Sikersztori - Nem tudsz rámijeszteni Világ ...

Nem tudsz rámijeszteni Világ, autista gyermekem van !

„Minden új nap az Ő mosolyáért indul !” (?)

„Mivel különbözöl minden, az idők kezdete óta teremtett lénytől, senkihez sem vagy fogható!” (Brenda Ueland)

20 évvel ezelőtt kaptam egy ajándékot : megszületett harmadik gyermekem.

Megmagyarázhatatlannak tűnő belső késztetés előzte meg, mely előtt mindenki értetlenül állt. Hiszen volt már egy 9 és egy 11 éves, egy lány egy fiú gyermekem. Házasságom egyáltalán nem volt jónak mondható, gyermekeim apja sem apai, sem férji minőségében nem felelt meg a legalapvetőbb elvárásoknak sem. Mégis munkált bennem a vágy : még egy gyermek. A babavárás sem volt zökkenőmentes, végig betegségként értékelte a testem ezt az állapotot, minden erőt kivett belőlem. De én ennek ellenére nagyon-nagyon örültem a gyermeknek. A szülés kapcsán megtapasztaltam a halálközeli élményt is (mindkettőnk élete hajszálon múlott), amely után átértékelődött minden.
Majd, amikor a sok érdekes viselkedésre, amelyet a gyermekem produkált, megérkezett a magyarázat 3 éves korában : autista, ekkor fordult egyet a világ velem.

Első reakcióm nekem is az volt, hogy miért éppen én, mi ez az egész, hiszen nem is ismertem ezt a szót, nem tudtam, mi van mögötte. Sajnos csak negatív prognózist kaptam:
Az autizmus egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Autos: önmaga, tehát nem igazán érdeklődik mások iránt, nehezen fejleszthető, nem várható nagy fejlődés. Egész életében kiszolgálásra szorul, mindig kell mellé valaki, aki ellátja. Önálló életre képtelen.

Ezzel a negatív prognózissal nem voltam hajlandó egyetérteni. Mivel mindenhol az ennek megfelelő hozzáállást tapasztaltam, ezért önmagam kezdtem bele a kutatásba: mi ez egyáltalán és mit lehet tenni ?
Minden irodalmat felkutattam, elolvastam, amit találtam (20 évvel ezelőtt nem volt egyszerű).
Szép lassan megértettem, hogy nem véletlenül kaptam én egy ilyen gyermeket, hiszen rengeteg tanulnivalóm van még az életben. Ő indított el az önfejlesztés útján. Környezetemmel már régóta nem volt megfelelő a kommunikáció, gyermekem mássága ezt még jobban kiélezte. Rá kellett jönnöm, hogy csak én egyedül vagyok az, aki meg tudja oldani az egymás után felsorakozó feladatokat. Egyre több, a pozitív gondolkodás fontosságáról szóló könyvet olvastam (érdekes módon egymás után jöttek szembe ezek a könyvek). Innen kaptam visszaigazolást először arra a régi gondolatomra, érzésemre, hogy saját életem alakulása gondolkodásom milyenségén múlik. Ezek a könyvek adtak választ arra a kérdésemre is, hogy miért is nem találom én a környezetemmel a megfelelő hangot. Ezek a könyvek a hosszú évek során gyermekemmel a négy fal közé szorult életemben társaimmá lettek. Ők segítettek át a nehézségeken. A régóta bennem szunnyadó pozitív gondolkodásmód íly módon megtámogatva rávilágított a szintén régóta bujkáló érzésre, az első és legfontosabb az életben: önmagunk megismerése. Mivel azonban ezt nem tanuljuk meg sehol, ennek fontosságára magunknak kell rájönnünk. Tehát a megoldás mindig bennünk van. Csak mi magunk tudunk segíteni magunkon, mást nem tudunk és ne is akarjunk megváltoztatni. Mi azonban használjuk ki a lehetőséget gondolkodásunk átformálására, a magunk megváltoztatására. Nekünk, akik ezt a feladatot kaptuk az élettől: autistát nevelhetünk, nagyon fontos, hogy magunkkal tisztában legyünk, mert nagy szükség van a mindennapokban a leleményességünkre és a humorunkra.

Teljesen ráhangolódtam gyermekem hullámhosszára és szinte láttam a gondolatait. Mivel sokáig nem beszélt, így beszéd nélkül kellett kommunikálnunk, ami a ráhangolódásom miatt sikerült is. Persze az elején túlzásokba is estem a védelem területén. Mindentől meg akartam védeni. Egy-egy betegsége kapcsán én szinte belehaltam az ő állapotába. Majd, amikor már talán lejjebb nem lehetett csúszni az aggodalom gödrébe, akkor jött egy felismerés, ami ismételten átsegített ezen az akadályon is: mindenkinek meg kell küzdenie az életbenmaradásért, még a gyermekemnek is, akit pedig annyira megvédenék minden bajtól. Helyette nem élhetek, bármennyire szeretnék. Előjött egy emlékem arról, amit egyszer egy könyvben olvastam: a szülők annyira várt babája csak pár napig élhetett velük, mert olyan veleszületett betegsége volt, amely az élettel összeegyeztethetetlen volt. Így pár nap múlva a baba meghalt. Azonban ezalatt a pár nap alatt annyi pluszt adott szüleinek, ami megváltoztatta egy életre őket. Arra gondoltam, hogy én sem tudhatom, hogy gyermekem milyen feladattal érkezett ide hozzám. Mennyi időre. Milyen megpróbáltatásokon keresztül tanít engem és környezetét az életre. Elfogadtam, hogy teljes odaadásom, ápolásom ellenére is előfordulhat, hogy gyermekem egyszer itt hagyhat minket. Annyinak örülök és vagyok hálás, amennyit kapok tőle addig is. Innentől kezdve megváltozott a betegségek alatti állapotom. Kaptam egy plusz erőt, hogy ne „haljak bele” minden egyes betegségébe.

Mi ketten az évek alatt szimbiózisban éltünk. Ő értette az én gondolataimat, én értettem az övét. A negatív prognózis ellenére rohamosan fejlődött, ami az autizmusban nem jellemző. Néha-néha megkérdőjelezte bennem a diagnózis pontosságát, de jött egy másik nap, amely bebizonyította, hogy igen, igaz a diagnózis.

24 órában csak vele foglalkoztam, mindent alárendeltem az ő élete segítésének. Minden róla szólt. Ennek meg is lett az eredménye:

Egy érzelmileg nagyon érzékeny, mások érzelmi állapotára nyitott, megértő, kedves, segítőkész (amely tulajdonságok az autizmusban nem jellemzőek) fiatalember lett belőle.
Akivel találkozik, mély benyomást hagy az illetőben, elgondolkodtatja a világlátásról. Általa tisztul a kép: a normálisnak mondott világ nagyon furcsa, mert hazudik, megalkuvó, képmutató, álságos, manipulatív, amit a benne élők, mint íratlan játékszabályt elfogadnak. Ő pedig ezeket a hamis értékeket megkérdőjelezi és helyette a tiszta, őszinte, hazudni nem tudó életszemléletet adja. Amely megdöbbenést vált ki az előzőekhez szokott emberekből. De szerencsére nagyon sokakat elgondolkodtat. Életével tanít, figyelmeztet minket arra, hogy hol az érték, mi a fontos, hogyan kell/ene élnünk, hogyan érdemes.
Egy kiegyensúlyozott fiatalember lett belőle, aki bár jelenlegi helyzetében jól érzi magát, de magas intelligenciája arra sarkallja, hogy agyát törje jobbító megoldásokon, amellyel mindenkinek az életminőségét élhetőbbé, jobbá lehetne tenni. Számítógépes ismeretei, angol tudása, széleskörű ismeretei, amiket nem tudni honnan szedett össze, segítenek neki ebben. Jelenleg jól érzi magát a bőrében.

„Nézzétek csak az autista gyermeket! Lelketek tükörként áll előttetek.” (?)

Hiszen minden ember lelke tiszta, csak élete során elfedi ezt a tisztaságot, nem meri vállalni, mert akkor sebezhetővé válik.

Nagy-nagy erőfeszítések történnek arra nézve, hogy megtalálják az autizmus gyógyszerét, gyógyítási lehetőségét. Eddigi ismereteim szerint –mivel ez az állapot genetikai kódolású- ezért nincs gyógyszere, nem is lehet, hiszen a genetikai programot kellene átírni. És úgy gondolom, hogy nincs is erre a „kijavításra” szükség. Egyetlen dolog van, amely segít és „gyógyít” a szó nem eredeti értelmében. Ez pedig a feltétel nélküli szeretettel átitatott elfogadás. Ezek a gyermekek nem véletlenül születnek autistának. Egy üzenetet közvetítenek felénk, csak nem biztos, hogy meghalljuk. Ő az autizmusával együtt egész. Az autizmusa a személyiségének egy része. Mindenkinek elfogadjuk a személyiségét olyannak, amilyen, miért éppen őket akarjuk megfosztani személyiségük egy darabjától ? Körülményeit tegyük olyanná, hogy jól érezze magát. Neki küldetése van köztünk. Örüljünk annak, hogy itt van köztünk, segítsük őt küldetése teljesítésében. Tanuljunk tőle. Van mit.

Magáról mondja: Olyan vagyok mint egy DVD: tele extrákkal. 1 % autisztika, 14 % normalitás, 85 % extra. – 1% autisztikus spektrumzavar, 24 % normalitás, 75 % zsenialitás.

Reinkarnáció: aki meghal és eltemetik, porrá válik. Felkapja a szél, viszi, viszi és befújja egy kórház ablakán és kisbaba születik belőle.

Nagy bölcsesség: Nekem higgyél, ne magadnak! Az csak a te igazságod, nem az enyém !

Tanárom az autizmusom: arra tanított, hogy soha ne adjam fel !

„A siker titka, hogy megtanuld, hogyan használd fel a fájdalmat és az örömöt ahelyett, hogy a fájdalom és az öröm használna ki téged.” (Dr.Csernus Imre)

Az Ő élete az én életművem, az én sikertörténetem.

Tóth Zsuzsanna

CsatolmányMéret
Nem tudsz rámijeszteni Világ.doc40 KB