Ez a szerelem fáj! De neki is!

Az „egy mindenkiért, mindenki egyért” hímzett zászlaját lobogtatva: csatlakozom Pipacshoz!

A bejegyzésem szövegtörzsét töröltem, de haladéktalanul visszaállítom az eredeti szövegtartalmat és szövegképet, amennyiben a portál tulajdonosa hajlandó lesz rendbe rakni, vagy rendbe rakatni a thesecret.hu portált!

Remélhetőleg rendeződnek a dolgok!

Segítünk, itt leszünk, de csakis akkor, ha a portált a tulajdonosa is megteszi, amit kérünk!



Tudod-e?

Tudod-e, hogy én vagyok az unatkozó királykisasszony? :)
Valamikor én is nyomozgattam, de már elfelejtettem hogyan kell. Ez valami testvérszerver lehet?
Kíváncsian és izgatottan várom a fejleményeket!
Ugy-e tudósítasz?

:)



Tegnap nyomoztam

Előzmény:

Régen mindig megnéztem Ádám leveleinek IP címét, mert tudni akartam, hogy az otthonából írt-e nekem, vagy csak a munkahelyéről, mert éppen unatkozott, :) ezért haloványan még emlékeztem a számsorra.

Ugrás az időben!
Itt ( a thesecret.hu webhelyen) észrevettem, hogy egy másik pasinak – akit szintén kitüntettem/ kitüntetek a figyelmemmel – ugyanazokkal a számokkal kezdődik az IP címe. Vagyis az IP „rovar” 2 testtája (a feje és a törzse) tök azonos.

Persze jól tudtam, illetve jól tudom, hogy a 2 pasi:

- 2 különböző személy,
- 2 különböző helyen él,

mégis érdekesnek találtam, hogy azonos a szolgáltatójuk! :)

Utána a „helyszíneket” leellenőriztem és megállapítottam, hogy a budapesti fiú: tényleg Budapesten él, :) onnan írt, ott a gépe, … a másik meg egy másik városból lökte nekem hajdanában a sódert.

Mi ebben olyan érdekes? Áh, az égvilágon semmi, csak szeretem az érdekes véletleneket!



Jó munkát

Jó munkát drága Pipacska!
Utána jó étvágyat! Mindenkinek!
Mindjárt ebédidő.



Drága Kezdet!

Most nem tudok összerakni semmit, de ha krumplipucolás közben bevillan valami, tutira közreadom!



Én is ölellek!

Átgondolom, amit válaszolok neked, mert pillanatnyilag 170 a pulzusom! :) Persze nem mértem meg, de úgy érzem.



"Az ember nagyon össze tudja zavarni önmagát önmagáért"

Áh, ebben profi vagyok! Drága Kezdet, én nem tudom, hogy ki kicsoda, pedig már szereplőjegyzéket is készítettem az olvasmányaimhoz. Szeretnélek érteni, de félő, hogy mindig magam felé hajlik a kezem, mint egy szentnek!



Ölellek Pipacska!

Mi a baj? Mesélj légyszíves, hallgatlak és hallgatok.



Ráfaragták a monogramját egy keresztre

és a vállamra tették: „vigyed, cipeld!”

Mi a francot vétettem én a Jóistennek, hogy hosszú évekig, a legnagyobb semmiért, ami csak létezik ezen az elátkozott Földön, engedelmesen hurcoltam a meg nem érdemelt terhet?

Ha Istennek semmi sem lehetetlen, akkor nyugodtan ráfaraghatta volna a keresztre a magyarázatot is, ha már engem elvakított a képzeletem.

Nem bánom már, hogy mi az igazság, de azt tudom, hogy velem piszok nagy igazságtalanság történt!



.

Pipacska! Az a gyűrű is amit a múltkor hoztál, meg ez a dal meg millió sok más, szófoszlányok, mondatok meg ilyesmi... mind szép emlékeket hoznak fel. Azt hiszem ezekért is gondoltam azt rólad, hogy nem vagy az akinek mondod magad. Az ember nagyon össze tudja zavarni önmagát önmagáért. Remélem érted s remélem megbocsájtod butaságom.

Gyönyörű a dal, szeretem a pánsíp hangját! Olyan megnyugtató!

:)



Nem hamis a dallama.

Én nem tudtam kiszállni belőle ,hittem valamit .De annyi fájdalommal járt ,hogy már úgy érzem sem a testem ,sem a lelkem nem igényli .Tényleg nem szeretném hogy tovább süllyedjek .Köszönöm kedves kezdet ,a segìtséget megpróbálom letenni a terhet ,mert ez tényleg az .



Már semmi okosat sem tudok mondani

mert a tudományom ezen a területen véges. Végigzongoráztam mindent, de a "dallama" hamis, nem megnyugtató.



"Én, aki ismerhettem..."

Pánsípon egyszerűen csodálatos: https://www.youtube.com/watch?v=Nl3v4EaJF0M
(1 perc előtt kezdődik a lényeg)

Csak valahonnan eszembe jutott...



Szia Anyone!

Szia!:) eszembe jutott, hogy a télen volt egy nehéz időszakom, s jobban rínyáltam a kelleténél.
Mind kérdeztem, hogyan tudom lerakni a terhet. Kisfiam erre csak megemelt egy köteg ásványvízet majd lerakta. Így!- mondta.
Sokszor hallottam már erről, nem az újdonság lepett meg akkor, hanem az, hogy egy kis lélek milyen bölcsességgel rendelkezik s tisztán lát.
Akkor még nem tudtam megtenni amit mondott, de valóban így van.
Csak le kell tenni valahogy a terhet kedves Anyone és minden rendben lesz. Szerintem.

Szép napot!
:)



Igazad van .

De ez csak megtiszteltetés a számára ,hogy ebből kihagyom . Hidd el egy percre sem feledem . De miután ezt a lépésemet megtettem ,ebben a történetben mindenki mást igen . A szívemben itt lesz ,marad . Mert ...sokszor mondtam el miért . És most miután ezt megtettem ,akár előlről is kezdhetném a mesélést ,mert ugyanaz megy tovább .De nem nem fogom megtenni. Hanem vége van Pipacsvirág .Örökre .Bármit csinálhatnak . Mert már nem bírom .Szép napot neked .

:)



Kifelejtettél a történetből egy szereplőt

Sz… feleségét, aki csak egy szürke statisztaként álldogál ama „színpad” szélénél, amin a primadonna „énekel”.

Ez emiatt jutott az eszembe: „… ês ha mar en nem lehetek boldog vele ,legalább ő legyen”
Bocsi, hogy ezt leírtam...



:)

"Nem kell azt mondani, hogy szeretlek, nem kell az ágyban feküdni, hogy viszonyunk legyen valakivel..."
Ezt Márai Sándor írta, de Ádám meg azt mondta, hogy nem történt közöttünk semmi!

Lényegtelen ez már, csak elgondolkodtató ... és nem nekem, hanem neki lenne az, mármint Ádámnak, ha végre hajlandó volna a kezébe venni egy Márai könyvet! :)

Tényleg mindegy, ... csak önmagam igazolása a mániám.



Igen

megnyugodtam ,ahogy megláttam ezt a helyzetet ezt éreztem ,hogy ezt kell tennem .Jó ez ìgy ahogy van .Nem Terêz anya vagyok ,de szeretek jõt tenni :)Ugy dontottem hosszan gondolkodtam ,ês ha mar en nem lehetek boldog vele ,legalább ő legyen biztos abban hogy szereti .azt hogy Sz... Miért csinalja azt amit ,nem tudom.De olyan mintha azt tuntetne fel ,hogy nem letezik ...de meg is . De nem tudom ,tenyleg .Furcsan erzem magam .De jobban. Jo ejt



Ki vagy te, Teréz Anya? :)

„Két napja lehetőségem volt látni őket a fészen egy helyen”. - írtad.

Ha jól értem, akkor egy olyan közös lapon láttad őket, ami nem a személyes (saját) lapjuk. Ott burkoltam leírtad a csajnak az igazságot?

Ugyan miért? Ki vagy te, Teréz Anya? :) De ha a jó cselekedetedtől megnyugodtál, akkor már megérte. Én sohasem tudnék ilyet tenni… mert a pasi feladata, hogy éreztesse a szíve választottjával, hogy imádja, nem pedig a riválisé, de ha te jobban érzed így magad, akkor lájkolom! (… mert kedvellek)

Viszont sehogy sem fér a fejembe, hogy Sz.... miért üldöz téged a gondolataival, a figyelmével, ha a másikat szereti... Ezek szerint csak akar valamit... Szerintem.



Hát jó :)

Két napja lehetőségem volt látni őket a fészen egy helyen .És azt láttam ,hogy nincsenek fent.Pedig ez a csaj is olyan ha kell ha nem kitesz mindent ..És nem .Annyira bántotta a lelkiismeretemet ,az egész ,hogy kiìrtam az igazságot ,igazábõl burkoltan ,hogy Sz... i őt szereti ..és hogy engem miatta el is küldött :) Ha hiszed ha nem én úgy megnyugodtam .Pipacsvirág ,viszont Sz.. Nagyon sokat gondol rám...mindig megoldja ...hat ezt csinàltam .Sz...t nem is értem ,de jo neke. Azért ,hogy igy van .. .



Kérlek, mesélj erről!

„Azt hiszem ha elmesélném mit csináltam ,azt mondanád "Ennek a nőnek tényleg elmentek otthonról."

Persze helyszínt és a szereplőket megváltoztathatod, hogy ne legyen a sztorid felismerhető!



:)

Szia Pipacsvirág :) Látom "hangosan gondolkodsz" :)Azt hiszem ha elmesélném mit csináltam ,azt mondanád "Ennek a nőnek tényleg elmentek otthonról " :)Képzeld valamit észrevettem ,ami annyira rosszúl érintett ,hogy úgy éreztem bármien áron meg kell oldanom .Csak annyit mondok ,hogy jõl vagyok ,és igen Sz... Mindig a szìvemben marad :)puszillak ,nagyon sok a dolgom a nagylanyomat koltoztetem haza csak gondoltam benézek hozzád :)



...

Vajon miért nem tudta becsülettel leírni azt, amit illett volna neki? Rájöttem, hogy semmiképpen sem lehetett a lélekrokonom, hiszen ha az lett volna, akkor tisztességesen zárta volna le a közöttünk lévő kommunikációt.

A múltkor megütötte a fülemet egy olyan mondata, aminek az átirata akár így is hangozhatna: „ha egy szögletes (csúf, értéktelen) szituációt utólag kerekre, gömbölyűre faragunk, csiszolunk, … akkor azt akarjuk a világ tudtára adni, hogy a faragása előtt is gömbölyű (és értékes) volt!”

Valószínűleg ebben a „kitüntetésben” nem óhajtott részesíteni, ezért nem csiszolta le a szögletes szituációnk sarkait.

Kicsoda? A virtuális világ egyik leghíresebb "lovagja", :) Ádám, aki most rosszallóan csóválná a fejét az átiratom miatt, mondván, hogy nem értettem meg az eredeti, nemes mondatának lényegét!



És ott is marad a szívedben? :)

Hadd dörömböljön, ne engedd ki! :) Szia-mia!



:)

És itt is marad ,a szìvemben ! Jó éjt :)



Szép estét neked is, kedves Anyone!

Jó volt ma veled beszélgetni!



Sehol sincs mégsem?

Dehogy nincs! Ott van a szívedben és a gondolataidban! Ez pedig fontosabb, mint ahogyan sokan gondolják, .... mert van olyan is, hogy valaki mellettünk van, mármint fizikailag, de nincs:
- sem a szívünkben,
- sem a gondolatainkban.



Elolvasva :)

Picikét később válaszolok!



Értelek :)

Lehet ,hogy ìgy van ,hogy Sz...ezt csinálta:)Nehéz eldönteni ,de tényleg .Tudod milyen vagyok ,gondolok valamit ...aztán ...Sz... Sehol sincs mégsem .Engem ,ùgy neveltek ,hogy édes kislányom soha ne menj férjhez ...mert nem lesz jó .Persze ehhez volt egy "kedves"apuka otthon .Szép estét Pupacsvirág ,ettől független négy éve Gyuri eljegyzett :)Majd meglátom .18 éve vagyun egyutt :)



Őszintén a házasságról – Lelkészek válaszoltak

http://www.evangelikus.hu/%C5%91szint%C3%A9n-h%C3%A1zass%C3%A1gr%C3%B3l-...

A lelkészek válásai - amikről tudomásom van - nagy csalódást okoztak nekem, mert még ők is megbuktak az életvizsgán. S ha Isten emberei is kudarcot vallottak, akkor a sima emberektől mi várható?



Házasságellenes vagyok

ezért kacagtam. A házasság intézménye egy szükséges rossz, amikben több lélek „pusztult” már el, mint a háborúkban. Akik még nem próbálták, vágynak rá, akik pedig már benne vannak, kifelé kacsintgatnak.