Fontos telefonszámok – „hívj segítségül engem a nyomorúság idején”

„És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.” (Zsolt. 50,15.)

Az emberi élet hullámvölgyei néha igencsak keményen megpróbálnak bennünket. A legnagyobb „nyomorúság” idején a „felhők fölött mindig süt a Nap” ígérete már kevés, hiszen nem látunk mást életünk sötét égboltján, csak ijesztő, feketén gomolygó esőfelhőket.

Egyedül Isten ígéretének fénysugara képes áttörni azon a sűrű felhőrétegen: „hallak téged… hívj segítségül engemet a nyomorúság idején”.

Amikor gyenge vagy, szomorú és erőtlen, hívd fel Őt! Ezt megteheted „sima” szavakkal is, de Igéin keresztül (Igéinek olvasása közben) talán rögtön útmutatást is kapsz.

A LEGFONTOSABB TELEFONSZÁMOK

Ha szomorú vagy, hívd a János 14-et!
Ha valaki cserbenhagy, hívd a Zsoltárok 27-et!
Ha termékenyebb szeretnél lenni, hívd a János 15-öt!
Ha bűnt követtél el, hívd a Zsoltárok 51-et!
Ha aggódsz valami miatt, hívd a Máté 6,19-34-et!
Ha veszélyben vagy, hívd a Zsolt 91-et!
Ha Istent távolinak érzed, hívd a Zsolt 139-et!
Ha hitednek erősítésre van szüksége, hívd a Zsidók 11-et!
Ha magányos vagy, hívd a Zsolt 23-at!
Ha keserű és kritikus lettél, hívd az 1Korintus 13-at!
Ha szeretnél megnyugodni, hívd a Máté 11,25-30-at!
Ha a világ nagyobbnak tűnik Istennél, hívd a Zsolt 90-et!
Ha honvágyad van, hívd a Zsolt 121-et!
Ha imáid gyengék és önzőek, hívd a Zsolt 67-et!
Ha bátorításra van szükséged, hívd a Józsué 1-et!
Ha depresszióba estél, hívd a Zsolt 27-et!
Ha elvesztetted a bizalmadat az emberekben, hívd az 1Kor 13-at!
Ha az emberek rosszindulatúnak tűnnek, hívd a Jn 15-öt!
Ha elcsüggedtél a munkádban, hívd a Zsolt 126-ot!

Figyelem! Ezeket a számokat csakis személyesen hívd! Minden vonal 0-24 óráig hívható.

MILYEN MEGERŐSÍTÉSEKRE SZÁMÍTHATSZ AZ ÚRTÓL?

1. Amikor szomorú vagy, s felhívod a János 14-et, az Úr a következőket mondja neked: „Ne nyugtalankodjon a Te szíved: higgy énbennem…(…) …”
(„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem”) Ha végigolvasod János evangéliumának 14. fejezetét, bizonyára megtalálod benne azt az üzenetet, amit csakis neked rejtett el benne az Úr. Ez lehet egyetlenegy szó, vagy egy olyan sor, ami valamire rávilágít. http://szentiras.hu/UF/Jn14)

2. Ha valaki cserbenhagy, hívd a Zsoltárok 27-et!
„Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?” Azt mondják, hogyha ezeket szavakat hittel ismételgeted, mint valamiféle mantrát, a feldúlt lelked lassan megnyugszik.
(Zsoltárok könyve 27. rész: http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=19&c=27&v=0&vs=)

3. Ha termékenyebb szeretnél lenni, hívd a János 15-öt!
„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen …” (http://szentiras.hu/UF/Jn15) A szőlő az élet szimbóluma, az élet fája. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy Te sem, ha nem maradsz őbenne. Bízz a végtelen szeretetében és kérd a termékenységet! (… a kérésed életed bármelyik területére vonatkozhat)

Tóth Árpád: Isten oltó-kése című versének néhány sora mindenképpen ide kívánkozik.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó - kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tiéd az én harcom
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád - fényű arcom.

4. Ha bűnt követtél el, hívd a Zsoltárok 51-et!
„Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet” (http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=19&c=51&v=0&vs= )
A zsoltáros szerint: az Úr számon tartja a bűnöket, semmi sem titok előtte. Vizsgáld meg a lelkiismereted, vedd számba vétkeidet, amiket gondolatban, szóban, cselekedetben vagy mulasztással elkövettél. Valahányszor egy vétked eszedbe jut, szakíts le egy virágot vagy egy fűszálat, és tartsd a markodban őket. Ezekért a vétkeidért elpusztult egy-egy fűszál vagy virág. De nem ez a legsúlyosabb következményük. Gondolj arra, hány embert bántottál, mennyi fájdalmat okoztál. Most vidd a csomót a tűzhöz, és dobd bele. Isten szeretetében vétkeink úgy válnak semmivé, ahogyan a tűz ezeket a növényeket elemészti.

5. Ha aggódsz valami miatt, hívd a Máté 6,19-34-et!
„Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felõl, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felõl, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?
Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csûrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?” (https://www.biblegateway.com/passage/?search=M%C3%A1t%C3%A9+6%3A19-34&ve...)
Az aggodalmaskodás azt jelenti, hogy gyenge a hited. Persze ezt nem én állítom, hanem az igehirdetők. Azt tanácsolják, hogy erősen kell hinned abban, hogy Isten kezében tartja a jelened, a jövőd, a sorsod! S engedned kell, hogy Isten mércéje alá kerüljön minden! Sok ember a bizonytalanság elviselhetetlensége miatt vonja meg a bizalmát az Istentől, pedig akkor kéne még inkább bíznia. Mi Isten gyógyszere az aggodalmaskodás ellen? Ne aggódj, hanem imádkozz, s hálával a szívedben tárd fel előtte a kívánságaidat!

6. Ha veszélyben vagy, hívd a Zsolt 91-et!
Hívás után mondd: Oltalmam, váram vagy, drága Istenem, bízom benned!
(„Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!”)

Mire számíthatsz? Ezek a képszerű sorok elmesélik:
„… ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége”.
(http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=19&c=91&v=1)

7. Ha Istent távolinak érzed, hívd a Zsolt 139-et!
Isten mindenütt jelen van (http://szentiras.hu/UF/Zsolt139 )
A bibliai Dávid kérdezte: „hová mehetnék szellemed elől ?” (Vagyis létezik-e olyan hely a Földön, ahová el lehetne menekülni, bújni Isten jelenléte elől?) A válasz nemleges, hiszen Isten mindenütt jelen van, s akarata nélkül még egy fűszál sem nőhet. Ha Istent távolinak érzed, menj ki a természetbe, ahol valamilyen formában „megmutatkozik”! Ez úgy lehetséges, hogy minden teremtett létező magán viseli az istenség pecsétjét, ezért a természet bizonyságot tesz Istenről. Fizikailag, szellemileg és lelkileg is jót tesz, ha a szabadban „keresed” Isten lábnyomát.

8. Ha hitednek erősítésre van szüksége, hívd a Zsidók 11-et!
„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”. (http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=58&c=11&v=1&vs=1-16)

9. Ha magányos vagy, hívd a Zsolt 23-at!
„Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem”. (http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=19&c=23&v=1&vs=1-4)
Soha nem vagy egyedül! Talán néha úgy érzed, de Isten látja, hogy min mész keresztül. S nemcsak látja, hanem törődik is veled. Mindig, minden helyzetben veled van, és megsegít, ha bízol Benne! „Soha ne felejtsd: Isten és egy ember, vagyis Te és Isten, már nem egy, hanem kettő!”.

A továbbiakban elcsendesedem, s hagyom, hogy Isten Igéinek üzenete csakis a szöveg által fogalmazódjon meg!

10. Ha keserű és kritikus lettél, hívd az 1Korintus 13-at!
„A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.” (http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=46&c=13&v=1&vs=1-13 )
A szeretet mindenre gyógyír!

11. Ha szeretnél megnyugodni, hívd a Máté 11,25-30-at!
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket”. (http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=40&c=11&v=25&vs=25-30 )

12. Ha a világ nagyobbnak tűnik Istennél, hívd a Zsolt 90-et!
„Térj vissza Uram! meddig késel? és könyörülj a te szolgáidon” (http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=19&c=90&v=0&vs= )

13. Ha honvágyad van, hívd a Zsolt 121-et!
„Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.
Az én segítségem az Úrtól van, a ki teremtette az eget és földet.” (http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=19&c=121&v=0&vs= )

14. Ha imáid gyengék és önzőek, hívd a Zsolt 67-et!
(http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=19&c=67&v=0&vs=)

15. Ha bátorításra van szükséged, hívd a Józsué 1-et!
Légy bátor és erős… (…)…Csak légy bátor és igen erős, (http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=6&c=1&v=0&vs= )

Keress egy ágat, és törd ketté. Gondolj arra, és mondd el Istennek, hol törött ketté az életed, mikor érezted magad megtörtnek, milyen sebeket kaptál életed során és a közelmúltban, mi az a fájdalom, ami bensődet hasogatja, minek a hiányától szenvedsz, mire van szükséged. Mi az, ami miatt nem tudsz teljes életet élni? Rakd egymásra merőlegesen a két kis ágat, majd kötözd össze a cérnával. Isten együtt érez veled a fájdalmadban, bekötözi a sebeidet, meg tud vigasztalni, és meg tud gyógyítani, meg tudja adni, amire szükséged van, be tudja tölteni a hiányt, teljes életet akar ajándékozni neked, sőt, megtört ágacskaként is lehetsz az örömhír hordozója.

16. Ha depresszióba estél, hívd a Zsolt 27-et!
„Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?” (http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=19&c=27&v=0&vs= )
Megannyi kérésedet teljesítette már az Úr, sőt olyasmivel is megajándékozott már, amit kérni sem, remélni sem mertél. Keress magadnak egy helyet a patak partján (lejjebb is sétálhatsz), ahol hálaköveket gyűjthetsz. Attól lesznek hálakövek, hogy miközben egymásra helyezed őket, elmondhatod Istennek, miért vagy hálás Neki. A hálaoltárodba beleépítheted mindazt, amiért köszönetet akarsz mondani Istennek. A hála érzése segít leküzdeni a depressziót.

17. Ha elvesztetted a bizalmadat az emberekben, hívd az 1Kor 13-at!
„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom”. (http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=46&c=13&v=1&vs=1-13 )

18. Ha az emberek rosszindulatúnak tűnnek, hívd a Jn 15-öt!
„Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket”. (http://szentiras.hu/UF/Jn15 )
Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.

19. Ha elcsüggedtél a munkádban, hívd a Zsolt 126-ot!
„Sírva mennek előre, míg a magot szórják, de ujjongva jönnek visszafelé és összegyűjtik kévéiket”. Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza! (http://szentiras.hu/UF/Zsolt126 )

Hívd hát Őt segítségül, gyermeki hittel, bizalommal, mint ahogy gyermekként szaladtál az édesapádhoz, amikor valamilyen sérelem, bánat ért, hiszen Ő: valamennyiünk Atyja! Számomra picikét furcsa, hogy cserében hálát vár: „én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem”, de ez talán azt jelenti, hogy nemcsak jogaink (lehetőségeink) vannak, hanem kötelességeink is, vagyis a „nem hiszek benned, de segíts” módszer éppen a hitetlenségünk miatt nem vezet (nem vezethet) eredményre.

-----------
Források: keresztény portálok sokasága … és a www.reformatus.hu



A csók

Richard Selzer orvos Halálos leckék című könyvében (Touchstone Books, 1987) leír egy kórtermi jelenetet, mely azt követően játszódik, hogy műtétet hajtott végre egy fiatal nő arcán:

Ott állok az ágy mellett, amelyben a fiatalasszony fekszik... arca, mint műtét után... ajka bénán görbül... bohócszerű.

Az arcidegnek egy kis ága, az egyik szájizom el van vágva. Mostantól fogva így fog kinézni. Szinte megszállottan követtem az archús görbületeit, állíthatom. De ahhoz, hogy eltávolítsam az arcban lévő daganatot, át kellett vágnom ezt a kis ideget. A nő fiatal férje a szobában van. Az ágy másik oldalán áll, és úgy tűnik, hogy ők teljesen a maguk világában vannak az éjjeli lámpafénynél... tőlem elszigetelten... meghitten.

- Kik ők? Kérdezem magamtól... a férfi és ez a fanyar arc, amelyet én csináltam; akik olyan gyöngéden néznek egymásra és érintik meg egymást. A fiatalasszony megszólal:

- Mindig ilyen marad a szám? - kérdi.

- Igen - válaszolom. - Azért van ez így, mert az ideget el kellett vágni.

Bólint és hallgat. De a fiatalember mosolyog.

- Nekem tetszik - mondja. - Olyan pajkos.

Azonnal rájövök, ki ő. Megértem, és lesütöm a szemem. Senki sem bátor, amikor Istennel találkozik. A fiatalember nem zavartatja magát, lehajol, hogy megcsókolja a görbült ajkat, és én elég közel vagyok ahhoz, hogy lássam, hogyan torzítja el saját ajkát, hogy a feleségééhez igazítsa... hogy megmutassa neki: a csókjuk még mindig a régi.
-------------------------------------
Isten alkalmazkodott hozzánk, amikor kisbabaként jött le a mennyből. Eljött hozzánk, és hagyta, hogy teste eltorzuljon a kereszten, hogy megmutassa nekünk: Isten szeretete még mindig a régi. A bűn pusztítása miatti sebhelyeidtől függetlenül szeret téged Isten. Számára szép vagy. Az Ő képmására lettél teremtve, és hasonló vagy az Ő Fiához. Ő sosem szűnik meg szeretni téged. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta" (Jn 3,16)

forrás: http://velunkazisten.hu



Néha Krisztus ereje más embereken keresztül érkezik hozzánk

Kilencedikesként Dave volt a legkisebb a középiskolában. Ám 150 centis magasságával és negyven kilójával tökéletesen bevált a pehelysúly kategóriában, mint az iskolai birkózócsapat tagja.

A kis csapat pehelysúlyú tagjaként kezdte, aztán bekerült az iskolai válogatottba, amikor elköltözött az a fiú, akié az a hely volt.

Sajnos Dave első éve nem sikerült valami fényesen. A hat válogatott mérkőzésből hatszor két vállra fektették.

Dave álma az volt, hogy egyszer elég jó birkózó legyen ahhoz, hogy megkaphassa a sportoló-betűjét. A sportoló-betű egy textil embléma, rajta az iskola kezdőbetűivel, amit azok a sportolók kapnak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak sportágukban. Akik olyan szerencsések voltak, hogy kaptak ilyet, büszkén viselték iskolai zakójukon.

Ahányszor Dave beszélt az álmáról, hogy „betűt" kapjon birkózásból, legtöbb csapattársa és barátja csak nevetett. Akik biztatni akarták, azok is csak ilyeneket mondtak: „Tudod, nem az számít, hogy nyersz, vagy veszítesz..." vagy „Nem az a fontos, hogy megkapod-e a betűt...". Dave azonban eltökélte, hogy keményen fog dolgozni, és egyre jobb birkózó lesz.

Iskola után minden nap a konditerembe ment, hogy növelje az erejét, vagy a sportpályán futott, hogy fokozza az állóképességét, vagy éppen az edzőteremben fejlesztette a birkózási technikáját.

Az egyetlen ember, aki kitartóan hitt Dave-ben, a nagymamája volt. Ahányszor találkoztak, mindig emlékeztette Dave-et arra, hogy imádsággal és kemény munkával bármit el lehet érni. Azt mondta neki, hogy összpontosítson a célra. Újra meg újra ilyen igeverseket mondott neki, mint például: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13 Károli).

Az új szezon kezdete előtt egy nappal Dave nagymamája meghalt. Dave vigasztalhatatlan volt. Most már, ha el is éri egy nap a célját, és megkapja az iskolai betűt, nagymamája sosem fogja megtudni!

Abban a szezonban Dave ellenfelei egy új emberrel álltak szemben. Könnyű győzelmekre számítottak. Ehelyett elkeseredett küzdelemmel szembesültek. Dave abban az évben az első tíz meccsből kilencet megnyert.

A szezon félidejében Dave-et magához hívatta az edzője, hogy tudassa vele: megkapja a középiskolai betűt. Dave magán kívül volt az örömtől. Ennél már csak akkor érezhette volna magát jobban, ha megoszthatta volna a nagymamájával. Bárcsak ő is tudná!

Ekkor az edző elmosolyodott, és átnyújtott neki egy borítékot. A borítékon Dave neve állt, a nagymamája kézírásával. Kinyitotta és elolvasta:

Kedves Dave!

Tudtam, hogy sikerülni fog! Félretettem 100 dollárt egy iskolai zakóra neked, amire kitűzheted a betűt.

Remélem, büszkén fogod viselni, és nem felejted el: „Mindenre van erőd Krisztusban, aki téged megerősít!"

Gratulálok! Nagyi

Amikor Dave elolvasta a levelet, az edző a háta mögül elővett egy vadonatúj zakót a rávarrt betűvel, elöl pedig Dave neve volt ráhímezve. Dave akkor értette meg, hogy a nagymamája végül is tudott róla.
-------------------------------

Krisztus valóban erőt ad arra, hogy nagy dolgokat érjünk el, és néha Krisztus ereje más embereken keresztül érkezik hozzánk. Dave-et az indította a kemény munkára, hogy bátorítást kapott nagymamájától. A nagymamája nagyon is valóságos értelemben Krisztus ereje volt a számára, ami munkálkodott az életében. Így mi is, amikor egymást bátorítjuk és támogatjuk, lehetővé tesszük, hogy Krisztus munkálkodjon rajtunk keresztül erőteljes módon.

Te másokat bátorító ember vagy? Túl gyakran vagyunk olyanok, mint Dave barátai és csapattársai. Lehúzzuk és elbátortalanítjuk egymást, mígnem aztán elcsüggedünk. Ha van azonban legalább egyvalaki, aki hisz bennünk, erőt nyerünk arra, hogy keményen dolgozzunk, és kihozzuk a lehető legtöbbet magunkból.

Az, aki mindig hinni fog bennünk, Isten. Mások lehúzhatnak, de mennyei Atyánk annyira hisz bennünk, hogy odaadta a Fiát, hogy meghaljon értünk. (http://velunkazisten.hu)



Hű, de ciki! :)

Egy lány a Középnyugatról elutazott a kaliforniai Hollywoodba, hogy megnézze a látnivalókat, és lehetőleg megpillantson egy valódi filmszínészt.

Egyik délután ellátogatott Beverly Hills-be, és bement egy fagyizóba, hogy vegyen egy fagyit. Elmondta, hogy mit szeretne, és hirtelen ráébredt, hogy a sorban mögötte álló ember nem más, mint Paul Newman! El se akarta hinni! A szíve majd kiugrott.

De igyekezett megőrizni higgadtságát. Nem akart úgy viselkedni, mint egy ostoba kis csitri. Nem akart cikis helyzetbe kerülni egy olyan ember előtt, mint Paul Newman. Igyekezett nem bámulni, és nem kimutatni az érzelmeit. Fizetett a pénztárosnak, megfordult, és szép nyugodtan kisétált az üzletből.

Amikor kiért, mély levegőt vett, és hirtelen rájött, hogy a fagyija nélkül jött ki a cukrászdából. Jaj, ne! Biztos otthagyta a pulton. Most mehet vissza a fagyijáért éppen Paul Newman előtt! Ezt nem teheti!

Így aztán úgy döntött, kint vár, amíg Newman elmegy a pulttól. Amikor látta, hogy már nem áll ott, visszament a boltba, hogy elvegye a fagyiját. Amikor azonban a pulthoz ért, valaki megérintette a vállát. Megfordult, és... PAUL NEWMAN VOLT AZ!

Megvillantva híres mosolyát, így szólt: „Kisasszony, ha a fagyiját keresi... azt betette a táskájába!"
-----------------------------
Akárhogy is próbálkozunk, néha elő fog fordulni, hogy ostobának látszunk. Megpróbálhatunk „higgadtnak" tűnni, vagy úgy tenni, mintha teljesen kezünkben tartanánk a dolgokat, de legbelül félelmekkel, aggodalmakkal, önbizalomhiánnyal és alacsony önbecsüléssel küszködünk. És néha hagyjuk, hogy ezek a dolgok lehúzzanak, és így nem tapasztaljuk meg mindazt, amit Isten tartogat a számunkra.

Az Ige bátorít arra, hogy engedjük el a büszkeséget, és alázzuk meg magunkat - hogy legyünk szolgák (ami sokaknak igen cikis lehet). Péter kényelmetlenül érezte magát, amikor Jézus szolgaként viselkedett, és meg akarta mosni az ő koszos lábait. De gondoljunk arra, Jézus hogyan érezte magát! Ő Isten volt, mégis letérdelt, és egy szolga munkáját végezte el.

Lehet, hogy keresztyénként néha ostobának látszunk, de „mi bolondok vagyunk a Krisztusért" (1Kor 4,10).

**
Láthatjátok, hogy a keresztények is vicces emberek!



Egy humoros példázat

Címe: Fogd meg a ... mit?

Van egy főiskola, ahol lehet egy Környezeti tanulmányok nevű kurzusra jelentkezni, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a kinti világról szól. Általában több tanulmányi kirándulást is szerveznek, ezek közül az egyik egy hosszú hegyi túra, több meredek ösvénnyel.

Egyik évben, hogy felkészítse a diákokat a túrára, a professzor összehívta őket egy tisztásra, és valami nagyon szokatlant kért tőlük.

„Szeretném, ha összekeverednének, és megfognák egymás fenekét" - mondta. „Addig fogdossák egymás fenekét, amíg azt nem mondom, hogy állj!"

Így a húsz főiskolás elkezdett összevissza járkálni, és megfogni egymás fenekét. Először egy kicsit idegesek voltak, aztán egy idő után már mulatságosnak találták.

A gyakorlat után a professzor elmagyarázta, miért volt szükség erre a szokatlan eljárásra.

„Egy meredek, szűk, csúszós ösvényen fogunk mászni" - magyarázta. „Ezért egyesével kell haladnunk, előre hajolva, négykézláb. Ha az előttünk haladó ember megcsúszik, az első, amivel szembetalálkozunk, a feneke lesz. Ha ez bekövetkezik, mindkét kezünkkel előre kell nyúlnunk, megragadnunk, és megakadályoznunk, hogy lezuhanjon. Ha nem vagyunk hozzászokva, hogy megfogjuk valakinek a fenekét, kísértést érezhetünk arra, hogy kitérjünk az útjából, és hagyjuk lecsúszni. Ez veszélyeztetné azt az embert és a mögöttünk haladókat is."
---------------------
Ugyanez az elv érvényes a gyülekezetben is. Nem egymás fenekét kell megfognunk, de elég jól meg kell ismernünk egymást ahhoz, hogy jobban segíteni tudjunk a másiknak a szükségben. Miért van a Krisztus teste. Lehet, hogy valaki nagy szükségbe kerül, és te vagy az egyetlen, aki segíteni tudna. Ha nem szántál időt arra, hogy megismerd a másikat, jó az esélye annak, hogy félreállsz, és hagyod lecsúszni őt.

forrás: http://velunkazisten.hu



Vajon ez igaz?

A méhcsípés

Egy vakációzó család autóval utazik. Lehúzott ablak mellett élvezik a meleg napsugarat és a langyos szellőt. Hirtelen egy méh repül be az ablakon, és zümmögve keringeni kezd a kocsiban.
Egy kislány kucorog a hátsó ülésen, aki nagyon érzékeny a méhcsípésre. Ha a méh megcsípi, egy órán belül meghalhat a kislány.
- Ó, apa! - rikoltja kétségbeesetten. - Egy méh! Meg fog csípni!
Az édesapa lehúzódik a kocsival egy parkírozóba, és hátranyúl, hogy elkapja a méhet. A méh zümmögve megy felé, majd nekiütközik a szélvédőnek, ahol az apa végül elkapja.
Markában tartva várja az elkerülhetetlen csípést. A méh megcsípi az apa kezét, ő pedig fájdalmában elengedi a méhet. Az ismét szabadon repked a kocsiban. A kislány megint pánikba esik.
- Apa! Megcsíp!
Az apa szelíden így szól:
- Nem, drágám, most már nem fog téged megcsípni. Nézd csak a kezemet!
A méh fullánkja ott van a kezében.

-----------------------
Pál így ujjong az 1Kor 15,55-ben: „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?" Jézus így szól hozzánk: „Nézd a kezemet!"
A Sátán fullánkja, a halál fullánkja, a bűn fullánkja, a megtévesztés fullánkja, az értéktelenség érzésének fullánkja őbenne van. Ezek a fullánkok mind Jézus kezében vannak. Ha látod az ő átszegzett kezét, megérted, hogy Jézus érted vállalta mindazt a fájdalmat, amivel csak
sújtani tudta a Sátán.
A Sátánt egy nagy fekete méhvé zsugorította össze, amely elveszítette a fullánkját - a Sátán semmi másra nem képes már, csak zümmögni tud. Ez az a győzelem, amit Jézus megszerzett neked.

forrás: http://velunkazisten.hu



A HIT próbája

A kötél és a talicska

Ez a történet Charles Blondin nevű híres francia cirkuszi mutatványosról szól a 19-dik században, aki egy hosszú acélkábelt feszített ki a Niagara vízesés fölött. Erős szélben is biztonsági védőháló nélkül járkált, futott, sőt táncolt a kötélen az őt figyelő óriási tömeg ámulatára és gyönyörűségére.

Egyszer fogott egy téglával megrakott talicskát, és azzal ejtette ámulatba a tömeget, hogy könnyedén áttolta a kötélen a vízesés egyik szélétől a másikig. Ekkor Blondin odafordult a tömeghez, és azt kérdezte tőlük: - Hányan hiszik el, hogy ebben a talicskában egy embert is át tudok tolni a kötélen?

A vélemény egyöntetű volt. Mindenki éljenezett, és magasra emelte a kezét. Mindenki elhitte, hogy meg tudja tenni!

- Akkor - kérdezte Blondin, - egyikük vállalkozna rá, hogy ő legyen az az ember?

Amilyen gyorsan a magasba emelkedtek a kezek, ugyanolyan gyorsan ereszkedtek le. Egyetlen néző sem akadt, aki vállalkozott volna a hajmeresztő mutatványra, és az életét Blondinra bízta volna.

---------------
Sokan mondják Jézusnak: „Igen, hiszek." Ha te is azok közé tartozol, akik ezt mondják, kész vagy-e hited bizonyítékát adni azáltal, hogy teljesen őrá bízod az életed? Kész vagy-e „beülni a talicskába", és kockára tenni mindent a hitedért? Ezt jelenti hinni. A hit nem csupán értelmi tevékenység. Teljes elkötelezettséget kíván.

(http://velunkazisten.hu )



Meghallgatott imádság

Dr. Helen Roseveare orvost egy éjjel szüléshez hívták. Bár a nővérekkel együtt mindent megtett, amit csak tudott, az anya meghalt. Pici koraszülöttet és egy kétéves leánykát hagyott hátra. A kongói eldugott kis kórház missziói orvosát a tehetetlenség keserű érzése szorongatta.

– Ha azt akarjuk, hogy a gyermek életben maradjon – fordult a szülésznőkhöz – , egyenletes hőmérsékletet kell biztosítanunk a számára. De hát nem volt inkubátor, nem volt elektromosság! Az egyik nővér kerített valami dobozt, s a csecsemőt vattába bugyolálva beletette. A másik elsietett egy meleg vizes gumitömlőért. A harmadik pedig fűteni kezdett.

- Végtelenül sajnálom, doktor – jelentette a gyógyeszközökért felelős nővér -, megforrósítottam a vizet, s amikor beleöntöttem, a tömlő szétrepedt. Pedig ez volt az utolsó melegvizes gumitömlőnk. Gyógyszertár nem létezett, ahol másikat vehettek volna, így az orvos kiadta az utasítást:

- Nincs más megoldás, helyezzétek el a csecsemőt a tűz közvetlen közelében, te pedig feküdj a baba meg az ajtó között, és ügyelj, hogy a kicsit huzat ne érje. Másnap délben Dr. Roseveare szokása szerint maga köré gyűjtötte az árva gyerekeket, hogy együtt imádkozzanak. Felsorolta a különböző imatémákat, és beszámolt a kis koraszülöttről is, hogy milyen erőfeszítésekre van szükség az életben tartásához. Megemlítette a szétrepedt melegvizes tömlőt, és elmondta, mennyire sír a kétéves testvérke, hogy az édesanyja meghalt. Imádkozás közben egy Nammy nevű tízéves kislány az Úr elé vitte a hallottakat azzal az egyszerű őszinteséggel, ahogy az afrikai gyerekek szokták:

- Istenem, kérlek, küldj nekünk egy gumitömlőt – de holnap már nem jó, mert addigra a kisbaba meghal. Kérlek, küldd ma délután. - Majd hozzátette: - De Istenem, nem küldenél akkor már egy babát is annak a síró kislánynak? Úgy talán megérti,hogy még most is szereted őt! Mondhatott ilyen imára őszintén áment a misszionáriusnő? Az igazat megvallva, nem nagyon hitte, hogy Isten ezt a kérést meghallgatja. Abban természetesen nem kételkedett, hogy az Úr mindent megtehet. Hiszen hányszor énekelt erről, és mennyiszer hallotta a prédikációkban! Valóban lehetséges, hogy Isten ezzel az üggyel is foglalkozik? A három év alatt, mióta itt él – töprengett Helen -, még egyszer sem kapott csomagot. Ilyesmi ide nem érkezik. Levél még csak jön hébe-hóba, ha akad olyan, aki egyenesen errefelé utazik és elhozza. No, de tegyük fel, hogy valaki otthonról, Nagy-Britanniából csomagot küldene – kinek jutna eszébe meleg vizes tömlőt tenni bele? Hiszen itt forró az éghajlat!

- Aztán körülbelül a délután közepén – mesélte a misszionáriusnő -, amikor éppen az ápolónők iskolájában tanítottam, valaki ezzel az értesítéssel állított be: „Doktornő, egy autó áll a háza előtt…” Hazaszaladtam, de mire odaértem, az autó eltűnt. A verandán azonban egy dobozt találtam, amit Angliából küldtek. A könnyeimmel küszködtem. Úgy éreztem, egyedül képtelen vagyok felbontani. Hívattam tehát az árva gyerekeket, és együtt nyitottuk ki. Legfelül egy csomó ruha volt, élénk színűek, amit a gyermekek annyira kedvelnek. Tágra nyílt szemmel lesték, amint egyik darabot a másik után szedtem ki. Közben egyre imádkoztam: „Ó, Uram, csak jusson belőle mindegyiknek! Aztán néhány kötött fásli következett a leprások részére, ami a társaságot nem nagyon érdekelte. Majd egy nagydarab szappan került elő, de ez még kisebb lelkesedést aratott. A szemük azonban újra felcsillant, amikor gyümölcskeverékkel teli, csinos csomagra bukkantam. Lesz belőle egy rakás sütemény hétvégére! Utána pedig kiemeltem – egy teljesen új meleg vizes gumitömlőt! Elsírtam magam.” Nammy egészen elől állt a gyerekek között. Odafurakodott a dobozhoz.

- Ha Isten megküldte a palackot, el kellett küldenie a babát is! – mondta izgatottan. Mindkét kezével belekotort a csomagba, és előhúzta a babát. Felnézett Dr. Rosevearere és azt kérdezte:

- Ugye, mami, elmehetek a kislányhoz, hogy megtudja: Jézus szereti őt? A csomag öt hónapig volt úton. Ez minden képzeletet felülmúl! Öt hónappal korábban Isten a szívére helyezte egy angliai vasárnapi iskolai csoportnak, hogy csomagot küldjön a missziói területre. Valamelyik tanítónak azt az ötletet adta, hogy tegyenek bele egy melegítő tömlőt is, noha a csomag rendeltetési helye az Egyenlítő környéke volt. Az Úr szólított meg egy gyermeket a messzi Angliában, hogy adja oda a babáját egy anyátlan afrikai kislánynak.

---------------

Igen – Isten elindította válaszát egy imára, mielőtt azt egy gyermek elmondta volna. Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom (Ézs. 65:24)

forrás: http://velunkazisten.hu



"Maga Isten"?

Alighogy véget ért a második világháború, Európa kezdte összerakosgatni a széthullott darabokat. Az óhaza romokban hevert. Szétdúlta a háború. Talán mind között a legszomorúbb látvány az volt, ahogy éhező kis árvák kószáltak a háború sújtotta városok utcáin.

Egy fagyos reggelen egy amerikai katona visszafelé igyekezett londoni barakkjába. Ahogy terepjárójával befordult egy sarkon, észrevett egy kisfiút, aki egy pékség kirakata előtt állt, orrát az ablaküveghez nyomva. Odabent a pék tésztát gyúrt egy újabb adag friss fánkhoz. Az éhes fiú némán bámulta, orrát az ablakhoz szorítva, és tátott szájjal leste a pék minden mozdulatát. A katona a járdaszegély mellé húzódott az autóval, megállt, és kiszállt.

„Fiacskám, szeretnél belőle?"

A fiú meglepődött. „Ó, igen... szeretnék."

Az amerikai belépett a boltba, vett egy tucat fánkot, betette egy zacskóba, és visszament oda, ahol a fiú állt a londoni reggel ködös hidegében. Mosolyogva odanyújtotta a zacskót, és csak ennyit mondott: „Tessék!"

Ahogy megfordult, hogy elmenjen, érezte, hogy megrángatják a kabátját. Hátranézett, és hallotta, ahogy a gyerek halkan megkérdezi: „Uram... maga Isten?

Amikor feltétel nélkül szeretjük az embereket, akkor valami Istenhez illőt teszünk. Nagyon valóságos módon bemutatjuk, hogy milyen Isten. Isten feltétel nélküli, agapé szeretettel szeret bennünket, ami kegyelmes, kedves és ritka.

Sok embernek nehezére esik, hogy higgyen egy olyan Istenben, akit nem lát. „Tapintható" Istent akarnak. Ezért küldte el Isten a Fiát, Jézust, és ezért hozta létre Gyülekezetét is. Mi Isten küldöttei vagyunk a világban - és amikor szolgálunk mások felé, és isteni szeretettel szeretjük őket, akkor megmutatjuk az embereknek, milyen Isten. Segítünk nekik megérteni, hogy Isten úgy szereti őket, ahogy mi - csak még sokkal jobban.

Valaki azt mondta egyszer: „Lehet, hogy te vagy az egyetlen Jézus valaki számára." Ez igaz. Keresztyénekként kiváltság számunkra, hogy Krisztust képviselhetjük a világ felé. Vigyázzunk, hogy helyesen tegyük!

(Forrás: http://velunkazisten.hu)



Nagyon egyszerű dolog szeretni a szép, vidám embereket

Ez a történet egy katonáról szól, aki hazatért a vietnami háborúból.
San Frascisco-ból telefonált haza szüleinek...

- Megyek haza. Valamit még meg kell kérdeznem. Itt van velem a barátom, szeretném, ha velem jöhetne ő is hozzánk.
- Természetesen - válaszoltak a szülők - szívesen látjuk őt is.
- Valamit még tudnotok kell. - folytatta a fiú - Az én barátom súlyos sebesüléseket szerzett. Egy aknára lépett, elvesztette egyik kezét és lábát. Nincs neki hova menni és én nagyon örülnék, ha velünk lakhatna.
- Ez borzasztó fiam. Természetesen szívesen segítünk neki lakást keresni.
- Nem, apa, anya. Azt akarom, hogy velünk lakjon.
- Fiam, - válaszolt az apa - nem tudod, mit mit kérsz tőlünk. Valaki ilyen hátrányokkal óriási gondokat okozna nekünk. Van nekünk egy életstílusunk, csak nem várod tőlünk, hogy miatta azt csak úgy megváltoztassuk. Szóval gyere haza, de azt a srácot felejtsd el. Bizonyára képes lesz magáról egyedül is gondoskodni.

A fiú rögtön letette a telefont és többször már nem jelentkezett. Pár nap múlva a szülőket San Francisco rendőrségéről hívták. A fiúk leugrott egy felhőkarcoló tetejéről és szörnyethalt. A rendőrség öngyilkosságként zárta le az esetet.

A kétségbeesett szülők azonnal repülőre szálltak, hogy azonosítsák fiuk holttestét. Felismerték őt és megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a fiúknak hiányzott az egyik keze és a lába.

E történet szereplői olyanok, mint sokan közülünk. Nagyon egyszerű dolog szeretni a szép, vidám embereket, de nem szeretjük azokat, akik valamiben hátráltathatnának bennünket, vagy a kényelmünket...
Szívesen feledkezünk meg azokról, akik nem egészségesek, szépek vagy elég ügyesek. Legyen bátorságunk nem elfordulni azoktól, akiknek szükségük van a segítségünkre, próbáljuk meg nem becsukni a szemünket hiányosságuk láttán. Hisz senki nem tudhatja közülünk, mikor fogunk mások segítségére szorulni, nem tudhatjuk, hogy holnap nem vár-e ránk valahol egy "akna" esetleg egy elsuhanó autó, vagy alattomos betegség képében...

Nem szabad megfeledkezni arról az ajándékról, amit úgy hívnak, BARÁTSÁG, mert az igaz barátok minket olyannak szeretnek, amilyenek a valóságban vagyunk,még ha nem is vagyunk tökéletesek, a legszebbek, a legügyesebbek.

Az igaz barátság ajándék. Az igaz barát meg tud nevettetni, tud buzdítani, meghallgat és kinyitja nekünk egész szívét.(http://velunkazisten.hu)



Sokkal jobban járunk akkor, ha beismerjük vétkünket

Egyik barátom a nappaliban üldögélt egy nap, amikor a macskája egy kis „ajándékot" vonszolt be a szájában - valamilyen elpusztult állatot. Ahogy közelebbről megvizsgálta, döbbenten ismerte fel benne a szomszéd kislány, Boróka nyulacskáját. A barátom szörnyen érezte magát amiatt, hogy feltehetően macskája ölte meg a kisnyulat.

Gyors észjárású lévén, hamar kieszelt egy tervet. A macska szájából kivette az élettelen állatot, ami most egy koszos szőrcsomó volt, és beletette a mosdókagylóba. Egy kis meleg víz és sampon segítségével letisztogatta a nyuszit, ahogy tudta. Ezután hajszárítóval - ami most nyúlszárítóvá lépett elő - addig szárítgatta, amíg a nyuszi elfogadható állapotba nem került. Végül fogta az elpusztult nyulat, elsétált vele a szomszéd nyúlketrecéhez, és visszatette a helyére. Úgy ki volt fésülve, hogy egész természetesnek hatott a kis dobozkájában.

Másnap reggel a barátom kinézett az ablakon, és nagy tömeget látott összecsődülve a szomszéd nyúlketrece előtt. Úgy tűnt, hogy mindenki beszél és mutogat. A barátom eldöntötte, hogy átmegy, és úgy tesz, mint ahogy bármelyik kíváncsi szomszéd tenne, és megérdeklődi, mi történt.

Amikor odaért, Boróka édesanyja így szólt hozzá: „Nem fogja elhinni, mi történt! Valóságos csoda! Boróka nyula pár nappal ezelőtt elhunyt, és oda temettük..."

-----------------------

Próbáltad-e már egyik bűnödet egy másikkal fedezni? Ha elkendőzzük a bűnt, csak még rosszabb lesz a helyzet. Ha például rajtakapnak, miközben valami rosszat teszünk, lehet, hogy megpróbáljuk egy hazugsággal eltussolni. Azonban, akárcsak Boróka nyula esetében, az eredmény nem az lesz, amire számítunk. A végén nevetségessé válunk. Sokkal jobban járunk akkor, ha beismerjük vétkünket, és vállaljuk a következményeket.



Egy érdekes tanmese

Magányos juhakolhoz ért a vándor egy este. Az ajtó nyitva volt, így beléphetett. A juhok közt ott ült a pásztor, aki rövid köszöntés után ismét a bárány fölé hajolt, amely nyilvánvalóan betegen feküdt a szalmán.

- Mi baja? - kérdezte a vándor.

- Eltört a lába - felelte a pásztor, miközben lágyan simogatta a bárányt.

Az idegen tudni akarta, hogy történt a dolog. A pásztor elmondta:

Én magam törtem el a lábát, mert már nem tűrhettem engedetlenségét. Hónapokon át próbáltam szeretettel jóra bírni, de nem hallgatott a szavamra. Mindig a maga útját járta. Volt úgy, hogy meredek szikláról kellett lehoznom, máskor a szakadék mélyéről kiemelnem. Egyszer csaknem elragadta a sas; a legrosszabb azonban az volt, hogy más juhok is a nyomába eredtek, futottak utána. Nem maradt más hátra, el kellett törjem a lábát, hogy ne tudjon többé elfutni. Először rettenetesen felháborodott, nem evett, és a fejével felém döfött, de most már alázatosan nyaldossa a kezemet és figyel a hangomra is. Nemsokára újra járni tud majd, de egyben biztos vagyok: nem lesz már többé engedetlen juh a nyájamban.

Mikor a vándor folytatta útját, arra gondolt: „Nem így kellene, hogy bánjon a Mennyei Pásztor is a juhaival?"

Áldásunkra van Urunk, ha keményen bánsz velünk, de tekinteted megvigasztal, ha összetörten könnyezünk. Mily boldogság, Pásztorunk, oltalmadban élnünk: Veled vígan járhatunk, csak jót teszel vélünk. (http://velunkazisten.hu)



Jó reggelt, Isten!

"Jó reggelt, Isten! - Inkább jó napot!
Világ födelét fölnyitottad immár,
s fényed özönlik, nyitnak csodáid is –
szellő bókol, madár ujjongva szólal,
minden teremtett lélek, lelkes állat,
a millió fű mind s külön-külön,
az érzéketlen kő is megragyog".

És jó reggelt, emberek, illetve TheSecret!

(Elmentem dolgozni... )



Hm



Többféle szövegváltozata létezik

de a lényege ugyanaz és én mindig megkönnyezem.

A férfi a járda szélén ült, és az utcát bámulta. Néhányan visszafordultak, és a pillantásukkal végigmérték a borotválatlan arcú, görnyedt vállú és szakadt cipőjű idegent. Ő azonban ezt észre sem vette, mert gondolata a távoli múltban járt. Már nem egy éhenkórász csavargó volt, aki az elmúlt éjszaka a vasúti híd alatt aludt, hanem egy kisfiú, aki egy piros téglaházban lakott a szomszéd utcában, több mint 20 évvel ezelőtt. Ki tudja, azóta talán már le is rombolták azt a házat. Csak remélni merte, hogy közben nem taposták agyon az árvácskákat. Különös, hogy milyen tisztán emlékezett az árvácskákra, a hintára, amit az apja fölszerelt neki, meg a kerti útra, ahol biciklizni tanult. Hónapokig tartott, míg sikerült elég pénzt félretenni arra a biciklire!

Hirtelen vállat vont, mert a képek élénksége szinte fájt. Gondolataiban inkább továbbment még vagy tíz évet. A biciklit közben felcserélte egy motorkerékpárral, és attól kezdve ritkábban látogatott haza. Közben állása is akadt, és barátokban sem volt hiány. A szülei mindig szomorúnak látszottak, és valahogy olyan unalmas volt a társaságuk – a kocsmában sokkal jobban érezte magát. Ezekre, az évekre nem is nagyon akart visszagondolni. Amikor eladósodott, hazament, pénzt akart kérni a szüleitől. Teával kínálták, de a végén nem tudta elmondani, miért is jött. Azt viszont jól tudta, hogy apja hol tartja a pénzt, és amikor kimentek a kertbe, minden nehézség nélkül hozzájutott a pénzhez.

Akkor látta szüleit utoljára. Külföldre ment, és szülei semmit sem tudtak róla, sem az évekig tartó bolyongásról, sem a börtönbüntetésről. De ott, a cellájában sokat gondolt rájuk, különösen éjszakánként. Amikor nem tudott elaludni és csak forgolódott, miközben a hold fénye végigpásztázta a falat; de sokszor eszébe jutottak! Ha kiszabadul, még egyszer szeretné látni őket, ha még életben vannak egyáltalán, és akarják őt látni!

Amikor idejét letöltötte, munkát keresett a városban, de valahogy nem tudott megnyugodni. Mintha valami húzta, vonta volna hazafelé, és ettől a sürgető érzéstől nem tudott szabadulni. Minden alkalommal, amikor az utcákat járta, valami eszébe juttatta a kis téglaházat és a kisfiút, aki az iskolából szaladt hazafelé.

Nem akart pénz nélkül érkezni, ezért vagy gyalog, vagy autóstoppal tette meg a hazaút nagy részét. Hamarabb is hazaérkezett volna, de hirtelen elbizonytalanodott. Mi joga van ahhoz, hogy ilyen állapotban a szülei szeme elé kerüljön? Vajon össze tudnák egyeztetni ezt a tönkrement, megviselt férfit azzal a fiúval, akit annyira szerettek, és aki olyan nagy csalódást okozott nekik?

Vett magának ennivalót, és szinte az egész napot egy fa alatt töltötte. A levél, amit aznap este adott postára, rövid volt nagyon, de órákig tartott, mire megírta. Ezekkel a szavakkal zárta:

„…tudom, nem várhatom, hogy egyáltalán látni akartok…rajtatok áll! Csütörtök reggel korán eljövök az utca végébe. Ha szeretnétek, hogy jöjjek, akasszatok ki egy fehér zsebkendőt a régi szobám ablakába! Ha ott lesz a zsebkendő, jövök. Ha nem akkor búcsút intek a régi háznak, és tovább megyek.”

És most elérkezett a csütörtök reggel. Ő pedig megérkezett az utca végébe. De most, hogy ott volt, egyáltalán nem találta sietősnek a dolgot. Csak leült a járdára, és a köveket bámulta. Nos, hát mindörökre nem várhat vele, és – ki tudja – közben talán el is költöztek. Ha nem lesz ott a zsebkendő, megpróbál érdeklődni, mi lett velük, mielőtt elmenne a városból. Ahhoz még nem volt bátorsága, hogy végiggondolja, mit is tenne, ha a szülei nem akarnák látni őt.

Nagy nehezen felállt, mert minden porcikája sajgott a járdán töltött éjszaka után. Az utca még mindig árnyékban volt. A hűvös hajnali levegőben megborzongott, és lassan odament a vén platánfához, ahonnan tisztán, világosan lehetett látni a régi házukat. Egy pillanatig csukott szemmel állt az ágak alatt. Majd mély lélegzetet vett, és kinyitotta a szemét. Azután meg csak állt és állt, szemét meresztve bámult!

A nap már rásütött a kis piros téglaházra, de most már nem kis piros téglaháznak látszott, mert a ház össze fala ünnepi fehérbe öltözött! Minden ablakban lepedők lógtak, párnahuzatok, törülközők, abroszok, zsebkendők és szalvéták, a padlásszobából pedig fehér muszlinfüggönyt fújt ki a szél a tetőre. Az egész ház úgy ragyogott a reggeli napsütésben, mintha hóból épült volna! Szülei semmit sem bíztak a véletlenre! A férfi felemelte a fejét, és a megkönnyebbülés kiáltása szakadt fel belőle. Azután végigszaladt az utcán, s egyenesen be a nyitott ajtón át!

Isten vár. Várja, hogy akik elveszettek voltak, most visszataláljanak Teremtőjükhöz. Ő nem örül az emberek nyomorúságain, nem örül a szenvedéseiken, és nem örül, amikor a szakadékba beleesnek. Ő kinyújtja a kezét, és ki akar menteni mindenkit, hogy megismerjék az Ő végtelen kegyelmét. Isten otthagyja a kilencvenkilencet, csakhogy azt az egyet /aki lehet, hogy éppen te vagy!/ megtalálja és visszafogadja.

„…nagyobb öröm lesz a Mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége a megtérésre.” / Lukács 15, 7/

„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett!”
/ Lukács 19, 10./

(Patricia M. St.John – Vetés és aratás)



Néha Isten a jó barátokon keresztül nyilvánul meg ...

általuk "szólal" meg, s ezt már nagyon sokszor így gondoltam, amikor egy-egy nehéz napom közepén írtál néhány sort! Köszönöm!



Ó, ez is ismerős!

"... tudat alatt nagyon is tisztában vagyok a válasszal, de még mindig nem merek vele szembesülni, túl nagy fájdalmat okozna.
Amit most az egyéb gondjaim miatt, nem biztos, hogy el tudnék viselni. Attól félek, az a leheletvékony jég beszakadna alattam és nem tudom fel tudnék-e úszni a mélyből, ha elmerülnék". (... de talán az önvédelem egyik sajátos fajtája).



Ezt a "fontos" címkéjű borítékomba raktam

"Először csak rövid időre, majd egyre hosszabbakra és közben teljesen kegyetlenül őszintén(!) átgondolni, önmagaddal "megbeszélni" a problémákat. A válaszok automatikusan rávilágítanak arra, mit kellene tenned.
Tudod, idáig én is mindig eljutok... már.

Tulajdonképpen a következő lépés az kellene, hogy legyen... szintén nagyon őszintén, egy papírra leírni, (fontos a vizualitás) mi mindent ad nekünk és mi mindent vesz el tőlünk az adott szituáció, történés, ami ekkora gondot, dilemmát okoz nekünk.

Ha elég erősnek érzed magad a kíméletlen szembesítéshez, tedd meg. Talán valamit segít".

A "fontos" címkéjű borítékomba őrzőm azokat a hasznos dolgokat, amik közül válogathatok, amikor egy -egy probléma megoldását keresem! Köszönöm!



Okos, tartalmas gondolatokat osztottál meg a csendről

kedves Leire! A természet „élő” csendjét szeretem, meg az üres templomok különleges, ünnepélyes csendjét.
„Élő” csenden azt értem, amikor bizonyos háttérzajok beleszűrődnek (tücsökciripelés, madárdal, ágak reccsenése, de se autó, se emberi hang nem piszkítja be a tisztaságát)

Ennek a második felét megtapasztaltam, de már nem rágódom rajta.
„De amilyen szép és nemes a hallgatás, éppúgy lehet kárhozat is. Mondhatunk vele életre való gyönyörűségeket s életfogytiglan nyomorba is dönthetünk vele valakit”.

Áh, nem magam miatt aggódtam ma, hanem fiókáim miatt, mert több olyan szituáció követte egymást, amit nehezen viseltem!

Figyelmedet köszönöm! Ölellek! És még egyszer átolvasom, amit írtál!



Kedves Pipacska! :)

Igaz, nem nagyon érzem magam itthon ebben a témában ezen az oldalon... nem is szándékoztam ebbe a csoportba írni.... most mégis kivételt teszek.

http://3.bp.blogspot.com/--wsE-oOss7Y/UHVdH0u8ZNI/AAAAAAAAEww/f0Yg_Ii2sT...
(Az egész napom csupa aggodalom, s hiába próbálom, nem tudom megtenni azt, amit a fenti Ige javasol, pedig ezerszer könnyebb lenne minden!)"

Ne keseregj...
Nem tudom mi miatt aggódsz és szorongsz ennyire. De ha megengedsz egy tanácsot,próbálj néhány lépést hátralépni, ellazulni... elcsendesíteni a lelked.
Először csak rövid időre, majd egyre hosszabbakra és közben teljesen kegyetlenül őszintén(!) átgondolni, önmagaddal "megbeszélni" a problémákat. A válaszok automatikusan rávilágítanak arra, mit kellene tenned.
Tudod, idáig én is mindig eljutok... már.
Tulajdonképpen a következő lépés az kellene, hogy legyen... szintén nagyon őszintén, egy papírra leírni, (fontos a vizualitás) mi mindent ad nekünk és mi mindent vesz el tőlünk az adott szituáció, történés, ami ekkora gondot, dilemmát okoz nekünk.
Ha elég erősnek érzed magad a kíméletlen szembesítéshez, tedd meg. Talán valamit segít. :)

Én például még sosem mertem ezt a második lépést megtenni... Még mindig félek a bizonyosságtól.
Hogy miben reménykedem még?... Gőzöm nincs.
Hiszen tudat alatt nagyon is tisztában vagyok a válasszal, de még mindig nem merek vele szembesülni, túl nagy fájdalmat okozna.
Amit most az egyéb gondjaim miatt, nem biztos, hogy el tudnék viselni. Attól félek, az a leheletvékony jég beszakadna alattam és nem tudom fel tudnék-e úszni a mélyből, ha elmerülnék.
Fogalmam sincs melyik megoldás a jobb, hiszen a lelkem így is, úgy is folyamatosan sérül.

Most kissé hosszabb csendet választottam, mely újra felszínre hozott olyasmit, amit mindig is éreztem.

Nemrég találtam egy írást a csendről. Nagyon találó... olvasd el, nekem tetszik.

Tarczay Erzsébet: A csend
http://epa.oszk.hu/02000/02076/00227/pdf/EPA02076_napkelet_1927_10_846-8...

OLVASÓKÖNYV.

Alig birom letenni a kezemből.
Csak nézem, nézem. Nyűttes és avitt,
de olyan ismerős .. . s oly ismeretlen!
tanácsait oly rég tudom . . . s feledtem!
s oly messze már .. . s oly messze még a hit,
mellyel betűztem kövér betűit.
Oly messze még . . .

«Ihol ni, a vonat! — de rég, de rég
gördült felém ez a mozdonykerék . . .
a «földmíves» is megöregedett,
(nem is csoda)
mióta veti már a búzaszemeket!

Az élet itt oly egyszerű. «A jóság
mindent legyőz», «a munka nemesít»,
«csak a mesékben vannak gonoszok» . . .
jaj, igaz mesék, jaj hazug valóság!
-Tarczay Erzsébet-

Részletek az Írásból:

"SZERETNÉM, ha úgy gondolnánk most a csendre, mint egy hangra. Mert ez is hang, negatív hang. Oda tartozik a hangok tanához.
Annak alfája, interpunkciója és omegája, azaz keletkezése, értelmet kölcsönzője és elmúlása. Olyan a hangok közt, mint a számjegyek sorában a zérus; azt mondjuk rá : semmi; mégis nagyon számottevő. A hangsorban is elindulunk a hangtalanságtól és megyünk a hangtalanság felé, el a hangtalanságig. Semmitől semmiig. Csendtől csendig.
Az alaphang, a hangok alapja : a még nem hangos hang, a csend. Hangvoltát bizonyítja, hogy hallgatni szoktuk, meghalljuk.
Sokszor érezzük, hogy a csend több, mint a hangos hang. Mert a hangnak vannak korlátai, véges ; de a csend — korlátlan. Át kell éreznünk a csendet; megértenünk, hogy róla beszélni is nagy ellentmondás. Mert mihelyt kimondom, tönkretettem.
Megsemmisül a megnevezésével. Kimondhatatlan.
Egy felséges, természetfeletti, magasabb légkörbe tartozó, lelki elképzelés. És egyúttal valami olyan, ami örökkönvaló, a mult és a jövendő felé. Eredettől fogva megvolt, nem lett, volt. Akkor lett semmivé, mikor az első hang megtörte.
(..... )A legnagyobb öröm vagy fájdalom is csendes és könnyei befelé hullanak. A költő mondja ezt ilyeténképen : nem érez, aki érez, szavakkal mondhatót. Szükségtelen is ilyenkor a beszéd. Csak bánt.
Maga a megszólalás is szentségtörés számba mehet és felháborít. (......)

Vannak a csendnek különböző fajtái. Szempontok szerint osztályozható.

1. Van jóleső csend és van olyan csend, mely fáj. Jólesik a csend a kifáradott, meggyötört embernek: pihenést, erőt hoz neki; a betegnek gyógyulást hoz ; a szenvedőnek megenyhíti a fájdalmát. (.....) Sokszor azonban fáj a csend. Olyan nyomasztóan, sajgóan fáj, mint a seb, mit régente teleöntének nárdusolajjal. Ilyenkor jól esik, ha jön a hang. Betölti, behegeszti a sebet, áthidalja a bántó érzést. (.....)
2. A csend az emberéletben mint barát és mint ellenség is szerepel. Barátja a csend csak annak lehet, akinek a lelkiismerete jó. Rossz lelkiismerettel nem köt barátságot. Annak ellensége, kinzó ostora.(......) Félünk a csendtől, ha lelkünk háborog. Elkergetjük zajjal. A gyermek fél, hangosan beszél, kiabál. Itt merül fel az a látszólagos ellentmondás, hogy a nagy lárma felér a mély csenddel. (....)
3. Sokszor önkéntelen a csend, mely elfog; máskor csak ránk parancsolt. Persze értékesebb a csend, mely magától ereszkedik reánk. Ez a fennkölt csend, a csend eszménye. Vannak helyek, amelyek ilyen csendet követelnek. (----) Ilyen önkéntelen csend vesz erőt rajtunk temetőkben, hol a már nem beszélő, az elcsendesedett emberek falvai, városai, utcasorai, lakhelyei vannak. Halkítjuk hangunkat, kordában tartjuk gondolatainkat is. A haláltól, mint valami ismeretlentől való félelem okozza ezt a csendet. Halottak jelenléte is csendet parancsol. (.....) A tisztelet csendjét oly lelki és földi felsőbbség ébreszti bennünk, kinek felsőbb voltát, tökéletességét érezzük, kit magunknál magasabb fokú embernek ismerünk el. Tehát a mások lelkének nagysága. A megvetés csendjét a hamis vád okozza, mely ellen nem tehetünk, a méltatlanul szenvedett bántalom, aminek igaztalan voltát szívünk érzi s nem tartja érdemesnek védekezni. Ezt a saját lelkünk nagysága, erkölcsi erőnk érzete fakasztja. Mindezen csendek ú. n. ünnepélyes csendek. Lelkünk burkolózik csendből szőtt ünneplő köntösébe. Csend borul reánk.
4. Megint más szempontból nézve : a csend lehet a természet csendje, hallgatása és lehet az ember csendje, szótlansága. Nagy hatása van az egyiknek a másikra. A természet hallgatása elhalgattatja az embert. Ahol a természet nagyszerű, ott rendesen csendes. «Mentűl inkább hallgatsz, annál többet, annál szebbet mondasz», árulja el a természet titkát Petőfi. Az ember fia is elhallgat benne. (......) Két forrása van tehát az ember csendjének : bölcseség és bánat.
5. A csend sok esetben büntetésnek tekinthető, de nagyon sok esetben találkozunk vele, mint érdemmel. Érdem a titoktartás. A titok pedig mi egyéb, mint csend. Erős jellemek vonása. Sokszor áldozatba kerül, fájdalom jár a nyomán karöltve felemelő érzéssel. Mint önbüntetés is szerepel a csend. Némelyek vezeklésképen, örök hallgatást fogadva mérik magukra. De a beszéd megvetése túlzás. Nem lehet a Teremtő akarata, különben nem adta volna a beszélni tudás áldását. (......)
De amilyen szép és nemes a hallgatás, épúgy lehet kárhozat is. Mondhatunk vele életre való gyönyörűségeket s életfogytiglan nyomorba is dönthetünk vele valakit.
6. A csend egyik formája az írás is. Az írás a beszéd temetője. Az élő szó az írás művelete által megmerevedik. Holttá teszi a hangot, de egyúttal függetleníti az időtől. A betűk nem egyebek, mint a hangok apró mumiái. És elérik a feltámadást, ha emberhang újra életet önt beléjük s megteszik a visszautat az elcsendesedéstől a hangosságig, a betűtől a hangig. Az irodalomban nagy szerepe van a csendnek. (......) Még a zenében is, mely csupa hang, ott a csend. Zene közben a szünet, a csend mily hatásos és számottevő ! Kifejezést ad a hangok egymásutánjá- nak, mint az olvasásnál a szünetjelek. Értelmessé teszi a zene beszédjét, nem folyik össze értelmetlen szóhalmazzá. A csend a zene mellett, mint kisérője is szerepel. A zene megszólal és követeli maga körül a hallgatást.
7. Fokozatai is vannak a csendnek. Saját mélysége s az ember természete szerint. A mély érzések szótlanok, mélységesen csendesek. A szavak kopottak lesznek, mire a mélyből feltörnek. Színtelen gyenge hangokká válnak, nem fejezik ki, amit akartak. Az ily érzések ereje, végtelensége csak a szemekben olvasható. Ily csendes embereknél a lélek uralkodik a szív felett. Neveli, finomítja, féken tartja. Érzéseik ezért csak gyöngédek, csendesek, szótlanok lehetnek. (.......) A leghevesebb szeretet szótlan imádattá válik, ha a szív mélységét hasogatja. A legirtózatosabb fájdalom hangtalanná lesz, mikor tetőpontját elérte. A legnagyobb csodálatnak sincs szava, legfeljebb sóhaja. A nagy meglepetés szóhoz sem engedi jutni a halandót. Az igazán átérzett, valódi, mély érzések kimondhatatlanok. A tenger is, ha fent viharzik, harsog és tombol, alant a méltóságos mélységben csendes. A mozdulatlanság is csend: tagjaink csendje, nyugalma. Néma a legmélyebb áhitat is. (......) Ezért mondom : a szótlanság a legnagyobb ékesszólás. A kimondhatatlan felé ezek a lépcsőfokok : a beszéd, a szöveges ének, a szöveg nélküli zene, a csend, vagyis a gondolat és a kimondhatatlan. Valami olyan fokozat ez, mint az életkoroké : a hangosan síró apró gyermek, a beszé- des ifjú, a komoly férfi, a hallgatag aggastyán és az örökre elhallgatott halott. Az ember mindig csendesebb lesz a korral. A gondolatok növekedésével fogy a bőbeszédűség. Az értelem fokozódásával rövidebben és mégis érthetőbben beszél az ember.

8. A nemzetek közt is vannak beszédesek, csacskák, meg szótlan, csendes, szófukar nemzetek. Érdekes megfigyelni, mennyi a csend-elem, a hallgatásrész életük megnyilvánulásaiban. (......) Beszédünk halk szavai és szilaj sikoltásai, könnyeket fakasztó öröme és kacajba fuló bánata mind megszólal szótlanul, de érthetően a magyar dalban. Van dalaink közt egy különös teremtmény : a csend dala, a magyar hallgató. Ki hallgat ezekben ? A lélek, aki muzsikál ? Az hallgatja tán csendben, a háttérben önmagát ? Ugy látom, hogy minél csendesebb természetű egy-egy nép vagy néposztály, annál kifejezőbbek alkotásai: dalai, költészete, művészete. (......) * * * Magasabb fokozata a csendnek az a megértő csend, mely egymással lélekben rokon emberek közt uralkodik. Szó nélkül is van mély megértés. Nem a hangos felület érvényesül, hanem az érzések mélysége. Olyan érdekesen átlátszóakká válnak lassan az emberek hosszas, csendes szemlélésük után !
--- Röntgen-szemmel látjuk bennök a gondolatokat keringeni, Röntgen-füllel halljuk gondolataikat. ---- Közelebb jutnak egymáshoz az emberek a csend által közös gondolatoknak egy időben való elgondolása folytán is. (......) A csend tehát magasabb fokú, eszményített beszéd. A hang konkrét alakja a beszédnek, a csend annak abstraktuma. (.......) Minden érzelem kifejezhető a nyelvvel, ha az értelem elég csiszolt hozzá. De, mikor az emberi érzések bármelyike legmagasabb fokát éri el, mégis azt mondjuk rá, hogy az kimondhatatlan és elhallgatunk. Mert a legszebb, a legeszményibb beszéd — a hallgatás, a csend."



Hogyan kérheted meg Jézust, hogy legyen az Urad és Gyógyítód?

Mondd el ezt a megvallást hangosan!

Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia.
Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért.
Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból az én
megigazulásomért.

Kérlek Jézus, jöjj a szívembe!
Legyél az életem Ura, Megváltója és Gyógyítója!
Jézus, Te vagy az én Uram, Megváltóm és Gyógyítóm.
Köszönöm, Úr Jézus, az örök életemet és a szent véredet!

Ámen.

(forrás: internet)



Hit nélkül senki sem lehet kedves Isten előtt



**

http://3.bp.blogspot.com/--wsE-oOss7Y/UHVdH0u8ZNI/AAAAAAAAEww/f0Yg_Ii2sT...
(Az egész napom csupa aggodalom, s hiába próbálom, nem tudom megtenni azt, amit a fenti Ige javasol, pedig ezerszer könnyebb lenne minden!)



A szenes kosár példázata (Mire jó a bibliaolvasás?)

A történet egy öregemberről szól, aki Kentucky hegyei közt élt fiatal unokájával.
Minden reggel a nagyapa korán kint ült a konyhában, és olvasta régi, megviselt Bibliáját.
Az unokája, aki ugyanolyan szeretett volna lenni, mint ő, mindenben utánozni igyekezett a nagyapját. Egyik nap megkérdezte, „Papa, én is próbálom olvasni a Bibliát úgy, mint te, de nem értem azt, és amit értek, azt is elfelejtem, amint becsukom. Mire jó a bibliaolvasás?”

A nagyapa, aki közben szenet tett a tűzre, csendesen odafordult hozzá, és azt mondta: „Fogd meg ezt a szenes kosarat, menj le a folyóhoz, és hozz egy kosár vizet!” A fiú úgy tett, ahogy mondták neki, bár az összes víz kicsurgott a kosárból, mielőtt visszaért volna a házhoz.

A nagyapa nevetett, és azt mondta, „A következő alkalommal egy kicsit jobban szedd a lábad!”, és visszaküldte azzal, hogy próbálja újra. Ezúttal a fiú gyorsan futott, de a kosár csak üres volt, mire hazaért.
A szuszból kifogyva mondta nagyapjának, hogy lehetetlen a kosárban vizet hozni, és elindult, hogy vödröt kerítsen a kosár helyett. Az öregember ezt mondta, „Nem akarom, hogy vödörrel hozd a vizet; én egy kosár vizet kérek. Meg tudod te azt csinálni, csak nem igyekszel eléggé”, ezzel el is indult, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy megnézi, hogyan sikerül a következő forduló. Bár a fiú tudta, hogy lehetetlen, most már csak azért törte magát, hogy lássa a nagyapja az igyekezetét. Megmerítette a kosarat, és futott, ahogy csak tőle telt.
Természetesen sokkal azelőtt, hogy elérte volna a nagyapját, a kosár már üres volt.
Alig bírt beszélni, „Látod, papa, nincs értelme, ugye te is így gondolod?”. Az öregember azt mondta: „Nézd meg a kosarat!”. A fiú ránézett, és a kosár másmilyen volt. A régi, piszkos szenes kosár helyett egy tiszta kosár volt.

„Fiam, ez történik akkor is, amikor a Bibliát olvasod. Lehet, hogy nem érted, vagy nem emlékszel mindenre, de amikor olvasod, az kívül-belül megváltoztat. Ez Isten munkája az életünkben. Ez az, amit csak Isten tud elvégezni, átalakítani bennünket kívül-belül, és lassan Krisztushoz, a Fiához hasonlók leszünk.
Szánj időt, hogy elolvass Isten szavából valamennyit mindennap! Élj egyszerűen, szeress nagyvonalúan, törődj őszintén, beszélj kedvesen, a többit hagyd Istenre.

Forrás: http://havannacsoport.hu



Ákos: Adjon Isten jó éjszakát!

https://www.youtube.com/watch?v=axlB7x5VUpA
Ezzel a dallal kívánok mindenkinek szép álmokat!



Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen...

úgy érdemes! Miért? No, pontosan erről szól ez a tanulságos történet, ami természetesen többletjelentést is hordoz.

Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet.
- Valahogy majd csak elleszek; mondta.

A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat.

Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házába a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.
A ház átadására megjelent a főnök is, aki magával hozta a ház kulcsait, s azokat átadta az ácsmesternek.
- Ez a Te házad - mondta. - Ezt én adom ajándékba.

Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár... Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egészen másképp dolgozott volna.

Így van ez mindnyájunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk magunkból. És aztán jön a hideg zuhany, amikor rádöbbenünk, hogy nekünk kell majd laknunk abban a házban, amit magunknak építettünk. Ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.

Tehát nincs visszaút.

Te is építőmester vagy. Te is nap, mint nap kalapácsot fogsz kezedbe, hogy szöget verj be a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel.

Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy: "az élet egy csináld magad vállalkozás". Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy ma döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.
Építkezz okosan.

Ne feledd:

Úgy szeress, mintha senki nem bántott volna meg!

Úgy dolgozz, mintha nem lenne szükséged a pénzre!

Úgy táncolj, mintha senki sem figyelne!

(forrás: http://havannacsoport.hu)



"Aki tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak"

Egy hideg vasárnapon történt. A templom parkolója hamar megtelt. Ahogy kiszálltam a kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek valamit sugdolóznak, miközben bemennek a gyülekezetbe. Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint támaszkodik a templom falának. Már majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna. Egy hosszú, nagyon rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva, hogy már az arcát sem lehetett látni. Egy kb. 30 éves cipő volt rajta, ami olyan kicsi volt rá, hogy kilógtak a lábujjai. Gondoltam, hogy hajléktalan és hogy alszik, így bementem a templom ajtaján. Bent elkezdtünk beszélgetni. Szóba került a kint fekvő hajléktalan is. Az emberek csak mosolyogtak és suttogtak, de senki sem volt hajlandó behívni, hogy üljön le. Én sem.

Néhány perc múlva elkezdődött az istentisztelet. Mindenki a prédikátort várta, hogy foglalja el a helyét, és szóljon az Igéből, amikor kinyílt az ajtó. Bejött a hajléktalan, fejét lehajtva végigsétált a padok között. Az emberek zavarban voltak és suttogtak, meg arcokat vágtak. Végigment a szószékig, ahol aztán levette a kalapját és a kabátját. Elszorult a szívem. Ott állt a prédikátorunk… ő volt a hajléktalan. Senki sem szólt egy árva szót sem. A prédikátor elővette a Bibliáját és letette. „Testvéreim, azt hiszem, nem kell mondanom, hogy miről fogok ma prédikálni.” Aztán elkezdett énekelni egy éneket, amelynek így hangzottak a szavai: "ha tudok segíteni valakin, amint elmegyek mellette, ha tudok egy bátorító szót, ami bizakodóvá tette, ha meg tudom mutatni, hogy az ő útja helytelen, akkor már nem hiábavaló az életem."

Vajon hiábavaló az én életem?
"Aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak." Jakab 4:17, Károli

(forrás: havannacsoport.hu )



Tanulságos történet

Néhány éve, egy forró nyári napon, Dél Floridában, egy kisfiú úgy döntött, hogy úszik egyet a házuk mögötti régi kis tóban. Sietve, hogy minél hamarabb a hűvös vízbe ugorhasson, kiszaladt a hátsó ajtón, maga mögött hagyva cipőt,zoknit és inget, ahogy futott. Repült a vízbe, nem véve észre, hogy amint ő úszik a tó közepe fele, egy aligátor épp a part fele úszott. Apja, aki a kertben dolgozott, észrevette, hogy a kettő egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz. Rémülten rohant a vízhez, kiabálva a fiának amilyen hangosan csak bírt. Apja hangját hallva a kisfiút aggódás fogta el és gyorsan megfordult és a part fele úszott apjához. De már túl késő volt. Amint elérte apját az aligátor is elérte őt. A partról az apa megragadta kisfiát a karjától pont abban a pillanatban mikor az aligátor annak lábait ragadta meg. Ez egy hihetetlen huzavonához vezetett a kettőjük közt. Az aligátor erősebb volt az apánál, de az apa túl szenvedélyes volt ahhoz, hogy elengedje fiát. Egy gazda épp arra vezetett és a sikoltozásokat hallva, autójától odarohant, célzott és lelőtte az aligátort. Rendkívüli módon, több hetes kórházi tartózkodás után, a kisfiú életben maradt. A lábát hatalmas sebhelyek torzították az állat erőszakos támadása révén. És a karján, mély karmolások voltak, ahol apja körmei húsába vájtak a kétségbeesett erőfeszítésben, hogy megtartsa az ő szeretett fiát. Az riporter az újságtól, aki a trauma után meginterjúvolta a fiút, megkérdezte, ha láthatná a fiú sebhelyeit. A fiú felhúzta a nadrágszárát. És utána, nyilvánvaló büszkeséggel, így szólt a riporterhez: De nézd a karjaimat! Nagy sebhelyek vannak a karjaimon is. Azért vannak, mert Apám nem engedett el!

Te és én azonosulhatunk ezzel a kisfiúval. Nekünk is vannak sebhelyeink. Nem, nem egy aligátortól, hanem egy fájdalmas múlt sebhelyei. Némelyek azok közül a sebhelyek közül csúnyák és mély megbánást okoztak. De, némely sebhelyek barátom azért vannak, mert Isten visszautasította, hogy elengedjen. A vívódásaid közepette Ő ott volt és beléd kapaszkodott. Az Ige arra tanít, hogy Isten szeret téged. Te Isten gyermeke vagy. Ő meg akar védeni és gondodat viselni minden nap. De néha meggondolatlanul veszélyes helyzetekbe gázolunk, nem tudva hogy mi vár ránk. Az élet tava tele van veszélyekkel és mi elfelejtjük, hogy az ellenség lesben áll, hogy ránk támadjon. Ekkor kezdődik el a huzavona, és ha az Ő szeretetének a sebhelyei a karodon vannak légy nagyon, nagyon hálás!
Ő eddig sem és ezután se fog soha elengedni!
Isten megáldott, hogy te mások számára áldás lehess. Sose tudhatod, hol van egy-egy ember az ő életében és min megy épp keresztül. Soha ne ítéld egy másik ember sebhelyeit, mert nem tudhatod, hogy kapta őket...

(Bácsi Irma története - havannacsoport.hu )



Biblia a tüzes kemencében

Husz Jánost nevezhetjük a morva reformátornak és prófétának, de éppúgy mártírnak is. Lángoló bizonyságtétele ezrek és ezrek szemét nyitotta fel, hogy meglássák Krisztus megváltó munkáját.
De abban az országban nem sokáig tartott az evangélium nyilvános hirdetése.

Husz Jánost máglyán elégették, patakokban folyt a keresztyénnek vére, és mindenütt vadásztak a Bibliára, hogy megsemmisítsék. Egy asszony, akinek legnagyobb kincse Bibliája volt, éppen a kemence előtt készült, hogy kenyeret süssön, mikor meghallotta, hogy az inkvizíció emberei átkutatják a falut és mindenkit foglyul visznek magukkal, akinél Bibliát találnak.
Gyors elhatározással a Bibliát belecsavarta az egyik kenyértésztába, amelyet aztán bevetett a kemencében. Utána betette a többi kenyeret is.
Nemsokára átkutatták a házát. Mindent feltúrtak a padlástól a pincéig. De hiába.
Mikor az inkvizítorok elhagyták a házat, a kenyér már megsült és a Biblia is kikerült a forró kemencéből.
És íme, a Biblia éppúgy nem szenvedett semmi kárt, mint egykor Sidrák, Misák és Abednego,akiket Nabukodonozor az égő tüzes kemencébe vettetett és onnét sértetlenül kerültek elő.
Ennek az asszonynak az utódai is drága örökségként őrizték meg ezt a Bibliát.

Az utolsó örökös egy Schebold nevű morva volt, aki Ohio-ban lakott és ezt a családi örökséget igen nagy becsben tartotta.



Mennyit ér az imádság?

Az egyedüli ember, aki próbálta ezt megmérni, még mindig nem tudja. Egyszer azt gondolta, hogy kitalálja. Ez akkor történt, amikor volt egy kis zöldségüzlete a város nyugati végén. A világháborút követő karácsony előtti héten történt mindez.

Egy fáradt kinézésű asszony ment az üzletébe és kért annyi élelmiszert, ami elegendő ahhoz, hogy karácsonyi vacsorát készítsen a gyermekeinek. Az üzletes megkérdezte tőle, hogy mennyit tud rá költeni. Az asszony ezt felelte: “Férjem meghalt a háborúban, semmit nem tudok fölajánlani, csak egy kis imádságot.“

Az üzletes megvallotta utólag, hogy nem nagyon volt szentimentális azokban a napokban. A zöldségüzletet nem lehetett fönntartani imádságok alapján. Ezért így szólt: “Írja le egy papírra“, aztán folytatta munkáját. Legnagyobb meglepetésére az asszony elővett ruhája zsebéből egy papírlapot és átadta az üzletesnek, miközben ezt mondta: “Már meg is írtam az éjszaka, amikor őrködtem beteg gyermekem ágyánál.“

A zöldséges átvette a papírt, mielőtt fölocsúdott volna meglepetéséből, és aztán már sajnálta is, hogy ezt kérte. Mert mit tudna csinálni az imádsággal, és mit tudna rá válaszolni. Aztán egy ötlet fogamzott meg benne. A mérleg egyik tányérjára, a súlyok helyére tette a papírlapot anélkül, hogy elolvasta volna és így szólt: “Meglátjuk, mennyi élelmiszert ér az imádság.“

Legnagyobb meglepetésére a mérleg nyelve nem mozdult, amikor rátett egy kenyeret a másik tányérjára. Zavarában és meglepetésében újabb élelmiszereket rakott rá, amit csak elérhetett hirtelen a kezével, mert közben a vásárlók is figyelték. Próbált kemény lenni, de sem sikerült neki. Arca elvörösödött és dühös volt, mert meglátszott rajta a zűrzavar. Végre így szólt: “Ez minden, amit a mérleg képes megmérni. Itt van egy zacskó. Tegye bele az élelmiszereket, mert el vagyok foglalva.“ Az asszony mélyet sóhajtva és könnyek között kézbe vette a zacskót és kezdte belepakolni az élelmet, közben ruhájának az ujjával törölgette a szemét. Az üzletes nem akart odanézni, mégis észrevette, hogy elég nagy zacskót adott az asszonynak, és nem telt meg egészen. Ekkor odagurított neki egy nagy sajtot, anélkül hogy szólt volna. Amikor az asszony távozott, az üzletes megvizsgálta a mérleget. Vakarta a fejét és meglepetésében fölfedezte a titkot. A mérleg eltört.

A zöldséges ma már idős ember. Haja fehér, de még mindig ugyanazon a helyen vakarja a fejét, amint visszaemlékezik az esetre. Sohasem látta az asszonyt ismét, de azelőtt sem találkozott vele. Mégis egész életében jobban emlékezett az asszonyra, mint bárki másra a világon, és gyakran gondolt rá. Tudta, hogy ezt az esetet nem ő találta ki, mert még mindig megvolt az a papírlap, amire az asszony az imádságot írta:

“Kérlek, Uram, add meg a mi mindennapi kenyerünket nékünk ma!“ (Máté 6: 11).

forrás: http://www.baptista.hu



Ha ezt a szöveget olvasod, azt jelenti: Isten hozzád is szól

Egyszer egy fiatalember, aki komoly lelki életet élt, elment egy bibliaórára egy baráti családhoz. Csütörtök este volt. A találkozót vezető házaspár az imaórát két részre osztotta: hallgassuk Istent, és engedelmesen kövessük, amit kér tőlünk. A fiúnak szünet nélkül az járt az eszében, vajon Isten ma is beszél még az emberekkel?
A bibliaóra után barátaival még betértek egy kávézóba. A találkozón elhangzottakról beszélgettek. Mindannyian elmesélték, hogyan vezette őket Isten különböző utakon.

Este tíz óra körül járt, amikor a fiatalember elbúcsúzott a barátaitól. Beült az autójába, és imádkozni kezdett:

- Istenem, ha még beszélsz az emberekkel, szólj hozzám. Hallgatni fogok a szavadra, és mindent megteszek, hogy engedelmesen kövessem, amit kívánsz;
Ahogy a város főutcáján hajtott, egyszerre különös gondolata támadt, mintha valaki azt mondta volna neki:

- Állj meg, és vegyél egy liter tejet!
Megrázta a fejét, és hangosan megkérdezte:

- Isten, Te vagy az?;

De mivel nem kapott választ, továbbhajtott. De a hang újra megszólalt:

- Vegyél egy liter tejet!

A fiatalembernek eszébe jutott a bibliai idézet, amikor a kis Sámuelhez szólt Isten, és ő nem ismerte fel a hangot.

- Rendben van, Istenem, ha valóban Te vagy az, akkor megveszem a tejet. Nem gondolom, hogy ez túl nagy próbatétel volna.

Megállt, megvette a tejet, és folytatta az útját hazafelé. A következő kereszteződésnél újra egy különös belső ösztönzést érzett:

- Fordulj be ebbe az utcába!

Ez valami őrület, gondolta magában, és ment tovább. De újból érezte, hogy be kellett volna fordulnia. Visszafordult hát, és követte a hangot. Félig tréfásan, félig komolyan azt mondta magában:

- Rendben, Istenem, megteszem!

Ment tovább az úton, elhagyott több kis utcát, míg egyszerre azt érezte, meg kell állnia. Megállt hát, és körülnézett. Tipikus városi környék volt, lakóházakkal és boltokkal. Nem a legjobb, de nem is a legelhanyagoltabb negyed. Az üzletek már bezártak, és a legtöbb ház ablaka sötét volt. Csak egy házban égett a lámpa az utca másik oldalán.
A fiú újra hallotta a hangot:

- Menj, és add oda a tejet azoknak az embereknek, akik abban a házban laknak, a túloldalon.

A házra nézett. Kinyitotta a kocsiajtót, és kiszállt. De azután kétségei támadtak, és vissza akart szállni.

- Uram, ez őrültség! Hogy csengethetnék be egy idegen házba éjfélkor?

A gondolat azonban, hogy oda kell adnia a tejet, nem hagyta nyugodni. Elindult hát, miközben azt mondta magában:

- Rendben van, Uram, ha Te mondod, megyek, és odaadom a tejet ezeknek az embereknek. Ha az Úr azt kívánja, hogy őrültként viselkedjem, hát jó. Én engedelmeskedni akarok Neki. Valami célja biztosan lehet; Ha pedig ki sem nyitják az ajtót, azonnal visszafordulok;

Átment az úton, megállt az ajtó előtt, és megnyomta a csengőt. Bentről mintha egy gyerek sírása hallatszott volna. Egyszerre egy érdes férfihang szólalt meg:

Ki az? Mit akar?

Az ajtó kinyílt, mielőtt a fiú elfuthatott volna.

- Egy férfi állt előtte farmerben és ingben. Elég kellemetlen szag áradt róla, és nem látszott különösebben boldognak sem a fiatalember láttán.

- Mi történt?

A fiatalember gondolkodás nélkül átnyújtotta az üveg tejet, és azt mondta:

- Ezt önöknek vettem.

A férfi megragadta az üveget, és beszaladt a házba. Azután egy nő szaladt át a folyosón kezében a tejjel, valószínűleg a konyha felé sietve. Mögötte a férfi, karján a síró csöppséggel. Amikor a férfi visszajött, a fiú látta, hogy a szemében hatalmas könnycseppek csillognak, majd zokogva azt mondta:

- Imádkoztunk. Nagyon sok tartozást kell kifizetnünk ebben a hónapban, és épp elfogyott minden pénzünk. Nincs több tejünk a kicsinek
- Kértem az Urat, mutassa meg, hogy tudnék tejet szerezni a kicsinek.

A felesége is kikiáltott a konyhából:

- Én arra kértem Isten, küldjön egy angyalt. Ön egy Angyal?

A fiatalember kivette a zsebéből a pénztárcáját, és minden pénzét odaadta a férfinek. Azután megfordult, és szemében könnyekkel visszament az autójához. Megtapasztalta, hogy Isten ma is meghallgatja az igazak imáit.

Ha ezt a szöveget olvasod, ez azt jelenti, hogy Isten hozzád is szól. Annyi hangot hallasz napközben. Az a legfinomabb, amely a szeretetre hív, Isten hangja.
Ez az üzenet Isten vágyának egy szikrája, Aki arra vár, hogy valaki meghallja a hangját. Szítsa fel benned ez a kis szikra a vágyat, hogy hallgasd Őt, aki annyi mindent szeretne mondani neked.

forrás: internet