Részletek egy diáklány küzdelmeiből

A sikertörténetem bátran nevezhető már sikertörténelemnek is, amit úgy gondolok, hogy nem csak magamnak, hanem a szerencsének és embertársaimnak is köszönhetek.

Már évekkel ezelőtt is a szüleim kétfelé húzták az életem szekerét, aminek az lett az eredménye, hogy muszáj voltam hátat fordítani nekik. Nos, ez lehet nem a legjobb döntésem volt érettségi előtt állva, de muszáj volt megtennem már csak magam miatt is.

Tehát 2008 januártól iskola után mindig mentem dolgozni, majd úgy be a kollégiumba (ahol sikerült kilobbiznom, hogy mehessek dolgozni). Tanulásra sok időm nem jutott, és szerintem nem kérdés, hogy miért. Mindenáron Budapestre szerettem volna jönni, és azért, hogy diplomát kaphassak. Sajnos ekkor még hagytam, hogy néhányan befolyásolni tudják az életemet, s a felvételi sorrendem végül megváltoztattam.
Mivel az érettségim nem lett a legjobb a felvételihez, ezáltal csak egy felsőfokú intézményben OKJ-s szakmát adó képzésre jutottam be. De már ezt se bántam, felvettek és örültem.
Viszont pénz nélkül még Pesten se lehet megélni, így végig dolgoztam januártól-augusztusig, hogy legyen miből albérletet és kauciót fizetni, illetve szimplán csak legyen miből élnem. Sikerült, elértem kb. 150.000 Ft halmozódott fel a bankszámlámon, amiből sikerült elindulnom a pesti életemben.
Igaz az első dolgom itt is az volt, hogy jó pár iskolaszövetkezetbe beregisztráltam és „zaklattam” őket, hogy én jussak minél előbb munkához. Közben hatalmas örömmel töltött el az a gondolat, hogy igen itt vagyok, saját erőmből vagyok itt, főiskolás vagyok és még csak 19 éves. Ez napról napra adta az energiát. Dolgozhattam azért, hogy tanulhassak, s ezáltal talán majd a jövőben jobban meg fogok élni.
Ment ez decemberig, amikor is pont a vizsgáim végén nagyon rosszul lettem, mint utóbb kiderült: vesekövem volt. Hurrá, akinek volt már biztosan tudja, milyen durva érzés. (Nekem azt mondták, hogy rosszabb mint a gyerekszülés, tehát kíváncsian várom majd az első babám érkezését.)
Munka abbamaradt, szerencse hogy nem szórtam a pénzemet, hanem tartalékoltam. Januárra jól lettem, de másik munkahelyet kellett keresnem a szövetkezetnél. Találtam is egyet, egy nyomdában. Kifejezetten jó munkahely volt, mert önállóan is lehetett dolgozni, zenét is hallgathattam közben, akkor mentem el szünetre, amikor szerettem volna, illetve ha a többiekkel együtt akartam menni, akkor velük. Igaz volt jó pár olyan nap, hogy nappal suliban voltam éjszakára mentem a nyomdába, majd másnap megint iskola. (Most visszagondolva, nem tudom hogy csináltam ezt, de hát a kényszer az nagyúr.) Közben haladtam előre a tanulással, folyamatosan 4.6 fölött voltam, így még az iskola és támogatott egy minimális összeggel.

Az eltelt idő alatt volt pár költözésem is, hiszen az albérlet nem egy állandó jellegű dolog. Így történt meg az, hogy 2009 márciusában megkaptam életem kis szerelmét, egy törpenyuszit. S bár ekkor se volt kellő pénzem, és nem éppen a legmegfelelőbb időpontban találtunk egymásra a kereskedésben, mégis szépen lassan mindent előteremtettem a kis szőrösömnek. (Már nem csak magamért küzdöttem.) Igazából másfajta szeretetet tud nyújtani, mint egy kutya, vagy egy macska, de nekem már ez a szeretet is kellemes volt, és tudtam, hogy valaki vár haza, ha másért nem legalább a kajáért.

Szintén 2009-ben el kezdett akadozni a munkába hívások száma, s már láttam, hogy ebből túl jó dolog nem fog kisülni, szóval újra a megélhetésem forgott a kockán. Mit tehettem? Jött az internetes álláskereső hirdetések feladása. Azt persze nem kell mondanom se szerintem, hogy kik írtak, illetve milyen célból. A lényeg, hogy egyik se takarta volna a személyiségemet, a dolgozni-tenni akarásomat, vagy épp csak ők szerettek volna tőlem pénzt beszedni.
Iszonyatosan el voltam keseredve, amikor is 2010. január 6-án kaptam egy e-mailt, hogy megüresedett részmunkaidős titkárnői állásra keresnek hölgyet. (Mint utóbb kiderült, január 7-én lejárt a hirdetésem.) Felcsillant a szemem, ám annyi elvárás volt leírva a levélben, hogy kb. 30 percet csak azzal totojáztam, hogy mit írjak vissza, hogyan reagáljak. De végül leküzdöttem ezt a problémát is, és küldtem egy egész kis kerek önéletrajzot is mellékelve. Másnap csörgött a telefonom, - nem tudom már mióta, - mert a fürdőszobából rohantam be, mint az őrült. Egy férfi szólt bele, miszerint megkapta az önéletrajzomat és szeretne személyesen is megismerni, de mivel már későn szólt nem tudja mikor érek rá. Mondtam, hogy nyugodjon meg, holnap délelőtt is ráérek. Így 10 órára odamentem.
Hatalmas meglepetésemre egy picurka kis irodába mentem be, egy 30-as férfi volt a közvetlen főnök. Szimpatikus volt számomra, már amennyire a megélhetési gondjaim hagytak ebben kibontakozni. Szó szót követett amikor azt vettem észre, hogy már nem rólam beszélünk, hanem egy teljesen személyes kötetlen beszélgetés részese lettem. Voltam már ezelőtt is interjúkon, de azok nem ilyenek voltak. Egyetlenegy „próbán” kellett részt vennem, az pedig a telefonos ügyintézés volt. Kifejezetten utálok telefonálgatni, de szerintem ezt kellőképpen jól sikerült elintéznem. Tehát 1.5 óra után elváltam az úriembertől, aki mondta hogy még jönnek mások is, de majd értesít.
Eltelt egy hét, teljesen ki voltam borulva, hogy már nem fog felhívni, hogy ez sem jött össze. Csak olyan helyre kellek, ahova én nem akarok menni. Majd megcsörrent a telefonom, és megérkezett az örömhír: engem választott, hétfőn kezdhetek.
A mostani pillanatig is könny szökik a szemembe, amikor a telefonbeszélgetésre és erre a pillanatra gondolok. (Engem választott, én kellek munkaerőnek, végre lesz egy havi fix. bérem és egy kis biztos pont az életemben.) Ezek után lefutottam az iskolában a tisztelet köröket a tanáraimnál, hogy mivel utolsó félév és nekem szükséges a megélhetésemhez ez a munka, engedjék meg hogy ne járjak be az órákra. Megengedték, esetleg kaptam plusz munkát, de semmi nem akadályozhatott meg a jó kedvemben. A két barátnőm együtt örült velem, s bár sokkal kevesebbet találkoztunk, az a pár alkalom sokkal közelebb vitt minket egymáshoz.
A főnökömmel – kis iroda lévén – jó viszony, inkább már baráti kapcsolat alakult ki közöttünk.
Ennyire boldog talán még sose voltam az életemben. Nyáron szakma került a kezembe, mellékelve egy jogosítvánnyal. Jó irányba haladt az életem, bár nem ezzel a részmunkaidővel fogok meggazdagodni, ezt is tudtam.

Még 2009-ben a diákmunkás korszakom alatt jelentkeztem egy egyetemre, hogy megvalósítsam az eredeti álmaimat, lehessek diplomás szociális munkás. Nagy meglepetésemre elég volt a pontom, és bekerültem.
Viszont így, hogy állandó délelőtti munkám volt, nem sok esélyt láttam rá, hogy el tudjam kezdeni, mivel nappali tagozat volt csak.
Ekkor lépett képbe a főnököm, aki közölte, hogy szeretné ha elvégezném, és akkor menjek be suli után és végezzem el akkor a munkámat. Hirtelen fel se tudtam fogni az agyammal a tényeket.

Szakmám, jogsim, nyelvvizsgám van = már nem is lehetek olyan elveszett.
Munkám van = megélhetésem, ha minimális szinten is, de minden hónapban biztosított.
Egyetemista lettem = a jövőm megalapozottnak látszik, az álmom be akarja teljesíteni magát.

Itt vagyok most jelenleg, elsőéves egyetemista a vizsgaidőszak közepén, aki épp 2 éves kálváriáját próbálja röviden összefoglalni, hogy mások is megismerhessék a történetét, és láthassák, hogy bár a sors elvesz, de sokszor ad is.

Én leginkább a sorsra, és a tenni akarásomra tudom azt fogni, hogy így kerültem fel Budapestre, hogy ilyen szerencsésen jutottam ennyire pozitív hozzáállású főnökhöz, munkahelyhez és, hogy most karrier téren már minden álmom megvalósulni látszik, hiszen a célegyenesbe értem. Önkéntes munkámat pedig olyan helyen, olyan emberek között végezhettem, akik nyugdíj előtt állnak, tehát már egy állandó diplomásnak való munkahely is kilátásba került. Innentől már csak tennem kell a dolgomat, ami már megszokássá vált és csak egy karnyújtásnyira van a diplomám. Igaz, hogy sokszor érzem magam kimerültnek, szomorúnak, de olyankor jó ezekre a dolgokra gondolni, és még jobb érzés volt most ez leírnom.

Köszönöm a lehetőséget!



BÜSZKE VAGYOK RÁD!!

A TE BÁTTYUSKÁD



Kedves kreisyx!

Tanulságos és példamutató a történeted! Jó, hogy megosztod itt, ezeken az oldalakon. Sajnos az a keserű tapasztalat, hogy a Hozzád hasonló korúak közül kevesen képesek így küzdeni a céljaikért, mint Te. Le a kalappal és szívből gratulálok, további életedhez pedig nagyon sok sikert, erőt, kitartást, szeretetet, szerelmet, álmokat, beteljesedéseket kívánok!
Boldog 2011-et!

Szeretettel:
ébredés



Imádom, hogy észreveszed a jót

és azt még jobban, hogy megírod :) Ez az ami emel mindannyinkat :) Szeretlek-szeretettel, és szeretetem szórom most rád édesem :) Anikó



Nagyon szépen köszönöm

És az ilyen jellegű hozzászólások is iszonyatosan pozitív erőként hatnak még pluszba rám!



Olyan felemelő érzéssel olvastam soraidat, amiért hálás vagyok.

Neked. Te kedves DIÁKLÁNYKA! kreisyx. Mennyi erőt ad egy-egy ilyen sikertörténet! De mennyit! Mindannyian életünk színterén töltjük mindennapjainkat, és bizony sokszor megmérettetnek odafentről bennünket. Te most jól hoztad ezt a formádat:) Gratulálok! És nagyon sok sikert kívánok még a jövődhöz is! Megérdemeled.

/ és azt is kívánom minden rendeződjön életedben-kapcsolataid, stb! / Szeretettel: Anikó