A „forgatás” művészete

forgatásNem filmes fogalomról írok, mielőtt bárki ezt gondolná. Leginkább így tudom leírni azt a módszert, ami nekem mostanában bevált. Mielőtt félreértés esnék, nem találtam fel a spanyol viaszt, nem is gondolom ezt. Egyszerűen csak használhatóvá tettem magam számára egy már amúgy is létező dolgot.

Tulajdonképpen az egész lényege a pozitív gondolkodás. Igen ám, de mi a baki a pozitív gondolkodással? Az, hogy, amikor az ember nehéz helyzetben van, baromira nem megy. Ha tele a fejed negatív gondolatokkal, ha a szíved is tele negatív érzésekkel, azért, ami a külvilágban körülvesz és a szemed elé tárul, akkor hogyan lesz ebből bármi is pozitív? Az életed alappillérei inognak vagy ledőltek és úgy érzed, semmi sincs, amibe kapaszkodhatnál… Na, ilyenkor mi van?

Ezeket a sorokat egy olyan személy írja nektek, aki gyakorlatilag a Dűne film gödör- szaktanácsadója is lehetne, hiszen nagy tapasztalatom van a gödörjárásban. Jártam sokfélében. Ragacsos sárban, homokgödörben, kő gödörben, könnyebben és nehezebben mászhatóban. Szóval, higgyétek el, vannak fogalmaim róla. Mindig kievickéltem így, vagy úgy, de most történt velem először, hogy tudatosan megnéztem, hogy hogyan is csinálom. Most volt először, hogy tudatosan másztam ki és lássatok csodát! Azóta jól vagyok és napról napra boldogabb.

Itt jön a kétkedés. Persze, biztos történt valami szerencse, vagy nagy jó dolog, amiben volt kapaszkodó. Vagy valaki kihúzott. Valaki biztos megmondta a tutit. Vagy segített. Kis részben igaz, de nagyrészt nem. Az életemben nem történt gyökeres változás. Egyszerűen csak volt egyetlen boldog pillanat. Nem több, egyetlen, ami miatt felnéztem a gödör mélyéről. Tudjátok mit láttam onnan? Addig ott kucorogtam, fáztam, sötét volt, féltem és rettenetesen rossz volt ott nekem… Mégsem változtattam. Nem tettem semmit, csak nyalogattam a sebeimet és óvtam a fejem, nehogy valami még rám is essen. Aztán az apró boldog pillanat keze szelíden felemelte az állam és a fülembe súgta: „Nézd!”. Tudjátok mit láttam? Hogy itt, ahol vagyok, valóban minden tragikus, szomorú, elkeserítő és kilátástalan. De ott fent, magasan, kék az ég és halvány fehér felhőfoszlányok úsznak. Azt hittem először, hogy rosszul látok. Talpra álltam, onnan még jobban láttam. Annyiszor kimásztam már, de mindig csak másztam, másztam, mert nem szeretem a bezártságot, de azért a tényért, magáért, még sohasem másztam ki, mert kint jobb. És bevallom úgy sem másztam még ki, hogy azt mondtam: "Most itt vagyok. Talán holnap kint leszek. De már itt is tudok élni." Ez a felismerés pedig erőt adott. Ellentmondásosan innentől változtatni akartam!

Elkezdtem a fejemben forgatni mindazt, ami körülvesz. Végigvettem azokat a dolgokat, amik bántanak, amik miatt itt vagyok. A dolgokat, amik ott hevertek a gödörbe körülöttem. A szerelmem nincs velem. Biztos, mert nem szeret, vagy, mert nem érdeklem, nem kellek neki. Hoppá ez csúszós oldal. De én szeretem. Na, ez már érdesebb felület! A szeretetnek nincs oka. Azért szeretem őt, mert ő szeret, vagy mert kellek neki? Nem. Önmagáért szeretem. Azért, mert megrendeltem és ő olyan, amilyennek rendeltem. Na, ez az oldala már sokkal használhatóbb, de még nem használható rendesen. Függ az én szeretetem bármitől is? Nem. A szeretet bennem van? Igen. Mi a különbség a között a szeretet érzés között, amikor velem van és, amikor nincs velem? Mitől is érzek többet, amikor ott van? Hoppá! Valójában semmitől. Megvan, ez az. Ráadásul megtaláltam azt, akit kerestem. Megkaptam, akit kértem. Aztán én teremtettem el, a félelmeimmel az egészet. Én szeretem és mindig jól éreztem magam attól, hogy szeretem… Nem a jelenlététől. Ha nincs jelen, az én érzéseim változatlanok. Ugyanolyanok. Akkor most mitől is érzem magam x@rul? Csak attól, hogy valami nem úgy van, ahogy szerintem lennie kellene! Akkor most épp így van. Elfogadtam. Na, kérem szépen, kész a lépcső!
Ott állt előttem egy lépcsőfok, amit én alkottam. A kezemben volt egy „meg nem oldott probléma”, aminek én csak a csúszós, használhatatlan felét néztem. Mit csináltam? Csak megforgattam, oda, ahol számomra elfogadhatvá válik és voilá! Van olyan oldala is, ami használható lépcsőfoknak a gödörből kifelé. Használható! Mit kell akkor a problémával tenni? Elkezdeni forgatni és ezt szépen addig tenni, amíg számomra elfogadható válik.

Akkor megláttam, amik körülvesznek valójában azért problémák csak, mert én rossz oldalukat nézem. Mert én nem vagyok hajlandó elfogadni őket, tiltakozom ellenük. Én nem ezt akarom! Valójában csak tények és tapasztalatok. Mind, mind az és bizony, hogy akartam őket, azért vannak itt. Csak nekem valójában másik oldaluk kéne...
Mindegyiket egytől, egyig a kezembe vettem és forgattam, nézegettem. Te jó Ég! Én milyen hülye is voltam! Itt van körülöttem minden, ami ahhoz kell, hogy nem csak kimásszak, hanem simán kisétáljak egy lépcsősoron a gödörből és én itt reszketek. Jól érzem itt magam? Igen, mert megszoktam. De mi van, ha lehet jobb is? Mi van, ha kint sokkal jobb? Ha ott nem a megszokás, ami segít elfogadni, hanem az a tény, hogy, az, ami kint van, úgy tesz boldoggá, ahogy arra én vágytam. Hogy azt, ami kint van, nemhogy elfogadom, de szeretem szívemből és mindig is arra vágytam.

Azonnal felépítettem a lépcsősort ilyen módon és vörös szőnyegen távoztam onnan, ahonnan addig, csak kemény erővel tudtam hosszú idő alatt kikecmeregni. Ott voltam. Kint. És akkor egy pillanatra visszanéztem: megfogadtam, hogy mostantól leteszem a szemellenzőmet. Én nem TEREMTENI AKAROM az életem, hanem én TEREMTEM. Mekkora a szakadék a kettő között! Milyen rohadt mélyről jöttem ki erőlködés nélkül!!!! Én nem problémákat látok magam körül, hanem lépcsőket látok, amik kifelé vezetnek. Mert, ha itt vagyok most, kint a gödörből, akkor még van feljebb is, ha pedig van feljebb, én bizony megyek, amíg csak az eget el nem érem!

Mindenkinek a legjobbakat kívánom! :)

Hozzászólások



Szia Emerius!

Köszönöm szépen az olvasást, a hsz-ed és én is köszönöm, hogy Te is megosztottál pár gondolatod.

Teljesen igazad van, kívülről mindig sokkal könnyebb átlátni a dolgokat. De ugyanakkor ez az a kettősség, hogy sokszor könnyebb az érzések nélkül átlátni valamit, mégis pont az hiányzik, hogy érezd. És néha az érzelmeidtől nem látsz és az az objektív szemlélet hiányzik. :) Talán elérünk egy idő után az arany középúthoz.

Szeretettel kívánom Neked a legjobbakat! :)



köszömöm hogy olvashatom

köszömöm hogy olvashatom gondolataid

Nagyon jó volt olvasni ezeket a gondolatokat, és legfőképpen azért mert én is sokszor végig gondolom a dolgokat ilyen formában. És a legjobb tudni hogy ezzel nem vagyok egyedül.

És egyre többször alkalmazom tudatosan a saját életemre vetítve, bár eddig azt tapasztalatam hogy külsö szemlélőként könnyeb így mások életét tisztán látni, de kellő akarat erővel a saját életemben is tudom úgy hasznát venni ahogy szükséges.



Szia Era! :)

Én köszönöm, hogy olvastad és örülök, ha segített. Szeretettel kívánom a legjobbakat Neked! :)



Legjobbkor

Köszönöm ,hogy olvashattam a legjobbkor jött.
Era



Szia Alexa!

Én is köszönöm, hogy elolvastad. :)



:) köszönöm

:) köszönöm



Szia TheoRoca!

Köszönöm! Neked is a legeslegjobbakat kívánom! :)



:)

Tök jó volt! Köszi! Minden jót és szépet mindenkinek!



Kedves Love---Faith!

Köszönöm szépen!

A legjobbakat kívánom Neked (és Mindenkinek)!



:)

Tetszett!

Köszönöm!

Én is minden jót kívánok mindenkinek! :)