Mi a lélek?

Mi a lélek?

A lélek a valódi önmagam. Az, aki azonos volt bennem öt éves koromban, 16 évesen, előző életemben és a mostban is. A teremtés kezdete óta, amikor is a lelkem lehorgonyzott az anyagi világban és elkezdte itt a hazafelé vezető útját taposni. Istentől ered és oda fog visszatérni.
A lelkem az, ahol a lelki folyamatok zajlanak, érzések és érzelmek keletkeznek, ahol ezeket átélem. Szeretet, gyűlölet, elkeseredés, imádat, derű, hit stb.

Az egó vagyis személyiség pedig egy én-kép, az elme alkotta képződmény. A kisgyermek korban, amikor ez felépül környezetnek hamarabb van elképzelése arról én milyen vagyok, mint nekem, tehát a környezettől tanulom meg, elsősorban apámtól és anyámtól én milyen vagyok, de ez nem a valóság, hanem egy "elképzelés", magamévá teszem, mint én-képet, mert más számomra a gyerekkorban, mint kapaszkodó nem létezik. 7 éves kor előtt, amikor is a logikus és kritikai képességgel rendelkező gondolkodás kialakul ez a családi környezet mint értékrend elfogadása kritika nélküli. Tehát ha egy gyerek úgy érzi, sírnia kell, mert szomorú, de az anyja azt mondja erre, semmiség, akkor a lelkének azt a részét, aki megéli a szomorúságot a személyiség kizárja, megtagadja. Ugyanez történik a félelmekkel. Hogyan működik például egy személyiség, akinek a szomorúságát a környezet nem ismerte el jogosnak? Ők a mártírok, nekik ez jutott. De csak addig amíg a lélek azt nem mondja, ez nem én vagyok! Mivel a környezetem, aki kommunikálja felém én milyen vagyok, nem tudatos saját magát illetően sem, annál torzabb, a valóságtól elszakadtabb, betegebb ez a kép, minél megbetegítőbb volt maga a szülői környezet. Másik nagyon fontos hatás a lelki betegségek kialakulásánál az életkor, amikor a trauma lezajlik.

Kernberg énfejlődési szakaszai
- első két hónap - autizmus
- 2-8 hónap pszichózis
- 8. hónap - 36. hónap nárcizmus és/vagy borderline
- 3. évtől neurózisok a stabil énkép ( 5-7 éves korig )kialakulásáig.

Ahhoz, hogy a valódi önmagamhoz el tudjak jutni, ezt az én-képet, magát a személyiséget le kell bontani. Ahhoz, hogy le lehessen bontani, meg kell tudni ismerni, erről szól az önismeret. Vulgárisan ez azt jelenti, hogy ha x évesen ért engem egy bizonyos flusztráció, valamilyen szükségletem nem elégült ki akkor, vagy traumatizáltak, az a személyiségem működését beteggé tette, a lélek az, aki megéli, átéli a betegséget, a személyiség az aki a beteg viselkedési mintákat a környezet számára kifelé lejátssza.

Létezik az a variáció is, amikor ez a kettősség belül zajlik le, a belső világunkban, a személyiség két egymással ellentétes értékeket magáénak valló rész-darabja belül vívja véget nem érő harcát. Például van egy én részem, aki koldulja a szeretetet és a figyelmet, van egy másik rész, aki öntörvényű és nem ismer szabályozást. A koldus személyiség darab kialakult és fixálódott a gyermekkori elhanyagoltság miatt. Az öntörvényű pedig a lázadó kamasz, aki a lázadásban rekedt meg. A két rész úgy hozható szintézisbe, ha a beteg részeket leoldjuk a mintáról és a jogos, lelki szükségletet tarjuk meg belőle. Így eljuthatunk arra a szintre, ahol a lelki kapcsolatok létrejönnek, elvárások mentesen, mindenki a saját igazi valóságát adja. Megfelelési kényszer nélkül, harmóniában.

A lelki betegségek ebben az értelmezésben azt jelentik, hogy a lelkem, az igazi önmagam betegnek éli meg azt a személyiség-formát, amibe bele van kényszerítve. A tudatalattiban futó programok, a sorsforgatókönyvek újra és újra megteremtik ugyanazokat a helyzeteket, ahol maga a minta "beteg". Ha azonos lennék a saját személyiségemmel valójában, akkor jól lennék a belső világomnak annak ellenére, hogy a környezetem deviánsnak ítéli meg a viselkedésemet. Mivel a személyiség arra törekszik, hogy jól érezze magát, ideig-óráig fent is tudja tartani ezt, ha inogni látszik ez a mű-jó érzése, nem keresi meg az igazi okokat, hanem nyúl a pótlékokért, alkohol, drog, pénz és anyagi javak hajszolása, boldogság forrása a Rózsadombi villa, az internet függés, a szex függés és még sorolhatnám. Azért beteg a dolog, mert a lelkem tudja, érzi, hogy nem azonos a saját személyiségével. Vagy elfojtom ezt a hangot a függésekbe, devianciákba menekülve, vagy pedig meghallgatom és rálépek arra az útra, ahol a lelkem a hajtóereje a gyógyulásnak. Ahol a cél nem kevesebb, mint a teljes belső harmónia elérése, ahol semmilyen külső hatástól nem függ az, hogy én hogyan érzem magam, hogyan értékelem magam. Mert rendelkezem azzal a tudással hogy hová kell visszatérnem ha kibillenek és rendelkezem az ehhez tartozó módszerek ismeretével is.



honey

The world-wide-web has changed a lot of things of the way people try their regular routines. Communication has grown to be that considerably clearer, finding family is at this point a press away and in search of information is finished in a moment. It isn't a question large amounts of things include changed at this point. shopping craze
One and large number of ways for making money right now is throughout the get paid to go programs. People may very well be wondering whether this type of programs may very well be trustworthy, although truthfully, there are various scams, that may cheat folks. shopping program
These days to weeks, online looking is happening more often in India and this also is because that on the net shopping would be the most effortless and easiest options for buying things on your home and on your family. shop what
Shopping seriously isn't called 'retail therapy' intended for no motive. It can certainly cheer in place an usually dull time by treating yourself to a completely new handbag or maybe new wrap. But, being intelligent when spending towards key within a recession. budget shop
Though your options for corporate gifts can be located everywhere, sometimes you've still got a tricky time mulling and comparing prices that you get tired in addition to realized the amount of time you could have wasted hopping collected from one of store completely to another. In the online world, you can buy almost all the jobs that you would like. choice shop
As in the event perpetually inviting skies and a lot of the world's almost all beautiful shores weren't plenty of, Southwest Texas offers an abundance of shopping alternatives for even by far the most discriminating potential buyers. Three trademark landmarks show you the area's overall appeal. style shopping
Los Angeles may be known for it is excellent looking scene, that's mainly owed towards Hollywood personalities who continually need the modern and the most beneficial in vogue. Keen shoppers reap the benefits of the location by setting up before many people start the shopping. trendy shopping
Every woman tries some trendy and current accessories to help flaunt the woman style! For anyone who is one connected with such women of all ages then this post is tailor made for people. We all are aware that this type of handbags complete a really lovely gift for virtually every girl no matter if she's ones girlfriend, girl or little princess. cute fashion
A vogue club possesses numerous options from which to choose to finish community services. Project thoughts include fur drives, obtaining used outfits for tragedy relief, raising money for just a scholarship deposit or encouraging a well known fashion nonprofit. fashion club
Just mainly because your billfold is emotion a pinch doesn't necessarily mean it's not possible to enjoy wearing the modern fashion movements. When was one more time people shopped within a discount retail store? If it was a while you will be surprised for the affordable fashions you can find in these individuals. net fashion
If you've got ever absent shopping that has a teenage girl you recognize that teenagers generally is a very fastidious bunch!. Their real and thought growth ' them refining lots of fashion items to improve the image in addition to their glimpse. teens fashion
Jewelry is usually functional in addition to trendy in many ways, from expressing your unique personality, bettering your garments and enhancing your clothing collection ensembles. Engagement in addition to wedding rings are classified as the never-ending expression of this devoted appreciate. trendy fashion
In current highly reasonably competitive business marketplace, subscribing to help popular small business and money magazines are definitely more important than any other time. These deal magazines will let you become updated while using the current trends with your business specific niche market. business mag
Being for the cutting borders of small business trends will help companies off sizes be afloat, but this ought to be done within a calculated approach. The right blend of marketing, admin, sales, service, and web 2 . 0 provides the true secret to achievements. business trend
In this eyes of any successful e-commerce small business owner, a unable economy won't stop your ex to benefit online. Even so, it may perhaps contribute united factor to help hinder this e-commerce business to build, but it's not necessarily the singular reason different e-commerce company owners fail. commerce business
The good conditions of which helped get the new private money boom include changed dramatically during the last year. Future non-public equity returns will likely be much a lesser amount than they were during the last 5 years and may even make quite disappointing for many people investors. equity business
Strategies to avoid almost all mistakes of business rookies. Leaning experience is quite a bit positive mind-set. Making problems is usual, but ought to be discouraged. Strategies of getting money rapidly are described in numerous ways. fair business
For anyone who is looking towards set-up a web based business you could possibly consider creating the most current business thoughts, however that most likely are not the best activity. In this post we discuss precisely what is the obvious way to create some sort of profitable small business and easy. latest business
When it pertains to discount or maybe wholesale travel there are numerous simple tactics that will let you be competent to always fork out the utter lowest selling price. At almost any given time in the traveling industry whether it be a inn, a cruise, an aircarrier, a train an apartment or possibly tour, we have a 60% to help 70% occupancy pace. travel again
Prague traveller information is readily accessible and vital to have as soon as planning your holiday to this wonderful, ancient location. Prague has grown to be essentially the most popular areas in Middle Europa intended for both trips and few days getaways. travel facts
If fate was some sort of destination (which it truly is) Purpose are the reason going. Passion are the road for getting there in addition to preparedness are the things we shut down to head out. Sounds such as makings of any road holiday to me. travel passion
Ladakh significance "land connected with high passes", is usually a remote region from the state connected with Jammu in addition to Kashmir connected with India. It truly is sandwiched between mighty Karakoram range towards north along with the mightier Himalayas to your south. travel trek
Italian capital, the investment capital city connected with Italy is usually widely deemed a important tourist getaway. This Eternal City, which seems timeless, has been around existence intended for over several thousand years and is particularly characterized having streets which might be littered having ruins connected with its loaded cultural beyond. travel views
The by using geo position apps can certainly transform the landscape connected with mobile verbal exchanges. These position based applications make vital types of authentic facts, which can assist users making informed options. geo travel
Located with Spain, Malaga is usually a beautiful location with much to discover and complete. With car or truck hire, you possibly can enjoy mobility and overall flexibility in traveling. It is additionally an cost effective option as you're free to save time period and does not need to wait intended for public move. land travel
The legislation surrounding cause paint look like changing an increasing number of frequently. This post distinguishes between EPA's nation's lead legislation regarding redevelopment, repair, and painting along with the lead legislation enacted because of the State connected with Massachusetts. certified law
Aviation crash laws is usually complicated and will involve talk about, federal or perhaps international legislation. This helps make litigation affecting plane damages difficult. Importance necessary intended for plane crash victims to discover the services of any skilled in addition to experienced ARE GENERALLY lawyer to manage matters for him or her. general law
Wikipedia is a vital tool within a tech-savvy appropriate marketers' system. Web technological know-how like RSS from information sites, wikis, message boards, and other varieties of channels in feed-enabled places create thrill about an attorney at law or lawyers. law editor
Administrative rules is a component of public rules and incorporates the admin procedures, likes and dislikes that regulators must abide by. It likewise lays decrease the extent and enforcement properties of governing bodies. public law
The strategy of change is normally accompanied by means of feedback loops. A Responses loop starts with the event. This affair is accepted by persons and using the appreciation on the event, persons may act in response. This answer in it is turn can result in a power to change and have an effect on new functions. society law



Sjcg123

Kobe Shoes Nike
Timberland Outlet
ray ban wayfarer eyeglasses
Nike Air Max Cheap
billige nike sko
Air Max Femme
Nike Air Max 90
Boutique Ugg
Boty Nike Air
Nike Pas Cher Homme
nike air
Michael Kors Outlet
newest lebron shoes
Sneakers Nike
chaussure Nike homme
uggs for cheap
adidas store
Adidas Originals Superstar
reebok running shoes
new jordan releases
Air Jordan Retro Sale
Jordan Schoenen
nike tn pas cher
chaussures de foot pas cher
Nike Store
Ugg Button
Adidas Superstar
Adidas Shoes Discount Marketplace
scarpe hogan outlet
official NHL jerseys
Moncler Store
botas de futbol
Doudoune Moncler Solde
Ugg Femme Pas Cher
tru religion jeans
uggs for women
moncler coats for women
pandora jewelry store
nike sneakers
nfl store
vans shoe store
pandora beads
ugg clearance
Michael Kors
Bottes Ugg Pas Cher
huarache sneakers
Air Nike
cheap nike air max
canada goose jackets on sale
toms sale
zapatilla adidas
Orecchini Pandora
pandora rings
Pandora Official Website
Canada Goose Official Site
Canada Goose Outlet
Cheap Michael Kors
hogan scontate
Nike Zapatos
Moncler Sale
cheap uggs
Canada Goose Outlet
Womens Ugg Boots
nike sportschuhe damen
australia uggs outlet
portafoglio michael kors
Soccer Boots Outlet nike
pandora online
Cheap Stone Island Jackets
michael kors handbags on sale
longchamp tote bag
moncler outlet
nike mercurial soccer cleats
moncler girls
Ugg Pas Cher En France
Moncler Outlet Online
coach factory outlet online
Uomo Hogan
Lebron 13
Coach Bags On Sale
Ugg boots Sale
Botte Ugg Femme
Uggs Outlet Store
religion store
Moncler Jacket Womens
Michael Kors handbag discount
Michael Kors handbag on sale
ugg factory outlet
nike chaussures
Nike Online Store
nike jordan shoes
new pandora charms
Air Jordan News
Bottes Ugg Femme Pas Cher
Doudoune Moncler Pas Cher
Nike Air Jordan 11
hogan rebel donna
Timberland skor
ugg boots for women
Chaussure Nike Air Max Pas Cher
Air Jordan Release Date
nike schuhe günstig
nike air max running shoes
retro jordans for cheap
pandora charm bracelet sale
Doudoune Moncler Femme Pas Cher
Michael Kors Handbags Discount
Ugg Outlet Online Store
zapatillas nike baratas
Oakley Sunglasses Cheap
zapatillas running
australia uggs outlet
Stone Island Outlet
womens nike air max
christian louboutin outlet
Air Huarache
Air Max For Sale
Ray ban sale online
23 is back
Nike Air Women
cheap christian louboutin
Chestnut Ugg Boots
chaussure basket homme
Yeezy Black
nike sportschuhe
adidas schoenen
Veste Moncler Femme
Oakley Outlet
nike joggesko
Jordan Store
Ugg Grise Pas Cher
fitflops sale uk
nike shoes
sac coach soldes
Ugg Boots On Clearance
Chaussure Nike Pas Cher
sac a main michael kors
nike air jordan pas cher
ugg boots cheap
adidas kläder
The official UGG
prada outlet
chaussures nike pas cher
adidas outlet stores online
new yeezy shoes
Toms Shoes For Women
Pandora Store
uggs outlet
Yeezy Boost Sale Online
converse store
Canada Goose Outlet Store
longchamp bags on sale
cheap real uggs
adidas outlet
abercrombie and fitch store
nike free
air force one pas cher
louboutin heels
michael kors bags outlet
nike damenschuhe
Sportschuhe Nike
scarpe nike
nike air schuhe herren
Air Max Sneakers
Nike Shoes Sale Store
Nike Air Sneakers
cheap air max outlet
ugg store
zapatos de futbol nike
ugg outlet online
Nike Air Huarache For Sale
Nike Air 90
Nike Air Max Boutique
canada goose jacket outlet
Nike Pas Cher Femme
ugg boots outlet online
hyperdunk 2014
nike sb stefan janoski
ugg boots classic
goedkope nike air max
Sheepskin Ugg Boots
air jordan
Pandora Beads And Charms
Jordan Sneakers For Sale
Soldes Ugg
Ugg Noir Pas Cher
Ugg Pas Cher Femme
Uggs Pas Cher Soldes
Negozi Pandora
Toms Outlet Online
Ray-Ban Official Discounted Site
Ugg Classic Tall
Anelli Pandora
moncler jacket sale
Nike Factory Store
Doudoune Femme Pas Cher
Air Max 90
Jordan Future
Veste Moncler Pas Cher
Doudoune Moncler Site Officiel
canada goose sale online
Vans Black Sneakers
pandora bracelet charms
cheap uggs for women
pandora outlet store
toms shoes outlet
Ugg Homme Pas cher
Original Ugg Boots
0123Sjcg123



Kedves domoszlaikati!

Fantasztikus írás:)
Köszönöm!



Lehet, hogy több dimenzióban

Lehet, hogy több dimenzióban jársz, de ha továbbra is különállónak képzeled magad az Egésztől, akkor mit értél el?
Ha meg Egynek érzed magad az Egésszel, akkor Te nem létezel többé.

ha a desszertet meg a második fogást belekeverjük a levesbe érdekes valamit kapunk
szóval az egyén az először elkülönül az egésztől
aztán próbálja magát beilleszteni az egészbe
először megesszük a levest ... és így tovább



:)

Nem tudod ki, mi, vagy.
Nem tudod mi a szeretet.
Nem tudod mi a lélek.
Nem tudod mi az élet.

Lehet, hogy több dimenzióban jársz, de ha továbbra is különállónak képzeled magad az Egésztől, akkor mit értél el?
Ha meg Egynek érzed magad az Egésszel, akkor Te nem létezel többé.

Vicces :)))



Vannak Enti

néha,kik elbúcsúznak!

A videóra reag.



Mi egyáltalán a szeretet?

Mi egyáltalán a szeretet?

http://www.youtube.com/watch?v=fte--N3YbsQ



Aham

:)

szeretsz? hmmm :))



?

"Akkor eltűnik az ego ,inkább úgy fogalmaznám hátrébb kerül s színre lépsz te,te aki valójában vagy."

Szia Virág :)

Elárulnád ki vagyok, és Te ki vagy?

Szeretlek: Enti



Örömteli napot :)

Örömteli napot :)



Szia Enti!

...és erre a sok kérdésre itt fogod meg kapni a választ?
Kívül keresed?
Mondhat bárki ,bármit...ezekre a válasz mind benned van.

Próbálj meg le csendesedni.Csak figyelni,a jelen pillanatban lenni.
Akkor eltűnik az ego ,inkább úgy fogalmaznám hátrébb kerül s színre lépsz te,te aki valójában vagy.
De ezt érzékelned kell,mikor nem irányít az elméd és akkor felismerések jönnek.Csak ne várj semmit,azt se amit leírtam itt.Csak légy jelen.Ez mind tapasztalás.
Emberek nagy része ,fél a belső csendtől.Ez nem duma,megéltem soxor és tudom miért félnek.
Csakis saját magunkkal szembesülünk.

Egy "érdekes" kérdésed:Mi a szeretet? Ezt komolyan gondoltad?Mert ha igen,valóban próbáld meg azt,amiről írtam.

Tehát részemről,ennyit adhatok magamból a kérdéseid felé válaszként.
Bízz magadban,hidd el senki nem több nálad!

Nagy nagy ölelés Enti :)



Lelki sérülések

Miért keletkeznek lelki sérülések?

Egy újszülöttnek is lehetnek lelki sérülései?
Van akit egy helyzet sért, van akit nem.
Mitől függ ez?
Gyerekkori programozástól?
Vagy ennél mélyebb dologról van szó?

Belső gyermek?

Hogyan alakul ki a belső gyermek?

Miért alakul ki a szeretet igény?

Mi egyáltalán a szeretet?

Tényleg szeretnék valakitől választ kapni ezekre a kérdésekre.



Kedves Kati!

Sérült részeid beintegrálása!:)

Hajrá!



Szia Virágvirág!

A lájkolás nem az egómnak fontos, hanem a belső gyermekemnek. Az egó ugyanis nem létezik:-) Az egós viselkedés mint cselekedet, viszont igen. Nem főnév, hanem ige. ( Adyashanti )

A bennem élő gyermeknek fontos, aki gyűjtötte a piros pontokat, szorgalmasan vitte haza az ötösöket. Tette ezt azért, mert ha már becsúszott egy négyes, szeretetet nem kapott.

Szeretettel és figyelemmel gyógyítom hát a belső gyermekem. A tekintélyelvű apák gyermekei már csak ilyenek :-)

Ezt sulykolták belém: Érj fel a csúcsra! Most megengedem hát a belső gyermekemnek, sőt biztatom rá: Légy önmagad! Ez egy folyamat, elfogadom ahol tartok :-)

Remélem neked is sikerülni fog, sok sikert hozzá!



Neked van lelked, vagy a

Neked van lelked, vagy a léleknek vagy te?

Egyáltalán ki, mi, vagy Te?

Változó, hogy ki, mit ért a lélek szó alatt, mögött.

Örömteli napkat :)



Mi a lélek?

:DDDD

A lelkedet nem érdekli ki és hányan lálkolják:az az ego kedves!

vagyok aki vagyok by



"Ti mit gondoltok? A

"Ti mit gondoltok? A provokálás előrevivő e, és megszüntethetjük e?"

Nem tudom.

Szia Anikó!

Miért foglalkoztat Téged ez a dolog?
Provokál Téged valaki?
Engem a környezetemben élő emberek/ körülmények provokálnak állandóan. Szerintem az egész élet nem más mint megfelelés a provokációnak.
Van aki belebukik, van aki erősödik a provokáció által.
Volt úgy, hogy én is belebuktam és vízszintesen kötöttem ki. De aztán újra felálltam.

Szia: Enti



Kérdőjelek?

? Ismerjük mi magunkat annyira, hogy a tükröket, miket mások elénk tartanak, megmerjük tekinteni kritizálás nélkül?
? Most kritika van, vagy kritizáljuk a másikat?
? Mi a különbség a lélek sebe vagy lelki seb között?
? Mért nem fogaható el, ha valaki azt írja magáról, hogy önismereti tréner? Különb e az aki ezt kérdőjelezi?
Egyáltalán, van különbség itt is és a kinti világban? Én azt érzem Emberek vannak csak, és különböző élethelyzeteken mennek által, különbözőképp reagálva a leckékre, mást nem érzek.
Ti mit gondoltok? A provokálás előrevivő e, és megszüntethetjük e?



Csend

"Igen sokan keresnek, de csak azok találnak, akik csendben maradnak... Mindazok, akik gyönyörűségüket lelik a szavak sokaságában, mondjanak bármilyen csodálatos gondolatokat, belül üresek maradnak. Ha szereted az Igazságot, légy a csend szerelmese. A csend a napfényhez hasonlóan, megvilágít, s megszabadít a tudatlanság rémképétől. A csen egyesíteni fog az Élettel, önmagaddal.
Minden másnál jobban szeresd a csendet: Szavakkal el nem mondható gyümölcsöt fog majd teremni.
Kezdetben bizony igen nehéz csendben maradni. Amikor megpróbáljuk meg tartani, erős ellenállást tapasztalunk önmagunkban. Ezt az idegenkedést hamar megtapasztalják mindazok, akik a legcsekélyebb mértékben is belekóstolnak a szemlélődő életbe.
A csend birodalmában énünk megszabadul a változásoktól, a világ zajai nem hallatszanak, s a lélek óriási kalandokba bonyolódik.
Azt tapasztalod majd, hogy ez a csend valójában égi fénnyel és mennyei zenével telt."

.



Van, aki ettől érzi magát

Van, aki ettől érzi magát valakinek...?
Vagy attól, hogy lájkol...?

XD

Azért ez nem semmi: Nő Szőke is lájkolt!
Juj, de izgi!



Szia Lolli!

Elférnek itt az ellenvélemények is, nem probléma. Mi jól érezzük magunkat a klubban, eddig 90 ember like-olta az irásomat a facebbokon, ( eddig :-)) ez számit.



...Anya!..

Má megin szét offótak?!...pedig olyan meghitt vót ott együtt a tizediken! :D
Na ne rizsázzatok, gyertek el a klubba....!!!
Ilyet kitalálni nem lehet, annyira jó! :D



Kedves Kati!

Annyit kérdeztem, miért nem látok az itteni fényképeden mosolyt.
Nem erre válaszoltál. Nem igazán érdekel a fészbukos oldalad, ne haragudj rám meg ezért.

Felnőtt egy secret generáció, messzebbre látnak már, mint hinnéd!

Ezt pedig magadnak írtad, ne feledd:

"Amíg elvárod a másik embertől, ezt tegyen meg azt tegyen, így és így viselkedjen a belső harmóniát elérni nem tudod. Sőt bevonzani sem, mert a negatív dolgokon tartod csak a figyelmedet, azon ami nem jó, azon ami kifogásolható ---- szerinted.

Kívánom neked szabadulj ki az előítéleteid fogságából, egy másik világ fog kinyílni előtted. Sok sikert!"

Fogadd meg szavaidat. Olvasd el jól a sok kommentet, hátha valamit végre félre tudsz tenni az egódból. Te magad írtad, hogy bajban vagy.

Mi köszönjük, jól vagyunk. :-))

"A külvilágod harmóniája olyan, mint a belső harmóniád." - Ott a pont!

Szép napot és sok barátot kívánok Neked!



Látod, Enti!?Éppen ezt

Látod, Enti!?

Éppen ezt próbáltam én is kifejteni, és mikor azt írom, vak vezet világtalant játszik akkor azonnal támad. Egyébként is folyamatosan támadásnak veszi a hozzászólásokat, és ellentámad vagy megmagyaráz.

Kérdéseket is támadásnak veszi, és ami a legmorbidabb, hogy más emberek elképzeléseit használja érveknek. Sajátja pedig eddig rendkívül kevés. Ráadásul pedig még az irányítási kényszer is elég nagy.

Kati?
Miért nem teszel fel magadnak kérdéseket?
Miért nem bízol magadban?
Akkor legalább ha mások hozzád fordulnak, akkor nem könyvekből tanult eszméket adnál tovább, hanem belső bölcsességeket magadból.
Mindenkihez azok fordulnak segítségül, ami a segítőből is hiányzik.
Nem megmenteni kell az embereket, mert nincs mitől. Csakis saját magától fél mindenki.
Nem segíteni kell az embert, hanem magadban meglátni a szépséget, és eltűnnek a rászorulók.
A külvilágod harmóniája olyan, mint a belső harmóniád.

Szeretettel



Kedves Kati :)

A kevés hajam is égnek áll, amikor olvasom, hogy önismereti tanácsadó vagy :)))

Ide másolhatnám a blogomból az egész Krishnamurti tanítást, de figyelemfelkeltőnek talán elég lesz ennyi.

46 Reinkarnáció

Próbáljuk meg kitalálni, mit értünk reinkarnáción.

Az igazságra vagyok kíváncsi, nem pedig arra, amit hinni szeretnék, amit valakitõl hallottam, vagy amit tanítottak.

Amikor kijelentem, "újjászülettem", tudnom kell, ki vagyok én.

Spirituális egység, valamilyen folytonosság, esetleg az emlékektõl, tapasztalatoktól függetlenül létezõ?

Próbáljuk meg kitalálni, tényleg idõn túli-e az "én".

Nézzük, valóban valamilyen spirituális dolog-e.

A spiritualitáson azt értjük, hogy nem képes feltételekhez kötõdni, nem emberi elme terméke, nem tartozik bele a gondolatokba, olyan valami, ami nem halhat meg.

Vajon az "én" ilyen spirituális egység?

A halhatatlanság kersése a reinkarnáción keresztül lényegében önös gondolat, éppen ezért a valósághoz semmi köze.

A halhatatlanság keresése részünkrõl nem más, mint vágy, hogy folytathassuk önvédelmi tevékenységünket az élettel és az intelligenciával szemben.

Az ilyen vágyakozás csak illúziókhoz vezethet.

Nem az számít tehát, létezik-e újjászületés, hanem az, hogy tökéletesen éljük át és töltsük ki a jelen pillanatot.

47 Lélek

Létezik-e lélek?

Szeretjük azt hinni, hogy van ilyen, mivel ez örömet szerez nekünk, olyasmi, amit gondolatokon szavakon túlinak érzünk.

Valamilyen örökkévaló, spirituális amely sohasem hal meg, ezért ragaszkodik hozzá a gondolat.

Létezik-e viszont olyan dolog, mint lélek, amely idõn és gondolaton túli, nem az ember találta fel, az emberi természeten kívüli, és nem a fortélyos elme rakta össze?

Mivel az elme látja ezt a nyomasztó bizonytalanságot, zûrzavart, az állandóság hiányát, ezért kitalált valamit, ami állandó, és ezt nevezi léleknek.

Ha tudok gondolkodni valamirõl, az része a gondolataimnak.

Gondolatom az idõ, tapasztalat és tudás eredménye, így a lélek is az idõn belül marad.

A lélek folytonossága eszméjének és a többszöri újraszületésnek tehát nincs értelme, mivel ez nem más mint a rettegõ elme találmánya.

Az ilyen elme tartósságot akar és keres, az állandóságon keresztül, bizonyosságra vágyik, mivel abban van minden reménye.

A halál kérdésének megértéséhez meg kell szabadulni a félelemtõl, ugyanis az alakít ki mindenféle elméleteket a halál utáni életrõl, halhatatlaságról vagy reinkarnációról.

48 Karma

A karma okokat és hatásokat foglal magában.

Minden ok valamilyen hatást fejt ki.

A cselekvés az õt meghatározó okokból bontakozik ki, és további okok elõidézõjévé válik.

A karma tehát magában foglalja az okot és a hatást.

Vajon nevezhetjük-e az okot és hatást statikusnak, vagyis örökre rögzítettnek?

Nem válhat-e a hatás okká?

Ma a tegnap eredménye.

A ma viszont a holnap oka is.

Tehát okból hatás, a hatásból pedig ok lesz - ez egy folyamat, vagyis nincs állandó ok vagy hatás.

Az a kérdés, függetleníthetõ-e a cselekvés a múlttól?

Okozhat-e a cselekvés szabadulást az ok - hatás ördögi körébõl?

A dolog igazi bökkenõje, hogy szabad lehet-e a gondolat?

Létezik-e olyan cselekvés, amely nem gondolaton alapul?

Az idea a tegnap folytatása módosult formában.

Ez a folytonosság szabályozza a holnapot, ami annyit jelent, hogy a gondolaton alapuló cselekedet sohasem lehet szabad.

Amíg a cselekvés ideán alapszik, kétségtelenûl újabb konfliktusokhoz vezet.

Létezik-e a múlttól független cselekvés?

Megszabadulhat-e a cselekvés a tapasztalat és a tegnap imereteinek terhétõl?

Az tehát a nagy kérdés, képes-e az elme megszabadulni korlátaitól?



Kedves Mindenki!

Elolvastam a válaszkat és csak nézek ki a fejemből:) hahoooooo...

Az gondolom Mindenki azt találja meg egy blogban amit keres...
..ha negativat keres megtalálja ..bingooo...:(
..ha pozitivat keres azt is megtalálja hál istennek..:))))))

Mindig azt találjuk amira fokuszálunk..:))))))

Mosolygos Szép Napot Kívánok Mindenkinek..:))))))))

Szeretettel

Tiszavirág



Micmucnak: azt kell feloldani

hogy ellentétes energiájú a két szemben álló dolog.

Konkrétan egyszerre kell legyél pénzkereső és anya. Ha úgy éled meg, annak adsz energiát hogy ez hű de nehéz és borzasztó, azt erősíted. Nők milliói lavíroznak jól-rosszul ezzel a feladattal. Ha a Sziakadémiás gyakorlatot megcsinálod, akkor az eddigi negatív energiát feloldod és elkezdheted megteremteni, bevonzani a lehetőségeket a könnyebb megoldásokra.

Mindenképpen kompromisszum lesz a megoldás az anyaság terén, nagyon kevés mai nőnek kielégítő a háztartásbeli szerep, még ha anyagilag megengedhetné magának, akkor is szeretne emberek közt lenni és kreatív munkát is végezni.
Vannak olyan területek, ahol kiderül az ellentétes oldal egyik fele nem a Tied, tehát csak egy minta, amit követsz, nincs rá szükséged, fel tudod számolni. Az esetek többségében viszont a kompromisszumot meg kell találni.

Sokan például el sem tudják képzelni, olyan anyagi lehetőségek közé csöppennek, hogy 4 órás munkával, vagy távmunkával boldoguljanak. De el kell képzelni, mert anélkül megteremteni, bevonzani nem lehet. Ha pedig már 8 óra, akkor legyen nagyon közel a munkahely, olyat bevonzani.

És meg kell teremteni a családi munkamegosztást, megosztva a terheket, bevonva esetleg még a szomszédokat és barátokat is :-)

A megoldás központú gondolkodás kialakítása a cél. Erre alapul a tudatos teremtés.



Érdekes ez a multiplex személyiség

Szia Kati, rámentem a Wikipédiára, és utána az ajánlott linkre, a sziakadémia oldalára is,

Ott olyan párosításokat olvastam, amik tök mindennapi élethelyzetek, vagyis. elfoglalt manager asszony valamint feleség és családanya, stb...
Most ez jut eszembe, bizonyára nem véletlen :-)
szóval a többi példát is beleértve, ami konfliktust szül, vagy diszharmóniát okoz - valójában nem látom ott a betegség nyomait.
hanem talán arról van szó, hogy súlyozni kell a dolgokat, fontossági sorrendet felállítani.
Vgy inkább az a nyitja, hogy döntsünk vagy ide, vagy oda, és aztán adjunk 100 % energiát a kiválasztott területnek, ?
Mi a véleményed?



Most jó, ne mozogj!

Mondja a fotós...

Egy pillanat minden. A boldogság sok örömteli pillanat-folyam.
Ahogy az életben a testbeszéd minden, a szemek a minden. A szavak kétélű bárdok. Felemelnek, vagy letörnek. Hisz senki nem ugyanazt az értelmet vagy érzést teszi a szavak mögé. A netes kommunikáció ennek ellenére talán nem halott. Ha érzem a szeretetet a sorok közt. Mert van olyan, tök komolyan. Kell az ego, ha méltóság, kell a szakmai alázat, kell a tisztelet, kell a jó példa, kell a tudás, kell ... de ahol a tudomány véget ér, ott jön a valami megmagyarázhatatlan. Vagy a csoda. Vagy csak én. Úgy, ahogy vagyok. Egyszer eljut az ember arra a pontra, hogy nem akarja megmondani a tutit. Hogy csak annyit ad, amennyit kérnek. Hogy egy ölelés vagy egy mosoly mindig jut a másiknak. Vagy egy jó szó. Nem több. A kevesebb és őszinte néha több.

A démonaival mindenkinek saját magának kell megküzdeni. Csak ébresztgethetem. Hogy ráeszméljen. Csak gondolkodjon el. Csak .... induljon el, akarja, jöjjön rá, hogy tudja, vagy hogy tud segíteni a közeli barátján. A megoldásokat, a motiválást hiányolom az írásaidból. Bár lehet, hogy a cél, a tréningjeid látogatása jelképes !?! összegért. És itt bicsaklik meg a dolog.

Hiányolom a szeretet hangját a posztjaidban, és ne haragudj meg ezért. A megoldásokat, a motiváló és bátorító mosolyt. Szavak nélkül is. Vajon miért nem mosolyogsz a képen? Mi az, ami nem enged optimista és vidám emberek közé sodródni?

Barátokat, boldogságot kívánok neked. Szabadulj ki innen és nevess. Örülj és szabadulj fel. Nem kell mindenkit megmenteni. Azt kell megélniük, megérezniük, megérteniük az embereknek, hogy figyeljenek a saját kis környezetükre. Hogy adjanak, értékeset teremtsenek, értéket mentsenek.

Az igaz segítséget soha nem pénzért kapod.



Teljesen

egyetértek veled, az ember nem elszigetelt lény. Bármilyen hangzatos elméletet leírhat itt az oldalon, ha az életben, a valódi kapcsolataiban nem tudja megvalósítani.

Nincs semmi probléma a provokálással. Ha igazad van, tanulok belőle. Ha nincs igazad, akkor viszont nem veszem magamra :-) Amúgy pedig én hiszek a karmában, csak azt kapom, amit már én is megcsináltam mással, vagy most vagy valamelyik előző életben.

Az, hogy egy tükör torz-e vagy tiszta, az nem a másik emberen múlik szerintem. Ha én megtalálom a tanítást benne, mindenképpen dolgom van vele. Minél erősebb érzelmi reakciót vált ki annál inkább. Ezért nehéz ügy az internetes kommunikáció, bárki odaírhatja a komment végére, szeretettel, vagy tehet egy smájlit. De ha szemtől szembe állsz a másik emberrel, a non verbális kommunikációja úgyis elárulja, mosoly van a szemében vagy valami más.