Híd önmagunk és a között a személy között, akik lenni szeretnénk

Reggel óta érzem a boldog, felemelő, és átadni vágyó érzést magamban. Tudom, lehet te most rálegyintesz, kedves olvasó, hogy már megint egy lelkes írás, aztán nesze semmi, fogd meg jól! következik.
Ám abban biztos vagyok, hogy ez többet ad, mint azt remélni merészeled is, de ebben a pillanatban az idő az, ami miatt mégiscsak ennyi lesz.
Ime: Ki vagyok? És ki vagy te, kedves, akit megérint ez a blog téma? Vajon az vagy, aki lenni szeretnél? És ha nem, miért nem, és keresed a választ ezekre?

Én igen. Azonban én, most nem vagyok fontos. Az a fontos, hogy átadhassam ezt a "mankót" azoknak, akik ugyanígy keresők, mint jómagam.
Mert keresővé kell magunkat fejleszteni, ha a változásokat igényeljük. Megkell fizetnünk az árát.

Mostanában rengeteg, és jobbnál jobb könyvet olvasok. / igen, tudom, könyvekből, melyeket mások írnak, mást tanulunk meg, mint ami nekünk kell, ám a könyvek segítenek a TUDÁSUNK TÁRHÁZÁT megnyitni, ÖNMAGUNKBAN, illetve, minden könyvben el van rejtve egy egy sor, egy egy szó, egy egy mondat, amit nekünk szántak. Ami a miénk, és azt csak a könyv elolvasása után tudjuk meg, hogy mi.

A könyvek olyanok, amelyeket mindenkinek saját, ugynevezett fejlesztési szintjéhöz kell megválasztani, ezért nem sorolom fel.
Az egyikben azonban a dinamikus életről ad képet a szerzője.

ÉS!!!
Én ekkor rádöbbentem, hogy az életem dinamikája eddig azért volt olyan renyhe, mivel a PÉNZ energiája hiányzott belőle.

És a dinamikus élet alappilérei:
egészség
család
kapcsolatok
szellemiség
pénz
spirituális tudás

És életünk dinamikájának olyan hatalmas felhajtóerővel kéne bírnia, mint a repülőgépeknek, felszálláskor. /És gömbölyűnek, mint a kör. /
Nyílván kell felszálláskor a kerozin nevű kakaó, ami a felhajtóerejét adja meg, a levegőbe emelkedéséhez.
Ezt a kerozint nevezem én pénznek, és hiányától nem emelkedhetünk a levegőbe, bármennyire szeretnék is szárnyalni, mint a sas madár.

Magyarul, amíg csak döcögök, döcögetek utamon, a pénz hiányától, addig dinamikámat nem tudom kellőképp megnövelni. Tehát, kakaót magamba, és repülőgépként felívelni a magasba!!!!!

Most olvasom Robert T. Kyosakitól, az Üzleti élet iskoláját, és sorra jönnek a felismerések benne.
Hogy miért nem lehet egy-egy jó hálózatban sikeres az ember, pl.,
vagy mi az amit egy-egy jó hálózatban keresni kell,
mi az, amit ahhoz, hogy az sikeres hálózatként tudjon működni, bele kell a magasan kvalifikált embereknek rakniok.
Mert hogyha mindez megvan, akkor repülünk, szállunk, mint a sasok.

Szárnyalva, ívelve, szép görbületben, ahogy azt a dinamika megkívántatja velem.

Folytatom még>>>

Hozzászólások



Nem kell az áramoltatáshoz hálózat. Írja zsul:

Akkor kézenfekvő, ha te így látod, hogy megkérdezzem: az áram, ami a vezetékünkben kering, ahhoz sem kell semmi ami kerigteti? És a folyó vízeink? Azoknál is van egy áramoltatási tényező! És az energiánk áramlása, azt is egyszer be kell indítani... sorolhatom én a végtelenségig. És azt hall meg belőle a másik, amire már készen áll. Minden sértés nélkül mondom.

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Drága Zsul, és mindenki!:)

Tartozni Valakihez, Valakikhez Csodálatos érzés. Nekem. Ezt mindenki máshogy láthatja, érezheti, és ez természetes?) Egyetértetek, ugye?
Nekem kell az a fajta áramlás, amit onnan kapok, erre igényem van. Nekem.
Ám azt tudom, hogy ezt is, mint minden mást, emberek különbözőképpen látnak. És ez így jóóóó!

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Drága Anikó!

Én is érzem a boldog-felemelő érzést és mostanában méggyakrabban, mert egy "hátrányos" helyzetet saját felemelkedésemre, önmagam megvalósítására fordítottam. Tehát a hátrányból erényt, sikert kovácsoltam. Felemelt, gazdagodom érzésekben és anyagiakban is és kiteljesedik körülöttem minden. Van időm azokra a dolgokra, amikről eddig csak álmodtam. Kezdem érezni, hogy erre vártam!
Nagyon egyetértek a dinamikus élet alappiléreivel. Igen, ezekre mind szükségünk van, ahhoz, hogy kiteljesedjen az életünk. Nekem meg van és kiteljesedni látszik, boldog vagyok!
Köszönöm az írást, megerősít és lelkesít!:))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery

www.lyoness.hu



Kedves Ragyogás!

Egyetértek minden szavaddal :-) A felismerések, a "rádöbbenések" segítenek a fejlődéshez, és
ehhez sok "könyvre" van szükségünk. Ha nem tanulunk, nem fejlődünk -nem vátoztatunk semmit jelenlegi életünkön, ugyanott maradunk ahol jelenleg is vagyunk...
Repülni jó!!!

Szép napot kívánok!
Jugik

http://www.jugik09.gemsziget.com



A jó áramoltatásához nem

A jó áramoltatásához nem kell hálózat. Semmilyen szervezet, tagsági nem kell hozzá. Ha valamiről kiderült, hogy jó és szükséges, akkor az minden ilyen nélkül áramolhat.:)



Itt az oldalon mindenki mást tesz abba a képzeletbeli kalapba

Rengeteg építő hozzászólás között bolyonghat a "Kereső" Felemel és egyben jó érzéssel tölt el.

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Kedves senki!

Nem akar senki, senki lenni. Miért akarhatna, amikor mindenki egy csoda? Valaki, érzed? Te is egy csoda vagy. Egyszeri, és megfejthetetlen, megismerhetetlen csodák vagyunk életünkben.
Ezért aztán nem is értem, miért ez a beírásod?

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Igen. A híd önmagam, és a közt a személy között,

aki lenni szeretnék, már készül.

Idő kell elkészüléséhez, de világomban már gömbölyödnek dolgaim.
Formálódik életem, és benne jó magam, mint a gombóc, a szakácsnő keze alatt. És ahogyan a gombócot sem könnyű tökéletesre formálni, ugyanúgy önmagunknak is meg kell ezzel bírkoznia.

Ott tartasz, ahol lennei akartál ezelőtt pár éve. Igen? Te tényleg ott tartasz? Itt akarsz lenni?

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.