Emberek

emberek"...Életünkbe senki sem lép be véletlenül, mert amit véletlennek érzékelünk, az részleges vakságunk következménye. Olyan mozzanat, amelynek előzményeit nem látjuk, tehát nem ismerjük fel logikáját, elkerülhetetlenségét és sorsunkat alakító szándékosságát.

Bármilyen kellemetlen viszonylatunk támad környezetünk tagjaival, e viszonylat hívójele bennünk hangzott el, sőt, mi adtuk meg az alaphangját. Éppen ezért a mi feladatunk, hogy minden ilyen relációt feloldjunk.

Ha már belekerültünk, akkor már ez a vizsgatételünk. Mivel azonban ezen területen is - mint az élet bármely más síkján - a valódi karmaoldó, illetve elhárító módszer a profilaxis, amennyiben képesek vagyunk rá, itt is élhetünk a megelőzéssel. Mert értsük meg, az embernek joga van hozzá, hogy a dolgokat megkönnyítse, a bonyodalmakat elkerülje vagy transzponálja.

E kiváltság azonban benső rang. Semmi mással nem lehet hozzájutni, mint a megismerés szellemi és erkölcsi erejével. Ez az élő erő annyit jelent, hogy van benső mértékünk, amellyel lemérhetjük, mi az, amit meg kell tennünk, és mi az, amire hiába vesztegetünk időt és energiát. Lemérhetjük: hol kezdődnek mulasztásaink, és hol végződik morális kötelességünk.

Vannak esetek, amikor nyilvánvaló, hogy szitába öntünk nektárt. Vannak esetek, amikor megbocsátásunk, teherviselésünk demoralizálja azt, akit felment és megkímél. A gyöngeségek kiszolgálása és alátámasztása éppúgy nem vezet jóra, mint az erőszakos áthangolási törekvések.

Gyakran kell döntetünk az elkülönítés gyógymódja mellett, ha két egyéniség nívódifferenciája áthidalhatatlanná válik. Két ilyen pólus konjukciója olyan nagy mértékben irritáló, hogy mindkét fél megbetegszik, lelki és szellemi értelemben elerőtlenedik tőle. A kötelezettségünk bárkivel szemben csak addig terjedhet, amíg hasznára lehetünk. Amint azonban legjobb szándékunk és igyekvésünk ellenére úgy konstatáljuk, hogy éppen abba hajszoljuk bele, amitől megkímélni szeretnénk, hagyjuk magára. Engedjük el. Kerüljük, mert valami rejtélyes pszichokémiai folyamat mérget termelt ki közöttünk.

A megismerés kétségtelenül szolgálatra kötelez, s a kozmikus morál alapja a szolidaritás. Minden erkölcsi megbetegedés elsodor ettől az alaptól, és minden gyógyulás közelebb visz hozzá. Feltétlenül rossz tehát az a módszer, amely egy harmóniátlan közelséggel robbanást idéz elő, erkölcsi hanyatlást okoz.

A szolgálat nem riad vissza a ragálytól sem, de okosan védekezik ellene, nehogy ápolás közben maga az orvos is leprássá váljék. A negatív, lehúzó, korlátolt, rosszindulatú emberek pszichikai ragályt árasztanak. Itt feladatunk arra szorítkozik, ha környezetünkbe kerülnek, hogy szóval, példával, gondolat- vagy érzésemanációkkal gyógyszert kínáljunk nekik. Ha elfogadják, gyógyulni kezdenek. Ha nem fogadják el, akkor az az idő és elkülönítés segíthet rajtuk. De semmi esetre sem változtat álláspontunkon, ha szoros közelségben velük mi is átitatódunk a fertőzéssel.

Ha egy-egy terméketlen, negatív kötés szorosan ránk hurkolódik, akkor bontakozzunk ki belőle erőszak nélkül. Amennyiben felismerésünk és szándékunk helyes, akkor a viszonylat megszűnik látszólag önmagától. Leválik rólunk, mint gyógyult sebről a száraz var. A módszer ez esetben annyiból áll, hogy engedjük mi el az illetőt békességgel. Adjuk fel neheztelésünket, keserűségünket, sérelmeinket, minden várakozásunkat és feltételünket. Ez az oldott, barátságos békesség mai állapotának és fejlődési szükségleteinek világos felismeréséből fakad. Abból a bizonyosságból, hogy mellette ez idő szerint nem tehetünk semmit. Együttlétünk nem szövetség, hanem görcs. Ingerültséget termelő kényszer. Ez a gyulladás akkor enyhül meg, ha eltávolodunk egymástól. Ha sikerül önmagunkban létrehozni ezt az állapotot, vetítsük át társunk mélytudatába. Kondicionáljuk, hogy adja fel ő is a feszült készenlétet. Pszichéje sokkal készségesebben fogadja majd el ezt az ajánlatot, kitapintva bennünk is az enyhülést, mint racionális értelme, amely csak ingerei és elégedetlensége névtelen tartalmát öltözteti különféle fedőnevekbe.

Pozitív emberek társaságát azért fontos és tanácsos keresnünk, mert a zóna, melyben élünk, gyakran szerencsétlen, "vámpír" lények infernója. A negatív emberek pszichikai vámpírok. Minden élő felületre tárapadnak. Falánk csecsemő szájával szívják, amíg erő van benne, de a plusz, amelyet zsákmányolnak, nem válik tulajdonukká, hanem minden irányban nyitott lényükön át szétömlik belőlük.

A pozitív emberek nem vérrel, hanem pszichikai-szellemi elixírrel táplálkoznak. Energiák akkumulálódnak bennük. Fölöslegeik vannak, amelyekből adni tudnak. A pozitív emberek a föld erőforrásai. Bennük gyűlnek össze és általuk cirkulálnak azok az energiakészletek, amelyek megtartják a fényre éhezőket. Ezért van az, hogy negatív emberekkel való együttlét után támolygunk a fáradtságtól. Úgy érezzük, teljesen kimerültünk. Senki nem érintkezhet rossz következmények nélkül túlnyomórészt csak negatív emberekkel, mert amint több erőt ad le, mint amennyit felvesz, ő maga is "vámpírrá" s egyúttal lelki hemofíliássá válik.

A pozitív ember sokaknak tud erőt adni, anélkül, hogy elgyengülne. Nagyok a bevételei, és egészséges a benső ökonómiája. Az emberekkel való érintkezés számára a természetes anyagcsere-szükségletét szolgálja. Ha valaki például derűs, érzelmileg egyensúlyozott tud maradni nehéz helyzetekben, hittel és bátorsággal győzi le a megpróbáltatásokat, már pozitívnak számít, mert magatartása erőt áraszt.

Egészséges benső ökonómiánk érdekében ezért nemcsak jogunk van hozzá, hanem szükségünk is, hogy energiakiadásainkat egyensúlyban tartsuk energiabevételeinkkel. Mert erőinkkel éppúgy nem könnyelműsködhetünk, mint anyagi javainkkal. Igaz, hogy a forrás, amellyel belső kapcsolatot teremtettünk, kimeríthetetlen, s a bennünk lévő szikra örök.

Segítsük ezért mindazokat, akiket segíteni tudunk tettekkel, értékes tanácsokkal, jó gondolatokkal és gyógyító erőkkel, de csak akkor, ha nem vámpírcsoportlelkeket éltetünk vele, s főleg, míg fedezetünk van rá. Amint azonban rájövünk, hogy az individuális gyógyulás és konstruktív reakciók szándéka helyett valami beteg pszichikai nimfománia akaszkodott ránk, amely kéjesen felissza a ráfordított energiát, s mohó, üres állatszemmel még többet követel belőle, azonnal szakítsuk meg a kontaktust, mert ami ilyenkor történik, az nem más, mint transzmutáció lefelé. Az arany ólommá változtatása. Az ilyen kapcsolatot kerüljük el. S keressük a konstruktív, megújító, inspiráló, erőinket feltöltő szellemi forrásokat.

Szívjunk be Fényt, hogy Fényt áraszthassunk."

(Szepes Mária)

"Amit az ember magára hagy, amivel nem törődik, az bekoszolódik... Ez a lelkünkkel is így van. És a kosz a koszt vonzza. Sötét gondolat a sötétséget, félelem a félelmet, hiúság a hiúságot, önzés az elvakultságot és a halált. Amire hangolod magad, azt fogadod magadba. Annak leszel médiuma, eszköze, tettestársa és megvalósítója. Ez a törvény a láthatatlan világra is vonatkozik. Jó pillanatainkban angyalok vannak körülöttünk. Ha nem is látjuk, de érezzük őket."
(Müller Péter)

Hozzászólások



Hát ja,

nekem azt kell elfogadnom,hogy nem kell mindig határozottnak lennem és gyorsan dönteni,néha elnyammoghatnék egy-egy szitun,akkor talán máshogy látom és a végkifejlet is más lesz.Valahogy ez a túlzott határozottság is félelem a bizonytalanságtól,ami ugyanakkor nincs is:DDD
Hú Ori,pedig két erőteljes személy együtt az az igazi.Jó,hogy nem hagytad ott.Legalább neked van adrenalin a párkapcsodban.



Hát, Jayme, én is sokáig műveltem, amit Te.

Csak én a rajtam uralkodni akaró embereknek voltam az áldozata, Te pedig a Téged kiszipolyozóknak. Kettesekkel megesik az, hogy áldozatokká válnak.
Ja, világéletemben harcoltam azok ellen, akik erőteljes személyiségként le akartak uralni, ha meg elegem lett, léptem. Nagyon gyorsan otthagytam az embert, helyzetet.
És újra jött. :D Csak más ember képében.
Most egy erőteljes személyiséggel élek együtt.
Volt pár harcunk, de nem léptem le, csak majdnem. :D
Úgy fogadtam el őt, hogy nem vagyok az áldozata.
És senkié sem többé.
Legfőképpen nem saját magamé.
Na, ennyit a bennünk megbúvó negativitásról, ami mások képében jön elénk.
És amíg elkerüljük, ismétlődni fog.
Ez a karmakör lényege.
A körből viszont ki lehet ugrani, ha meglátjuk, melyik énrészt nem bírjuk elfogadni önmagunkban.
A világunk csak így változhat, ha menekülünk, akkor mindig ugyanabba a helyzetbe kerülünk, hiszen nem tanuljuk meg a leckét.



Jacques!

Vagy én mondom értelmetlenül,vagy te értetlenkedsz:)
Nem ránézésre kerülök el embereket,hanem ha rájövök,hogy rossz hatással vannak rám és nem tudok tenni azért,hogy jobban legyenek és ne legyen a hatásuk rossz.
Példa: Volt egy barátnőm,22 voltam mikor megismertem.Hasonló gondolkodásunk voltunk akkor,nem értettük miért vagyunk rosszul.Teltek múltak az évek.Én változtattam magamon ez idő alatt,ezért az életem is megváltozott.Ő mindig másoktól várta az életének a megváltozását, persze ez nem jött össze,tehát sajnáltatta magát.Rájöttem arra,hogy rá kéne vezetni az önmegismerésre és az önmegvalósításra.Adtam neki csomó könyvet.Küldtem lógushoz,áterhez,kinelóghoz.Beszéltem a fejével nem tudom hányszor.Jó példát mutattam neki.De egyre nagyobb lett a szakadék közöttünk.Én haladtam,ő maradt.Pár év múlva már teljesen más gondolkodásmóddal és élettel rendelkeztünk.Ő olyan volt,mint amilyenek mindketten voltunk amikor megismerkedtünk.Én már teljesen más.Sokáig mellette álltam,próbáltam pozitívan "gondolkodtatni".Aztán beleuntam, belefáradtam nézni azt,hogy egyre rosszabbul van,hogy panaszkodik mindig,hogy depis,de ugyanakkor semmin sem változtat.A baráti köre otthagyta.Aztán lehet, hogy szar és bunkó ember vagyok,de elegem lett.És ráadásul jól leb@sztam egy veszekedés keretében,mert elkezdett rám irígykedni én meg mondtam,hogy ugyanennyi esélyed van neked is jól lenni, mint nekem,ha nem vetted volna észre én ezért megdolgoztam lelkileg,te meg vártad a csodát.Utána valamikor hívtam, de nem vette fel,meg írtam neki,de nem válaszolt.Remélem,hogy jól van,mert megérdemli,ahogy mindenki,de örülök,hogy nincs az életemben a negatív gondolkodásával.Én nem tudtam érte tenni semmit.Elviselni nem akartam a továbbiakban.Tehát elkülönültem.Egyébként én nem értek egyet azzal,hogy alapból hagyjuk magára azt aki "negatív",de ha semmi hajlandósága nincs a változásra akkor jobb nélküle szerintem.És az egészből arra jöttem rá,hogy nem az én felelősségem mások mellett rugózni,ha rosszul vannak és nem az én dolgom lelkiismeret furdalást érezni az ő bajukért.Úgyhogy ezáltal megváltoztam. Most ha ilyesmi a szitu,elmondom a véleményem,de ha pár hónap múlva még mindig ugyanaz a baja az embernek,akkor nem mondom többet és ha panaszkodik,nem reagálok.
Példa:Van egy ismerősöm,nagyon határozatlan,a férje nagyon csúnyán bánik vele,ő meg hagyja.Adtam neki szintén pár könyvet.Erre következő héten a pasi felhívott,hogy felháborító könyvet hagytam ott a feleségénél ami pont egy felháborító résznél nyílt ki,és a felesége azt mondta,hogy én azt mondtam,hogy hagyja el őt,a könyvben is ez volt épp ahol kinyílt,pont aláhúzva.Én meg mondtam, hogy egy működő kapcsolatba se egy könyv,se én nem tudok kárt tenni,amúgy meg nem vagyok pszichopata,nyílván nem az a célom,hogy ártsak."Most mit csináljak?" kérdés hangzott el bőgés közben a feleségtől,erre dobtam a könyvet, meg a véleményt.Aztán beszéltem még a nővel,minden rendben tűnt kettejük közt,nekem mindegy volt amúgy,ő dolguk,azt hittem megbeszélték.Erre pár hét múlva ugyanúgy hív meg ír,panaszkodik.Én meg nem voltam hajlandó ugyanazt eljátszani még egyszer,egyetérteni abban,hogy mit kéne tenni,aztán persze nem teszi,aztán még én vagyok a szemét miért keltem a feszkót a kapcsolatban.
Úgyhogy csak annyit mondtam,hogy nem tudom hogy lehetne megoldani a házassági problémáidat,nem értek hozzá.Azt annyi.És szintén elkülönülök,mert ha találkoznánk,csak a panaszáradat menne.Ja,meg az,hogy nekem milyen jó.Szintén nem fogja fel,hogy tettem érte.Nem érdekel.Ennyi.Ebből leszűrni azt kell,hogy elfogadjam a tötyögést,határozatlan nyünyüke hozzáálást.De ezt nem tudom.Ezért jön ez a szitu szembe még párszor gondolom.Tegnap is jött.Nekem meg határozatlanabbnak kéne lennem egyébként.Ezt kell most megtanulnom.



Jayme :-)

Ha elkerülsz valamit, hogyan változtatsz? Én ezt nem értem.



Jacques!

Én a múltról írtam nem a jelenről.Nálam ez a kettő együtt járt-elkerülni,megváltozni.Szóval rájönni általuk milyen voltam én, aztán változni belül és akkor már volt külső változás is,tehát más lett a környezet,meg persze a felfogásom is.Legalábbis nálam így volt.



Neked kell megváltoznod, nem másnak Jayme.

Még mindig nem érted, amit Ori mondd. Balogh Béla:
"Ha valaki idegesít vagy zavar, annak okát elsősorban magamban kutatom.
Saját világom egyetlen gondolkodója én vagyok.
Én felelek azért, amit az embertársaimról gondolok."

Nem véletlen van a közeledben olyan ember, aki (szerinted) romlott, rossz, mert valamire tanít.
Nem azt az embert kell megváltoztatnod, hanem magadban azt a tulajdonságot, ami miatt bevonzottad ezt az egyént, amit ő hordoz, és tükörként eléd tár. Nem lehet elkerülni egy tanítást, mert úgyis megjelenik előbb utóbb az életedben. Akik elfutnak a sors elől, ők szokták mindig többször ugyanazt a kört végigjárni. Ne ess ebbe a csapdába Jayme!



:DDDDD

Hát most jót röhögtem:)
Komolyabban-szerintem sincs véglegesen romlott.Csak némelyikbe,ahhoz,hogy megváltozzon és jól érezhesse magát bárki is a közelébe,rengeteg energiát kéne belefektetni.Annyit,hogy az egész életem arról szólna.Tőlük inkább távolodom.
Ne mérgeskedj Ori:)



Kösz, igazán kedves Tőled, hogy emberként kezelsz. :-)

Ezen a weboldalon ez a jelenség nem túl gyakori. Vannak a pozitívok, a negatívok, meg a neoprimitívok.
Remélem, akik nem embernek néznek, az utóbbi kategóriába sorolnak be engem. :-)
Ha nem így lenne, akkor mint negatív örDÖGfattya lehúzom őket a kénköves legyektől hemzsegő bűzlő fertelmes pokol legmocskosabb és negatívabb szegletébe, ahová még az ördögök is csak szarni járnak.
Na, szóval, ez volt a vicces rész.
Komolyabban szerintem nincsen végletesen negatív, romlott ember.
Mindenkiben benne van minden szín, ettől olyan érdekesek az emberek.
Bár, én állatként nem mindig tudok velük azonosulni.



Ori!

Szerintem félreértetted,nem megdögölniük kell és senki sem angyal.Ha valaki negatív meg kell próbálni segíteni neki,hátha megváltozik,ha nem változik meg,akkor kell otthagyni,mert akkor csak lehúz.Szerintem mindenki szokott ilyen is,olyan is lenni.De vannak azok az örökké panaszkodós,teljesen mindegy mi történik velük akkor is rosszkedvű emberek,akik nonstop kész vannak valamin,na ők húznak le.Akiknek hiába van optimista környezetük,nincs rájuk hatással.
"A negatív, lehúzó, korlátolt, rosszindulatú emberek pszichikai ragályt árasztanak. Itt feladatunk arra szorítkozik, ha környezetünkbe kerülnek, hogy szóval, példával, gondolat- vagy érzésemanációkkal gyógyszert kínáljunk nekik. Ha elfogadják, gyógyulni kezdenek. Ha nem fogadják el, akkor az az idő és elkülönítés segíthet rajtuk. De semmi esetre sem változtat álláspontunkon, ha szoros közelségben velük mi is átitatódunk a fertőzéssel."
Egyébként szerintem is az elkülönítés segít ilyen esetben,ezt már írtam máshol is.
Szerintem emberből vagy amúgy:)



A negatív, lehúzó, korlátolt, rosszindulatú emberek...

mind dögöljenek meg kínkeserves döghalált okádva, nehogy pszichikai ragályt árasszanak ránk, pozitív angyalemberekre!
Fúj!
Különben, komolyra fordítva a szót, a Müller Péter idézet nagyon jó, abban van a lényeg. Mindegyikünk lehet médiuma mindennek. Mert mindannyian emberek vagyunk.
Ja!
Én nem biztos, hogy ember vagyok, Judit is már megmondta.
Na, mindegy! :-)