Bevonzottam az életembe, most mégis külön vagyunk.

Kb egy évvel ezelőtt megelégeltem azt, hogy a szerelmi életemre soha nem tudtam igazán pozitívan gondolni, ami persze azzal járt, hogy mindig kifogtam azokat a helyzeteket és embereket, akik csak tovább erősítették bennem ezt a negatív érzést. Kigondoltam magamnak egy fiút, nagyjából külsőre is elképzeltem, hogy milyen ember mellett érezném jól magam, de leginkább a jellemére feküdtem rá. Maga a gondolat, hogy valahol biztos van egy ilyen ember, olyan jó érzésekkel látott el, hogy kb 5-6 hónappal ezelőtt ez a fiú belépett az életembe. Külsőre, jellemre pontosan olyan volt, mint "mr. tökéletes, aki nem tökéletes" (ezt a nevet kapta tőlem anno). Persze később kiderült, hogy ő már több mint egy éve kiszúrt magának, de körülbelül egyszer vagy kétszer találkoztunk akkor, és csak egy poénos "odaszólása" volt felém akkor, amin elvileg én jót kacagtam, aztán visszafordultam barátnőimhez csacsogni:) Ez az emlék nekem nagyon halványan van csak meg, de ő emlékezett rá. Lényeg a lényeg, olyan 5-6 hónapja felvette velem a kapcsolatot, amiből később, már az első megbeszélt találkozásunknál kapcsolat lett. Mindkettőnk részéről nagyon furcsa volt ez, és bennünk volt a félsz, hogy ez nem-e olyan dolog, hogy könnyen jött, könnyen ment. De csak élveztük egymás társaságát, részéről és részemről is elég különleges dolog volt ez, belém látott és én is belé, és amikor még csak 1-2 hete jártunk mondtam neki, hogy teljesen olyan érzésem van, mintha már vagy 1hónapja együtt lennénk. ő kijavította ezt a kijelentésemet arra, hogy inkább mintha még több ideje együtt lennénk. Nagyon hasonlóak vagyunk, és az életünk apróságai (ki hány emberrel járt, hány emberrel feküdt le:), mennyi idő volt a leghosszabb kapcsolata, stb) ezek is mind megegyeztek. Nem is nagyon akartuk elhinni. A barátaink, és még az idegen emberek is gondolkodás nélkül rávágták, hogy teljesen összeillünk, és hogy én neki, meg ő nekem az a tipikus nekem/neki valók vagyunk. Tegnap egy barátom azt merte erre mondani, hogy ő nekem a lelki társam:). De a helyzet az, hogy 2hete szakítottunk 5hónap után. Felnőttként beszéltük meg a dolgot. Az ok igazából az időhiány volt és az, hogy ő most nagyon belemélyült ilyen spirituális dolgokba, fejleszteni akarja a jellemét, és ezekre még rátesz az, hogy nagyon elfoglalt lett mostanában, anyja ügyeit is ő intézi. Mondta hogy akármennyire rosszul is hangzik, de ez most róla szól, és nem akarja hogy emiatt romoljon meg a kapcsolat meg az egymáshoz fűződő viszony (az utolsó hetekben ezek miatt ritkábban is találkoztunk, ami miatt én mindig le voltam lombozódva és azt hittem nem szeret). Ő persze azt mondta, hogy nem akarja hogy megszakítsuk a kapcsolatot, és hogy szeret, de ezt muszáj most meglépnie, mert ha most nem tesz magával valamit, akkor ugyan azon a szinten lesz évek múlva is, ahol már kb 2éve van. Azt mondta, hogy eszembe ne jusson azt hinni, hogy megunt, vagy nem szeret már, mert nagyon szeret, szeret velem lenni, de a kapcsolat rovására menne ez az egész. Azt is mondta, hogy nem lepődne meg azon sem, ha 2hét múlva visszakönyörögné magát hozzám és azon se, ha miután összeszedte magát, teljesen kiegyensúlyozott lett, hogy akkor folytatnánk. Szerinte nem véletlen, hogy mi találkoztunk.Mindezt parasztvakítás nélkül. Én ezt elfogadtam, és igazából ha én nem hozom fel a témát, nem is szakítottunk volna, mert ő nem akart, de jobbnak látta így. Most nagyon vegyes érzelmek vannak bennem, a baráti vélemények se segítenek igazán, megoszlanak a vélemények, van, aki szerint ez csak egy rossz kifogás volt, és a baj az hogy néha ezt el is hiszem, pedig tudom ,hogy a -volt- barátom egy kegyetlen őszinte ember, és ha más ok miatt akarná, hogy vége legyen, azt mondta volna, nem pedig kitalálja ezt a fejlődés dolgot. Amit én már régebben is tudtam jól, hogy ez a terve. Lényeg a lényeg, szeretem nagyon, tudtommal ő is engem, most természetesen el vagyok kicsit keseredve, de nekem az az érzésem hogy nincs ennek itt vége, mert ha igen, akkor nem tudnám hova tenni ezt az egészet. Hogy miért kellett akkor találkoznunk, ha csak a sírás rívás van utána, hogy talán megtaláltam Ő-t, de mégse. Elengedem, nem elfelejtem, ha visszatér visszatér, ha nem, nem. Szakításunk után, és elköszönésünk után is mondta, hogy bármi van, vagy bármi bajom van, hívjam. 2napja beszéltünk is telefonon, sajnos muszáj voltam őt hívni egy üggyel kapcsolatban (bár nem akartam, meg féltem hogy azt hiszi, vissza akarom könyörögni magam hozzá), de nagyon pozitívan reagált, miután elmondtam amit akartam és megbeszéltük, le akartam tenni a telefont de még rákérdezett hogy jól vagyok-e, meg miújság, aztán még picit beszélgettünk:) Lehet hogy csak nekem tűnik ez az egész furának, de tudom azt, hogy előbb-utóbb vissza szeretném őt kapni!



chen

Deze replica Moncler-jurk is van een perfecte kwaliteit en comfortabel om te dragen.Goedkope Moncler jassen Hij draagt niet je voeten tijdens het reizen.Goedkope Moncler dames gilets Ik adviseerde deze site aan mijn goede vrienden, ze zijn erg blij, kunnen zulke goedkope Moncler-kleding kopen.