Válság csak annak van, aki elhiszi

2006 végén eljöttem a munkahelyemről, nagyon nem szerettem ott lenni ezért rendkívül nagy öröm volt mikor elváltak végre útjaink. Egy kicsit sem aggódtam az anyagi helyzetem miatt, ne nem azért mintha néhány hónapnál tovább kitartottak volna a tartalékaim, hanem mert egyszerűen örültem a szabadságomnak, és tudtam, hogy minden rendben lesz. Semmiféle kételynek a magvát nem hagytam kihajtani a gondolataimban, egyszerűen éreztem, hogy minden megfelelően történt és fog történni. Másnap beutaztam a közeli városba, elmentem az egyik kedvenc vendéglőmbe, megebédeltem, ittam egy pohár finom bort, bőséges borravalót adtam a pincérnek, aki nagyon kedves volt előzőleg. Sétáltam egyet a városban, ragyogó idő volt és élveztem a tél végi napsütést, ami már a tavaszt idézte. Vásároltam egy ajándékot a nemrég megismert kedvesemnek, és a csodás nap végén igen jókedvűen tértem haza.

Pár nappal később elhatároztam, hogy tavasztól egy kitűnő munkahelyet találok. Ezt így nehéz szavakba önteni, de egyszerűen tudtam, éreztem, hogy így lesz. Egy percig sem kételkedtem magamban, és abban sem, hogy eljön a lehetőség. Nemsokára találtam is egy hirdetést, ami jónak tűnt. Behívtak interjúra, ami sikerült. A második interjú is jól alakult, és alig hogy befejeződött pár órával később már hívtak is, hogy enyém az állás, ha a bérről is sikerül megegyezni. Március elsején kezdtem. Már korábban is érdekelt a spiritualitás és a tudatos teremtés gondolata, de így utólag átgondolva, ezek a dolgok nem lehettek véletlenek.

A történet folytatódik. A munkahely, amit találtam, az első években egész jó volt, de a végére új főnököt kaptunk, aki miatt igen rossz hangulat uralkodott el a cégnél, ezért újra úgy döntöttem, lesz ennél majd még jobb, ezért felmondtam. Mindenki őrültnek tartott, hogy ott hagytam a munkahelyemet. Egyébről se szól ugye a média, mint a válságról, növekvő munkanélküliségről, folyamatos drágulásokról, ezért biztos elment az eszem hogy felmondtam. Nem érdekelt, pihenni szerettem volna és biztos voltam, hogy ha akarok, újra találok állást.
Szilveszterkor elhatároztam, hogy na akkor elsején (na jó másodikán) nekiállok az állásvadászatnak. Rögtön találtam is egy hirdetést, ami 100%-ban illet rám és tetszett az ajánlat is. Megpályáztam, tudván, hogy csak én lehetek a befutó. Ezt szeretném, és elképzeltem milyen is lesz. Nemsokára be is hívtak interjúra. Sikerrel túl is jutottam az első találkozón, ahol is kérték, hogy a következő alkalomra jelöljek meg egy személyt referencia gyanánt. Ez kicsit megingatott, hiszen nem akartam utólag felhívni a főnökömet, hiszen picit mérges volt rám, amiért olyan hírtelen eljöttem. És ekkor történt valami érdekes. A volt főnököm hónapokkal azután hogy beszéltünk volna felhívott. Eltévedt autóval azon a környéken ahol én laktam korábban és a segítségemet kérte. Nem is ez a lényeg, hanem hogy beszélgettünk majd egy órát, jó hangulatban. Természetesen a végén megkértem, hogy megjelölhessem referenciaként, amibe ő rögtön bele is egyezett. Na hát ilyen véletlenek aztán már tényleg nincsenek, ekkor már minden porcikámban éreztem hogy ennek így kell lenni, enyém lesz az állás, nem is kell ezen többet agyalni. A második interjú is sikerült, közben a volt főnököm is írt hogy leinformáltak nála. A harmadik interjún a külföldi tulajjal is találkoztam, rendkívül szimpatikus ember volt, és március 9-én kezdek, egy nekem tetsző munkahelyen.

Mindkét állást úgy szereztem meg, hogy csak arra az egyetlen helyre pályáztam. Ami egyszer lehet ugye véletlen (nem az), de kétszer már minimum a hihetetlen kategória. Szóval soha fel nem adni, mert bármely váratlan pillanatban változhat az életünk olyan irányba, hogy újra azt érezzük, hogy jó élni. És nem is azt mondom, hogy csak higgyük, hanem azt hogy érezzük és tudjuk, hogy minden rendbe lesz. Rendkívül jó érzés mikor tudatosul bennünk, hogy az életünk a saját kezünkben van, még ha ez eleinte rémisztő is lehet. Köszönöm hogy elolvastál.

Még egy érdekesség a végére, ami fontos lehet. A fenti történetet már azelőtt megírtam, mielőtt a harmadik interjú megtörtént volna. És mindössze a dátumot kellett utólag átírnom, március 16-ról, március 9-re. Még a legmerészebb terveinket is fölülmúlja a valóság. Hát nem nagyszerű?



Szia! Mindig örömmel olvasok

Szia!
Mindig örömmel olvasok ilyen történeteket :)
Én azt szoktam mondani, nem válság van, hanem helyzet :)
Írjál még ilyen sztorikat, biztosan van egy csomó. Pl. írhatnál arról, mi minden történt veled március óta.
üdv:
z.



Nagyszerű! Gratulálok!:)

Nagyszerű!
Gratulálok!:)