Mosolydal

Változás….
Egy véletlen beszélgetés megerősített sok mindenben. Hogy a mosolynak ereje van! Az én mosolyomnak! Köszönöm ezt, hogy a mosolyom jut rólam eszébe az embereknek! Rosszul fogalmaztam? Akkor másképp, ha rólam van szó, akkor a mosolyom jut eszükbe először! Azt hiszem, ez igazán nagy szó! És hálás is vagyok érte! Amikor egy számomra alig ismert ember belekapaszkodik?! Ezt most világgá kellene kürtölnöm, de….. nem teszem… vagy mégis?
Tegnap, a fentiek hatására „csináltam” egy blogot.
Biztos az exhibicionizmusom késztetett erre. Vagy az, hogy megmutassam másoknak is, nem szabad feladni! Bár a siker még várat magára. Na, álljunk csak meg. Mi is az a siker? Kinek mit jelent? Hírnevet? Pénzt? Csillogást? Rangot? Hatalmat? Dicsőséget? De még hosszan folytathatnám a sort… mert mindenkinek mást. Ha jobban belegondolok, akkor nálam a szakmai előrelépést jelentené, illetve egyfajta bizonyosságot a felől, hogy van keresnivalóm. És ha van keresnivalóm, akkor az pénzt hoz! Jajjjj de randa anyagias teremtésnek tűnhetek így első olvasatra. Pedig álljunk csak szembe a tükörrel, és válaszoljunk a következő kérdésekre!
Miért lett olyan a bennünket körülvevő világ, amilyen? Miért laposodnak el az emberi kapcsolatok? Miért jut egyre kevesebb időnk egymásra, barátainkra, családtagjainkra, gyermekeinkre? Miért van annyi keserű ember? Elszaladunk egymás és magunk mellett az úgynevezett szürke hétköznapokban.
De mitől szürkék ezek a napok és miért válunk mi is egyre szürkébbekké? Mert hajszoljuk azt a bizonyost: A pénzt. Sírunk és rívunk, panaszkodunk, mert kevés, mert nem futja, mert nem elég.
S közben nem vesszük észre, hogy milyen jó, hogy novembert írtunk és odakint 20 fok volt :) nem kellett annyit fűteni. Hogy a gyermek jól tanul, :) nem kell külön tanárra fizetni. Vagy, hogy a napsugártól mosolyra szaladt a szánk :)nem kellett a keserű ráncokat annyit krémezni ránctalanítóval.:) ÓÓÓÓ, ez a poén része volt…. Egyébként még sorolhatnám. De mi emberkék, hajlamosak vagyunk mindezt természetesnek venni, mert ez nekünk jár. Pedig néha csak egyetlen pillanatra kellene felemelni a fejünket és észrevenni az apró szépségeket, örömöket, amelyek körülvesznek bennünket. Boldogsághormont tartalmaznak!!!! :)
Egyszóval, én örülök annak, hogy lehetőségem van icike-picikét előre haladni, jelentsen ez pénzt, tapsot, mosolyt, köszönömöt, mert már jelzi azt, nem volt hiába! Ugye, ez is egyfajta siker? Már megint csak rajtunk múlik, mit nevezünk annak….
Az idáig vezető út során készültek az írások… Válogattam belőle…íme….

A nyár nagy részét, a magam által felújított szép szobánkban töltöttem. Szerettem, szeretek ott lenni, mert még mindig tetszik, mert mai napig örömömre szolgál. A falak színe, a bútorok, a kiegészítők, melyek nagy részét szintén a magam, magunk örömére, kényelmére és gyönyörködésére készítettem.
Egoizmus? Nem hinném. Csak szeretem a szépet. A kosárbéléseket, a kis terítőt, a festett, dekupázsolt dobozaimat, az élő és művirágaim, barátnőm üvegfestményei, a komódon kialakított kis szentélyem, a függönyöm, a függönydísz és minden, ami körülvesz.
Nem terveztem változást, de ez nem is terv függvénye. Az események követték egymást, és ez a láncreakció beindult. Lehet, hogy saját magam lepődök legjobban. Nyáron egy közösségi oldalra kitette valaki A titok c. film beharangozó anyagát. Megnéztem, de nem tudtam, hogyan is jutok a filmhez. Véletlenek nincsenek, délután egyik gyermekem megjegyezte, hogy talált egy filmnézegető oldalt. Beültem a laptop elé egy füzettel és egy tollal…..Azóta több filmen, olvasmányon vagyok túl, és köszönöm a lehetőséget!!! :)
Miért is kezdtem el ezt leírni? Mert napok, hetek óta zavar az a tény, hogy mindenre sírva fakadok.
Én magam, az idegi fáradtságra következtettem. De tegnap beszélgettem, mit beszélgettem! Folyamatosan beszéltem és sírtam órákon keresztül egy barátnőmmel, aki csak annyit mondott, nem idegi fáradtság ez, csak érzékenység. Mennyivel szebb szó: ÉRZÉKENYSÉG.
Aztán ma arra is rájöttem, hogy mindez idáig azzal magyaráztam a sírásomat, hogy idegileg el vagyok fáradva, és ha valami negatívum ér, akkor a reakcióm a sírás.
De ma valami mást éreztem. Nem az elutasítás az ok, a kudarcélmény. Még nem tudom pontosan meghatározni, de azt hiszem az is, viszont egy másfajta szemszögből. A céljaim elérésére törekszem.
Még nem tudom nevén nevezni, de majd előjön belőlem hamarosan. Még nem tudom hová visz az ez az út, de reményteljes!...
…… Napok óta nem írtam. Pörögnek az események, sodor az ár, és KÖSZÖNÖM, jól érzem magam.
Valami hihetetlen új és mégis ismerős állapotban vagyok. Deja vu, vagy valami olyasmi.
Nem tudom megfogalmazni, még nem. De mivel jó érzés, ezért még nagyobbra tárom minden befogadó képességemet, hogy jöjjön a JÓ!
Most leírom, amit két napja szerettem volna. Hazafelé a buszon az ősz esős arcát mutatta.
Ahogy az ablakon kinéztem, azt vettem észre, az esőcseppek kottaképet alkotnak az üvegen.
Csak az ötvonalas rendszer hiányzott, mégis olyan felemelő látvány volt, azt gondoltam az ősz így muzsikál. Majd másnap, ugyanott, szeszélyesen, másik arcát mutatva pirosló naplementébe csodálkoztam.
Színek, dallamok, illatok, ma és a múlt. Ez vesz körül. Most a rádióban olyan zenék szólnak, amik mind valamilyen emléket idéznek meg bennem. Bár ezen nem csodálkozom, mert bármilyen szituáció legyen, azonnal asszociálok egy dalt. Kavarog a fejemben a sok dalszöveg, dallam, de ettől olyan gazdagnak érzem magam.
Csapongok… Mint a gondolataim is…
A tegnap délutáni beszélgetésem, új barátnőmmel… kellett… mindegy ki kezdeményezte a találkozást, az már úgy zajlott, mintha legalább évek óta ismernénk egymást. Mondjuk nekem ezek a dolgok azért nem hatnak újdonságként, mert mindig azt hittem, aki meghallgat, az meg is ért. És velem van… Pedig húúú de nem így volt. Megnyíltam, mint a virág, aztán visszaéltek vele. De ezeknek mind így kellett történniük ahhoz, hogy rátaláljak olyan emberekre… akikkel ezután találkozok. De említhetném azokat az embereket, akik „ismét” beszélgetnek velem. Pedig én vagyok, de valami mégis más.
Mosolyog a szívem. Annyira hihetetlen… Alapvetően egy vidám, temperamentumos nőnek tűnök és úgy gondoltam, az is vagyok… De sosem tudtam elengedni a gondokat, a múltat, ezek szép csendben emésztették fel az egészségem és az egyéniségem. Magam árnyéka lettem lelkileg, egészségileg, a súlyommal pont fordítva történt. Az csak gyarapodott. Jó… jó… hozzásegítettek a hormonkészítmények is. Be is fejeztem a gyógyszereket márciusban, a cigitől februárban köszöntem el, most a szorongásaim vannak soron. Valami már alakul, valahogy szabadabbnak, könnyebbnek érzem magam, és BOLDOGNAK. Mondjuk az is elég furcsa, hogy itt ülök és írok. Mindig szerettem volna, de valahogy elmaradt. Hát, íme… Most van. :) …
…. A hajnal sötétjét már az őszi reggel derengése váltja fel lassan… Olvasgatom azokat az oldalakat, amiket egy barátnőm küldött át. És megint mosolygok, közben könnyes a szemem. Amiket nem tudtam magam megfogalmazni, azokat az érzéseket leírja a Csillagtitkok egyik írása. Az elmúlt hetek eseményeit, történéseit ízlelgetem magamban. Van mit… :)….
Nem hittem volna, hogy közel 43 évesen máris az egészség lesz az elsődleges, aztán a boldogulás –boldogság - nyugalom. Ezek mind hozzák magukkal az olyan dolgokat, amik ennek segítői, mint a munka, a jó munka, az arra való lehetőség. Megtalálni azt az örömöt okozó munkát, ami továbbvisz. Ha örömöt okoz amit csinálok, ha alkotok, akkor BOLDOG vagyok. Ha pedig BOLDOG vagyok, akkor NYUGODT is. Aztán a kapcsolatok, a bennünket körülvevő világgal. A hozzáállásunk, a hozzánk állásuk. Megteremteni azt az egyensúlyt, ami lehetővé teszi a továbblépést. A következő lépést a még szebb élethez. A belső megnyugváshoz, türelemhez. A jósághoz, és a tisztánlátáshoz. A segítségnyújtáshoz és a segítő kezek elfogadásához. De hol a pénz? Vártam, mikor is írom le. Talán nem szeretném? Dehogynem. Hiszen energia, energiaforrás. Töltődünk érte, vele, általa. Ki tudja simítani az ember arcán a ráncokat, segít a görcsöket oldani. Persze meg kell találni a megfelelő orvost, aki ezt a gyógyszert felírja. A hitünket. Merjünk hinni magunkban, a bennünk rejlő lehetőségekben! Legyünk a magunk orvosai, kopogtassunk be olyan ajtókon, amit eddig nem nyitottunk ki! Magunkon is. Milyen folytonos körforgás ez? Hiszen megint az egészségnél tartok! Mert rájöttem, nélküle nehezen boldogulok, mert felemészti tartalékaimat, lelki, idegi és fizikai síkon egyaránt. Mindegyik fontos, és teljességet kíván, hiszen egymás nélkül nem működnek. És nélkülük nem működöm én sem. Pedig működnöm kell, hiszen egyre több tervem van és éppen a jó úton haladok. Ezen az úton megyek tovább, segítve ezzel szeretteimet, barátaimat, ismerőseimet.
Áldás – bőség - szeretet
Néha elcsodálkozom magamon… Most is. Miket nem írok! :)
…napfelkelte… Most hirtelen felpillantva csupa narancssárga minden… Ugrottam is az ablakhoz, de a házak eltakarják a napot, csak a fénye jut el ide. Pont olyan érzés, mint ami két napja rajtam uralkodik. Nem találom a helyem. Valami húz vissza, de nem akarom. Ízelítőt kaptam abból az állapotból, ami nekem tetszik, azt szeretném továbbra is. Lehet valamiféle próbatétel ez is? Kis apró csalódások, ami megint a türelmesség igazolása.. Még türelmesebbnek kell lennem. Húúúú de nehéz. És a hit… inog... a magamba vetett hitem, mert sokszor elbizonytalanodok a külső hatások által. ÖNBIZALOM! Gyere vissza, kérlek!!
…Azért, mert találkozok emberkékkel, akik a szakmában többre vitték eddig, akkor én már miért érzem azt, hogy kevés vagyok?? Miért nem hiszem el, hogy van keresnivalóm közöttük? Nem adom fel, amit mostanáig megcsináltam. Itt ülök és bőgök, de nem baj, jöjjön ki az elmúlt napok feszültsége.. Még jó, hogy alszik mindenki, biztos hülyének néznének. Apró csalódások, amikor azt hiszem, OK, mehet a munka, mert van segítség, akkor beüt valami krach, és megint blokkok alakulnak ki a dolgok menetében és magamban! NEM ENGEDEM! Na! Hölgyemény! Kapd össze magad! Mosoly! Békesség belül…
….Remélem, gondolataimmal tudok segíteni tesómnak a józanabb gondolkodásban, a pozitív szemléletmódban. Én tudom, hogy nem egyszerű dolog, főleg ha nem érez késztetést erre. Csak őrajta múlik. Igen, én is ki mertem tegnap mondani, hogy egyedül vagyok, mert a kis családom nem mutat olyan megértést irányomba, amit én szeretnék, Lehet, hogy az én elvárásaim túl nagyok? Nem tudom, majd ez is kiderül. Persze ők olyanok, hogy kellene már nekik a kézzel fogható, szemmel látható bizonyosság, hogy amire készülök, az igenis sikeres. Igen, nekem is. De szemben velük, én tudom, hogy az. :) Varázsszó: türelem. :) Tegnap elhatározásra jutottam abban is, hogy az önálló estemet, majd csak jövő év elején mutatom be.. Varázsszó: türelem. Miért?
Mert az előttünk álló adventi időszak már tele van programokkal, program hegyekkel, az emberek a Karácsonyra készülnek már. Majd ha minden letisztult, elcsendesedett, akkor az új év sikereként könyvelhetem el, az egyik célom, álmom megvalósítását! Addig pedig a honlap elkészítése és annak népszerűsítése a cél! :) Hiszen a szórólapok elkészítése is időbe telik…
… valamit észrevettem. Mégpedig, hogy sok bátrabban kimondom, ha valami nem tetszik, néha meg is lepődök magamon. Pedig utána könnyebb, mert az Én érzéseim a fontosak, utána jöhetnek mások! Kicsit egoistának hangzik, de magamnak a magam boldogulása és „jól érzése” az első. Bezony. Nagyobb nyugalommal tölt el.
Most megint kinézek az ablakon, és a már világos égboltról egy csillagocska rám néz!! Nekem ragyog! És erről eszembe jutnak a tegnapi gondolataim, mert a buszról belefeledkeztem a Hold látványába. Mellette ott volt a csillagom is, és a Holdacska éppen félúton van, hogy kiteljesedjék. Az jutott akkor ott eszembe, hogy nem is olyan rég, még arról írtam, hogy a lenyugvó napot csodáltam, és alig egy hónapra rá, már a Hold fényét csodálhatom ugyanazon a buszon, ugyanazon időpontban. :)
… lassan eljutok odáig is, hogyha nem jönnek a magánnövendékek, nem pánikolok, majd ami elment a vámon, bejön a réven. :)
Szépen, lassan, türelemmel. Igen és a jelenben, már egész jól megy.
Barátnőm ma arról írt, hogy a nők többsége nem tudja elfogadni, a testalkatát, a milyenségét. Persze, én is tudom, tapasztalom. Próbálkozom vele, és ha elfogadni teljesen nem is sikerül, azért megbékélek magammal, és arra törekszem, hogy a jelenlegi állapotom tegyem olyanná, ami vonzó. Mai eszemmel és meglátásommal már arra is rájöttem, ami mellett eddig elmentem. Nevén nevezve ezt az állapotot: a lelkem tükre. Mármint, hogy az néz vissza rám a tükörből. Találtam is egy ide illő idézetet:
Ha éppen közömbösen hagyott az élet, ha egy időre bensőleg is a köznapokhoz szürkültem, női aurám sem ragyogott köröttem: olyankor csupaszon is járkálhattam volna, az eb se pillant rám. Hanem mikor zúgott a vérem, és ruganyosnak éreztem porcikáimat, s szálldosva lépkedtem, és áttündökölt rajtam az életvarázs, megpörgettem magam körül pasasokat, nőket egyaránt. Miként mindenki más, ki épp e kivételes ajándék állapotában leledzik. Vavyan Fable
Vagyis rájöttem, megtapasztaltam, amikor, rendben, jóban vagyok magammal, akkor a tükörből is egy csillogó szempár néz vissza. De a gondolataimat magamnak kell alakítanom ahhoz, hogy ez így is legyen. Nem, nem egyszerű dolog, de működik. Oly sok minden más és mégis ugyanaz. Ha türelemre intem magam, akkor is ugyanannyit tudok elvégezni, mint idegeskedve, kapkodva, csak esetleg kiegyensúlyozottabban. Persze-persze, még nagyon kezdő stádiumban vagyok, rengeteget kell még fejlődnöm, de már az elért állapot is nagyon ínyemre van. annyira jó lenne, ha mások is okulnának belőle, ha elhinnék, amit mondok.
Annyira hajlamosak vagyunk korunk beállított szépség ideáljainak megfelelni. Megfelelni próbálni. És természetesen nem sikerül. És akkor mi van? Hát kudarc ugye… Ami után jön az elkeseredés, a lehangolódás, a rosszkedv, és a reménytelenség. Szépen, libasorban követik egymást, mintha nem is tudnának egymástól elszakadni. Pedig csak magunkon múlik, hogy hagyjuk őket belemászni az életünkbe, vagy kinyitjuk az ajtót nekik és búcsút intünk: Au revoir! :) Beleéljük magunkat a szappanoperákba, ez eddig nem is baj, mert az embernek kell, legyen beleérző képessége! Csak tudnunk kell utána elvonatkoztatni. Addig kikapcsol az agyunk, tengerparton, hajón, vízen, levegőben vagyunk, de a Fine feliratnál ki kell nyitni a szemünket a szobában. Nem nehéz ám! :)
…Megingott kissé a hitem a saját tanítási elveimben is. Aztán szóltak, nehogy már kétségeim legyenek magam felől. Ez persze így vigasztaló. De miért is alakult ez így? Na, itt jön a hoppá! Elmondtam már ezeket a dolgokat számtalanszor. Azt, hogy évekig önbizalomtipró tréningnek voltunk alávetve. Nap, mint nap, éveken keresztül. Sajnos, elég megalázó helyzet, amikor a főnök ugyanazon szakos, mint te és ketten vagytok képviselve ezen a területen. Vizsgák alkalmával, vagy óralátogatás alkalmával valahogy mindig használt olyan kifejezést, amivel ezt érvényre juttatta.(Közben gyertyát gyújtottam, hogy lássam a billentyűzetet. :) Mosolyfakasztó hangulat: gyertyafénynél írás: laptopon. Napjaink romantikája. :) ) Egyszóval, mindig megtalálta a módját, hogy kishitűségbe döngöljön, ez látszik azon is, hogy, ha hallok egy másik módszerről, akkor már megkérdőjelezem a sajátom. Mert soha nem volt igazolva, hogy jó az, amit csinálok. De akkor most felteszem magamnak a kérdést: mióta tanítasz? Ja, hogy éppen húsz éve… Hát kedvesem, akkor mi itt a probléma? Az a fránya önbizalom, ismét. Úgy látom, most jött el az ideje, hogy búcsút intsünk egymásnak a kishitűséggel. El KELL őt engednem, így tehát kishitűség: Au revoire! Mert tetszik ez a dallamos francia búcsúszó! Nos így KELL napról napra továbbmenni az úton, nem hagyom, hogy magukat felsőbbnek vélt hatalmak eltántorítsanak. Mint ahogy tudtam, hogyha most kinézek az ablakon, meglátom a csillagocskámat. És megláttam! Miért oly érdekes ez? Mert egy órával ezelőtt felhő takarta, kerestem, de nem láttam. Most kinéztem, igazol-e engem. Igazol! Meg kell világosodni a dolgok felől, a kellő irányból. Természetesen a tanításban érdekelnek az újfajta módszerek, ha célra vezetőnek találom, akkor alkalmazom. Szeretek újat tanulni, ha látok benne értelmet. Így vagyok ezekkel e személyiségfejlesztő oldalakkal, hírlevelekkel is. Ha látok benne építő jellegű írást, akkor elraktározom, hogy a későbbiekben is segítségemre legyen. De ezekben is egy idő után megjelenik az üzlet, ami kicsit bosszantó, de teljesen természetes. Hiszen mindenki abból akar pénzt csinálni, amihez ért. Ha ez tanácsadás formájában nyilvánul meg, akkor úgy. Én pedig énekelek!...
… Érdekesek az emberek. Persze, máskor is érdekeltek, de most valahogy másfajta szemszögből látom őket. Azt persze hozzáteszem, nem mindig az én szájízemnek való, amit látok, hallok.… persze beszólok magamnak, hogy te könnyen beszélsz, megcsinálod az ested, van célod, érzed valamiben a lehetőséget. De visszakérdezek: a lehetőségek tárháza neki is adott. Akármi kedvére valót kitalálhat, amíg azon aggódik, jaj, most mi lesz. Csináltam én is, rossz hatások értek, tudom. Már másképp látom, még ha elfog a kétség néha most is. Megoldom!
… Ma Telihold van. A Telihold a maga sugárzó kerekségével a létezés bőségét közvetíti felénk, ezt kell tudatosítani. Fontos is lesz, hiszen tegnap megint az örök kétkedők képviselői, jó szándékkal ugyan, de kérdéseket tettek fel a műsorommal kapcsolatban. Hogy jó és szép, hogy meglesz, de mi lesz utána, hogyan tovább? Mintha az én fejemben ezek nem fordultak volna meg, csak a különbség az, hogy ők pesszimistább szemléletűek, de azért néhány dologban egyet értenek. Megváltozott a magam útjának képe is bennem. Eddig keskeny ösvénynek véltem egy sziklákkal körülvett úton. Ma már folyón megy az utam, hol sodrásban, hol pedig szépen csörgedezve. És amik sziklakövek voltak előttem az úton, amiket el kellett gördítenem, azok most is jelen vannak. De másképp látom, nem elgördítenem kell, hanem a vízzel átmosnom, megtisztítanom őket. Hogy ne az utamban legyenek, hanem rajtuk keresztül, egyengetve velük az utam, tovább léphessek. Még több kitartás kell, hisz próbálnak megingatni. Hiába, a magamba vetett hitet kell megerősíteni, az önbizalmat, a türelmet. Magammal és másokkal szemben is.
Elengedem a félelmeket, a szorongásokat, a kétségeket, és vonzom a jót, a szépet, a sikert és a pénzt, vonzom és árasztom a szeretetet, a boldogságot, a nyugalmat. Ezt nem lehet nem észrevenni! :)Tudom, apránként haladok, de ezt sem lehet nem észrevenni, az apró sikereket, a bíztató jeleket.
Gyönyörködjetek a Teliholdban egy pillanatra aztán álmodjatok szépeket! Bátran! :) Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások diktálnak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel, de ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs "nem tudom", hogy nincs "úgyse sikerül" vagy "lehetetlen". Ők emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik. Sean Thompson
…folytathatnám még a blogomból az írások beillesztését… ami a lényeg, március 1-én lesz az első önálló estem, amit magam álmodtam, írtam, alkottam, hoztam létre. Működik a dolog… :)
Írjak még? :)



Konklúzió

..Akkor most elmesélem Nektek, hogy a siker jelentős része az utam volt, mely során kitaláltam, létrehoztam, megalkottam az estemet. Láttam magam előtt a tapsoló közönséget, a mosolygó arcokat, és hittem, meg fogom tudni tenni! Mosolyt tudok csalni egy órára az emberek arcára, el tudom feledtetni velük a saját gondjaikat, élményt adok nekik. Ezzel párhuzamban ők élményt adnak nekem, mosolyt csalnak az arcomra és egy órára elfeledtetik egyéb gondjaimat!!
Elmondhatom, kölcsönhatásban voltunk egymással, és a siker nem váratott magára! Állva tapsolt a közönség, vastapssal, és MOSOLYOGTAK, önfeledtek voltak, velem együtt!!!Köszönet és hála érte!!!
Az út nem volt egyszerű ehhez a siker 1-hez. Mert ez csak egy volt, a kitűzött céljaimból. De megtettem, megadatott, jöhet a folytatás, mert így jutunk előrébb!!

Köszönöm a mosolyt adó hozzászólásaitokat!!!

<3



Mosoly

Boldog önfeledt mosoly kívánok életed minden napjára.

Üdv Zsu



Micsoda? Szárnykat adtál soraiddal :)

Akkora a lelkesedésem :) És örülök neked, mert lelkitárs vonzalmam támadt soraidtól, mert, mint, ha én írtam volna azokat :) Teljesen ezeken megyek keresztül.



:)

Köszönöm szépen a soraidat!!!! Huhhh, micsoda erőt ad pár szó!...és mosolyt!
Akkor írok még! :)



ÍRJÁL MÉG!!!! Igen Szsm

Mert a hideg rázott a szépségeitől soraidnak!

Mert ez az oldal KÖZÖNSÉGE csak olvas, csak olvas, csak olvas, oszt válaszolni, bíztatni elfelejt. De persze a szomorú ember vigasztalására kész mindenki. Pedig a vidám embernek legalább annyira szüksége van a jó szóra, az észrevevésre, mint....
Én olvaslak :) És írok, tetszik amit csinálsz! Abba ne hagyd! Anikó