét cserélni!:)))))



Drága Lámpásom :)

Háááááát ezt most nagyon köszi :) Motoszkált valami bennem a pedagógusokkal kapcsolatban, amire kerestem a választ. juhééé :))) máris beindultak a gondolatok....
Hálásan köszönöm :)))) Szeretleeeeeeeek :)))) Boldogságod :)
A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)



Na igen,

Kati bólogat,mert ez tényleg így van.
És valóban viszonyulás kérdése az egész.Mondjuk itt jöhetne képbe az is,hogy mi van akkor,ha valaki elsőre nagyon szimpatikus,vagy épp az ellenkezője.Nyilván ez is működhet oda-vissza,meg persze az,hogy az ember a magában életre kelő érzések alapján hogyan viselkedik a másikkal.Így a másik személy veszi az adást és vagy ő is ösztönszerűen cselekszik,vagy jól megfontoltan.
Lényegében itt sem hiányozhat az,hogy adott körülményeket tekintve tudatosan viselkedjünk,és persze azért hallgassunk a megérzéseinkre is,hiszen általában elmondható,hogy ha az ember nem biztos a dolgában,nem tudja merre tovább,az megérzések,az a bizonyos első 10 másodpercben beugró gondolat jó tud lenni adott kérdésre vagy helyzetre vonatkozólag..:)
Na ez már másik téma.Meg az is,hogy esetleg valakinek valami érdeke lehet /hmm hmm szemforgatósgondolkodás/ :)
Mindenesetre tény,hogy a fentebb említett dolgok valóban így működnek,amire én is tudnék számtalan példát felhozni.
Szóval,csak ügyesen szépen,ahogyan csillag megy az égen... :)