Őszinte vallomás és felismerés.

A mai napon egy kegyetlen felismerés vetett véget az életemben sokszor elkövetett "erőszakosságomnak".
A felismerés további kegyelten és néha küzdelmes felismerések sorozatát idézte meg.

Szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy a tevékenységem javát, a segítségnyújtásom, az oldalon és más területen pusztán a félelem egy mélyen ülő formája hozta létre.
Leírtam és elmondtam a felismeréseimet, hogy mivel kerültem kellemesebb és boldogabb élethelyzetbe. És ez valóban meg is történt.
Kiegyensúlyozottabb és boldogabb emberré váltam. Ezek az érzések aztán arra ösztönöztek, hogy tovább adjam másoknak. Mindig is motivált, hogy elmondhassam másoknak, hogy ők is egy olyan irányt kövessenek, amik gyökeresen meg tudják az életet változtatni. Természetesen egy élhetőbb nyugodt élet felé.

A felismerés pedig az volt, hogy mindezt tettem félelemből. A további felismerés pedig az volt, hogy mindezt teszik azok is, akik ugyan ezt tapasztalták. És mi ebben a félelem? Az, hogy azért, mert egy olyan világot szeretnénk, ahol a szeretet, a béke honol csak. Csakhogy ez egy igen mély és agresszív félelemből ered. Abból, hogy azt hisszük, hogy ha mások is követnek, vagy hasonló ideákat követnek, akkor a világban létrejön a béke és a szeretet. Ez pedig nem más, mint ismét csak a külvilág megváltoztatása, hogy ha a világ jobb lesz, akkor én is boldogan és békében élhetek tovább a többiekkel együtt.
Természetesen ez nem segítségnyújtás, még akkor sem ha önszántukból kerestek meg. A félelem, hogy ha csak egyedül én vagyok boldog, attól a világ nem lesz boldogabb. Ez egy olyan rögeszme, amit olyan mélyen kell keresni, hogy sokszor egy életen át sem találjuk.

Mi tehát a megoldás? Mi vezet el mégis ahhoz, hogy mindenki a földön arról számoljon be, hogy úgy érzi, boldogabb és örömtelibb életet él?
Semmi más, csakis a példamutatás. Az, hogy mások látják a sugárzó szeretettel telt tekinteted. Abból, hogy azt látják, minden a legnagyobb rendben zajlik. Ez pedig olyan energia kiáramlást jelent az egyénből, amihez nem kellenek szavak. Ez színtiszta energia, ami ragályos. Nem kell intellektuálisan megmagyarázni senkinek, mert érezni fogja a hatását.
A gyermekek sem mondják, hogy hogyan csinálják, hogy mindig örömteliek és hogy miként fogadják el a környezetüket úgy, ahogy van, hanem egyszerűen a kisugárzott energiájukkal mutatnak példát. Az állatvilág szintén kitűnő példa erre. A növényvilág is. Nem félnek, hogy vajon megértette e? Ha azon kapod magad, hogy abba a játszmába mentél bele, hogy egy társadnak magyarázatokat kelljen adni egy adott témáról, akkor a félelem vezérel. Aki sugározza a jólétet magából, függetlenül attól, hogy a környezete mit mutat, akkor az megérinti az egyént.
Ezt az érzést pedig már nem kell magyarázni.

Összegezve tehát, minden tevékenység, ami arra ösztönöz, hogy jobb és érthetőbb életet adj egy másik embertársadnak egyénileg vagy kollektíven, arra mutat, hogy félsz egyedül és önállóan boldog lenni. Félsz, hogy a másik ha nem lesz szeretettel teli, békés, akkor veszélyezteti a tevékenységed és elvesztheted a békédet.
Ezért hát amint az már közhellyé is vált, magadban légy békés és örömteli, szeresd magadat és a világban mindenki hirtelen megváltozik és nem kell azon ténykedned, hogy elmond, mit hogyan tegyen. Nincs rá szükség.
A szükség érzését a félelem táplálja.

Nézz mélyen magadba akkor, amikor azt gondolod, hogy szükséged van valamire.

ÉLD AZ ÉLETED! De csak a sajátod és ne a másét.

Sok boldogságot kívánok mindenkinek.