Én és Stella

én és stellaÉn ... kicsit engem senki nem ért meg hangulatban ülök a gépem előtt, félhomályban, egyedül.

Stella ... jéghideg, stabilan áll az életben, s arra vár, hogy kibont(akoztassák) ... stella a hidegen gőzölgő sör a hűtömből.

Így vagyunk mi ketten. Párom a barátjával sörözik, beszélget valahol. Nem mentem. Fejbe kólintott, nem, nem a sör, valami sokkal mélyebb, rossz kedvem van. Vártam, hogy egyedül maradjak a gondolataimmal, s írjak és írjak. Újra és újra, amíg nem látom és hallom mi zajlik le bennem s ez által körülöttem.

Önző vagyok. Életunt. Bizonytalan. Féltékeny. Kényszeres. Hangulatember. Döntésképtelen. A Teréz anyu. Éretlen. Gyerekes. Nem törődöm. Naív. Hiszékeny. Örök elégedetlen. Magányos. Szürke. Irigy.

Keserű a sör. Keserű az életem. Én teszem azzá. Kiönthetném a lefolyóba, de hagyom még állni az asztalaon. Apámra emlékeztet és a gyerekkoromra. Alkoholista volt. Mostanában én is sokszor a pohár után nyúlok. Szeretnék ellazulni és felszabadultnak lenni. ÉLNI:

Vágyvideó. Osho. Secret. Táncterápia. Klubbok. Nők. Férfiak. Könyvek. Cikkek. Tanácsok.... s mégis, ennyi út után is Kérdések, kérdések, kérdések, miért nem érzem, hogy változnék? Miért nem látom, hogy haladok, hogy lépek előre?

Nem vettem észre, hogy önző ember lettem. nem tanultam meg másokra odafigyelni. Nem is érdekelt. Azt hittem képes vagyok adni, s csak elfogadni nem tudok. Most már belátom egyik sem megy. Nincsenek évek óta barátaim. Vajon miért? Mindig magamról beszélek, magamon gondolkodom, én akarom jól érezni magam, nem érdekel mi történik a másikkal. Csendes provokáló vagyok. Jó hallgató vagyok, ezért keresik főleg a társaságom. De önző módón senkit nem engedek be a saját életembe, a párom sem. Játszom a szerepem, de mégis igyekszem kívül maradni, nehogy sérüljek. Vagy ki tudja miért? Pillanatok alatt megsértődöm. Féltékeny vagyok a volt barátnőjére. Tiszta röhej az egész. Engem nem lehet úgy szeretni mint egy volt barátnőt jeligére, most belekortyolok a stellámba.

Milyen a volt barátnő? Talpraesett. Színes. Kreatív. Bárhol bármilyen társaságban feltalálja magát. Akivel lehet bulizni járni, szigetre menni, akinek jófej haverjai vannak. Sikeres a munkájában. Minden kalandban benne van. Nagyon szép mosolya van. Saját lakás. Saját kocsi. Életkedv. Életöröm. Célok. Kitartó. Minden, amire úgy hiszem én nem.

Nem a lány zavar, az érzés, amit elindított bennem, hogy ennyire utálom magam, s ennyire képtelen vagyok megszeretni azt, aki vagyok. Párom szerint, majdnem 10 pontos vagyok, ha szebbek lennének a fogaim. Gyerekkorom óta rühellem, ahogy kinéznek, s már mosolyogni sem szeretek senkire. Hiába vettem fel rá hitelt, hogy majd rendbe hozom, mert akkor biztos sokkal magabiztosabb, és önbizalommal teltebb leszek, de ehelyett elköltöttem szépen lassan az egészet ruhákra. Ha már nem vagyok szép külsőleg, akkor legalább a ruháim legyenek szépek. De az örömöm csak addig tart, amíg kijövök a boltból. Másnap meglátok az utcán a járókelők között szebbnél szebb nőket, akikkel összehasonlítom magam, s máris romokban heverek, mert én nem találom magam elég vonzónak, szépnek, természetesnek, egyediknek, különlegesnek. pedig mindennel igyekszem kitűnni a környezetemben. Önfejűségem határtalan.

Irigylem mások jókedvét, felszabadultságát, ahogy feloldódnak egy társaságban, tudnak miről beszélgetni, én azon kívül hogy szorongok, fogom a boros poharam, meg idétlenül mosolygok, hogy ne lássák a fogaim, elég hülyén viselkedem. Nézem a körülöttem ülőket, s vágyom arra, hogy én is ÉLJEK, hogy élvezzem azt, amit felkínál az élet. Vágyom a harmóniára, a belső békémre, s arra hogy felnőjjek, s megtanuljak szeretni és szeretve lenni.

Megtaláltam az útitársam. leszaggatta rólam az összes rámaggatott ruhát, lerombolta a felépített falakat magam körül, s most védtelennek érzem magam. Gyerek vagyok mellette, miintha a nyarvogásommal, a gyerekes viselkedésemmel azt szeretném elérni, hogy szeressenek, s hát ugye egy gyereket nem szokás bántani sem. Kisajátítom magamnak, pedig mindig annak a híve voltam, hogy én is és a párom is szabad és független legyen, ne egymást birtokoljuk. Most mégis ez van. Igyekszem nem kimutatni, de mellbevág, amikor elmegy a barátaival, amikor nagyokat nevet, bulizik velük, amikor elmegy sportolni, vagy történik vele valami, irigylem, mert ő él, én pedig nem érzem ezt magamon, s zavar, hogy én erre nem vagyok képes. Hiába a nagy elhatározások, hogy akkor holnaptól ezt és ezt fogom tenni, hogy kialakítom a saját életem is, hogy egyedül is jól érezzem magam, tudjam elfoglalni magam, pár nap múlva dől az egész. Általában sosem tudom mit akarok. A páromnál mindig igyekszem azt csinálni amit ő akar, ami neki jó, első szavára ugrok, és kiszolgálom, közben magamra nem figyelek oda. Nem várja el tőlem, sőt zavarja, hogy így viselkedem, nekem mégis ez a kényelmesebb. Akkor biztos nincs vita. Meg hát sosem állok ki magamért, sosem mondom el őszintén, hogy mi bánt. Azt is mondhatnám hagyom az életem minden területén, hogy használjanak és buldózerrel menjenek át rajtam. talán ezért váltam jégcsappá, az elmúlt majd 10 évben másokon segítettem, mások fordultak hozzám, én volt az első számú teréz anyu, a párkapcsolataimban pedig a férfiak anyukája, de igazán felnőtt nőként, s társként osem éltem senkivel. Mindig olyan férfiak kerültek mellém akik éppen fordulóponthoz értek az életükben, én meg aranyos voltam és kedves, meghallgattam őket, aztán amikor változtattak, s új utakra léptek, abban én nem volt már ott, akkor rájöttek hirtelen nem én vagyok az IGAZI.

A mostani kapcsolatom teljesen új és teljesen más. Mellette rájöttem, hogy amit eddig szerelemnek hittem, az csak függőség én önzőség volt, és én meg egy apaképet kerestem a férfiakban. Mellette nem játszhatok tovább már szerepet, néha bejön, de valaki mindig kopogtat a fejemben, hogy hamis vagyok. Mellette kell megtanulnom kimondani az érzéseim, a félelmeim, a vágyaim, minden, ami fontos nekem, s nem pedig a szőnyeg alá söpörni. mellette már nem lehetek kislány, ha vele szeretnék továbblépni, felnőtt érett nőként élni. Mellette nem ismerem a lehetetlent, bátor lettem, mégsem indulokm el a saját utamon, nem hiszem el, hogy képes vagyok élni. Nem érzem magam szerethetőnek, így azt sem hiszem el hogy szeret, őszintén, annak aki vagyok. Hónapok óta tiltakozom az ellen, hogy beleszeressek, aztán jött egy balatoni kempingezés, s valami megtört bennem. Megéreztem őt, beleszerettem, a fene tudja,de megéreztem és megéltem vele egy olyan mély egységet és kötődést, amit mással nem. Azóta vagyok biztos és bizonyos benne hogy mellette a helyem. nem tudom miylen szeretni, nem tudom mi az, most tanulom, ahogy közeledek magamhoz, úgy lépek hozzá is egyre közelebb. Néha beúszik a képbe, hogy majd ő is el fog majd menni, s én meg szeretném ha el is kell majd engednem egyszer, úgy megélni mindezt, hogy tudjam és érezzem, mident megadtunk egymásnak amit lehetett, s szeressem annyira, hoyg engedjem hogy mással is boldog legyen, ha velem már nem lehet az.

A párpod a legnagyobb tükröd. Mese nincs. Megtanulhattok rengeteg mindent egymástól. S és akkor mi van? Mi van ha változol, ha megkapod mindazt amire vágysz? ha úgy érzed beteljesíted önmagad? Akkor mi van? Megtanulsz szeretni. És? Ha megtanultál, akkor mi lesz? Meghalsz. Ezért születtünk? Hogy szeressünk? Végisjárjuk a kacskaringós utakat az életben, de mi értelme van? Hová viszed mindazt amit megtapasztaltál, amit megtanultál, megéltél? Írod a bakancslistád...és ha megvan? boldog vagy. De ezért születtél? Hogy elutazz Afrikába vagy beülj egy Jaguárba, vagy megmászd a Himaláját? Ennyi?

Nem látom az értelmét az életnek. értelmetlen. Nem érdekelnel másnok. Néha azt érzem immunis vagyok már a mások érzéseire, problémáira. Tudom ez durván hangzik. Mintha kívülről látnám a körülöttem élőket, miontha egy színdarab szerplői lennének. Látom hogy hatással vagyok rájuk, ők is rám. Itt a családom. anyám szerint nem vagyok szép, nem is érti miért néznek meg az utcán, mikor ráészólók, akkor tagadja, ő úgy értette, ha szebbek a lennének a fogaim tökéletes lennék. Apámmal nem bírok meglenni egy légtérben., Régebben alkesz volt, de azt hittem meg tudtam neki bocsájtani. Most mégis nem bírok egy szobába lenni vele, utálom ha hozzám szól, ha megérint, undorodom a saját apámtól, nem akarom hogy tudjon rólam, hogy meséljek neki magamról. Nem oylan apa akire az ember vágyik, egy megkeseredett életunt ember, mint én. Anyám úgy szintén. Király a jövőképem.

Közben meg tudom, hogy amilyen a szüleimmel a kapcsolatom, az rányomja a bélyegét a párkapcsoaltomra is. Ja és félek a családalapítástól is persze. nem tudom ilyen önző emberként hogyan nevelnék fel egy gyereket. Önző vagyok, mert arra gondolok, hogy fel kell adnom a szabadságom miatta majd, nem élhetek csak úgy a pillanatnak. S bennem van az,hoyg egyedül kell felnevelnem majd, apám se vette ki nagyon a részét amikor én picin voltam, s ez a kép él miost is bennem. Mindig egyedül kell megoldanod mindent.

Nem vagyok rossz ember. Mégis azt bizonygatom magamnak, Nem én nem vagyok szerethető. Folyamatosan kutatok, keresek, olvasok, megyek előre, állandóan próbálok másoknak megfelelni, de mi a szarnak? Félek hogy elhagynak, ha nem vagyok elég jó. Tele vagyok kétségekkel, félelmekkel.

Te nem tennéd fel a kérdést magadnak, hogyan tovább?

Nem keresnéd a válaszokat?

Döntenem kell két munka között. Hétfőig legkésőbb. Az egyik: biztos de nagyon kevés pénz, teljes kontroll és irányítás alatt, a másik egy barátom cége, amiben ugyan van fantázia és kihívás, de bizonytalan is egyben. Főleg miattam. Képes leszek e minden hónapban annyit termelni, amiből megélek. Vagy az egész hetem hónapom és évem és életem a munkáról fog szólni. Honann tudom melyik mellett döntsek?

Belső hang. Miért nem hallom? Ha hallom is? Mi van ha az egom szólalt csak meg? Vagy a gondolataim járnak körbe körbe?

Egy hét múlva indulok nyaralni, arra a helyre ahová mindig is vágytam s most úgy megek vissza, hogy már van útitársam. Valóra vált az álom. Élni szeretnék, és bölcs néniként megöregedni. Szeretnék könyvet írni a munkámról, egy családi házat, kerttel, nagy terasszal, barátokkal, közös nevetős, borozgatós, beszélgetős estékkel, szerető férjjel, társsal, és a gyerekeinkkel, egy kutyával, sok kalanddal, szeretnék egy festőszobát, egy kiállítást a képeimből, a fotóimból, s szeretnék újra hinni, hinni magamban, hinni másokban, hinni a szeretetben, hogyb létezik, s hinni abban, hogy nem hiába születtem.

Hegyipatak

Hozzászólások



Zsul,

nem tudom, hogy miért kérdezed, de ha azért, hogy segíts az illetőnek, az egyetlen, ami eszembe jut, a pozitív megerősítés. Felhívni a figyelmét a saját jó tulajdonságaira. Eleinte nem fogja neked elhinni, de ha kitartó vagy, ha ő esetleg a párod, tehát vannak erre éveitek :):):), akkor egy idő után elhiszi, aztán magától is felfedezi a saját jó oldalát.

Hogy mi visz rá az "önutálatra", az tökre változó lehet.



Kedves Io!

Én is ismerek valakit, aki utálja magát. (Ez az illető egyébként lányból készült.:))
Lenne egy kérdésem ezekből kifolyólag hozzád: mi vesz rá egy embert, hogy tudván magáról, hogy ez van, megpróbáljon erőt venni magán, és változtatni az önutálaton?
Létezhet olyan, hogy az önutálat még ott van, visszatérő vendég, de azért "lázadásból" csak azért is elfogadja a jobb dolgokat, vagy a "szokás hatalma nagy" alapon, mindig visszatér az ember a már megszokott kerékvágásba, mert lehet, hogy szar, meg büdös is itt-ott, de legalább jól bejáratott út?



Elgondolkoztam kicsit rajta, hogy

írjak- e hsz-t, vagy sem :).
Nagyon, nagyon, nagyon bele tudtam magam érezni a leírtakba. Én is ezen mentem / megyek át, nemrég könnyebbült csak meg a mindennapi bizonytalanság.

Nem szeretem magam, vagyis szeretem is meg nem is, és az egyetlen dolog, ami talán igazán boldoggá tehetett volna, távolodik tőlem. Néha azt mondja a belső hang, hogy "nem ezzel kell most foglalkoznom". Mégis hiányzik, amióta csak visszaemlékezni tudok. Bár az utolsó 4 évet kivéve sosem küzdöttem érte, mert mindig ott volt a fenti, belső hang

mikor azt látom, hogy valakinek megvan legalább a párja, akiben hisz, és úgy bizonytalan, azt viszont nem tudom megérteni :):)

az egész szerintem félelemből jöhet Nálad. Talán még egy reinkarnációs utaztatást is érdemes lenne bevállalnod, hogy könnyebben le tudj zárni dolgokat. Mert nincs annál rosszabb, mintha a jó pillanatokat keserítjük meg agyonagyalással. A múltad tegyed tönkre a mádat és a holnapot?
Ugye ne már?

pusz :)



Kedves hegyipatak!

Még ezt tenném hozzá ahhoz, amit rozsafa írt:

„… és ha megvan? boldog vagy. De ezért születtél?”

Igen! Ezért születtél! Hogy megtaláld a magad örömeit, és képes legyél befogadni, megélni őket teljes szívedből.

És igen, legyél ÖNZŐ! Amíg nem vagy képes magadnak megadni azokat, amik téged a te örömödhöz segítenek – addig másokat se leszel képes ehhez hozzásegíteni. Ha te nem vagy tele jóleső érzésekkel – akkor másoknak sincs miből adnod! (Gondolj bele például, jókedvre tudsz valakit deríteni, ha te szomorú vagy??)

„A páromnál mindig igyekszem azt csinálni amit ő akar, ami neki jó, első szavára ugrok, és kiszolgálom, közben magamra nem figyelek oda. Nem várja el tőlem, sőt zavarja, hogy így viselkedem, nekem mégis ez a kényelmesebb. Akkor biztos nincs vita.”

Látod, a párod érti-érzi, hogy az azonnal ugrásod nem a saját magad szeretésének túláradása, nem az, hogy olyan jól érzed magad a bőrödben, hogy örömödben táncolva körbekényezteted a világot. Most abból a FÉLELEMből ugrasz azonnal, hogy különben vita lesz, nem fog elfogadni, szeretni, vagy akkor kiüresedik a kapcsolatotok … nem a magad teljességéből, hogy ha nem ugorhatnál azonnal, akkor is ugyanolyan gyönyörűséges, imádnivaló lenne a világ számodra …

És hidd el, ha megtalálod a magad örömét-békéjét-boldogságát, annak olyan vonzása lesz a körülötted élőkre, hogy senkit sem fog érdekelni, milyenek a fogaid, vagy bármilyen testi adottságod!

Szeretettel üdvözöllek:
Kati
www.BosegMindenTeren.hu
A vonzás törvénye a gyakorlatban - tudatos teremtés lépésről lépésre



Kedves Hegyipatak

Azzal, hogy magadról tudtál ilyen őszintén írni, azt hiszem a legjobb úton vagy, hogy sikerüljön a változást létrehoznod. Szerinted mennyien vagyunk erre képesek, hogy ilyen tisztán lássuk a saját hibáinkat és azt ki is mondjuk?????
Nagyon kevesen. Mert akit nevetni látsz lehet, hogy tényleg olyan boldog, de hidd el nagyon sokan csak a világnak mutatják a mosolygós arcukat. Aztán haza mennek és és leveszik álarcukat mert ott már senki nem látja őket.
Csak így tovább hidd el a legjobb úton haladsz az önváltozás felé. Más szóval a boldogságod felé.

Üdv.