Advent

Ma van Advent első vasárnapja, idén november 27-én. Ilyenkor meggyújtjuk az első gyertyát, és kezdetét veszi a készülődés az év talán legszebb időszakára, a szeretet ünnepére, a Karácsonyra.

Az Advent szó a latin adventus, azaz "közeleg" szóból ered. Az adventi időszak a keresztény vallásban a Krisztus születésének, Karácsony szentestéjének a közeledését, az ünnep várását jelzi. Az adventi naptár hagyománya pedig a német lutheránusokhoz kapcsolódik.

Az adventi ünnepekhez kapcsolódó szokás a gyertyák meggyújtása, adventi koszorú, ami korábban 21 gyertyából állt, a mai szokások szerint pedig 4 gyertyából áll. Ezeket a Karácsony előtti négy vasárnap - első héten egyet, másodikon kettőt és így tovább - gyújtjuk meg.

Ezzel, azaz a mai nappal elkezdődik hát a készülődés a szeretet ünnepére.

Kívánom, hogy minden kedves thesecret.hu olvasó életében egy csodálatos, szeretettel teli ünnepi időszak következzen, és a 2011. évi Karácsony a békés együttélés, és az egymás iránt érzett legtisztább szeretet jegyében teljen el.

A Titok pedig megad ehhez nekünk minden szükséges "összetevőt". Ugyanis senki más nem tehet azért, hogy békés és boldog Karácsonyunk legyen, mint mi magunk! Mindenki számára ott a lehetőség, hogy csodálatosan teljenek el az ünnepek. Töltekezzünk fel szeretettel, békességgel, hittel, kitartással és életerővel a következő évre.

Ezzel kívánok minden kedves olvasónknak Boldog Adventi Vasárnapot!

Admin

Hozzászólások



Advent negyedik hete

Úgy tartják, hogy a karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg, s járja be az egész Földet. Kezében lantot tart és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli.
Sok kis angyal kísérni, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.

Aktuális tanítások Váradi Tibor előadási anyaga alapján:

"Advent negyedik hete: Bölcsesség erénye:

A téli napfordulót közvetlenül megelőző időben az ember a szellemi világ küszöbéhez érkezik. Lehetősége nyílik új szellemi bölcsességek felvételére. Ezt próbálják az ellenerők meggátolni.

Ahrimán => Minden erejével azon fáradozik, hogy az ember ne tudja kihasználni a megnövekedett szellemi lehetőségeket.
Lucifer => Be akarja engedni az embert a szellemi világba, de a küszöb őrének megkerülésével.

Ha az ember a küszöb őrével való találkozás nélkül lép be a szellemi világba, akkor egyik tévedésből a másikba eshet. Az emberrel a küszöb őrei itatják ki szellemvilágba való belépésnél a "felejtés poharát", és visszajövetelnél az "emlékezés poharát".

"Felejtés pohara" => Az ember felejtse el a földi logikát, hogy az ne torzítsa a szellemvilágban megszerzett bölcsességét.
"Emlékezés pohara" => Az ember a földi világba való visszatérés után is emlékezzen az "égben" kapott bölcsességekre.

Advent negyedik hetében tehát a legfontosabb a szellemi bölcsesség megszerzése és megtartása.

- Az embernek a karácsony előtti utolsó héten ki kell állnia a belső magány próbáját! Ez egy szükséges rossz, ugyanis az angyali hierarchiák eltávolodásából keletkező kozmikus magány érzése vezet el a szellemi megismerés templomához!

Advent negyedik hetének lehetősége a Beavatás:

Ha a törekvő sikeresen átmegy a három próbán, a negyedik héten megnyílik számára a lehetőség, hogy kapcsolatba kerüljön a magasabb világokkal. Ez a kapcsolat segíti a karácsony szent ünnepének igazi szellemi megélését.

Advent negyedik hete - Kánai menyegző

Ha a tanítvány legyőzte a három kísértést, akkor beléphet a magasabb megismerés templomába. Itt esküt kell tennie, hogy a megszerzett szellemi tudását az emberiség szolgálatába állítja.
Az evangéliumok alapján a pusztába való megkísértés után a kánai menyegző következik Galileában, ahol a víz édes borrá (így hívták a szőlőlevet) változik.
A víz az asztráltestet jelképezi, az édes bor pedig a manaszt. A természetben a Nap-erők hatására lesz a vízből szőlőlé. Ugyanígy a bennünk lévő Nap-erők (Krisztus-Impulzus) segítségével alakul át az asztrális test manasszá. A manasz segítségével léphet be az ember a magasabb világokba, és kaphat olyan igazságokat, amelyek szabaddá teszik.

Advent négy hetének tudatos és helyes átélése vezet el oda, hogy megszülessen bennünk karácsonykor a magasabb ÉN, a fénylő Szellemi Nap"



Advent harmadik hete

Úgy tartják, hogy Advent harmadik vasárnapján egy fehér, ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szivében, s megérinti fénysugarával. Ettől a fény ragyogni kezd az emberek szemében és szívében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.

Váradi Tibor előadási anyaga az Advent harmadik hetéhez tartozóból:

"Advent harmadik hetében az angyalok hatása gyengül, ezért az embernek kell felemelkednie az angyalok világába a bátorság erőinek segítségével.

Advent harmadik hete a Bátorság erényéhez kapcsolódik.

Az ellenerők elsősorban az asztrális testre hatnak: félelmet és aggodalmat akarnak ébreszteni. Az ember úgy érezheti, hogy elveszíti lelki egyensúlyát. Mintha a lélek három ereje vadállatokká akarna változni, akik azzal fenyegetik a tulajdonost, hogy rárohannak és elnyelik.

Akarat => vad bika
Érzés => üvöltő oroszlán
Gondolat => ragadozó sas
A lélek három vetületét meg kell szelidíteni! Az embernek bátorságra van szüksége, hogy szembeszálljon ezekkel a kaotikus erőkkel. A bátorság lényege, hogy semmilyen helyzetben ne veszítsük el önmagunkat.A három lelkierő (akarat, érzelem, gondolat) szétválása félelemmel tölti el az embert. A három lelkierő egyensúlyba hozatala pedig bátorságot szül!

Advent harmadik hete - Levegőpróba

Az embernek a legnehezebb helyzetben is meg kell találnia a helyes megoldást a szellem sugallatára hallgatva. Ki kell fejlődnie az azonnali döntéshozatal képességének. Minden perc habozás csak azt bizonyítja, hogy az ember még nem elég érett. Legfontosabb a minden helyzetben tanúsított lélekjelenlét. Teljesen mentesülni kell a külső befolyásoktól, és önállóan kell leküzdeni minden akadályt.

Jelszó: "Ami visszatart attól, hogy a szellemre hallgass, azt bátran le kell győznöd!"

Advent harmadik hete - Harmadik kísértés

A kísértő világi hatalmat és világi dicsőséget ígér Krisztusnak, ha ő leborulva imádja a kísértőt.
Sok ember eladja a lelkét az ellenerőknek, hogy cserébe világi hatalmat és dicsőséget kapjon. A mai korban nagyon nehéz "a világban élni, de nem a világból" alapelvet megvalósítani. Nem lehet az ellenerőket szolgálni átmeneti boldogulás végett!
Ilyen kísértések esetén forduljunk Krisztushoz, aki a harmadik kísértés legyőzésekor így szólt: "Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!"



rendben,

a következő vasárnapit, akkor nem csak folytatólagosan, hanem külön is kirakom

Köszönöm szépen!



Ez nem titok:



kedves May, ezeket az

kedves May, ezeket az írásokat, betehetnéd külön bejegyzésként, hogy többen lássák és olvashassák! köszönjük neked! :)



Advent második hete

Úgy tartják, hogy a második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni a serlegét és telítetten visszavinni a mennybe.
Mi kerülhet a törékeny, finom szövésű serlegébe, amely a Nap sugaraiból készül?
Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szivében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek fogják ezt a szeretetet és fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

Váradi Tibor előadási anyaga az Advent második hetéhez tartozóból:

"Advent második hete - Mértékletesség erénye:

Az ellenerők leginkább az éteri testet környékezik meg. Olyan hajlamokat keresnek benne, amelyek a vágyak önző, mértéktelen megnövekedéséhez vezetnek. Ezen a héten a mértékletesség az ember fegyvere. Mértékletesnek kell lenni az étkezésben, a gondolkodásban, a tévézésben és a beszédben.

Az ellenerők megpróbálnak a beszéden keresztül megnyilvánulni. Így jöhet létre a hazudozás, a rágalmazás, a durva beszéd és a haszontalan fecsegés. Nagyon ajánlatos ezen a héten többszöri szóböjtöt tartani!

Ki kell terjeszteni a tudatosságot a beszédre is. Így születik a megfontoltság erénye. Ilyenkor az ember először gondolkodik, aztán beszél.

Advent második hete - Vízpróba

Ezen a szinten a külső körülmények általi támasz annyira hiányzik, mintha az ember vízben lebegne. Meg kell szerezni az önuralmat. A magasabb alapelveket és eszményeket a személyes hangulattól és érzelmi állapottól függetlenül tudni kell követni. Ezen a szinten kell kialakulnia egy egészséges és biztos ítélőképességnek is. (A szellemi úton a dolgokat megítélni kell, nem elítélni.) A magasabb világok tényei és lényei iránt teljes bizalom alakul ki, minden kétség megszűnik.

Jelszó: "Minden előítélet le kell, hogy hulljon rólad!"

Advent második hete - Második kísértés

A kísértő arra akarja rávenni Krisztust, hogy vesse le magát egy templom tetejéről, hisz úgysem eshet baja.
Ennek a tettnek nem az emberiség szolgálata nevében kellett volna megtörténnie, hanem pusztán csak öncélból.
Üzenet a mai ember számára: Az isteni hatalmat, ami vezet, ne állítsd saját önkényed szolgálatába. Az embernek nincs joga "tesztelni" az Istent; Isten nem kívánságteljesítő automata.
Ilyen kísértések esetén merítsünk erőt Krisztusból, aki győzelmet aratott a második kísértés felett is. Így válaszolt a kísértőnek: "Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!"



Advent első hete

Szeretnék Váradi Tibor előadási anyaga közül idézni az Advent első hetéhez tartozóból.

"Az ellenerők az advent alatt különösen nagy erővel igyekeznek az emberhez férkőzni. Az embernek ekkor meg kell erősítenie az erkölcsi-szellemi erőit! Ugyanakkor óriási lehetőség az advent időszaka az előrelépésre és fejlődésre. Az ember bizonyos erkölcsi tulajdonságokat fejleszthet ki magában. Advent négy hetében négyféle kísértés éri az embert, és ezekkel szemben négyféle morális képességet kell megerősítenie magában.

Advent és az erények: Advent első hete - Igazságosság

Az ellenerők advent első hetében különösen az ember fizikai testét környékezik meg. Meg akarják téveszteni az ember érzékelését; hogy megrontsák az ember és a világ helyes viszonyát. Ha a kísértés sikeres, ez az emberekben kétségbeeséshez vezet.

Az első kísértés elhárítására alkalmas az igazságosság erénye. Az igazságosság mint kozmikus törvény a karmában jut kifejezésre. A karma pedig a sorssá vált tett. Kezdetben csak kollektív karma létezett. Az egyéni karma megjelenése egybeesik az ember felegyenesedésével! A felegyenesedés által az ember vízszintes lényből függőleges lény lett. Gerince már nem párhuzamos a földdel, hanem merőleges arra; az ember így vált közvetítővé ég és föld között. A felegyenesedés nélkül nem jött volna létre az öntudat, az önállóság és az egyéni karma.

Ami egyetemes szinten a karma, az egyéni szinten az igazságosság. Igazságos csak az lehet, aki bizonyos igazságok birtokában van. Az igazság pedig a helyes megismerés gyermeke.

Advent és a hierarchiák

Az angyali hierarchiák advent négy hete alatt fokozatosan visszavonulnak az embertől. Advent a legnagyobb elhagyatottság időszaka, de pont ezért a legnagyobb szabadságé is.
A hierarchiák eltávolodnak az embertől, de az ember az adventi erények segítségével felemelkedhet az angyalok világába, és helyreállíthatja a kapcsolatot.

Advent első hete - Az archék hatása gyengül

- Az embernek kell felemelkednie az archék világába az igazságosság erőinek segítségével.
Advent és az okkult próbák

A szellemvilágba való helyes belépést okkult próbák sora előzi meg. Advent első három hete alkalmas egy-egy ilyen próba megéléséhez.

Advent első hete - Tűzpróba

Ez egyfajta szellemi égésfolyamat. Egyes jelenségekkel kapcsolatban elég Ízisz fátyla; mélyebb megértés jön létre. Meg kell tanulni a szenvedéseket és a csalódásokat nyugalommal és töretlen erővel elviselni. A tűzpróba után még "büntetlenül" vissza lehet fordulni a beavatási útról. Ilyen esetben az ember életét mind fizikai, mind lelki vonatkozásban megerősödve fogja folytatni, és csak egy következő megtestesülés folyamán fejezi be a megkezdett beavatási utat.

Jelszó: "Egészséges emberi értelem nélkül minden lépted hiábavaló."