A gazdasági válság - és a kiút, ahogy én látom

válságLátva, hallva a híreket, szembesülve a gyárak, üzemek bezárásával, a munkahelyek megszűnésével, a pénzügyi világ aggasztó helyzetével, bizonyára Téged is foglalkoztat az a folyamat, vagy állapot, amit manapság pénzügyi, vagy gazdasági válságként emlegetnek. Megértelek!

Kit ne foglalkoztatna, hiszen mindannyian ebben a közegben élünk, mindannyiunkat érint valamilyen módon, és mindannyian a részesei vagyunk. Homokba dughatjuk a fejünket, de attól még a tény, tény marad: nevezetesen, hogy jelenleg bizony kőkemény válság van a világban.

Olyan folyamat kezdődött meg, melyet „visszacsinálni” már nemigen lehet, és nem is lenne értelme. Elfogadni, elfogadhatjuk, bár beismerem, ez nem túl könnyű. Ezért is ültem neki ennek a cikknek. Szeretnék Neked segíteni egy kicsit abban, hogy jobban átlásd és megértsd a helyzetet – a Vonzás Törvénye szempontjából is – és ezáltal meg is nyugodj egy picit és kezdj el reménykedni, hogy van kiút. Mégpedig nem is olyan bonyolult.

De kezdjük az elején.
Az elmúlt években gyakran beszélgettem családtagokkal, barátokkal, kollégákkal, ismerősökkel arról a rendszerről, melyben jelen világunkban élünk. Mind a politikai, mind a gazdasági-pénzügyi, mind a szabályozási, mind pedig a spirituális vonatkozásában. Azt tapasztaltam, hogy a legtöbb ember meglehetősen rossz véleménnyel volt akkoriban, az akkori rendszerekről, egyenesen utálták, gyűlölték is néhányan, és bevallom, magam is nagyon kényelmetlenül éreztem magam ezek közé a keretek közé „szorítva”. Pedig – lássuk be – ezeket a rendszereket is csak mi teremtettük, mi hoztuk létre, abban a reményben, hogy majd könnyebbé, szebbé, kényelmesebbé, boldogabbá teszik az életünket. Azonban most jön az igazán érdekes dolog, amit az elmúlt hónapokban – a válság elmélyülése óta – tapasztaltam.

Ugyanazok az emberek, akik azelőtt elítélték és gyűlölték ezt a politikai-gazdasági rendszert, most kétségbeesetten szörnyülködnek, hogy ez az általuk nagyon utált rendszer most összeomlik. Kész agyrém, igaz? És milyen furcsa: éppen ez a jelenség az egyik oka annak, hogy ez a válság helyzet kialakult. Hogy hogyan?

Nos, nagyon egyszerűen. Ez a válság, nem egyik pillanatról a másikra zuhant ránk. Voltak előzményei, sőt, előjelei is. Ez a válság még évtizedekkel ezelőtt a fejekben kezdődött, és még most is elsősorban a fejekben létezik. Pontosan ez a fajta „következetlen” gondolkodásmód az egyik oka annak, hogy ilyen válságok kialakulhatnak. Az hogy amit először még szidunk, ahhoz később, amikor összeomlani látszik ragaszkodunk, illetve az, hogy amit most istenítünk, kis idő múlva a pokolba kívánjuk. Ahelyett, hogy alaposan megvizsgálnánk, mit is jelent valójában számunkra ez a tapasztalat.

De van egy másik oka is ennek a válságnak, ami szintén elsősorban a „fejek” válsága. Nevezetesen az, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mit akar valójában, és mihez akar kezdeni az életével. Az emberek többsége az elmúlt évtizedekben, szerte a világban, illúziókat: ál-célokat, ál-vágykat, ál-álmokat dédelgetett és kergetett, pontosan abból kifolyólag, hogy nem tudták, mit is akarnak. Így nem volt túl nehéz elterelni őket az új panel-lakás, az új autó, az új házimozi, az új nagy képernyős plazmatévé, stb. illuzórikus vágyálmai felé. Egy olyan embert, aki tisztában van saját magával és a vágyaival, álmaival, és elég erős az álma ahhoz, hogy „irányba” tartsa, nagyon nehéz eltéríteni a modern világ „kacatjai” felé.

Napjaink válságát azonban éppen egy olyan időszak előzte meg, melyben az emberek többsége nem volt tisztában önmagával és saját valódi vágyaival, így könnyen esett bele az illúzió-álmok eme csapdájába. Maga a gazdaság és az ipar pedig arra épült fel ez alatt az idő alatt, hogy ezek által az ál-vágyak által keltett ál-igényeket elégítse ki. Törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb összeomlik! Hiszen, ami nem valódi, az nem is lehet tartós!

Tudom, most azt gondolod, hogy ezért a média a felelős, mert teletömik a fejünket a sok reklámmal, és arra sem hagynak időt és teret, hogy csendben elmélyedjünk magunkban. Csakhogy véleményem szerint, egyik hirdető sem szorít pisztolyt a halántékodhoz azért, hogy most rögtön kapcsold be a televíziót és nézd meg a reklámját. Vagy talán igen?

Én áldom a médiát! Az emberiség egyik legcsodálatosabb vívmánya. Rengeteg értékes információt juttat el hozzám nap, mint nap. Persze, hoz szemetet is, de érdemes tudni szelektálni, hogy melyik információra vagy vevő, és melyikre nem. De térjünk vissza a válsághoz.

Van a kínaiban egy csodálatos írásjel a „válság” kifejezésre. Ez az írásjel két részből tevődik össze: az egyik a „veszély”, a másik a „lehetőség”. Hát, nem érdekes?

Valamit tudhattak már évezredekkel ezelőtt is a kínaiak. Hiszen valóban, a válság nem csak veszélyeket hordoz magában, hanem lehetőségeket is. Vagyis, azzal egyidejűleg, hogy valami összeomlik és meghal, bizonyos, hogy megszületik és felépül valami új is. Csak rajtunk áll, hogy kihasználjuk-e a válságban rejlő lehetőségeket. Hogy mennyire van tele lehetőségekkel egy válság, arra élő példa korunk egyik legnagyobb vagyon-építő zsenije Warren Buffet. Ő egy 77 éves, amerikai tőzsdeguru, aki elkövette azt a pimaszságot, hogy két évvel ezelőtt 40 milliárd dollárt - az akkori teljes vagyonát - adományozta Bill Gates alapítványának, hogy aztán új vagyonokat építve, tavaly év végén letaszítsa a trónról éppen magát Gates-t, és a világ leggazdagabb embere legyen. Jelenleg 58 milliárd dollár vagyona, melyből 8 milliárdot éppen a válság kezdete óta keresett.

Nincs miért sajnálkoznunk tehát azon, ha aszt tapasztaljuk, hogy összeomlik az a világ-rend, melyet már amúgy sem szerettünk igazán, mert egyre inkább azt éreztük, hogy már nem szolgál bennünket megfelelően. Sőt, inkább örömre van okunk, hiszen azzal, hogy az előző rend összeomlik, lehetőségünk nyílik arra, hogy megteremtsünk, felépítsünk egy újat, amiről úgy érezzük, hogy sokkal jobb lesz a számunkra. Hogy hogyan?

Először is azzal kell egyénenként tisztában lennünk, hogy mit is akarunk valójában. Mit akarunk megtapasztalni, mivel akarjuk tölteni az időnk nagy részét, milyen tevékenységekben lelnénk örömünket, és milyen mód, milyen rendszer lenne a megfelelőbb mindezek megvalósításának elősegítéséhez.

Én a magam részéről egy olyan jövőbeni világot látok magam előtt, ahol minden ember egyénenként megtalálja azt a foglalkozást, aminek tiszta szívvel tudja átadni magát, mások szolgálatának. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki önkéntes segítő, tanító vagy ápoló lesz, és fizetség nélkül nyújtja a szolgálatait. Számomra a szobafestő, vagy az asztalos, vagy akár egy marketing-tanácsadó vállalkozó ugyanolyan szolgálatot végez, mint a betegápoló, vagy a gyógyító, vagy a spirituális tanító. Akkor, ha azt, amit tesz, szíve tiszta szeretetéből és teljes lényével teszi.

Ily módon egy olyan világot látok magam előtt, ahol nem a multinacionális nagyvállalatok dominálnak, nem ők a legfőbb munkaadók, hanem sokkal inkább egy olyan világot, amelyben szabad – akár egyszemélyes – vállalkozások ezrei és milliói hálózzák be a földrészeket önmaguk, és a velük kapcsolatban álló vállalkozó társaik, barátaik termékeit és szolgáltatásait ajánlva. Egy szabad Világ ez, ahol mindenki a valódi álmainak és, szabadon mer lenni valódi Önmaga! És hogyan valósulhat meg mindez?

Nos, a legfontosabb dolog, amit megtehetünk ennek érdekében az, hogy a „túlélés” helyett végre az igazi, szívünk mélyéből fakadó vágyainkra és álmainkra összpontosítsunk. Olyan nagy álmokra, amilyeneket csak el tudunk képzelni! Ne szabj határt a képzeletednek, hiszen épp most romboljuk le azokat a korlátokat, amikkel korábban visszafogtuk magunkat.
Nincsenek korlátok és határok!

Egy válságban csak korlátlan lehetőségek vannak!

Élj bármelyikkel, szíved választása szerint!

CsatolmányMéret
img001 Correction.jpg47.62 KB

Hozzászólások



Zsul drágám :-D

Előléptem vele, és van egy "réteg" aki nyitott rá, van aki elengedi a füle mellett!
VAN rendszer amit nem érint a válság, sőt minél többet vásárol, annál többet keres...
Zorba új válsággal foglalkozó topikjában leírtam róla egy szösszenetet.
Nem hiszem, hogy agyon kell boncolgatni ezt a témát, nagyobb kutyáknak is beletört a foguk.
De ha egy lehelletnyit nyitott valaki és ki tud lépni a maga teremtett kis világból 2 órára, lehet hogy soha többé nem alszik annyira felkavarja amit elmondhatok neki erről :-))

Namaste:-D

Életem...



Még egy gondolatodról:

"Nem a rendszert kell korholni, mert aki tud jobbat, az nosza, lépjen elő."
Régen előléptek vele, majd meghaltak vala.:) Most is előlépnek sokan alternatív más megoldásokkal, de az allulról való építkezéshez emberek is kellenek.:) A dolgok maguktól zajlanak, anélkül hogy én vagy te tudnánk róluk. Szóval emiatt aggódni egy percig sem kell.:)
Én sem tartom jó ötletnek a nagy forradalmakat, meg "essünk neki" dolgokat, hisz az emberiség ezt csinálta az elmúlt 6000 évben.:) Néha, ez a hatalmi kör el lett törölve, de mivel az emberiség fejlettségi szintje nem emelkedett az EGO-s emberiség újra kitermelte azokat az embereket, akik rájöttek megint arra, hogy ha egy pénzel működő gazdaságban ellopják a jelek felügyeletét (monetáris eszközrendszert), és azt saját céljaikra kezdik használni, a közösség helyett akkor, ahogy azthiszem te is fogalmaztál, ők lesznek a királyok, ráadásúl rejtve...:) De nem is kell ide semmiféle forradalom, hiszen ha az állam által nincs megfelelően biztosítva a JEL, pénz, (kevés van belőle, és ami van az is nagyon drága és a lakossággal fizettetik ki azt, hogy egyáltalán használhatják a pénzt) ami kell a szolgáltatás és árucseréhez, akkor nosza, a helyi pénzek mintájára gombamód szaporodhatnának azok a kis közösségek, amelyek használják ezt a jogszabályilag is engedélyezett eljárást, így teremtenek maguknak saját JEL-et, amelynek az alapja a kis közösségben elvégzendő munka, ill. az, hogy a kis közösségen bellül teher nélkül végbemehessen az árú- és szolgáltatáscsere.



:)

Hú Deni, végig se olvastalak, de máris írnom kellett!
Nagyon sajnálom, hogy ezt a tényt előhoztad! Az összefüggés a pénzrendszer, a "hogyan működés" megértése és a zsidók között az én megítélésem szerint inkább visszavetheti a megismerést, főleg a közösségi megismerést. És hát ez itt egy fórum, amit több ember olvas, akinek nem ismered a neveltetését, származását, vallását, zsidósághoz való hozzáállását. Szóval szerintem a zsidók megemlítése egy hatalmas nagy zsákutca. Szeretek arra szorítkozni, hogy hogyan működik ez a pénzrendszer és hogy milyen huncuttságok, csalások vannak benne, melyeket természetesen közgazdaságtan néven szeretnek tanítani az egyetemeken, mint helyes és szabályos eljárást.:) Emiatt máris meg lehet kapni az összeesküvés elmélet címkét, ha szóba van hozva a zsidóság, akkor meg lehet kapni a "zsidóságot bűnbaknak beállító összeesküvés elmélet" szövő címkét. S máris nem arról beszélünk, ami a lényeg... azaz hogy a termelés, a fogyasztás, a mindezt elkövető embertömegek így együtt KEVÉS. Az áruk és szolgáltatások cseréjéhez szükséges JELEK-nek, azaz pénznek az előállítása is ugyanazon közösség ellenőrzése alatt kell, hogy legyen, mint aki elköveti és élvezi a munkát, mert ha nem, akkor ez a helyzet áll elő, amit ma a világ demokráciának és szabad piacgazdaságnak ismert meg a világ 90%-ban.:) No de most rendes fiú leszek és végigolvasom amit írtál, csak a "zsidó" szóra "ugrottam".:)



Sanya:)

Elolvastalak és aztán a hozzászólások között ragadva azokat is elolvastam.

A legközelebb te jársz azon az úton, ami hozzám közel áll. Örülök, hogy nem vesztél el a részletekben, hanem végig nyitott voltál, mert ezzel már pont el is mondtad a megoldást is.

Van erről nekem is véleményem.
Ahogyan én látom és tudom, az emberiség gazdaságát a zsidók irányítják. (Állítólag 16 család) Az ő kezükben vannak a jegybankok, és ezzel ők a királyok. Hogy ez gond é vagy sem? Igaz nem ismerem a világ összes népét, de könnyű belátni, hogy rajtuk kívül kevés nép az, aki képes lenne ezt a feladatot ellátni. Érdemes belátni, hogy a zsidó kimagasló az egységben élésben. Ez pedig elengedhetetlen feltétel szerintem. A lemondás és áldozat terén is kimagasló a zsidó, ha a kultúrájukra nézek.
Sajnos az agresszív megoldásokban is kimagasló. Voltaképpen egyedül a zsidó nép az, amelyik folyamatosan háborúzik "mostanában". Gondolom fáradtak...
Bármelyik nép állna ma a zsidók helyén, nem világválság lenne ma, hanem pestis...

De lehet nem is a zsidók irányítják a gazdaságot, hanem akárkik. Akárkik békés és jóindulatú emberek. Ők olyan gazdagok, hogy jaj. Mégis törődnek egy időleges rendszerrel, amiben igenis de jól szaporodunk, vagyis biztonságban érezzük magunkat. Nem tudhatjuk, hogy mekkora a tudásuk, de biztosan többet tudnak a vonzás törvényéről, mint mi az egész társaság együtt.
Talán a mai rendszert nem korholni, hanem mint biztonságos bölcsőként meg kéne áldani. És amikor felkészültünk valamennyien arra, hogy nem kell már dajka, és nem fogjuk egymást lemészárolni a túlélésért, mint annak idején, ami nem is volt régen, akkor az ember ember társa lesz és nem farkasa. Megértjük, hogy együtt vagyunk egyek, és együtt minden egyszerű és színeiben tiszta. Felfogjuk, hogy amiért ő nem a lokinak szurkol, hanem a fradinak, attól még nagyon is értékes ember.
Nem a rendszert kell korholni, mert aki tud jobbat, az nosza, lépjen elő. A "nagy" vállalkozások azok, amelyekben az ember elnyomódik. Nincs arányban a bér az emberi méltósággal. És ez a baj világszerte.
Viszont ha annyit keresnél a munkáddal, hogy saját magadat megvalósíthasd, akkor a rendszer felborulna. A rendszert a béres tartja el, aki kiszolgálja a "nagyot". Az alkalmazott, aki nem keres annyit, hogy lépni tudjon. Így "nagy" biztonságban van holnap is, mert a béres létezik holnap is.
És hát valljuk be, zömében béresek az emberek, mert kimagasló tehetségek azok, akik alkalmazzák. (Már tartósan kimagasló tehetségek) ((Kimagasló tehetség lehet egy olyan ember, aki imádja az embereket és emiatt rengeteget kommunikál. Ő sikeres lesz, ha ráébred arra, hogy ért az emberekhez. Vagy kivételes tehetség az is, akinek az apja milliomos csúnyán, és kap egy céget, amibe beletanul apja haláláig mindenképpen.))
Érettségi nélkül senkit nem engedni eldönteni, hogy milyen pályát válasszon annyit jelent, hogy megcsappan a béres. A fizikai munkás lassan kihalófélben van. A jó szakember pedig már ritka. Sanya világában nincsenek kft-ék csak szakemberek összefogása. Ez tetszik. Ezzel már vissza is van adva a szakmunkás becsülete, és a precíz munkakedve. Mert a kettő együtt jár.

Pár év és történik valami nagyon érdekes dolog. Bevonzzuk. Meg fog történni. Az utcákon rózsabokrok lesznek országszerte. Könnyes arccal, meghatva alszunk el, és fülig érő mosollyal ébredünk kipihenten. Mert az egészséges lélek lesz az első és nem a pénz. Talán ezt érzi a gazdaság.



Kedves Fóka!

Köszönöm gondolataidat! Emlékeim szerint Yoda beszélt a jövőről és nem Obi Van, de nem szeretnék elveszni a részletekben.:)
Én nem tudok és nem is akarok túljutni azon a gondolaton, hogy NINCS válság, csak beszélnek róla. Idáig is az volt a nehézség, amit nehézségnek kiáltottak ki, hogy nincs elég forgótőke, tehát nincs elég közvetítőközeg JEL a rendszerben. (Egyszer Admin is írta, hogy mennyi feles pénz van félretéve, és áll és arra vár, hogy felhasználásra kerüljön, és hogy ez mliyen jó lenne, ha így lenne. Emlékeim szerint valami ilyet írt.;-)) S mint tudjuk, minél kevesebb a JEL erre a célra (eredeti céljára), annál nehezebben tud lezajolni az árú és szolgáltatás csere. Most, amikor azt mondják nekem a "szakértők" a TV-ben, meg "közgazdászok", hogy gazdasági válság van, mert pénzügyi válság van, gyakorlatilag nem változott semmi, hiszen eddig is ez volt, csak akkor nem mondták válságnak. Most azonban, mivel mégkevésbé van jel, (mely egyébként nagyon drága mindenkinek), kikiáltották, hogy ez egy válság oka, aztán megkezdték végrehajtani az ukászt... a kormányok önként és dalolva öntsenek a pénznyelőbe, a bankrendszerbe mégtöbb pénzt, mert jaaaaj mi lesz akkor jaaaj.:) Nem írnám le, hogy ezeket a cselekedeteket minek nevezném, de válságnak semmiképpen sem.:) A JEL, azaz a pénz előállítását semmiképpen nem bíznám ezekre az emberekre, hiszen ők nem a társadalomÉRT, hanem a társadalom ellenében "végzik munkájukat", s ez meglátszik a cselekedeteikből. Pont ez lesz az egyik fontos lépés egy új társadalomnál, amikor már mernek az apróbb közösségek gondoskodni önmagukról úgy, hogy nem csak az áruellátásról és a szolgáltatásellátásról gondoskodnak, hanem arról is, hogy az ehez szükséges JEL, azaz pénz is meglegyen (helyi pénzek alkalmazása).



Kedves Zorba

Koszonom bizalommal teli valaszodat.
Azert szivesen meghallgatnam a szerzo megoldasat is,mar ha van.

Szeretettel,
felebarat



Kedves Felebarát!

Ez egy teremtő oldal, ahol azért fújt minket össze a szél, mert egyformán bízunk valamiben... Ez pedig a gondolatok és érzelmek teremtő ereje.
Minden nagybecsű elődünk, kiket emlegetni szoktunk ezen az oldalon, Jézustól Buddhán keresztül, Marcus Auréliustól Einsteinig, Oshotól Bob Proctorig, mind azt mutatták nekünk, hogy az álmokat valóra váltsuk. Egyikőjük sem várta meg, mit szólnak a többiek. Egyet értenek e Velük...
Az ő törekvéseiknek gyümölcsét élvezzük a mai napig, s még ki tudja meddig...

Aki az álmok keresőjének nevezi magát, biztosan nem fél attól, hogy meg is találja őket. Ha pedig megtalálta, meg tesz minden Tőle telhetőt, hogy azok valóra váljanak...

Mert nem fogantatik olyan gondolat, mi nem kívánna megszületni...

Ez egy forradalom MINDENKIÉRT!!! Nem fog mindenki részt venni benne, de mindenki élvezni fogja a hozományait!!!

Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

Baráti Szeretettel.

zorba



Zsul barátom kíváncsi volt...

...ezért hát megszólalok én is:)
Szerintem maga a gazdasági válság egy világméretű civilizációs lüktetésnek a "kisülő" szakasza, nem több. Magát a civilizációt tekintve ez természetes folyamat. Kb.olyan, mint a lélegzés. Belégzés, egy pillanatnyi benntartás, majd kiengedés. Most a kiengedés végső részénél tartunk, hamarosan elindul az új belégzés. Minden ebben a ritmusban halad, ami él: ki és be. Ez magának az életnek a folyamata. A test például akkor, amikor kilélegez és kiürül a tüdő nagy része, nem kezd el pánikolni, hogy jaj, mi lesz, mert rutinosan csak elkezdi a belélegzést.
Rengeteget lehet ugyanakkor tanulni egy ilyen válságból. Én a pénzügyekhez és a közgazdaságtanhoz nemigen konyítok, úgy vagyok ezzel is, hogy rábízom azokra, akik értenek hozzá. Ha elkezdek okoskodni és fejtegetni, valószínűleg csak az ostobaságokat árasztanám magamból. Tudom, sokan megszenvedik ezt az időszakot és máris rémképeket látnak maguk előtt. De amikor ezt teszik, aláírják az áldozat szerepét. El kell fogadni, hogy fölötte állunk ennek a gazdasági katyvasznak és inkább megmozgatni a képzelőerőnket, hagyni, hogy az új lehetőségek ideái ránk találjanak. Mert amíg a régi, éppen veszni látszó lehetőségekre fókuszálunk, bennünket is magával ragad azok valósága és hagyjuk elsuhanni magunk mellett az új lehetőségek ideáit. Azért ideák, mert nekünk, magunknak kell megtölteni őket erővel, hogy materializálódjanak.
El lehet agyalgatni az új megoldásokon és bizonyára sok jó ötlet is testet fog ölteni. Csak szívből kell elkezdeni. Az agyalás és a fejtegetés önmagában semmit sem ér, ha pusztán az éppen veszendő idea-megtestesülésekből táplálkozik.
A 20. század első felében tomboló válságnak is voltak túlélői és profitálói. Itt nem a háborúkból hasznot húzókra gondolok, hiszen annak etikájával nem értek egyet, ugyanis az erőszak és abból fakadó tragédiák számomra nem összeegyeztethetők a szeretet hatalmának alkalmazásával. Akkoriban jóval kisebb réteg élt tudatos életet. Ma jóval nagyobb tömegek élnek tudatosan, jobban belátva a valóságnak kikiáltott illúziók ködfüggönye mögé. Nincs más dolgunk nekünk - akik eme széles és hatékony réteg részei vagyunk - , mint bevetni magát a MÁGIÁT, azaz a KÉPzeletet és engedni, hogy képzeletünk vetítővásznára a szüntelenül áramló Energia rávetítse a következő lépés lehetséges ideáit. Ez nem sültgalamb várás, hanem nagyon is kemény munka: a gondolatok és az érzések komplex munkakooperációja. Ahogyan Henry Ford is megmondta: a gondolkodás a legkeményebb munka a világon. Ezért is csinálják olyan kevesen.:)
De ő azt is tudta, hogy nem mindegy, min gondolkodunk. A múlton vagy a jövőn? Vagy inkább a múlt tapasztalatai alapján, a nem kívánatos dolgoktól elrugaszkodva a jövő számunkra kedvező lehetséges variációin? Én ez utóbbit javasolnám. A jó öreg Obi Van Kenobi is megmondta a tejfelesszájú Fellegjáró Lukácsnak :), hogy "a jövő mindig mozgásban van". Ha hagyod, hogy mások mozgassák, az is a Te választásod. Miért ne mozgatnád Te magad? A jövő gyurma. Olyanra gyúrod, amilyenre akarod. Ha akarod egyáltalán. Akard, ne ne erőlködve, mert a magyar közmondással ellentétben a nagy akarásnak nyögés a vége.:) Az akarat csak a kezdet. Csak engedni kell az ideákat, fel kell készíteni a vevőegységünket a Végtelen Számú Valóságok közti szelektálásra. Ezt hívom én gondolkodásnak és valószínűleg Ford bátyó (nem a Harrison) is így gondolta anno. A jövő gyurmája alig várja, hogy iMAGInációd keze által számodra kedvezővé alakulhasson. Ehhez azonban abba kellene már hagyni a múlt és a jelen rosszul sikerült, már kiégetett gyurmaszobrainak szánalmas és kétségbeejtő farigcsálását. Van még egy halom új gyurmánk, agyagunk. Annyi, amennyit el sem tudunk képzelni. Kezdjünk el komolyan rágyúrni az életünkre képzelőerőnkkel. Ne a gyúrás folyamatára koncentrálva, mert abba csak belezavarnak a rosszul sikerült gyurmaszobrok fájó emlékei. A végső agyagedényt, szobrot lásd magad előtt, azt jó megtartani és szeretni.
Ismétlem: nem értek a gazdaság dolgaihoz. Nem is érzem szükségesnek, hogy értsek hozzá. Ahogyan a kenyérsütéshez sem értek. Remek kenyereket sütnek helyettem, anélkül, hogy nekiállnék különféle kenyér recepteket a pékek orra alá tolni. Csak hagyni kell, hadd végezzék rendesen a munkájukat. Nekünk elég hozzáadni a magunk valósága számára az ideát, a képet leendő friss, ropogós kenyerünkről.
Jó gyurmázást mindenkinek!:)

A lehetőség egy ajtó. Senki nem nyitja ki helyetted.
-Fóka-:)
http://foka.freebase.hu
http://www.egykisfoka.info
http://www.youtube.com/watch?v=6ZvefX6fFjM



Talan itt kezdodik

."...olyan jovobeni vilagot latok magam elott,ahol minden ember egyenenkent megtalalja azt a foglalkozast,aminek tiszta szivvel tudja atadni magat masok szolgalatanak."-irtad.
Az jo,ha mar a gondolat es a vaagy megvan.De mi is kell ehhez meg?
Hogy mindenki ezt gondolja,hogy mindenki tisztaba legyen ezzel.Ehhez,hogy a jelenleg felnottek lehetoseget kapjanak a valtashoz,az orvosi diplomas itthon dolgozzon,a hontalan otthonra leljen,a nyugdijjas nyugdijba mehessen,es elegedett lehessen,az ettermi mosogatolany tanithasson,mert talalt munkahelyet stb;hogy a jelenleg serdulok segitve legyenek adottsaguknak,tehetseguknek legjobban megfelelo tanulmanyok elvegzesehez minden szempontbol, s hogy ehhez a megfelelo csaladi es tanari kozosseg adva legyen; hogy szuletestol kezdve a kozvetlen es tavolabbi kornyezet a gyerekert legyen,es ne a gyerek legyen a kornyezeteert. Hogy a mar csaladosok es a meg nem csaladosok,erosek,hatarozottak legyenek az altalad itt leirt eszmeben, mind,kivetel nelkul.
Hogyan lehet mindenkit meggyozni errol, mondjuk a valsag idoszakaban,hogy egyszerre kezdjenek ujat,szebbet?

Szeretettel,
felebarat



Hello Dormino:-D Irok neked

Hello Dormino:-D
Irok neked a kapcsolatfelvételi lapon keresztül, és akkor emailt kapsz majd tőlem, hogy ne off-oljuk szét Álom blogját:-)
Regisztrálni TE önállóan nem tudsz, azt én csinálom neked.
És, hogy mennyire egyszerű, arra szó nincs :-)
Szép napot mindenkinek!

Életem...



Lyoness

Hahó Gini,

olvastam a hozzászólásod és kíváncsi lettem, mi az a Lyoness. Utánajártam egy picit a neten és hát kicsit elakadt a szavam. Ilyen egyszerű lenne? Hogy vehetek benne részt én is? A honlapon nem tudtam magam regisztrálni, nagy bánatomra...

Üdv
Dóri (domino9@gmail.com)

"Startin' up a brand new day"



dejó, itt végre mindenki

dejó, itt végre mindenki önmagát adja :-) egyetértek az indító gondolatokkal, pont ilyen irányba haladunk, egyre több kisvállalkozó, egyéni sikerek, minden ilyesmi. egy dolgot tennék hozzá: nagyon sok termék ill. szolgltatás esetében a méretgazdaságosság miatt nincs lehetőség "elaprózni" a dolgot. ilyen területek pl. az energia, infrastruktúra, bank, biztosítás, autóipar, stb... ezeknél a megoldás egyébként az, hogy a profitot a cég visszaforgatja a társadalom javára, de talán már ez a folyamat is megindult, hiszen a legnagyobb adakozók mindig a mamutcégek tulajdonosai, lásd pl. Bill G. és WB, akiket Álomkereső említett...



Tetszik, bár egy cseppet

Tetszik, bár egy cseppet másként látom.
Én a Lyonessel foglalkozom - tudod?:-) -, és engem ez szerencsére innentől fogva olybá nem érdekel, hogy az csak na.
Miért?
Mert ez a rendszer a vásárlásból tartja fent magát.
Azt pedig mindig fogunk, kenyeret, tejet, ruhát, építőanyagot, benzint, bútort, sütit, gyógyszert....
bármit.
Innentől fogva ez a rendszer ami tojja nekem a százezreket hetente, megoldotta a pénzügyi válság kérdést nálam.
NEM ÉRINT :-)
Ez egy spirituális közgazdasági adomány - így látom -.
Aki akar, él vele. Olyan társaság verődött össze, hogy szinte evidens volt, hogy mindannyian "használják" a VT-t.
Azt hiszem életemben nem voltam ennyire jól, a milliomosok hűvös nyugalmával szemlélve az eseményeket:-)
Még mindig van ám lehetőség. És... áprilisig - ez egy meghatározó időpont -, csodákat csinálhat aki akar.
Én akarok, és csinálok és még jó páran. Innen is... hál'Istennek :-)))
Puszi az orcádra, még mindig a kedvencem vagy.

Nagy ölelés: Ginitől

Életem...



Végigolvasván az egész írást...

... nem bírom ki, hogy azért hozzá ne tegyem, amit én hozzá szeretnék tenni.:) Ettől még marhára kiváncsi lennék Fókára.:)
Tehát:
1. Sosem volt pénzügyi válságon alapuló gazdasági válság, hiszen a kiváltó ok szándékos volt. Ha a kocsma felgyullad az "tragédia", "válság" szavakkal illethető, de ha szándékos gyújtogatás, akkor büncselekménnyel állunk szemben.:)
2. Idéznék:
"Ily módon egy olyan világot látok magam előtt, ahol nem a multinacionális nagyvállalatok dominálnak, nem ők a legfőbb munkaadók, hanem sokkal inkább egy olyan világot, amelyben szabad – akár egyszemélyes – vállalkozások ezrei és milliói hálózzák be a földrészeket önmaguk, és a velük kapcsolatban álló vállalkozó társaik, barátaik termékeit és szolgáltatásait ajánlva. Egy szabad Világ ez, ahol mindenki a valódi álmainak és, szabadon mer lenni valódi Önmaga! És hogyan valósulhat meg mindez?" - Nos ehez fontos tudni, hogy
1. A személy, gazdasági szereplő és fogyasztók
2. a termék, szolgáltatás
3. és a termékek és szolgáltatások cseréjéhez szükséges JEL, azaz, közvetítő közeg, pénz, egyhelyen legyen! Ez a változás kulcsa! Jelenleg elérhetőek a helyi pénzek, normál esetben meg elvileg, papíron, az államnak kéne biztosítani ezt a nagyon fontos közösségi szolgáltatást, a megfelelő pénzmennyiséget, hogy azáltal működjön a gazdaság!
Nem a jelenlegi rendszer ellen kell tenni, hanem azok az emberek, akik már készek a teremtésre, mint Álomkereső és még sokan mások, összefogjanak, és készítsenek saját JELET, közvetítőközeget!
A helyi pénzekkel kapcsolatos törvények elvileg biztosítanák a megfelelő jogi hátteret is.
Érdemes megérteni és tudomásúl venni, hogy az állam nagyon sok kötelességét nem teljesíti, így jár el a pénzkibocsátással is, ezért merülnek fel nehézségek. S már sokan vannak, akik keresik az alternatív megoldásokat. Mindez abból a jelenségből indúl ki, hogy a vágy és félelem különös kombinációjából születendő hatalomvágy létrehozott olyan cselekvő embereket, akik felismerték már nagyon régóta, hogy ha egy pénzel, azaz JEL-lel működő gazdaságban elég pusztán megszerni a JEL előállításának jogát, monopóliumát, s azzal elképesztő előnyre tesz szert az életben és a gazdasági téren egyaránt, hiszen mindenki tőle függővé fog válni.
Ha nincs jel, nincs csere, ha van jel, akkor csak valamilyen ellenszolgáltatásért cserében van jel. Ez a fizethess, hogy fizethess rendszere. Pénzért, pénzt... Az emberek, mégha nem is mind fogadják el, vagy látják át ezt a pofon egyszerű büntényt, érzik, hogy valami nyomasztja őket... Tehát, ha értő módon akarunk közelíteni a dolgokhoz, akkor itt az ideje, hogy a termékek és szolgáltatások cseréjéhez szükséges JEL ismét közösségi felügyelet alatt, a közösség szolgálatába állva működjék.
Ezért látnám pozitívnak, ha elterjedne Magyarországon is a helyi pénzek használata.



disznófülü vagyok

Disznófülü vagyok, mert nem írok erre még semmit, pedig tudnék mit, de én inkább Fókát várnám, mert halálosan kiváncsi vagyok, hogy ő milyen gondolatmenetet csavarintana ide.:)



a " rendszer "

............ ÖNSZABÁLYZÓ és ÖNFENTARTÓ !
minden értünk " történik "

üdv alexander



Ez lelkesítő!!!

Ha most azt mondom, napok óta ezen "agyalok", mármint hogyan lehet közösségi előnyt kovácsolni a jelen helyzetből, olcsójánosnak fognak tartani, aki a más nótáját fütyüli... Sebaj, bevállalom!
Legalább tudom, más is gondolkodik hasonlóan...

Köszönöm Neked Sanya Barátom!!!

Ez igazán szép, összefoglaló írás. Sokan és sokat fogunk tanulni belőle. Még az is lehet, hogy együttesen tovább fejleszthetjük...

Kalapom lengetem!!!

Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

Baráti Szeretettel.

zorba