És tényleg, lehetetlen nem létezik...

Hogyan lesz egy egyszerű baráti beszélgetésből afrikai út?
A recept: elsősorban hit, hogy képes megvalósítani. Elszántság, hogy igenis elmegy, bármi áron. A támogatók és az anyagi kérdés ebben a történetben nem játszanak komoly szerepet. (Miután alig gyűlt össze pénz az útra.)
Történetünk hősnője májusban elém állt és közölte, Afrikába, Kenyába el fog menni és árvákat fog tanítani. Már felvették a kapcsolatot a kiszemelt árvaházzal, ahol nagyon örültek a segítő jelentkezőknek. Végül egyetlen Hedvigem vasárnap elrepült Kenyába és egy éven át tanítani fog angolt és történelmet az ottani gyermekeknek.
Roppant büszke vagyok rá! Hiszen májusban jutott döntésre, egy másik barátnőnkkel együtt. És képesek voltak megvalósítani, pedig hangsúlyozom, nem kaptak kellő támogatást, sőt... De bebizonyította, hogy lehetetlen nem létezik. Példával jár előttünk. Sajnos sem karácsony, sem szilveszter, sem szülinap nem jön haza, majd júniusban. Ám olyan élményei lesznek, ami egy egész életen át táplálni fogja lelkesedésének lángját.
Hadd meséljek kicsit az útjukról. Kairoban szálltak át. A Nairobi járat gépén kitört ablak - igaz belülről - és inkább tűnt lélekvesztőnek a gép, mint büszke szárnyas jószágnak. De épségben megérkeztek Kenya fővárosába. Ahol a reptéren gondjaiba vette őket egy rendőrnő és megbízható taxist keresett a lányoknak. (Mivel fiatalok, fehérek és idegenek egy távoli ismeretlen országban.) A rendőrnő fizetett a saját pénzéből a taxisnak, hogy vigyázzon rájuk. Természetesen a központi zár mindig kattan és a KRESZ-t nem tartja be senki. A taxis elvitte őke a Magyar Nagykövetségre, ami -dacára annak, hogy non-stop- zárva volt. Elvitte őket egy kávézóba, aztán másfél órára eltűnt dolgozni. Majd mikor visszament értük, és újra a követségre mentek, még mindig zárva volt, így megint várni kellett. A taxis pedig órákat várt velük, hogy biztos épségben beérjenek a követségre. És mindezért nem kért felárat.
A nagykövetségi adminisztráció után a saját kocsijukkal vitték ki a lányokat a buszpályaudvarra. Onnan pedig Kisumu-ba indultak, nyomornegyedeken és szavannákon át, ahol zebrák, majmok és más állatok legelésztek békésen. Kisumu-ban is mindenki segített nekik, végül eljutottak egy őrzött hotelbe, ahol szobájuk ablaka a Viktória-tóra néz.
Májusban még nem hittük, hogy mindez valósággá válik. És most ott vannak. Ma találkoznak először az árvaház vezetőjével. Nem sokára kezdődik a tanév és indul az oktatás. :)
Mindezt azért meséltem el Nektek, hogy megosszam ezt a páratlan történetet. Aminek még korántsincs vége. :)
Hedvigem bátorsága nem a félelem hiánya, hanem nyitottság az új élmények iránt.

Velem meg csendben zajlik az élet. Felvettek mesterszakra, ahova menni akartam. Dolgozom is, álmaim munkáját végzem. Nyáron férjhez megyek és belevágunk a Család-projektbe :))) Csak egyedül Szüleim anyagi helyzete aggaszt... De ez egy másik történet. Ez a bejegyzés Hedvigé, Afrikái és a lehetetlen legyőzéséé. :)

Címkék:

Hozzászólások



Naná! Minden működik, amit

Naná! Minden működik, amit működtetünk!