Hinni akarok! - kérdés

Sziasztok!

Egy kérdéssel fordulok hozzátok. Persze akár úgyis mondhatnám, feldobok egy témát, vitassuk meg. Őszintén érdekel a véleményetek. De engedelmetekkel, előtte röviden leírom, miként jutottam el a kérdésig.

A Vonzás Törvénye gondolattal már több mint egy éve ismerkedtem meg. Azt hiszem, tipikus utat jártam be. A Titok című film, szemöldökráncolás (pusztán ennyi lenne?), aztán "gondolkodóba esés", majd elfogadás:) Azóta történtek is velem dolgok, jó dolgok (persze rosszak is, a negatív bevonzásában is elég jó vagyok :S), amik tovább erősítették abbéli hitemet, ebben a dologban biz' van valami;)
Csak... tudjátok, alapból bizonytalan természetemet, úgy veszem észre, nehéz megváltoztatni. Hamar kitérítenek dolgok. Kevés a kitartásom (nem csak a Vonzással kapcsolatban, úgy általában, próbálok is ezen változtatni).

Így jártam ezúttal is. Jött egy gondolat, amely után ismét el kellett gondolkodnom, vajon tényleg működik, létezik a dolog, vagy csak egy a pszichológia előtt eddig jól ismert jelenség csapdájába estem?

S a lehető legkomolyabban mondom, azért vetem ezt most fel, azért írok, mert szeretném, hogy meggyőzzetek, hogy érveljetek, mondjátok, hogy ez a pszicho duma csak holmi áltudományos bla, bla, és hogy a Vonzás Törvénye több ennél, s felette áll. Mert a Vonzás Törvénye, a Mindenség Törvénye. Csak győzzetek meg, kérlek! :)

Tehát két - hasonló - jelenség bizonytalanított el:
- vágyvezérelt gondolkodás
és az
- elfogult megerősítés

Ne kelljen keresgetnetek, linkelek mindkettőről infót:
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1gyvez%C3%A9relt_gondolkod%C3%A1s

http://www.freeweb.hu/skepdic/megerosites.html

Ha elolvastátok, szerintem meglátjátok benne azt, ami miatt élnem kellett a gyanúperrel. Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, a Vonzásban akarok hinni. Remélem, hogy ti, akik már régebb óta foglalkoztok a dologgal, megértitek kételyeimet, s mosolyogva tudjátok elmagyarázni nekem, miért is, és mennyivel több a Vonzás ezen pszicho halandzsáknál. Nem negatívkodni akartam, csak szeretném, ha valaki megerősítene... a Vonzásban ;)

Köszönöm előre is!
Kíváncsian várom a válaszokat, véleményeket!



Remélem

Köszönöm a filozofikus választ! :)
Elgondolkodtam (s még fogok is :D) rajta...

S igazán nem akarok itt erőszakoskodónak tűnni, de gondoltam, még egyszer jelzem, valóban érdekel, ki mit gondol erről. Amennyiben Jánoson kívül másnak is van erről véleménye, kérem ossza meg, mit gondol a témáról.

Bízom a mielőbbi válaszokban! :)
Köszönöm!



Hali..

... nemrég olvastam egy hasznosat, egy keresztény lapban.
Ne az érzelmeidnek higgy.

Ez így elsőre furán hangzik, hiszen egyes írások pont azt hangsúlyozzák, hogy hallgassunk az érzelmeinkre, ám pont egy nagyon fontos momentum marad ki, az hogy lehet, hogy helytelenül érzünk, amire rengeteg példát lehetne felsorolni, kezdve az előítéletektől, a megrögzött szokásokig.

A kulcs szerintem, egy szép magyar mondásban van, mégpedig ÉLD BELE MAGAD.
Ez két dolgot is jelent, egyrészt szellemileg, megidézed a dolgot, másrészt, folyamatosan úgy teszed a dolgod, hogy bele élődj a helyzetbe.

Ehhez szorosan kapcsolódik az önuralom, amit szintén sok írás és tanítás hangsúlyoz, és ez nem az érzelmek elfojtását jelenti, hanem az irányítását.
Ha nem tudod irányítani az érzelmeidet és gondolataidat, nem tudod bele élni magad abba amit szeretnél.

A hindu tanokban van erre egy nagyon jó magyarázat.

Te egy elefánton utazol, és van egy elefánt vezető.
Te TE vagy, az elefánt vezető az elme, az elefánt az érzelmek, ösztönök, test, anyag, amivel kapcsolatban állsz.
Könnyen belátható, hogy ha nem irányítod, az elefánt vezető elmét,nem arra haladsz mint szeretnél, és az is belátható, hogy ha az elefántvezető nem irányítja az érzelmi, ösztönös elefántot, szintén nem oda jutunk, ahová szeretnénk.

Ha viszont irányítod az elmét, és az irányítja az érzelmeket oda jutsz ahová szeretnél.

Minden jót mindenhez :DD