Önbizalom, anyagiak, párkapcsolat

Van egy barátom aki jóval magasabb nívón él mint én. Nem vagyunk mi sem szegények, annyira, anyu meg apu igaz nem keres sokat, de van más bevételünk is, úgyhogy eléldegélünk, soha nem szenvedtünk hiányt semmiben, igaz luxusra sem futotta. Tengert még életemben nem láttam, nem nagyon utazgattam. Na most ez engem nem is zavart, mert optimista vagyok, és bízom benne hogy ez változhat még. Nekem van munkám, középiskolát fejeztem, ahhoz képest elég jó a fizetésem, szép helyen dolgozom. Na most a problémám a következő. A barátomnak nem jó, hanem nagyon jó munkahelye van, magas pozíción van, egyetemi végzettsége, a családjának is van pénze. Utazgat, egész életében jól élt. Négy hónapja vagyunk együtt, azt mondja nagyon szeret, és ezt ki is mutatja. Nekem nem számít a pénz, tényleg nem, spirituális beállítottságú ember vagyok, aki tisztában van azzal h kell a pénz az élethez, de nem elsőszámú dologként kezelem. A társadalmi rangok sem érdekeltek soha. Most sem lenne baj, ha ő nem hajtaná el többször minden találkozásnál h ő mennyire szereti a pénzt, mintha minden az körül forogna, meg mindig a magas beosztású rokonairól, barátairól beszél, h azok mennyire tehetősek, és mintha azok lennének az Istenek. Na most ez engem nagyon zavar. Nagyon előjött a kisebbségi érzésem is, amit nagyon sok időbe telt leküzdenem, mert nagyon önbizalomhiányos ember voltam. De mindig azt érzem mellette h az én családom nem elég jó, és én sem vagyok elég jó, mert ő mintha mindent a pénzen és rangokon keresztül nézne, és nem az emberi értékeken. Én pedig nem tudok máshogy nézni az emberekre, csak az emberi értékeiken keresztül. de kezdem elveszíteni önmagamat, mert az önbizalmam minden ilyen beszélgetésnél amikor témába jön a pénz, elszáll... annak ellenére h azt mondta azért szeretett belém, mert tisztalelkű vagyok, szilárd elveim vannak, és nem vagyok olyan mint az átlag. Ennek ellenére mégsem ezt érzem, mert ahányszor feljön témába a pénz, mintha neki az jelentene többet. Van köztünk elég nagy korkülönbség is. A problémát nehezíti hogy apám rettenetesen sznob, ahhoz képest hogy ő nincs se olyan anyagi, se olyan társadalmi helyzetben per pillanat h sznoboskodhasson, hanem a családja volt régen magas társadalmi és anyagi szinten, és ő még mindig ahhoz tartja magát... És amikor megtudta hogy kivel vagyok együtt, elszállt és abnormálisan viselkedik, persze örömében, nem is merném neki bemutatni a barátomat, mert abszolút leégetne ezzel a nem hozzá illő viselkedéssel, mert a barátom akármennyire is sznobnak tűnik szintén, azonnal kiszúrja ha vki cs a társadalmi rangok vagy anyagiak miatt kedves vele, és kijelentette hogy ezt nem szereti... Emígy annak ellenére, h nem kimondottan spirituális beállítottságú személy, sok közös elvet vallunk, hisz a karmában, h mit adsz, azt kapod, szeret segíteni másokon, amiért nem vár viszonzást, vallja h ha magas pozíción is vag, nem szabad másokat letiporni. Mégis magányosnak, elveszettnek érzem magam mellette, pedig érzem h szeret. Lehet h neki nem tűnik fel h nekem rosszul esik amikor arról beszél h mennyit költött hülyeségekre, és én ezekhez a dolgokhoz nem tudok hozzászólni, szinte megsemmisülök ilyenkor, és allok kukán, mint aki megkukult. akkor elkezdek azon idegeskedni h unalmasnak is fog találni ha cs hallgatok, de ezekhez a témákhoz tényleg nem tudok mit hozzászólni, hiszen én nem járok telelni, nyaralni, nem szórom a pénzt, nem a pénzen keresztül nézem az embereket, és kisebbségi érzésem támad amikor ő ilyenekről beszél... Azt hiszem egy teljes önbizalomhiányörvénybe jutottam megint. Hogyan lehetne kezelni ezt a helyzetet?



chaussure Nike homme cheap

chaussure Nike homme
cheap uggs
Air Nike
Stone Island Outlet
pandora outlet store
scarpe nike
nike sneakers
Air Jordan Retro Sale
newest lebron shoes
Jordan Sneakers For Sale
nike sportschuhe
Nike Online Store
nike shoes
retro jordans for cheap
Yeezy Black
longchamp bags on sale
chaussure basket homme
Air Max Kopen
christian louboutin outlet
UGG BOOTS FOR WOMEN
Adidas Originals Superstar
canada goose jacket outlet
Ray-Ban Official Discounted Site
Nike Air Women
Boost Yeezy Sale On Line
Moncler Sale
Jordan Shoes Air
moncler outlet
Jordan Schoenen
huarache sneakers
Timberland Outlet
Coach Bags On Sale
Nike Air Max Cheap
nike air
fitflops sale uk
canada goose jackets on sale
Doudoune Moncler Pas Cher
louboutin heels
Scarpe Air Max
air force one pas cher
ADIDAS NMD SALE ON LINE
Air max dam
Nike Air Damen
converse store
Toms Outlet Online
nike air jordan pas cher
Canada Goose Womens Coats
Moncler Outlet Online
zapatillas nike baratas
Air Max 90
Adidas Neo Discount Sale
Hogan Outlet
zapatos de futbol nike
Kobe Shoes Nike
Michael Kors Handbags Discount
Ray Ban Sunglasses Online
coach factory outlet online
Boutique Ugg
Nike Air Pas Cher
Canada Goose Outlet
Adidas Originals Stan Smith
reebok running shoes
Uggs Pas Cher Soldes
chaussures nike pas cher
goedkope nike air max
womens nike air max
pandora beads
Hugo Boss Sale
zapatilla adidas
Nike Shoes Sale Store
Ugg boots Sale
botas de futbol
Air Max Femme
nike mercurial soccer cleats
Vans Black Sneakers
Cheap Michael Kors
Nike Pas Cher Femme
Uggs For Cheap
uggs for women
Doudoune Moncler Site Officiel
adidas outlet
Nike Roshe Run Sale
nike sb stefan janoski
Bottes Ugg Femme Pas Cher
Moncler Outlet Store
ugg clearance
ugg factory outlet
new yeezy shoes
Discount Air Max
Negozi Pandora
new jordan releases
Nike Shoes Discount Marketplace
Doudoune Moncler Femme Pas Cher
Descuentos Nike
hogan scontate
toms shoes outlet
Canada goose dam
nfl store
Adidas Superstar Sale Online
Boty Nike Air
new pandora charms
Adidas Shoes Discount Marketplace
Nike Factory Store
The official UGG
Nike Air Huarache For Sale
TOMS SHOES OUTLET
cheap uggs for women
Nike Air Sneakers
Nike Shox Cheap
Ray ban sale online
nike jordan shoes
toms sale
Original Ugg Boots
pandora jewelry store
official NHL jerseys
Nike Soccer Cleats Boots
Pandora Store Sale
uggs outlet
Chaussure Nike Air Max Pas Cher
Ugg Outlet Online Store
Nike Air Max Goedkoop
Air Max Sneakers
billige nike sko
Jordan Store
Yeezy Boost Sale Online
Ugg Pas Cher En France
zapatillas running
nike schuhe günstig
cheap nike air max
Yeezy Men
Michael Kors Outlet
günstige nike schuhe
Nike Air 90
Ugg Pas Cher Femme
Yeezy Shoes Discount Marketplace
Canada Goose Outlet
adidas store
moncler jacket sale
religion store
Moncler Jackets Discount Marketplace
nike joggesko
Oakley Sunglasses Cheap
Air Max Pas Cher
prada outlet
nike air max running shoes
Soccer Boots Outlet nike
vans shoe store
Nike Zapatos
Nike Air Jordan 11
Pandora Store
Nike Store
Pandora Store
Adidas Superstar
Air max levně
abercrombie and fitch store
Nike Shox discount Sale
nike tn pas cher
Michael Kors
scarpe hogan outlet
Pandora Official Website
ugg store

hyhMs 2017.3.23



.

Anyám büszke lenne rám, ha tudná, hogy még nem adtam fel az álmaimat, mert elég gyakran aggódik értem, amikor a valóságomban körülnéz.



Szép vasárnapot!

"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Ennek hitével fekszem és ébredek, de az, kivel sokáig együtt lélegeztem - az anyám - ezt úgysem értené.

Szép vasárnapot!
Szia-mia!



Ó

"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Kár, kedves Szilvácska22, hogy nem osztod meg még az anyukáddal sem, azt ami számodra a legfontosabb. Csak megmondod szépen neki: Kend ne pattanjon biciklire, s ha mégsem bír magával, menjen a hetedik faluba, rendben? :)
Egy anya egyik legnagyobb öröme, ha gyereke beengedi a féltett birodalmába. S nemcsak egy anyáé!

:)



Ó, az én anyám is magán kívül lenne örömében

ha megismerhetné azt a pasit, aki nekem tetszik:
"És amikor megtudta hogy kivel vagyok együtt, elszállt és abnormálisan viselkedik, persze örömében"

Végigbiciklizne a faluban - szépen, nyugisan, komótosan - és a pletykások között elszórná a hírt, mint ahogyan a magokat szokás.

Mit csináljak vele? Ő ilyen. Már így hal meg.
No, ezért nem tudott, illetve most sem is tud rólam semmit, ... semmit, ami igazán lényeges!



A felhők fölött mindig süt a nap!

Vannak napok, amikor semmi sem úgy sikerül, mint ahogyan azt az ember szeretné, de a felhők fölött mindig süt a nap!

Szia-mia!



Nálunk meg áramkimaradás

Nálunk meg áramkimaradás volt... :D Úgy látszik ez a reggel így indult... :) Ok, még jó h én szabadságon vagyok... :)



Szép reggelt!

Adapter, kábel, ... kábel, adapter, ... eddig ezekkel vacakoltam, mert nem volt csatlakozásom a világhálóhoz! Most rohanok dolgozni, de később kereslek!



Jó a zene. :)

Jó a zene. :)



:) Jó éjt neked is! :) Nem,

:) Jó éjt neked is! :) Nem, de a mai világban sokan, sajnos...
Én is örülök h láttalak, legyél jól! :)



Örülök, hogy láttalak!

Ezt meg csak Te tudhatod!

" ... egy kutatás nemrég azt is kimutatta, hogy a nők sokkal könnyebben eljutnak a csúcsra gazdag pasival"
Jó éjt nektek!



A pénz nem boldogít

Bár sokan a bűvöletében élnek!

Abba - Money, Money, Money
https://www.youtube.com/watch?v=ETxmCCsMoD0

Szia!



Hahaha, ez jó... :D Hát igen,

Hahaha, ez jó... :D Hát igen, vannak aki ez alapján választanak... :) De h az utolsó mondat igaz lenne?! :D



Hogyan randizz gazdag pasival? Íme 3 tuti biztos tipp! :)

Vigyázz, mert ez a cikk megtornáztatja az arcizmaidat! Én a zárómondatán percekig kacagtam.

"És mindezek mellett egy kutatás nemrég azt is kimutatta, hogy a nők sokkal könnyebben eljutnak a csúcsra gazdag pasival". http://www.joy.hu/szerelem/12384_hogyan_randizz_gazdag_pasival_ime_3_tut...

Ennek a Te történetedhez az égvilágon semmi köze sincs, csak érdekességképpen mutattam meg!
Remélem, hogy nem gond!?



Szia! :)

Hú, az álmosságtól nem látok, ... megyek gyorsan kávét főzni! Szépet, ragyogót!



:))) Köszi! Neked is! :)

:))) Köszi! Neked is! :)



Most mondtad meg a tutit!

" ... akkor már egyszerűbb magadat adni és reménykedni abban h így fog szeretni, nem? :)"

Bölcs vagy! Sok boldogságot! Jó éjt!



Jó éjt neked is! Én köszönöm!

Jó éjt neked is! Én köszönöm! :) Jól esett! :)



Hát ez a kérdés azt hiszem

Hát ez a kérdés azt hiszem nyitott marad, egyedül reménykedhetünk h olyan intelligens, gazdag szuperpasiba botlunk bele, aki így fogad el, és így szeret, még ha nem is tudsz mindent. :) Erre jöttem rá ez az eszmecsere közben. Gyorstalpaló kellene ahhoz h mindent bevágj amiben eddig nem éltél, de akkor már egyszerűbb magadat adni és reménykedni abban h így fog szeretni, nem? :) A jegyeket sajnos nem tudom a párnájára tenni, mert külföldre megyünk, de adtál egy jó ötletet, mert majd megveszem amíg ő fürdik, és odaviszem h most masszázsra megyünk... :)



Jó éjt!

Köszönöm a beszélgetést!



Vedd meg előre a jegyeket (a belépőket)

és tedd a párnájára!



Hopp! :)

Ja, Szilva is Pipacs, vagyis én! :)



Hogyan lehet "felnőni" egy gazdag, intelligens, szuper pasihoz?

" ... na az kicsit kellemetlen amikor csak nézek és bólogatok ha ja, mert kellemetlen lenne azt mondani h nem tudom mi az... :D" Ismerem az érzést. Pokolian kellemetlen!

Ezek után már csak az kérdésem: mi lehet a megoldás?
Hogyan lehet "felnőni" egy gazdag, intelligens, szuper pasihoz? Nem neked, hanem nekem, ha véletlenül egybe majd belebotlok!



Ok, megírom, bár nekem azt is

Ok, megírom, bár nekem azt is kellemetlen lesz felajánlani h én fizessem, nem tudom még h milyen felvezetőszöveget mondjak hozzá, mert félő h azt fogja mondani h á nem kell, majd inkább ő kifizeti... :)



És ez nem csak az ételekre

És ez nem csak az ételekre vonatkozik, hanem úgy általában, borokra, vagy akármilyen általam nem hallott, nem használt dolgokra, na az kicsit kellemetlen amikor csak nézek és bólogatok ha ja, mert kellemetlen lenne azt mondani h nem tudom mi az... :D



A konyha specialitása :)

"Akkor általában olyasmit választok amiről van fogalmam h mi lehet. " Hasonlóan gondolom én is, de még akkor is fennállhat annak a veszélye, hogy megkérdezi:

- Tényleg nem kóstolod meg a (..) *-t, ami a konyha (az étterem) specialitása? :)
Tény, hogy ami a gazdagoknak teljesen egyértelmű, az egy hétköznapi (átlagos) embernek "probléma", ha az adott közegben meg szeretne felelni.

Vajon tudják ezt azok a gazdag pasik, akik nem a saját körükből választanak partnert?

*
Majd írd meg, hogyan sikerült a masszázs!



:DDD Elég kellemetlen tud

:DDD Elég kellemetlen tud lenni az olyasmi, én nem nagyon jártam soha éttermekbe, annyira kacifántos éttermekbe vele sem szoktam, de még így is néha látok olyasmit az étlapon h csak nézek. :) Akkor általában olyasmit választok amiről van fogalmam h mi lehet. :D Én is reméltem h jó ötlet az élmény miatt. :) Saját kezűleg azért nem próbálkoznék, mert nem vagyok annyira kreatív. :D



Maradandó élmény

Okos vagy, valósítsd meg!



...

Ó, egyszer láttam egy étlapot, amit itt adott valaki közre a "Milliomosok bálja" kapcsán. Azon olyan kacifántos ételnevek voltak, hogy még kimondani sem tudtam volna őket!

Végigfutott az agyamon, hogy vajon mit csinálnék az asztalnál, amikor a pincér odahajolna hozzám, hogy a rendelést felvegye!? :) Nevetséges, de ott elég nagy zavarba lettem volna, ... s főleg akkor, ha egy olyan gazdag pasi mellett ülök, aki tetszik nekem!

- Nem vagyok éhes! - ezt válaszoltam volna a pincérnek. :)



Az élmény miatt gondoltam,

Az élmény miatt gondoltam, mert tárgyat venni neki nem szeretnék, mert azt ő is megveheti magának, nem lenne különösebb jelentősége... :)