Esőáztatta "titkos" nagytalálkozó

Nos nem találtam semmiféle bejegyzét a múlt pénteki n-"agy" találkozóról. Bár azt gondolom nem is nagyon van mit írni róla. Tudom belőlem a mérhetetlen és még le nem küzdött elvárások beszélnek amitől talán csak az egómat növesztettem nagyobbra, de a távozásom utáni események számomra sokkal "izgalmasabbak" voltak, mondhatnám úgy is ahogy ott hallottam, kibillentettek a komfot zónámból:-). Igen itt az esőre gondolok, úgy eláztam mint még soha facsarni lehetett ruháimból a vizet, de ennek ellenére a barátnőm szavaival élve "bezzeg akkor egy percig sem voltál depis, eszedbe sem jutott" tényleg baromira élveztem élveztük az egészet. És hogy így kell teremteni, vagy mondhatnám úgy is, hogy az VAN amire figyelünk egyszerű példája ez. Hisz a sziget gyomrából ahol eső majd enter gombbal bejuttatam az infót a megfelelő helyre a hídig mennyi is lehet az út? úgy kb 10-15 perc, nos az agytekervényem ez idő alatt elintézte nekem az esőt, bocsi nektek is:-)
Új vagyok itt, de úgy is mondhatnám régi ebben a témában:-) Mivel töménytelen iromány leledzik ezen a lapon azt hiszem több évig tartana végigbogarászni, ezért ha ismerős gondolatokat írok le akkor az csak az ittenni olvasatalanságom eredménye és ugord át. Érzékeltem hogy egyesek kapisgálják a lényeget, és itt nem a "titok" lényegére gondolok hanem ami az után következik... a szeresd önnmagad és ismerd meg önnmagad-ra. Nincs itt semmiféle titok csak egyszerűen az van amire figyelünk és igen magamból kiindulva tudom hogy az agyalás minden "probléma" melegágya, az amikor nem vagy a jelenben, mert vagy épp azon agyalsz mi történt vagy azon mi fog és így genereálunk egy sok újabb megoldandó problémát. Egyszerűen csak arra kell figyelni épp ami előtted van, arra az egy dologra. Mindig mondják azt a régről jövő generációs beidegződést hogy a nők egyszerre több dologgal is tudnak foglalkozni, igen ez valóban így van, de minek? könyörgöm hogy épp semmire sem tudsz figyelni 100%-ig? Én sokkal élvezetesebbnek találom csak egy dologgal foglalkozni és egy dologra koncentrálva emélyedni benne. Kedves Urak ezt az egyet azért vitatom tőletek hisz Ti alapól így működtök, nekünk nőknek ezt "meg kell állítani".
Nem tudom ki hogy látja de véleményem szerint én ezt nem vonzásnak hanem teremtésnek nevezném és nálam bevett szokás már hogy amikor "elengedem" a görcsösen kívánt dolog meglétét hát nem pont akkor pottyantom saját magam elé.
Szoktam mondogatni amikor a hosszas agyalásom eredményeként nem úgy vannak a dolgaim ahogy azt szeretném (bár mindig minden úgy van jól ahogy és pont azért hogy VEDD ÉSZRE!!! mit művelsz saját életedben), hogy meg kell etetnem a kis agysejtjeimet negatív cuccal mert hát olyan sokáig éheztek...
Lehet hogy már hallottatok róla: www.csendo.hu életterápia sőt az is lehet hogy egyesek már rész is vettek rajta. Ha igen érdekelne az ő véleményük tapasztalásuk is.

Süt a nap:-) a felhők felett mindig



hát ja

Az ember lánya mindig azzal az "élménnyel" találkozik amire akkor épp szüksége van. És lázas olvasgatás után körvonalak születnek az itt hozzászólókról:-) úgyhogy volt itt nekem VEDD ÉSZRE hogy még mindig bennem is ott lehet a tüske ha nyomja a gombomat mások viselkedésformája.
szóval köszönöm;-)



Hit-Vágy-Elvárás. Ez a Titok /agykontroll/

Hit. Hiszed, hogy amit kérsz megvalósul!
Vágysz rá,hisz ezt szeretnéd
Elvárás.Elvárod a Mindenségtől, hogy adja meg neked.



"Mikee is hozza a

"Mikee is hozza a formáját"
Pff..Na azt eltudom képzelni :)



jó a téma, jó a társaság,

jó a téma, jó a társaság, akárcsak a szigeten. ha tudnék, akkor hozzáfűznék valamit, de már elmondtatok mindent. és még Mikee is hozza a formáját :-D

egyébként örülök, hogy megismertelek, SanTa! pandina, te pedig, ha nem rohansz el, hanem beülsz velünk vacsorázni a Holdudvarba, akkor lehet hogy ott is tapasztaltál volna "izgalmas" dolgokat. és nem áztál volna bőrig, csak félig... :-D azért köszönjük az esőt, a mezőgazdászok nevében is!



hogyaviharba ne lenne? Csak

hogyaviharba ne lenne? Csak elég ritkán adom itt ki. Ha napi szinten beszélnénk, hidd el, annyit kapnál, hogy belesajdulna a fejed... kérdezd meg akármelyik kollégámat :)



Ez jó volt Santa.Nem is

Ez jó volt Santa.Nem is tudtam,hogy van humorérzéked:)



Hát... félig komolyan

Hát... félig komolyan válaszolok: azért sokkal több embernek az a valóság, hogy márpedig esni fog az eső, és hideg lesz, szóval az ő elvárásaikkal szemben a Te vágyad lehet, hogy kevés lesz ... :) De ha sikerülne mindenkit meggyőzni arról, hogy az időjárás nem is fog elromlani, lehet, hogy tényleg meleg lenne, meg napsütés, meg ilyesmi :) Persze a Föld kikészülne ....

Lehet, hogy ezért van a globális felmelegedés? Annyi mindenkit küldtünk már el melegebb éghajlatra, hogy csak úgy tudja az Univerzum megoldani, ha az egész Föld melegebb éghajlat lenne :D



Akkor most azért süt a

Akkor most azért süt a napocska,mert jó a kedvem?:)
Lehet,hogy nem is lesz idén tél?:)
Hát ez is majd a hangulatomtól függ?:)



:D Függetlenül mindentől és

:D

Függetlenül mindentől és mindenkitől megtörtént volna ....
Ha ezt nem a Titok oldalán olvasom, egy szót nem szólok.. így sem, csak megemlítem :)



Igen

Igen ez így volt. Hisz függetlenül mindentől és mindenkitől megtörtént volna, itt maximum az időpontja az érdekes ahogy írtad:-) és ezt valóban csak az tudja aki ott volt. Az iróniámról meg nem is beszélek:-) érteni a szavak jelentését hm... ki mit hogyan raktároz el magában.



Nekem inkább az tűnt fel,

Nekem inkább az tűnt fel, hogy bár az eső lába folyamatosan a levegőben lógott, de igazán akkor kezdett el esni, amikor feladtuk a hitünket, és megindultunk a fedett terület felé. Nem tudtam nem észrevenni, hogy egész addig, amíg "meg nem ijedtünk", az eső elkerült minket. Amikor behódoltunk félelmeinknek, lezúdult... nem is kicsit ...
Vállalom mindenért a felelősséget, ami az életemben történik, legyen az eső, vagy napsütés, jó vagy rossz dolog. Csak így kerülhet birtokomba az a teremtő hatalom, ami a teremtéstől kezdve az enyém.



Mikee

Mondták már hogy borzató kedves vagy? De nem is számít, tudod ennyire még én sem utálom magam mint ahogy te nem vagy kibélkülve saját magaddal. Rossz helyen jársz!



Király! Pandina vagy ki a

Király! Pandina vagy ki a franc esőt csinált. Na, akkor én meg földrengést idézek elő a gondolataimmal. Vagy esetleg hurrikánt. Nevetséges



Érezd az apró különbséget a

Érezd az apró különbséget a vágy és a hiányérzet között.
Ha Neked van egy párod, akiért rajongsz, akiért megőrülsz, akire vágysz.... ez a vágy nem hinném, hogy megszűnik, amint együtt vagytok. Akkor már nem vágysz rá?

Másrészt meg persze, igazad van. Ha hiányból akarunk teremteni, az soha nem fog sikerülni. De a "le se sza..om" sem működik, mert az Univerzum azt mondja: ha ennyire nem érdekel, én mit erőlködjek? De ha örömmel és hálával gondolok arra, hogy megvan, az egy más téma, akkor érzelmeket kötöttem hozzá. A Titok épp úgy működik, hogy a vágyott dologhoz pozitív érzelmeket kapcsolunk, és ezt a pozitív érzelmet egészíti ki. Ha nem érdekel, ki tudom-e fizetni a számlát (most épp egy ilyen teremtésben vagyok), akkor vagy ki tudom, vagy nem. De ha örömmel és hálával gondolok arra, hogy kifizetem, akkor igenis kifizetem. A Titok, a Vonzás törvénye éppen az érzelmekre való reagálástól működik. Ha érzelem mentesen gondolunk valamire, annak a bekövetkeztének irányítását kiadjuk a kezünkből. Az a hasonlat jutott eszembe, hogy érzelem nélkül teremteni olyan, mintha egy zongorahangoló nem hallaná a zongorát, amit épp hangol :)



Kedves Ti!

Köszi a hozzámszólásokat:-)
Ha már tő- jobban mondva a csillag alagzatú körben ülőszomszédok voltunk SanTa, hadd javítsam ki abbéli meglátásodat, hogy nem vágyni kell valamire (ja de akarni sem, mert az akarást nyögés követ:-)), mert az már régen rossz, hisz ugye közben pont arra figyelsz (vágysz, az az hozzákapcsolsz egy érzelmet) hogy az a valami nincs meg neked, az az a hiányára fókuszálsz, és hát mit fogsz megteremteni? pont a hiányt. (hozzátenném ha valaminek létezik a hiánya csak úgy lehet egyensúly ha van a megléte is) És nem is akaratnak nevezném csak egyszerűen úgy hogy TUDD már megvan, ez az a bizonyos tudat. És az elengedés alatt azt értem amikor már nem fordítok arra figyelmet, energiát hogy úúúú de mennyire "szeretném" ezt a dolgot, mert valljuk be azért még vagyunk páran akik így működünk. Szóval csak simán elvonom onnan az érzelmeket és közben azt mondom magamban kit érdekel, le se sza...om:-)
Nos ahogy Einstein mondta ugyanazzal a gondolkodásmóddal amivel létrehoztál egy problémár nem fogod tudni megoldani, ezért gondolom azt hogy először belül kell helyére kerüljön minden hát én ezen dolgozom. Ezért volt már jó mély gödör és basszus ezt nem hiszem el felismerések is, de sokszor az jelent gátat nálam hogy még azt sem igazán tudom mit is szeretnék:-(
Gondolom sok újat nem mondok maximum csak más meglátásból mutogatok:-)



Kedves Pandina! Szerintem

Kedves Pandina!

Szerintem amit írsz, teljességgel jó, éles meglátás, gratula :)
Amit viszont hozzátennék, hogy az elengedés valóban nem a titok, és a titok nem az elengedés. Az elengedés, a felszabadultság a titok egyik előfutára. Ha már nem görcsölsz, akkor az akarat helyét átveheti a vágy, és innentől az Univerzum tudja szállítani neked, amire vágysz. ...
Most így belegondolva, nekem is csak most esett le: a vágy és az akarat nem ugyanaz, és nem is feltétlenül járnak együtt. sokunknak meg kell tanulni akarás nélkül vágyni.



Nagyot remekeltél kedves Pandina!

Bár, magam a fáradságom miatt nem mentem el, és fájlalom is, ...
Új munka, más munkaidő, rengeteg tanulás: kifárszat huzamosabb ideje. Azért lélekben veletek voltam.
Nagyon jó fejtegetést olvashatunk tőled. Gratulálok, remek rálátásod van erre a szitura!