Az újév küszöbén (Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?)

A küszöb jelképesen egy határvonal, amin átlépve egy másik térbe jutunk, szilveszterkor pedig, amikor éjfélt ütnek az órák, az óesztendőt és az újesztendőt összekötő küszöbön keresztül átlépünk egy új Idősávba.

Ilyenkor a számadás és a tervezés ideje egybeesik - írta Pilinszky János – melynek utolsó óráiban hosszasan eltöprengünk azon, ami már mögöttünk van és azon, ami még el sem érkezett.

Az éjféli küszöb átlépése magában hordozza az újrakezdés reményét, annak a hitét, hogy az újesztendő talán sikeresebb, szerencsésebb és boldogabb lesz a korábbinál. A szilveszteri „hangulat” éppen ezért egy igencsak összetett valami, hiszen mindenki másképpen éli meg. A hála és remény, a számadás és tervezgetés, a mulatság és a csöndes várakozás, a bánat és az öröm vegyülete, attól függően, hogy ki milyen esztendőt hagy maga után.

Mivel az egyetlen olyan ünnepnap, amikor egyszerre tekintünk hátra és előre, az Idő ünnepe is, annak a titokzatos földi Időnek a megszentelése, melyre emberi befolyás nem gyakorolható, hiszen a mi óráink ahhoz az égi órához vannak igazítva, aminek számlapján bolygók keringenek és csillagok ragyognak. Csupáncsak apró porszemei vagyunk a Világmindenségnek, s éppen ezért sokszor az az érzésem – írta Pilinszky - hogy rosszul ünnepeljük. Tulajdonképpen csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint a hóesés kezdetének lágy neszét, mégis a féktelen, karneváli öröm órája lett Szilveszter, mintha a hangos csinnadrattája mögött még ma is valamiféle pogány szív dobogna, ezért nem csoda, ha újév első napjai sokak számára a kijózanodás szürke szomorúságával lesz egyenlő.

Talán sokkal inkább illene befelé figyelnünk, amikor tizenkettőt ütnek az órák, hiszen az éjszakában akkor fejezi be körforgását a Föld, és akkor kezd bele egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálygömb, ott a csillagos égbolt, minden csodájával együtt, de mi a pezsgők durranására figyelünk és a színes tűzijátékok földi csillagzáporára.

Akik hisznek egy felsőbb Erő létezésében, a legharsányabb szilveszteri zsivajban se feledkezzenek meg arról, hogy a véghetetlen égi csend mezején Isten éppen akkor hajtja át csillagnyájait az óesztendőből az újesztendőbe.

Mi valójában a „puszta idővel” együtt úszunk, de mégse egészen. Míg a mindenség a szakadatlan mulandóság jegyében él – mi halandók és halhatatlanok vagyunk egyszerre.
E feloldhatatlan kettősségből született meg a keresztény kultúránk és minden imádságunk. Itt vagyunk, mégsem vagyunk egészen itthon ezen a földön. Az itt töltött időnk, az összes esztendővel együtt csupáncsak ajándék, amivel okosan kell gazdálkodnunk. Erről a tényről pedig az új esztendő küszöbén, számadásainkban és reményeinkben, a mulatságok hevében sem szabad megfeledkeznünk!

Nagyapám az új kalendáriuma elejére mindig odaírta – szálkás, ugyanakkor gondosan megrajzolt betűivel- ha Isten velünk, ki ellenünk, vagyis Isten áldását kérte az új esztendőre.

Én a hangos, szinte kötelező szilveszteri örömujjongástól, a féktelen dorbézolástól már hosszú évek óta irtózom, s sokkal inkább szeretnék úgy ünnepelni, ahogyan azt Pilinszky megfogalmazta.

Ettől függetlenül tiszteletben tartom mások elképzeléseit, vágyait és a mulatságokban ünneplőknek is kívánok: SIKERES, BOLDOG 2017-es esztendőt!

------------
Forrás: Pilinszky János gondolatait fűztem össze a saját gondolataimmal



Sjcg123

Kobe Shoes Nike
Timberland Outlet
ray ban wayfarer eyeglasses
Nike Air Max Cheap
billige nike sko
Air Max Femme
Nike Air Max 90
Boutique Ugg
Boty Nike Air
Nike Pas Cher Homme
nike air
Michael Kors Outlet
newest lebron shoes
Sneakers Nike
chaussure Nike homme
uggs for cheap
adidas store
Adidas Originals Superstar
reebok running shoes
new jordan releases
Air Jordan Retro Sale
Jordan Schoenen
nike tn pas cher
chaussures de foot pas cher
Nike Store
Ugg Button
Adidas Superstar
Adidas Shoes Discount Marketplace
scarpe hogan outlet
official NHL jerseys
Moncler Store
botas de futbol
Doudoune Moncler Solde
Ugg Femme Pas Cher
tru religion jeans
uggs for women
moncler coats for women
pandora jewelry store
nike sneakers
nfl store
vans shoe store
pandora beads
ugg clearance
Michael Kors
Bottes Ugg Pas Cher
huarache sneakers
Air Nike
cheap nike air max
canada goose jackets on sale
toms sale
zapatilla adidas
Orecchini Pandora
pandora rings
Pandora Official Website
Canada Goose Official Site
Canada Goose Outlet
Cheap Michael Kors
hogan scontate
Nike Zapatos
Moncler Sale
cheap uggs
Canada Goose Outlet
Womens Ugg Boots
nike sportschuhe damen
australia uggs outlet
portafoglio michael kors
Soccer Boots Outlet nike
pandora online
Cheap Stone Island Jackets
michael kors handbags on sale
longchamp tote bag
moncler outlet
nike mercurial soccer cleats
moncler girls
Ugg Pas Cher En France
Moncler Outlet Online
coach factory outlet online
Uomo Hogan
Lebron 13
Coach Bags On Sale
Ugg boots Sale
Botte Ugg Femme
Uggs Outlet Store
religion store
Moncler Jacket Womens
Michael Kors handbag discount
Michael Kors handbag on sale
ugg factory outlet
nike chaussures
Nike Online Store
nike jordan shoes
new pandora charms
Air Jordan News
Bottes Ugg Femme Pas Cher
Doudoune Moncler Pas Cher
Nike Air Jordan 11
hogan rebel donna
Timberland skor
ugg boots for women
Chaussure Nike Air Max Pas Cher
Air Jordan Release Date
nike schuhe günstig
nike air max running shoes
retro jordans for cheap
pandora charm bracelet sale
Doudoune Moncler Femme Pas Cher
Michael Kors Handbags Discount
Ugg Outlet Online Store
zapatillas nike baratas
Oakley Sunglasses Cheap
zapatillas running
australia uggs outlet
Stone Island Outlet
womens nike air max
christian louboutin outlet
Air Huarache
Air Max For Sale
Ray ban sale online
23 is back
Nike Air Women
cheap christian louboutin
Chestnut Ugg Boots
chaussure basket homme
Yeezy Black
nike sportschuhe
adidas schoenen
Veste Moncler Femme
Oakley Outlet
nike joggesko
Jordan Store
Ugg Grise Pas Cher
fitflops sale uk
nike shoes
sac coach soldes
Ugg Boots On Clearance
Chaussure Nike Pas Cher
sac a main michael kors
nike air jordan pas cher
ugg boots cheap
adidas kläder
The official UGG
prada outlet
chaussures nike pas cher
adidas outlet stores online
new yeezy shoes
Toms Shoes For Women
Pandora Store
uggs outlet
Yeezy Boost Sale Online
converse store
Canada Goose Outlet Store
longchamp bags on sale
cheap real uggs
adidas outlet
abercrombie and fitch store
nike free
air force one pas cher
louboutin heels
michael kors bags outlet
nike damenschuhe
Sportschuhe Nike
scarpe nike
nike air schuhe herren
Air Max Sneakers
Nike Shoes Sale Store
Nike Air Sneakers
cheap air max outlet
ugg store
zapatos de futbol nike
ugg outlet online
Nike Air Huarache For Sale
Nike Air 90
Nike Air Max Boutique
canada goose jacket outlet
Nike Pas Cher Femme
ugg boots outlet online
hyperdunk 2014
nike sb stefan janoski
ugg boots classic
goedkope nike air max
Sheepskin Ugg Boots
air jordan
Pandora Beads And Charms
Jordan Sneakers For Sale
Soldes Ugg
Ugg Noir Pas Cher
Ugg Pas Cher Femme
Uggs Pas Cher Soldes
Negozi Pandora
Toms Outlet Online
Ray-Ban Official Discounted Site
Ugg Classic Tall
Anelli Pandora
moncler jacket sale
Nike Factory Store
Doudoune Femme Pas Cher
Air Max 90
Jordan Future
Veste Moncler Pas Cher
Doudoune Moncler Site Officiel
canada goose sale online
Vans Black Sneakers
pandora bracelet charms
cheap uggs for women
pandora outlet store
toms shoes outlet
Ugg Homme Pas cher
Original Ugg Boots
0123Sjcg123



Reviczky Gyula: Imakönyvem

Aranykötésű imakönyvet
Hagyott rám örökül anyám,
Kis Jézus ingben, glóriában
Van a könyv első oldalán.
Sok év előtt egyik sarokba
Beírta jó anyám nevét,
Lehajtom a betűkre főmet,
Hogy fölidézzem szellemét.

Nekem úgy tetszik, hogy csak egyszer
Fehér ruhában láttam őt.
Tavasz volt épp, a kedves ákác
Virágozott a ház előtt.
A lemenő nap fénysugára
Reszketett ajkán, zárt szemén.
Apám ott állt a ravatalnál,
És vélem együtt sírt szegény.

Hogy elmosódtak a betűk! Mily
Sárgák s kopottak e lapok.
Rég' volt, midőn ez imakönyvből
Még az anyám imádkozott.
Kék selyemszállal összekötve
Van itt hajambul egy kevés.
Aranyos fürtjeimhez akkor
Nem illett még a szenvedés.

Írott imádság töredéke
Mellett van az anyám haja,
Emitt egy szentnek vézna képe
S egy régi, halvány Mária.
Elnézem… Éppen így viselt meg
A sors azóta engemet.
Sokszor szeretnék sírni, hogyha
Nem szégyellném a könnyeket.

Az Úr imádságát ütöm fel
(Kísérőm a nehéz úton),
S vigasztalást vegyít a kínhoz
A te imád, ó, Jézusom!
Imádság kell a szenvedőnek,
Akit a sors árván hagyott.
Úristen, én nem zúgolódom:
Legyen a te akaratod.

Föl nem panaszlom a világnak,
Csak szellemednek, jó anyám,
Milyen kopár volt ifjúságom,
S hogy mennyi bánat szállt reám.
Tűrtem, reméltem, megalázva
Idegenek közt éltem én;
De azt a régi imakönyvet
S emléked szentül őrizém.

**
Nekem nagyon tetszik a fenti vers!



"Mit akarsz velem, Isten?"

Babits Mihály: Isten gyertyája

Engem nem tudtak eloltani:
élek és itt vagyok, itten!
Pedig nagy világ-szelek elé
emelted hős, vak, kicsi gyertyád –
mit akarsz velem, Isten?
Inog a láng már és tövig ég
bölcs, szent, konok kezeidben. –
S új szelek jönnek, fattyú-vihar,
vakarcs-poklok szégyen-fuvalma –
mit akarsz velem, Isten?
Szégyen-szél, fattyú-lehelet is
zord annak, aki mezitlen:
gyötörni tud, eloltani nem,
míg viaszom csöppig kisírom –
mit akarsz velem, Isten?
Mért tart magasra nagy tenyered?
és milyen éj vize zug lenn,
hol sisteregve kiszenvedek
ha majd kegyetlen beledobsz, hogy
körmödre ne égjek, Isten?

**
"Mit akarsz velem, Isten?"
Ó, ezt a kérdést sokan és sokszor feltesszük, de választ csak Ő tudja!



Áldd meg, Úristen, számunkra ez évet...

Kárász Izabella: Újévi imádság

Áldd meg, Úristen, számunkra ez évet,
Hogy magasztaljon Téged minden ének,
És áldásodat a lelkünk érezve,
Feljusson az égbe!

Szentlelked legyen mindenben vezérünk,
Tanácsadónk és irányítónk nékünk.
Ne legyen bennünk rosszra hajló lélek,
Csak amely él Érted!

Az igazmondás, tisztelet és hála
Szívünkben leljen örökös lakásra,
Hiábavaló dolgoktól óvjon meg
Megmentő kegyelmed!

Áldd meg, Úristen, számunkra ez évet,
Hogy megismerjen minden lélek Téged;
Elhagyva a romlott bűnös világot, -
Köszöntse Országod.

Nyisd ki a kapudat, ha zörgetünk Nálad,
Hallgasd meg ezt az újévi imánkat,
Hogy áldásodat a lelkünk érezve,
Feljusson az égbe!



Merre menjek, Uram!?

Merre menjek Uram? Balra vagy jobbra? Szeretnék tisztán látni, taníts a jóra,
A tiszta lélek s tiszta szellem, mely vonz engemet,
Vezess Uram, mint szülő vezeti a gyermeket.
Segíts felnőni a feladatokhoz, akkor is, ha fáj,
Tanítsd nekem mi a szeretet, s mi az, hogy női báj.
Puhítsd szívemet, taníts szorgalomra,
Adj rengeteg isteni erőt lankadt karjaimba.
Áldom az Urat teljes szívemből, tudom, hogy vigyáz ránk,
S ha épp zöldség kell az erőhöz, elfogadom,
Még akkor is, ha jobban esne a lekváros fánk.
Istenem, köszönöm azt, amim van, s azt is, amim nincs,
Mert az Isten által vezérelt élet a legnagyobb kincs!

(Szerző: Frenyó Enikő)



Keresztezze utunkat minél több angyalember

http://mosaicon.hu/wallpapers/3d/fullhd-hatterkep-2960724-angyal.jpg
…. miközben az égi angyalok serege is vigyázza, óvja lépteink! Ámen!

Ez a mai imám...



Egy hópehelyhez

Ki volt, aki kigondolt? –
nem fér soha fejembe,
ó, könnyű hópehely, te!
Te tiszta, és te gyenge,
s kemény, akár a penge.
Ki vájt ki és ki dombolt
csodafémből, te lenge
és drága, szép pehelyke?
Ki kalapált a mennybe’
ezüstködből, te, kincsem?

„Ő alkotott, az Isten,
mert néki párja nincsen,
Ő kalapált, dorongolt,
ezüstködből kilombolt,
hogy nézzen elmerengve:
nem tudsz te ily meséset.
Szűz, csöpp pihém amint szállt,
erős kezében hintált,
aztán semmit se késett,
szélpöröllyel kimintált,
s fagyvésővel kivésett.”

(F. Thompson)
(Ford.: Kosztolányi Dezső))



4 verssor, amit érdemes megjegyezni!

Minden ütésed, átkod
Hiába ellenem.
Szörnyű a fegyverem:
Megbocsátok.

(Illyés Gyula: Szörnyű fegyver)



Istenben hinni csakis így érdemes!

A megdermedt föld alatt
két parányi búzamag
összesimul kedvesen. –
Az egyik szól csendesen:

„Magtestvérem, nem jó élni.
Nem tudok már jót remélni.
Majd megfagyok! Jég a fészkem,
hátamon a halált érzem.
Elpusztulok tél fagyában,
Ó, pedig én élni vágytam.
Vágytam nőni, felszaladni,
kincses fejű kalászt adni,
aranykalászt, aranymagot,
dús kévéket, dús asztagot.

Jaj, de látom, sok szép álmom
valóra már sosem váltom.
Elfonnyadok, elsenyvedek,
új élet már sosem leszek!…”

A megdermedt föld alatt
a másik kis búzamag
kezd a szóba csendesen,
bizakodón, kedvesen:

„Magtestvérem, ó, ne fájjon,
hogy hideg van a tanyánkon!
Van jó ruhánk, Isten adta,
megvéd ez a téli fagyba’.

Van paplanunk puha, fehér.
Nem halunk meg, ne félj, ne félj!
Jó apánk is arra intett,
edzeni kell a szívünket.
S szabad szívvel, égbe törve,
minden gátat elsöpörve,
nagyok leszünk, kincses-szépek,
kalászt ontunk dúsat, szépet.
Áldást szórunk asztalára
mindenkinek, aki árva!”

A megdermedt föld alatt
két parányi búzamag
átöleli egymást szépen
s együtt bíznak, bizakodnak
a tavaszi ébredésben…

Móra László



Ő Túrmezei Erzsébet?

Már régóta kíváncsi voltam rá!

http://nabucco.x3.hu/wp-content/uploads/2014/10/52.jpg
https://i.ytimg.com/vi/AC27y823IQk/hqdefault.jpg

"1912. február 14-én született Tamásiban, szülei hetedik gyermekeként. Már 6 évesen írt verseket. A gimnáziumot Sopronban, egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar–német szakos tanári diplomát szerzett.

Már egyetemi évei alatt is a Fébé Leányköréhez tartozott. Ezt követően hallotta meg Isten szolgálatra hívó szavát, és lépett be a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesületbe. 1941-ben avatták diakonisszává. 1951-ben, a Fébé feloszlatásával a balassagyarmati evangélikus szeretetotthonba került, ahol 1975-ig végezte szolgálatát.
Versei, műfordításai – német, angol és finn nyelvről – több kötetben jelentek meg. Részt vett az Evangélikus énekeskönyv szerkesztésében. Nyugdíjas éveit Budapesten, szeretetotthonban töltötte.
1989-ben a Fébé egyesület újraindulásakor főnökasszonnyá választották. Ezt a tisztséget 2000 májusában bekövetkezett haláláig viselte."



A KÖNYVEK KÖNYVÉNEK CSODÁLATA

Legyőzhetetlen!
Égi dimenziók, örök arányok
Isten diktálta, ember-írta Könyve!
Küzdünk ellened porszemek, parányok...
taposunk vérbe, sárba, könnybe,
és nem bírunk veled.
Te élsz korok felett és föld felett.

Tavaszból őszbe fordul a világ.
Lombjuk hullatják óriási fák.
Az emberiség évezredes tölgye
lassan libegve ejteget a földre
életeket és népeket.
te élsz népek felett és lét felett.

Kezembe veszlek,
és álmélkodva csuda-áhítat
száll a szívemre.
Így olvasta fakó irásidat
Ágoston egyszer... így a reformátor...
S hol egy ezüstszem századok porából?

Eleven-új vagy, s diadalmas-frissen
Szólsz a szívemhez, mintha énnekem
Íratott volna mai nap az Isten.
Úgy változunk mi emberek.
Az apák mások és a fiak mások.
Ma nagyok vagyunk, holnap porszemek,
ma törpe senkik, holnap óriások.
Azt hisszük, még a kelő napba nézünk,
De orvul, észrevétlen este lett.
Te élsz múlás és változás felett.

Hol, aki téged legyőzött,
tér, idő, ember - akárki?...
Hát azok ezreit,
lehet-e megszámlálni, belátni,
akiken te vettél diadalt?
Legyőzött lelkemen
győztesen Te zendíted ezt a dalt.
A Te győzelmed a békém.
A Te diadalod az életem.
Kezembe veszlek hívő áhítattal,
s hatalmad hirdetem.

Te élsz korok felett és föld felett
Te élsz népek felett és lét felett.
Mindenre, amit kérdezve kerestem,
Te győzhetetlen,
Te vagy a diadalmas felelet.

(Túrmezei Erzsébet)

**
Én nem sűrűn forgatom a Bibliát, de a keresztény verseket szeretem.



Pótvizsga szeretetből

Túrmezei Erzsébet: Pótvizsga szeretetből

A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.

Az első vizsgám én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.

Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?!

Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúfos nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni: - NEM!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.

Szereted? - kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom! - hiába próbálom.

Szelíden mondta, de erélyesen:
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.

A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el,
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell.

De Mesterem tovább tanított,
Különórára hívott,
Szeretetével sokat kivívott.

Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit tehet a szeretet,
Eltűri a kereszt-szegeket.

Eltűri a gúnyt, gyalázatot,
Töviskoronát, nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.

Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen?
Tanítóimtól tanulni kezdtem.

Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret,
Ha látja a te szeretetedet.

Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle,
Ott volt ellenségem is,
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle.

De én szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem,
És a pótvizsgán általmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek.
Vannak szeretet egyetemek,
Magasak, mégsem elérhetetlenek.

Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok,
De ha szeretet nincsen bennem
Semmi vagyok



A LEGNEHEZEBB KÉRÉS: "Legyen meg a Te akaratod!“

A LEGNEHEZEBB KÉRÉS

"Legyen meg a Te akaratod!“
Ha elkerülnek gondok, bánatok,
könnyű kimondani. De ha nehéz
órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
ha éjszakának tűnnek nappalok,
eltördelni mégis a mondatot,
hogy "legyen meg a te akaratod!“?

Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne!
Miért kell ennek így történnie? !“
Szívem keserű lázadásba jut,
ha érthetetlen előtte az út.
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:
"Én Istenem, hát ez a szeretet? !“

Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám!
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghezviheted,
de szívem attól nem lesz csendesebb.
Taníts meg hát szívből kiáltani
ne csak szájjal, de szívvel mondani:
"Ahogy te akarod, ne ahogy én!-
A békesség csak így lesz az enyém.

Lehet az út tövises, meredek,
amerre vezetsz, bátran mehetek.
S mindennapi kérésem az marad:
"Add, hogy csupán Téged kívánjalak!-

"Legyen akaratod-, ha nap nevet.
"Legyen akaratod-, ha éj temet.
Legyen most és mindörökké! Igen!
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!
Ha utam célját el is takarod:
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

Forrás: Az egyik keresztény portálról hoztam



Valaki visszajön újra!

https://www.youtube.com/watch?v=nIw5PGlCTC0

Hóból az erdő, ködből a felhő,
hó esik, tél szele fújja…
Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra!

Száll csuda híre szívből a szívbe,
kétezer év a tanúja:
Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra!

Angyalok ajkán, emberek hangján
csendül a csillagos ének,
Kétezer éve mennek Elébe
boldogan, kik Neki élnek.

Ott a helyed e drága menetben,
életed KRISZTUSA vár rád.
Hagyd el a gondot, légy vele boldog,
zengje a szíved a hálát!

Füle Lajos



Fehér takaróval: betakarja őket

TÉL
10 feb

Fáznak már az erdők.
Üde lombruhájuk
sárgán földre pergett.
Hallottam, az águk
éjjel hogy’ didergett.
Fáznak már az erdők.

Milyen jó az Isten!
Szánva tekint rájuk.
S fehér takaróval:
betakarja őket
lágyan hulló hóval.
Milyen jó az Isten!

Fáznak már az árvák,
szegény elhagyottak.
Ki rak tüzet nekik?
Sivatag utcákon
fagyos szél fúj végig.
Fáznak már az árvák.

Milyen jó az Isten!
Emberszívekben gyújt
meleg tüzet, lángot:
védő szeretetet,
megsegítve szánót!
Milyen jó az Isten.

Túrmezei Erzsébet



Mindig megtörténik az, amiben igazán hiszünk...

éppen a hitünk teszi megtörténtté. -- Frank Lloyd Wright

A hit az emberek legerősebb fegyvere, és ha mélyen gyökeredző hitünk van, semmi sem tud legyőzni bennünket. Semmi. -- Norman Vincent Peale

Jó éjt!



Van-e a hernyónak esélye, amikor át akar kelni az úttesten?

„Nincs esélye. Előtte hatméternyi aszfalt. Húsz személykocsi, öt teherautó, egy nyerges vontató és két lovas kocsi jön percenként.
A hernyó nem tud a járművekről. Nem tudja, milyen széles a műút. Nem tud gyalogosokról, kerékpárosokról és motorokról.
Csak azt érzi, hogy a túloldalon valami zöldell. Gyönyörű, friss, valószínűleg ehető fű. A vágya űzi, át kellene kelni az úttesten.
Nincs esélye. Hat méter aszfalt áll előtte. Elindul. Kúszik lábatlan lábain. Percenként huszonhét jármű jön.
Elindul, lassan, sietség nélkül. Húsz személykocsi, öt teherautó, egy nyerges vontató és két lovas kocsi… Elindul. Megy, kúszik, halad - és megérkezik.”

Hányszor, de hányszor éreztük már, hogy nincs esélyünk… és egyszer csak megtörténik a csoda, valóra vált a remény. Mint ahogyan Pál apostol írta a Római közösségnek írt levelében.

„A szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”

Mert
A fény legyőzi a sötétséget,
a kovász megkeleszti a tésztát,
a sziklaalapra épült ház nem dől össze,
a nagypéntek is a győzelem napja lesz,
de csak harmadnapon, húsvét hajnalán.

Aki hisz, az biztosak lehet abban, hogy átér a túloldalra.
(forrás: világháló)



Helyettünk halt meg ott a kereszten...

AZ ISTEN-EMBER ÉS AZ EMBER

Három napja még hitte a tömeg,
hogy emberre kiált ,,Feszítsd meg!’’-et,
és hogy jól döntött, nem lehet vitás:
vesszen el Jézus, éljen Barabás!
Sikátorokon hordozta keresztjét
és mikor a keresztre rászegezték,
nem siratta az ítélő tömeg.
Hiszen bűnös, ezt érdemelte meg!
Ezért tűr mindent, tudva, ő hibás,
nem a nép, nem Pilátus, Kajafás.
Bűnös embernek meg kell halnia!
Ember-fiát siratja Mária.
Az ember-Jézus hunyja már szemét…
Rendül a föld és leszáll a sötét.
Pogány katona elámulva szólt:
bizony ez ember Isten Fia volt!
S míg félve néztek a halott testre,
Pilátust egy férfi felkereste,
kérte, adja ki a holtnak testét,
hogy kertjében csendben eltemessék.

Múlt az idő. Új hét hajnala volt.
Odasietnek, hol feküdt a holt
azok, kiknek nagyon fájt halála.
Az érkezőket üres sír várja.
Mennek, futnak, a nagy hírt szétviszik,
s kiáltják: él, él Jézusunk megint,
a feltámadás és élet Ura!
Nem pusztíthatja el ember soha!

A hír terjed és sosem ér véget:
a haláltól nem kell többé félned,
helyettünk halt meg ott a kereszten,
hogy nekünk új életet szerezzen!
Isten Őérte mindent megbocsát,
s már elérhetjük az örök hazát!

Hézser Zoltán verse



JANUÁR 2. – JÉZUS NEVENAPJA

Január 2-ia: Jézus neve napja.
Más liturgikus hagyomány újév első vasárnapjára teszi, a reformátusok újév napján ünneplik. Az ünnep jelentőségére vall, hogy a katolikusok utána nevezik a januárt Jézus neve hónapjának is. Az ünnep újabb bizonysága annak, hogy Jézus napistenségére, mitikus élettörténetének napévvel való párhuzamosságára vonatkozó hajdani képzetek „tudat alatt” még mindig elevenek. Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy a névnap a (mártír) szentek halálának, mennyei „újjászületésének” a napja keresztény hagyomány szerint, s hogy az első Vértanú végül is maga Jézus volt, akkor abban a döntésben, mely szerint neve napját a naptári év első „szabad” napjára tették, s az első hónapot is nevezték a Neve után, bizonyosan szerepet játszottak az említett elképzelések. (forrás: Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium)

Pintér Béla - Akarod-e tudni: https://www.youtube.com/watch?v=vCILfjBqBA0

Jézus nagyon tetszik nekem! Lehet, hogy előző életemben én voltam a legkedvesebb tanítványa, Maria Magdaléna. :)



Újévi imádság (vers)

https://www.youtube.com/watch?v=qzAnKt40qLk

Isten áldása legyen ezen az esztendőn!



Közeledik

http://festcalendar.com/wp-content/uploads/2016/09/xHappy-New-Year-2017....

ÚJ ÉV

Újév lép ma elém. Az arcán fátyol.
Nem láthatom a fátyolától,
nevet-e, sír-e, csúf-e, szép-e,
virágot hoz, virágot tép-e.

Megindulok vele az Új után.
Nem ismerem, de biztosan tudom,
hogy a titokzatos fátyol mögött
Megváltó csak, aki elrejtőzött.

Újév, add ide, add a kezedet!
Egy ének tölt el, bárhogy is vezet:
„Ó, milyen szép vagy élet, életem!
Tükrödben Megváltóm arcát szemlélhetem!“

Túrmezei Erzsébet



Tiszta szívemből

Kedves Leire, köszönöm a lenti verset, ami tényleg tökéletesen illeszkedik ide! S köszönöm a jókívánságokat, a figyelmet és a szeretetet, mivel már régóta kitüntetsz!

Mi mást adhatnék? Ugyanezt… tiszta szívemből! Ölellek!



ÚJÉVI KÖNYÖRGÉS

„Nem vagy enyém, míg a magadé vagy!”
(Szabó Lőrinc: Semmiért Egészen)

Kedves Istenem!
Egyszer azt mondtad nekem,
ha nem magamnak élek,
a Tiéd lehetek!

Ez üzeneted meghallván,
örvendeztem. Talán új élet köszönt rám!
Azóta sok év eltelt már…
az újélet-remény
megfakult, oly halovány…!
Netán már nem is vársz rám?

Nem sokat éltem még,
mégis rémálom az életem már rég.
Kételkedem, hogy megtörténhet, mégis várom,
hogy véget érhessen e rossz álom.

Magamtól felébredni képtelen vagyok,
de tovább álmodni már nem akarok!
Ezért kérlek, nyisd föl Te a szemem,
Láthatod, hogy én nem tehetem.

Segíts meglátnom Téged,
hogy e szörnyűvé lett
élet
sötétjében, látva lássam Fényed!

Itt állok ismét egy új év kezdetén,
s kérve kérlek, hadd legyek Tiéd!
Adj új szívet, lelket, gondolatokat,
tégy bármit, csak megláthassalak!

Turcsányi Tünde verse



ÚJÉVI IMÁDSÁG

Ó szelíd és alázatos Jézus, hallgass meg.
Mások megbecsülésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Mások szeretetének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások dícséretének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Az elsőbbségben részesítés kívánásától szabadíts meg Jézus.
A tanácsom kikérésének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások helyeslésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.

Azon félelmemtől, hogy megaláznak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy semmibe vesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megszidnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy bírálgatnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megfeledkeznek rólam, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy nevetségessé tesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy igazságtalanul bánnak velem, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy meggyanúsítanak, szabadíts meg Jézus.

Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat szeressenek jobban, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat becsüljenek többre, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy a világ szemében mások növekedjenek, én pedig legyek kisebb.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy mások legyenek kiválasztva, én pedig legyek félretéve.

Assisi Ferenc olasz szerzetes (1181 – 1226)



A holnapot ráhagyhatom másra: a Mesterre

Hétből kivonok hatot,
marad egy.
Harmincból kivonok huszonkilencet,
marad egy.
Háromszázhatvanötből
kivonok háromszázhatvannégyet,
marad egy.
Kivonom a holnapot,
marad a ma.
Mert a holnapot ráhagyhatom másra:
a Mesterre. Azért tanítgat
türelmesen esztendők óta
erre az egyszerűnek látszó,
s mégse olyan egyszerű kivonásra.

(Túrmezei Erzsébet)



Ballag már...

Kányádi Sándor: Ballag már
http://polgarpince.hu/wp-content/uploads/2016/11/61978811-kilom%C3%A9ter...

Ballag már az esztendő,
Vissza-visszanézve,
Nyomában az öccse jő,
Vígan fütyörészve.

Beéri az öreget
S válláról a terhet
Legényesen leveszi,
Pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul
S mikor éjfél eljő,
Férfiasan kezet fog
Múlttal a jövendő.

Gondtalan, boldog ünnepi készülődést kívánok mindenkinek! :)

*(láttam ám lejjebb az idézetet... de gondoltam, a képhez illik a teljes vers)



Tudom, számot is kell majd adnom...

MAJD

Tudom, számot is kell majd adnom,
Minden megírt, nem írt sorért,
Tudott, nem tudott sok-sok bűnért,
Ismert, nem ismert sorsokért.

Magamért is, és akik lettek,
Sorsomhoz kötött lelkekért,
Minden sóhajért, ami elszállt,
S minden el nem szállt sóhajért.

Számot kell adnom minden percért,
És azért is, hogy azt hiszem,
Hogy csak „majd” kell, hogy számot adjak,
Nem most, azonnal, íziben.

Igen. Az órák követelnek,
Sürgetnek, éljek, igazán,
Mert a „majd” most van, és az óra
Meg is állhat szobám falán.

Megállhat minden észrevétlen.
Az őszi alkony oly hideg.
Legyen hát lelkem mindig készen,
Mint aki tudja, mért siet.

Kárász Izabella



Isten órája

EGY ÉS EZER

Egy nap = ezer esztendő!
Egy nap… észrevétlen elsuhanó!
Nálunk semmibevetten tovaszállhat.
S ezer esztendő nálad!
Milyen egészen másképp járhat
isteni órád, Örökkévaló!

Ha te így méred időnk, életünk,
milyen súlya van minden pillanatnak!
Pillanatok éveket jelenthetnek.
Évek pillanattá zsugorodhatnak.
S mindegyikért felelősségre vonsz,
amikor számot vetsz velünk.

Egy nap = ezer esztendő!
Szívünkbe ezt a titkot mélyen írd be!
Segélj belesimulni terveidbe,
érezni súlyát minden pillanatnak!
Mindet szeretni és szolgálni adtad,
hogy így találjon: boldog szolgálatnak
– akár egész kicsinynek, akár nagynak –
hűségében az Úr, az Eljövendő!

Túrmezei Erzsébet



Isten angyalkái így cserélik ki a 2016-os évszám...



AZ ÚJ FÜZET

Betelt a régi füzetem.
Ma este, megnézegetem,
És holnap újat kezdhetek.
Háromszázhatvanöt lapos
Ugyanilyen új füzetet.

Lemásolnám most szívesen
a régit. De nem tehetem.
Marad már, amilyen marad
Ott a Mester kezével írt
Sok „láttam” a leckék alatt.

Sorakozik nem egy lapon
Félig végzett feladatom…
A rendetlen, elégtelen…
És ezt a régi füzetet
vizsgára vinni kell velem.

De holnap újat kezdhetek;
Ugyanilyen új füzetet.
Tiszták, fehérek a lapok.
Nem szeretném elrontani
Holnap már abba irhatok.

Talán, ha jobban figyelek;
Ha eztán korábban kelek,
Frissebb leszek, igyekezem,
Rendesebb lesz a feladat
És ügyesebb lesz a kezem.

Tollat fogok és leírom:
– ragyog a név a papíron –
„Jézus nevében kezdem el.”
Tudom, hogy rest és rossz vagyok,
S úgy érzem, félni mégse kell.

Háromszázhatvanöt lapon
A leckét vele írhatom
Ő vezeti gyenge kezem.
„Jézus nevében kezdem el.”
Jézus nevében végezem.

(Túrmezei Erzsébet)

Az előbb rosszul éreztem magam, azért léptem ki olyan hirtelen, drága Secret!
Szép álmokat kívánok mindenkinek!