Bevonzottam, hogy tartsam meg?

Sziasztok!

Kivételesen nem szerelemről vagy párkapcsolatról van szó. Egy olyan férfiról álmodoztam, akivel szoros, de kötetlen barátságban vagyunk, és akivel olyan jó a szex mint soha senkivel. Aki izgalmas, vicces, akivel bármit megbeszélhetek, aki mindig mellettem áll, de nincs semmilyen szerelmes huzavona, féltékenykedés, stb. Láss csodát, a férfi megjelent. Éppen úgy és éppen olyan, mint amilyennek elképzeltem. Életem legfelejthetetlenebb éjszakáját töltöttem vele és imádok a közelében lenni, jól érzem magam vele. Hogy hol itt a probléma? Egy régről berögzült rossz szokás/gondolat. Teljes paranoia, hogy miután megkedvelek valakit és folytatást szeretnék, az illető elveszti az érdeklődését és eltűnik. Szó szerint rettegek ettől minden alkalommal és általában be is vonzom ezt, ami azt eredményezi, hogy most még jobban rettegek. Máris úgy tűnik számomra, mintha megcsappant volna a férfi érdeklődése, mintha le akarna rázni, stb. (pedig tudom, hogy nagyrészt túlaggódom az ilyet és már attól is megijedek, ha nem válaszol vissza azonnal pl.) Hogyan tudnám megtartani ezt a kapcsolatot úgy, ahogy eredetileg elképzeltem és nem elrontani az aggodalmaskodással? Hogyan érjem el, hogy a férfi érdeklődése fennmaradjon és ne űzzem el a félelmeimmel?

Előre is köszi, ha tud valaki segíteni.



válasz

Nem értitek, nem konkrétan a magaménak akarom őt. Hanem szeretném, ha még nem lenne vége ennek, hanem maximálisan kiélveznénk egymás társaságát, mielőtt vége szakad. A szerelmi életem most szeretném pihentetni, de nem azt jelenti, hogy később majd nem szeretnék férjet és szerelmet, csak most nem. Most egy ilyen férfira vágyom és sikerült is bevonzani....viszont félek, hogy a félelmeim eltaszítják... erre kellene valami tanács, gyakorlat, hogy hogyan őrizzem meg a viszonyt még addig, amíg lehet. Pár hónap múlva mindenképp el kell majd válnunk mert utazunk a világ másik két felére, de épp ezért szeretném kihasználni ezt az időt vele, mert tényleg ő szexuális vágyaim megtestesülése és nem szeretnék úgy meghalni majd, hogy kihagytam ezt....



-

-