fantasztikus napom volt!!!!!!!!

A tegnapi napomat mesélem el, fantasztikusra sikerült. Normálisan idult minden. Reggel felébredtünk a lányommal, megvolt a sok reggeli puszi, ölelés és persze mosoly. Aztán keresztanyámhoz mentünk segítettünk befejezni a szombaton elkezdett, de eső miatt abbahagyott munkát. Útközben kaptam még egy mosolyt egy irmerőstől, aki régóta szeretne közelebbi kapcsolatba kerülni velem. Később lányommal, unokaöcsémmel és unokahúgommal játszottam egy jót. Bicikli- és futóversenyt rendeztünk. Már ekkor ráébredtem, hogy valami megváltozott bennem. Eltünt a türelmetlenségem, ami mindig is jellemző volt rám. Nem is tudom, hogy írjam le ezt az érzést. Egyfajta idegességről van. Ha elmentem valahová, vagy egy gyermekre vigyáztam mindig elfogott ez az érzés, mint amikor egy helyben kell ülni, holott szaladni, menni, indulni lenne kedvem. Valamiféle szorongás, hogy nekem most ehhez a helyhez, illetve emberhez kötve kell maradnom. Ez egy ideje már állandósult nálam. És tegnap mintha lefújták volna rólam. Önfeledten néztem a gyerekek játékát, jókat nevettem velük, átadtam magam az örömnek, ami nemcsak őket, de engem is átjárt.
A következő pozitív dolog, úton hazafelé felhívtak, hogy mehetek állásinterjúra, már rég letettem róla. Nem megszokott állásinterjú volt, és nem is szokványos munka. Értékesítésre keresnek embereket. A munka utazgatással jár, leginkább hétvégén. Mintha nekem találták volna ki. Épp arra van szükségem, hogy kiszakadjak megszokott környezetemből, új emberekkel ismerkedhessek meg, és persze a pénz sem jönne rosszul. Hétközben pedig foglalkozhatok a lányommal.
Nem mellékesen a szerelmem. akiről kezdtem letenni, mert hát nős és jó messze van tőlem, szóval biztosított róla, hogy szeret és mindenképp velem képzeli el a jövőjét.
Legutolsó történés, a nap csúcspontja, a lányom boldogsága volt. Nagybátyám megmentett egy kiskutyát, akit meg akartak ölni, már nem volt rá szüksége a gazdájának. Ő elvitte hozzájuk, a lányomra gondolva. Tudta, hogy már régóta minden vágya egy kiskutya, a férjem soha nem ment bele, mindig azt mondta, hogy majd később. És most, mivel már szüleimnél lakunk, férjemnek pedig már nincs beleszólása, elhoztuk a kutyust. Nem lehet leírni a lányom csilingelő nevetését, boldog ugrándozásukat a kutyával. Egyből egymásra találtak. Este pedig kaptam egy nagy ölelést és egy mondatot, miszerint ez volt a lányom legboldogabb napja.
Szóval talán jó úton haladok, bízom benne, hogy sok hasonló szép nap vár még rám, és kislányomra is. Köszönhetően annak, hogy megbékéltem végre magammal, és nem foglalkoztat mások véleménye.
ÉLEM AZ ÉLETEM!!!!!!!!!!

Hozzászólások



:-)

:-)



Kedves Sterkeni!

Élmény volt olvasni, köszönöm, hogy megosztottad velünk:)