Hiszem, nem hiszem

szőnyeg puzzleSziasztok! Négy napja találtam rá erre az oldalra, miközben a "The secret" című film valóságtartalmát kutattam a neten. Elkezdtem olvasgatni, amiből az lett, hogy 4 és fél órán keresztül nem tudtam abbahagyni.

Érdekes, de főleg elgondolkodtató, amiket itt (is) olvastam. Az egyik kedvenc könyvem a "Mennyei prófécia", amit, mikor először olvastam, képtelen voltam letenni! Ahogy olvastam, csak arra tudtam gondolni, hogy: "Basszus! Ez milyen igaz!" meg "Bakker! Ez vele is pont így történt!" Meg csupa hasonló felismerés! :-)

Teljesen magával ragadott, és egy szemernyi kételyem sincs, hogy igazak az ott leírt dolgok. Aztán egyszer csak szembe jött velem a Titok. Film formájában. Pár hónappal azelőtt, hogy láttam volna, már tudtam a létezéséről, és volt valami halvány derengésem a tartalmát illetően is. De akkor ez az infó eltűnt a nagy semmibe.

De! Én nagyon szeretem a mozit, a filmeket, és találtam egy oldalt, ahol rengeteg jó film van, így hát neki álltam töltögetni. Ha jött a szikra, letöltöttem a filmet. Nem kellett, hogy feltétlen ismerjem. És így töltöttem le a Titkot is. Aztán kb. 3 nap múlva megnéztem. Akkor jött a döbbenet, hogy mit is töltöttem le!

A java azonban csak ezután jött! (Mintha ezt már másoktól is olvastam volna!:-)) Van egy kis cégem, és szerettük volna a szolgáltatásokat külföldre is kiterjeszteni, de elég lehetetlennek tűnt, hogy itt Veszprémben találjak egy jó üzletkötőt, aki beszél szlovákul. A lengyel nyelvtudásban meg csak annyira mertem gondolkodni, hogy talán majd, ha valami nagy mákom lesz...........

Múlt hét szerdán láttam a filmet. Csütörtökön meg volt az emberünk, aki tud LENGYELÜL!!! Pénteken meglett a szlovákul beszélő kolléga is! A hab a tortán azonban a következő volt: Felhívtam a kolléganőmet, hogy elújságoljam neki ezt az oldalt. Erre kétségbeesetten közölte, hogy a gyereke szőnyegét kirázás közben bedobta az alatta lakó erkélyére, és nincs itthon a szomszéd! Félt, hogy a szomszéd megint hosszabb időre utazott el, és jaj mi lesz a szőnyeggel! Én meg mit mondtam neki?! "Ne aggódj, csak gondold, hogy visszakapod a szőnyegedet!" Egy óra múlva jött az sms, hogy az utcán pont azzal a szomszéddal futott össze.................... véletlenül (?) épp az eső eleredte előtt visszakapta a szőnyeget...............

És itt van a kérdésen hozzátok. Szerintetek? Egyszerűen nem tudom elhinni. Racionális énem azt mondja véletlenek voltak. De! És mindig itt van ez a nyomorult DE! Nem sok ez egy kicsit véletlennek?! Tiszta skizo egy érzés! Mondjátok, Ti is így vagytok, voltatok ezzel?!

Hogy lehet ezeket a teremtéseket "szinten" tartani? Ti hogyan szabadultatok meg a gondok nyomásától? Egy barátom azt mondta, hogy Ő be szokta venni a lesz@rom tablettát, de nekem bizony időnként elgurul a gyógyszerem! :-)
Szívesen olvasnék arról, hogy Ti hogyan vettétek a lépcsőket.

Végszóként csak egy idézetet írnék ide a Stigmata c. filmből ( valójában Tamás evangéliumából):

"Isten országa bennetek van, nem kőből és fából épített templomokban! Hasítsd szét a fát és Én ott leszek, emeld fel a követ és Megtalálsz!"

Köszönöm, hogy elolvastad!

Hozzászólások



xiaozhengzheng

2018-11-13 xiaozhengzheng
michael kors handbags
uggs outlet
uggs outlet
coach factory outlet
nike outlet
pandora charms
kate spade outlet
canada goose jackets
nfl jerseys
michael kors outlet online
coach outlet
kate spade outlet online
michael kors outlet clearance
michael kors handbags
christian louboutin outlet
kate spade outlet online
ray ban sunglasse
prada outlet
ray ban sunglasses
coach outlet online
jordan shoes
coach outlet
polo ralph lauren
cheap nfl jerseys
canada goose
moncler outlet
canada goose outlet
coach outlet online
moncler jackets
lunette ray ban
polo outlet
pandora charms sale clearance
coach outlet online
michael kors handbags
canada goose
kate spade sale
mbt shoes outlet
pandora jewelry
polo outlet
christian louboutin
pandora charms sale clearance
kate spade outlet online
coach outlet online
moncler coats
cheap oakley sunglasses
christian louboutin
christian louboutin outlet
oakley sunglasses
ugg outlet
christian louboutin outlet
yeezy boost 350
coach outlet online
moncler jackets
louboutin outlet
ugg boots
true religion jeans sale
canada goose outlet online
pandora charms
polo ralph lauren
canada goose
yeezy shoes
coach factory outlet
adidas nmd r1
pandora outlet
ugg outlet
mbt shoes
ferragamo shoes
uggs outlet
michael kors outlet
coach outlet store online
polo ralph lauren outlet
yeezy boost 350
canada goose outlet
kate spade purses
louboutin uk
coach factory outlet
mbt
pandora jewelry
mont blanc outlet
pandora outlet
prada handbags
polo ralph lauren
pandora outlet store
adidas yeezy boost
nmd adidas
cheap oakley sunglasses
coach factory outlet
coach outlet
coach factory outlet
michael kors outlet online
christian louboutin outlet
canada goose
ray ban wayfarer
tory burch sandals
adidas outlet online
mbt outlet clearance
adidas outlet
canada goose jackets
pandora charms outlet
ugg boots outlet
kate spade bags
true religion jeans
michael kors outlet
christian louboutin shoes
coach factory outlet
cheap ugg boots
oakley sunglasses wholesale
pandora jewelry outlet
canada goose outlet
adidas outlet
pandora jewelry
cheap mlb jerseys
adidas superstar shoes
polo ralph lauren
red bottoms
christian louboutin shoes
nike outlet online



Kedves Carissima

Még valami. Ha rajta kapod magad, hogy görcsölsz, erőlködsz csak azért, hogy minél előbb jobb legyen, és nem érted miért inkább ellenkezőleg történnek a dolgok, pedig Te csak is a jóra gondolsz. Azonnal engedd el. Egy másik napon pedig kezd el újra, békésen, nyugodtan.
Nagy erőlködésnek mindig beszarás a vége. Tudod!!!!

Örülök, hogy segíthettem.

Anita- Rózsafa



Kedves Rózsfa!

Először is MINDENKINEK köszönöm, hogy elolvasta a firkálmányomat, és hozzászólt. De a legtöbb erőt a Te váalaszodból sikerült merítenem. De mégegyszer hangsúlyozni szeretném, MINDENKINEK köszönöm. valóban nem volt olyan hozzászólás, ami ne szolgált volna épülésemre.
Szavaidból kivéve, nem én vagyok az egyetlen, aki billeg, mint tyúk a kerítés tetején. Vannak órák, napok, mikor nem érdekelnek a problémák. Pontosabban, egyszerűen nem érzem a létüket. Gyanítom, ez az az állapot, amit tartósítani kellene. De bizony van olyan is, mikor jön a nagy sötét förmeteg! (Unokahúgom mondta ezt egyszer egy viharfelhőre.) na, ilyenkor minden erőmre szükségem van, hogy "újraindítsam a rendszert"! Én is abban bízom, hogy itt is igaz, ismétlés a tudás anyja.

Mindenkinek szép napot kívánok, és köszönöm!

Carissima



Értelek

Ez az az állapot amikor belül legmélyén a testnek ahol a lelkünk tanyázik, szóval szíveddel érted, hiszed, de még a megszokás rabja vagy. Még él benned a neveltetés, a megszokott gondolatok.
Ez is rendjén van.
Valószínű nem fog egyik percről a másikra menni. Aki tapasztaltabb talán még annak is akadnak félelmetes másodpercei. Ők is kijöhetnek a ritmusból. Ezt sose ród majd fel magadnak. Lesz aki visszahelyez a jó oldalra.
De a legjobb ha megpróbálod keresni egyelőre a mankókat. Írd fel egy papírra pl. azt, hogy Szerencsés ember vagyok, minden úgy alakul ahogy számomra a legkedvezőbb. Akár hányszor ránézel mindig mondogasd magadban. Nem baj ha egyből jön a hang, hogy ez nem igaz. Lassan átbillen és már hittel mondod magadról azt.
Bármilyen támasz jó lehet. Könyvek, ez az oldal ahol sok ember tud segíteni. Meglátod milyen szépen változnak majd benned a gondolatok.
Aztán ha eljön az idő nem kellenek majd ezek a mankók. A lényeg a jelen idő. Minden gondolatod inkább a jelenre vetítsd. Én most azt csinálom ha eszembe jut valami bajom, akkor azt képzelem el, hogy mit szeretnék, érzem, tapintom, szeretem. Ne arra koncentrálj mit nem akarsz, ha nem arra mit akarsz.
Ha egy percig sikerül nem baj. Jó munkához idő kell. Ez erre is igaz.

Sok szerencsét, mert Te egy szerencsés ember vagy.

Üdv. Rózsafa



Üdv. Carissima!

Az útra ráléptél. A lépcsőfokokat mindenki másként éli meg, de persze hasonlóságokkal fogsz találkozni a válaszokban.
Én tavaly találkoztam a filmmel de nekem már nagy újdonság nem volt hiszen számos könyvet elolvastam előtte. De, valószínűleg nagy szükségem lehetett rá, mert olyan vírusos betegség döntött le, hogy két hétig menni is alig tudtam. Ha az embernek sok ideje van, sajnos sok negatív gondolatai is felszínre törhetnek mert velem ez történt. Aztán az egyik látogatom (édesanyám) elhozta a filmet és könyvet is. Hát mivel ráértem néztem és olvastam egyszerre. Döbbenetes amikor szembe néztem magammal. Két napig csak sírtam mennyire tév úton jártam a világgal szemben úgy, hogy nekem már évek óta a kezembe voltak az alapok. Sokszor hittem, hogy már mindent értek, de rá kell döbbenni, hogy minden pillanatban változunk. Még a változás is változik. Így van rendjén. A prófécia is remek könyv, nekem sokat segített. Minden pillanatban lesznek hullámvölgyek, amikor ma minden világos, holnap megint kérdésekkel teli. Ez a lépcsőfok. Haladunk felfelé, lassan de biztosan. Így jutunk egyre közelebb önmagunkhoz. Így leszünk egyre elfogadóbbak, türelmesek, szeretettelibbek. Fényünk egyre nagyobb lesz ami meglátod egyre több embernek ad majd biztonságot.
A lépcsőfokokat hosszasan lehetne ecsetelni. A magyarban a bölcsesség szó azért szép, mert én egyre bölcsebbnek tartom magam saját régi önmagamhoz képest. Amit ma már tudok azt lehet, hogy tegnap még nem is sejtettem.

Szép napot neked.

Rózsafa



Igen, IGe !

Igen, elolvastam a cikkedet és még mást is. Te is olyan szkeptikus vagy, aki mindent akar tudni, ezért szembeszáll még más para kutatókkal és más szkeptikusokkal is.
Látom, nagy vitatkozó vagy, biztos kedved leled ebben a szórakozásban, ahogy írod "...nem kell ám a világon semmit sem túl komolyan venni", ez azt sugallja, életvidám ember vagy. Meg aztán, szereted a mi fórumunkat.
Tetszenek a rólad írt vélemények.
/ RI, azaz rólam írták:
" 125.RI;
Az utolsó, aki elhagyja az Indexet, kérjük, kapcsolja ki Ivángábort.
Köszönjük. Moderátorok " /
Ez is a te véleményed a Világnézet blogodban:
"... A dolog ennél azért jóval bonyolultabb. Nagyon sok olyan jelenség létezik még a világunkban, amelyre még nincs racionális, logikus tudományos válaszunk.
Maga a rádiótelefon is para jelenség lett volna 200 évvel ezelőtt, mint a számítógép is. Számos pszichológia jelenség is az volt, amíg fel nem tárták a működését.
Tehát mindkét oldalon vannak bigottak és csalók is.
Para jelenségek?
Arra szerettem volna több példával is rámutatni, hogy ami egykor még para, azaz sokaknak képtelen és lehetetlen dolognak tünt, azok közül nagyon sok megvalósul idővel. Tehát, hogy nem minden lehetetlen, amit sokan ma még annak hisznek.
Van erre egy szép idegen kifejezés, ami az időbeli fejlődést jelenti."
Ez nagyon jó. Belegondolok, micsoda fejlődés előtt állunk.

Mivel én egy halak jegyű vagyok, bika ascendenssel, aki érzékeny álmodozó, de négy lábbal áll a földön, így én is azt hiszem el, amit látok, tapasztalok. :D

Például azok a gyönyörű gabonaköri ábrák, amik létezése tény, nagyon nagy viták tárgya. Egyesek azt állítják, semmi ördöngősség nincs az elkészítésükben, be is mutatták már, hogyan lehet az ábrákat kialakítani, sőt kialakult egy land art nevű művészeti ág is, versenyeket is rendeznek belőle, de ez mind mégsem ad teljes magyarázatot a jelenségre. Mondjuk, a mai számítógépes grafikákkal meg lehet tervezni a formákat, pár kattintással remekművek születnek, "papíron" , na de megvalósítani ezeket ?
Én csak ámulok a tökéletességükön:

http://www.akg.hu/szub/46gabonakor.html

A nagy kérdés:
"... És ami még furcsa, hogy eddig az alakzatok elkészítésénél senki nem hibázott, és mindig mindenkinek sikerült elkészítenie a mértani formákat teljesen pontosan és precízen. De vajon hol gyakoroltak erre az ügyes mutatványra? És hogy tudnak ilyen pontosan dolgozni egyszerű holdfénynél úgy, hogy nemigen látják társaikat? "
/ Vannak több kilométeres alakzatok /
Izgalommal várom a magyarázatokat.
Szép napot,
Hono_Lulu



Drága Carissima :)

Köszöntelek és örülök hogy ITT vagy :)
Én másfél éve láttam először a filmet, és azóta abban az állapotban élek, mellyel a gondolataimmal és érzéseimmel a lehető legjobbat hozom ki a valóságomból. Bizony vannak jó és kevésbé jó élmények is, szerintem mindenki tapasztalja azt, hogy nem úgy sikerülnek a teremtései ahogy eltervezte. De ha jobban megfigyeljük magunkat, akkor bizony összerakható mint a puzzle, hogy ezt mégis mi teremtettük olyannak, amilyen. Nálam is most hatalmas változás van folyamatban. A film előtt biztos kétségbe estem volna, szét aggodtam volna az agyamat. De most felismertem, hogy ahhoz, hogy tovább jussak, ahhoz tér kell. Ez a tér pedig jelenleg igen foglalt a múltbéli dolgaimmal. És mivel folyamatosan ezeknek a megoldásán fáradozom, ezért a vágyott dolog még várat magára. Már nagyon kopogtat, mert az elmúlt hetekben ezer jelet kaptam arra vonatkozóan, hogy már nagyon készülőben van hozzám, de a régmúlt eseményei még nem engedik megtermtődni, mivel a gondolataimat nagyrészt ezek töltik ki. Nagy durranás várható, ha a félelem uralná a gondolataimat, akkor folyamatosan sírnék, ez biztos. Azonban most már inkább egy érdeklődő várakozással szemlélem az áramlást, hogy az Univerzum végülis mit hoz ki belőle. Minden nap többször elmondom, hogy azt akarom, hogy a történések a nekem legmegfelelőbben valósuljanak meg.
Szóval nagyon fontos, hogy a hited és a tudatod azonos szinten legyen, sőt akkor az igazi, ha egyenlőségjelet teszel közé. Akkor teremtődik meg igazán az életünkbe a vágyott dolog, ha már tudjuk hogy megvan valahol, csak le kell pottyania a valóságunkba.
Én nagyon drukkolok magamnak, Neked és Mindenkinek, hogy amire vágyunk, az mind békében megérkezzen az életünkbe :)
Szeretettel: Öbike :)

A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)



IGe is idekerült, aki a racionalitás " oszlopa" ????

Kedves Hono_Lulu!
Kedves vagy a szavaiddal, de némileg kiegészítenélek, mert keveset tudsz rólam. Kérlek nézz már rá erre a tagsági igazolvány másolatra, amely az enyém és ennek az írásomnak a közepén található:

http://vilagnezet.blog.hu/2007/09/07/egy_para_logikus_gondolkodo_es_a_me...

Tehát nagyon is tudom, hogy sok ismeretlen és feltáratlan dolog van még a világunkban, de ezt is tudom, hogy sok ezen a téren a becsapás, és az önbecsapás is. Magam örülnék a legjobban, ha lennének tiszta para- jelenségek, de nagyon sokáig vizsgálgattam őket laborokban és a legtöbb sima pszichikai, vagy sima fizikai jelenség volt.

Számomra az egyik legnagyobb megdöbbenést az Egely György féle "vitalítás" mérő hozta. Az egyenesen betegségre ösztönöz. Tehát nem csak sima becsapás, hanem ellentéte önmagának.

Kár sokat tudni. Jobb volt naivan élnem.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!



Ihlet kell

A félelem lebénít, ezért az érzelmeiden kell javítani. Te tudod, mitől érzed magad jól. Számtalan dolog van, válasszál. Sokan írják, hogy kellemes állapotban váratlanul beugrott nekik a megoldás a problémáikra. Kapcsolódj ki a mindennapokból. Meglátod, lesz ihletett pillanatod.
Sok sikert,
Hono_Lulu



Félek, segítsetek!

Sziasztok!

Nagyon köszönöm a hozzásolásokat, tanulságos. Úgy veszem érszre, hogy az írásomból az derül ki, hogy én nem hiszem, hogy a VT működik. Én ezt hiszem, de még nem tudom. Kolléganőmmel beszélgettünk ma (is) a Vt-ről, és azt kérdezte: "De hogyan éljem bele magam abba, hogy van pénzem, amikor belefulladok a kifizetetlen számlákba?"
Nektek ez hogyan sikerült? Azt hiszem, nálam a félelem a gát. Félek, hogy elképzelem, beleélem magam, aztán meg a padlóra esem és felébredek. Nektek ezt hogyan sikerült legyőzni? Mert azt viszont TUDOM, ha sikerül ezt a félelmet, ezt a gátat legyőznöm, akkor működik.
Én ebben kérnék segítséget, hogy ezt a félelmet átlépjem.

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta.



Racionalitás és azon túl...

Kedves carissima !
A Titok című film azért népszerű, mert a benne elhangzottak meggyőző erejűek. Számomra pont az a vonzó, hogy a racionális világon túl létezik valami más, valami megfoghatatlan, ami bátorítást nyújt a mindennapokhoz. Tapasztaltam már az érzelmek erejét, mert tudatos formálással lényegesen lehet javítani az életemen.
Örülök, hogy "véletlenül" IGe is idekerült, aki a racionalitás " oszlopa", minden logikus érvet tud. / Egyetértek vele azonban abban, hogy " az biztos, hogy semmi sem biztos" /. De mégis annyi minden van, amit a tudomány nem képes megmagyarázni, túl sok a rejtély. Izgalmas ez a világ nagyon.
Vajon mennyi a valószínűsége annak, hogy az ember négylevelű lóherét találjon ? Azt mondják, kicsi. Biztos van erre is matematikai számszerűség. Nos én évek óta rengeteget találok, szórakozásképpen kimegyek a kertbe, és keresek. Nem is egyet, hanem többet is találok. De mindig "akarnom" kell. Ez egy furcsa állapot, amibe kerülök, de biztos lehetek a sikerben. Ajándékozni is szoktam belőle.
Igazán örömteli érzéseket nyújt, hogy tárgyiasítani tudom az akaratomat. Nekem sokat jelent.
Olvasgasd a sok jó írást az oldalakon,
szép napot kívánok,
Hono_Lulu



Nagyon is vannak véletlenek

Eléggé sokáig vizsgáltuk.
A vallásos ember képes arra, hogy csak a véletlenek közül csak a pozitívakat veszi figyelembe, amely a vallását, hitét megerősíti, a negatívokat meg nem. Ha egy racionális vizsgálatnál minden eseményt figyelembe veszünk, akkor pont a matematikai valószínűség jön ki csak általában és semmi több.

Aki nem hiszi ezt el nekem, végezzen néhány kísérletet mondjuk bobókockával. Akarja, hogy valamelyik szám többször legyen és pohárból dobjon (ne kézből) mondjuk úgy ezerszer és nézze meg, hogy van-e nagyobb eltérés, mint az ekkora sorozatnál várható normális szórás.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!



Szia!! Én csak annyit

Szia!!

Én csak annyit szólnék hozzá,hogy VÉLETLENEK NINCSENEK!!! :D Minden okkal történik.... Szerintem csak annyi a lényeg,hogy TE miben hiszel...
Én szombaton láttam először a filmet és nagyon is hiszek benne!!! Érzem,hogy valami megváltozott....nem tudom mi lesz a vége, talán minden marad úgy ahogy régen volt,vagy megváltozik minden....Azért nem tudom még,mert még csak 2 napja "alkalmazom" a titkot! Azonban pozitívan állok hozzá hiszek az utóbbiban!!
Mivel ahogy azt a filmben is elmondják,minden általad jön létre, szóval ez azt jelenti hogy én vonzottam magamhoz ezt a honlapot,és ebből az következik számomra hogy most itt az ideje annak hogy minden megváltozzon!!