Karma, avagy a vonzás törvénye, aminek nincs humorérzéke!

Üdvözletem mindenkinek!

Az én történetem szomorú, és hangoztatom is sokat másoknak, hogy jól gondolják meg mikor mit mondanak!
1988-n ismerkedtünk meg a párommal. 1993-n született első gyerekünk.1996-n albérletbe költöztünk.Nagyon jó helyen sikerült házat találnunk és olcsón is ráadásul. Igaz nem volt kacsalábon forgó kastély, de minden boldogságunk ott éltük meg és a mai napig is oda vágyunk vissza a gyerekeimmel!!
Én varrodában, majd gombapincében dolgoztam, amit szerettem nagyon, a párom kamionosként dolgozott, járta a világot. Jövedelmünk röhejes talán, de a 100.000 Ft-t sem érte el. Lassan az évek múlásával felhalmoztunk egy kis adósságot, úgy a főbérlő felé, mint a számlákkal kapcsolatban. 2000-n megszületett a második gyerekünk. Boldogságban éltünk, ugyan nehéz anyagiakkal, ami olykor-olykor kiütközött a kapcsolatunkon, de próbáltuk nem megadni magunkat a problémának. A párom kijelentését sosem feledem el, Ezt mondta: "Ha tudnám biztosan, hogy ha meghalok,ezzel segítek mindenkin, inkább meghalnék!" Akkor még nem tulajdonítottam ennek a mondatnak olyan nagy figyelmet! Aztán egyszer csak a főbérlő bejelentette, hogy 2002. szeptemberéig keressünk más albérletet, mert neki szüksége van a házra. Hát nem volt mit tenni, valamit lépni kellett. Ez volt 2002. február közepén. Elhatároztuk a párommal, hogyha az útról, amire éppen indulni készült visszatér, elmegyünk az önkormányzatra és bejelentkezünk, mint házasulandók hátha könnyebb lesz megoldani az életünket. Aztán ahogy múltak a napok, egyik szomszédunk érdeklődött, hogy van-e már valami kilátás lakás ügyből kifolyólag. Én mondtam neki sírva, és ezt sem feledem soha, hogy "Odaadnám a boldogságomat, hogy ha saját lakásunk lehetne"!Február 19-n a párom nem tudom milyen megfontolásból, de át hozta az édesanyját hozzánk, hogy mi kettesbe tudjunk lenni. Elmentünk egy panzióba és egymáséi voltunk egész éjszaka. Ez volt maga a gyönyörűség! Két gyermek mellett már igen ránk fért!! Majd eljött a másnap reggel, amikor neki indulnia kellett az útra! Hazavitt engem, elbúcsúzott az édesanyjától, meg csókolgatta a még alvó gyerekeket és megindult. A dolgok érdekessége, hogy egészen az adott napig annyira elvoltam foglalva, hogy se Tv-t, se Rádiót, úgy mint máskor nem hallgattam. Február 26-n reggel fél nyolckor csörgött mobilon a párom, hogy siet a vonathoz hogy elérje, és nem jön rögtön haza, hanem megy lepakolni, addig egy picit pihen, hogy a gyerekekhez legyen bőven ereje! Oké rendben, ahogy te érzed. Ezzel váltunk el. Még délelőtt a párom édesanyja és a sógornőm átjöttek hozzánk. Mama vigyázott a gyerekekre, mi pedig elmentünk munkát nézni. Ez kb.. 13 óra körül lehetett. A buszmegállóban állva kérdezem a sógornőmet " Te mi gyászolunk?" Nem mondja ő, aztán figyeltük meg, hogy mindketten talpig feketében vagyunk! Állást nem találva már haza indultunk a 15 órási busszal, majd kicsit elbeszélgettünk még nálunk, meg bohóckodtunk a gyerekekkel és megindultak ők is hazafelé. Az biztos, hogy mint máskor semmi se volt bekapcsolva nálam. Se tv, se rádió!! Egyszer olyan fél hét körül csörög a telefonom és a párom barátja volt, aki arról érdeklődött, hogy az én drágám hazaért e már?? Nem ,mondtam neki! Már a vonaton van, de nem jön rögtön haza. Kérdeztem, hogy miért, esetleg én nem-e tudok segíteni? Á nem mondja. Csak szabad lesz holnap és jó lenne összefutni!! Majd elváltunk. Egyszer csak csörgött megint a telcsim nem sokára utána. Az öcsém párja érdeklődött, hogy haza ért-e Janim, majd mondja nekem, hogy kapcsoljam be a Tv-t. Ott láttam meg!!!! Az a vonat sosem érkezett meg!!! Azóta eltelt 9 év. Van lakásunk, de a boldogságom a temetőben van!!!Ezért hangoztatom, jól gondold meg mit akarsz mondani, mert nem tudhatod mikor válik valóra és csak te tudhatod az igazságot!!! Akár jó, akár rossz, te alkottad!!!
Hát ez az én szomorú történetem a vonzás törvényével kapcsolatban!!!



Köszönet!

Szia!

Először is köszönöm, hogy válaszoltál az írásomra! Neked csak azért mertem írni, mert észre vettem, hogy az én történetem nem a sikerek közzé tartozik. Valahol elvesztettem a fonalat. Ha lehet ilyet mondani a gyászoláson talán már túl vagyok, mert jelenleg egy 3 éves kapcsolatban élek, és ebből született egy babám, akit a meghalt párom édesanyja úgy szeret, és úgy tartja számon, mintha az unokája lenne. Biztos vagyok benne, hogy ez sem véletlen, mert hát véletlenek nincsenek, mint tudjuk.

A történetemet csak azért írtam le, mert a vonzás törvénye hatalmas, és mivel olvastam A karmának van, nincs humorérzéke című könyvet, gondoltam, hogy ez a két könyv igen csak hasonló!!!
Úgy hogy a változásokon már túl vagyok, sőt Isten felé fordultam, ugyanis volt egy balesetem,4 évvel ezelőtt és ott történt valami velem! Meg ne kérdezd, hogy mi, mert magam sem tudom, de változtatnom kellett az életemen.

Ez van, ami nem öl meg az erősít!!!

Üdvözlettel: Edit



Szia Editke!

Nagyon igaz az írásod, aki veszített el már hozzá közel állót, az együtt érez veled, ahogy én is.

Mégis szeretném, ha ennyi év után, feltennéd magadnak a kérdést, ha a párod örömben és békében van most a Fény Birodalmában, ő vajon szeretné-e azt, hogy Te szüntelen gyászolj? Szeretné-e vajon, hogy újra képes legyél élni igazán, a kisebb nagyobb örömök felé fordulni? Ezt kisugározni a környezetedbe, elsősorban a gyerekekre?

Biztosan tudom, hogy erre vágyik. Biztosan tudom, ezerszer leszülettünk, hogy tapasztaljunk és fejlődjünk.

Ahhoz hogy újra élni tudj, örülni a tavasznak, az itt és most örömének legelőször fel kell oldanod a lelkiismeret furdalásodat.

Mi lett volna ha? Ott és akkor?

Mielőtt leszülettetek, ez a sors be lett vállalva. Megtanultad, ami ebből megtanulható, semmilyen anyagi érték, lakás, jólét, biztonság nem kárpótol akkor ha a párod, a lelked másik fele elhagy Téged.

Szerintem jó lenne, ha elmennél egy előző életes utazásra. Két okból is. Az egyik, onnantól fogod tudni, hogy az újra találkozások lehetősége nem néphülyítés, meg mese habbal. A másik, be tudod fogadni a megtörténtek logikus szükségszerűségét. Ez a fájdalmat nem tudja varázsszóra eltüntetni az életedből, de megnyitja az utat a változásnak.