Hitrendszerünk, világképünk - mire ügyeljünk, hogy életünk feladatai redben legyenek?

fejlődés, világképMit gondolsz a következő sorok olvastán magadról? Milyen a kialakult világképed?

1. Fejlődnöm kell, megtisztítani magam, jól végezni a rám osztott feladatot, és ha jó csinálom, akkor jutalomként örömet élek meg.
2. Szabad vagyok tenni bármit, ehhez minden adott, és ennek mellékhatása a fejlődés, eredménye az öröm.

Természetesen mindkét hiedelem mentén működhetsz, de gondolj bele, hogy melyik mit hoz létre az életedben!!!

Szóval nincs kötelező cél magadon kívül. Csak az számít, hogy te mit szeretnél megteremteni.
Ehhez néha figyelni kell egy darabig, hogy valójában mit is akarunk. Annyira azt hittük sokszor, hogy lehetetlen, annyira mások elvárásaira figyeltünk (akár Isten vélt elvárásaira), hogy kicsit ásni kell, mire megvan. A célodnak nem kell a világot megmentenie, nem kell hozzá több indoklás, minthogy neked jól esne. Nem kell hozzá magyarázkodás, nem kell kiérdemelni. Egyszerűen összhangba kell vele kerülni. Nem kell, hogy feltétlenül konkrét dolog legyen. Szeretnék kalandokat, szeretnék szeretetet, szabadságot megélni. Szeretnék hasznos lenni másoknak is, miközben én is jól érzem magam. Hogy mi lesz ezeknek a közös metszete? Majd kiderül!

Két dolgot tartok nagyon fontosnak, amikor próbáljuk az életünket valamilyen módon jó irányba terelni. Az egyik a személyes, egyéni hitrendszerek kérdése, amit nagyon finom szinteken kell kibontani, és átformálni igényeink szerint. A másik pedig egy általános világszemlélet, ami nagy hatással van az egyénire. Magyarán szólva milyen a világképünk? Materialista? Spirituális? És azon belül mit gondolunk saját szerepünkről, lehetőségeinkről a világban? Ez utóbbihoz szeretnék néhány gondolatot most leírni. Nem térítő szándékkal, csak megfontolásra, saját világképed tudatosabbá tételére.

Akik a Titkot, és a vonzás törvényét pusztán materialista szemszögből közelítik meg, elég nagy fába vágják a fejszéjüket. Bár nem lehetetlen, de elég alapos kvantumfizikai ismeretek kellenek hozzá, amik már magukban spirituális irányba terelhetik az embert. Ezzel az oldallal nem is óhajtok foglalkozni. Akik spirituális szemszögből közelítenek, azok közül sokan nem gondolják végig a játékszabályokat. Vagy eleve belefeltételezett igazságokkal, kulturálisan adott szemszögből közelítenek, sokszor nem is tudva róla, vagy valamilyen ősi vallás, vagy filozófia igazságait próbálják megélni egy teljesen más közegben, mint azok születtek.
Vallástörténetet, filozófiát, kulturális antropológiát tanulmányozva döbbenetes, hogy mennyi mindent veszünk adottnak, gondolkodás nélkül. Végső világleírást még senki nem adott, bár sokan állítják, hogy náluk megvan a kulcs. Minden hitrendszer csak egy térkép, soha nem a valóság. A feladatomnak azt tartom, hogy segítsek abban, hogy a céljaidnak megfelelő térképpel próbálj tájékozódni.
A kultúránkba beleivódott a hierarchikus gondolkodásmód és a céltudatosság. Isten az angyalaival, az egyházzal ott van fölötted, és te ítélet alatt állsz, a halálodkor, vagy legkésőbb az utolsó ítéletkor megméretsz. Jónak kell lenned, tudnod kell a dolgodat, amit nem haladhatsz meg, és az önállóság büntetést érdemel. Elsőre elmosolyodsz, és azt mondod, hogy ugyan, ezt már meghaladtad! Akkor miért mászkál annyi ezo-őrülettől megbuggyant a világban, aki keresi, hogy mi az ő életfeladata?

Mi az ő karmája? Miért magyarázzák úgy a betegséget, mint valami „bűnt”, vagy törlesztést? Amikor csak megtapasztalásról beszélhetünk. Tapasztalat szerzése a leszületésünk oka.

Mi ez megfelelési vágy és lázas küldetéstudat?

"Miért gondoljuk, hogy Isten már tökéletes, nekem még valamit tennem kell, hogy utolérjem, hogy felzárkózzak? "
Gondolkodj el, hogy melyik áll közelebb a megélésedhez!

Természetesen érthető, hogy mi ez a megfelelési vágy!

Gyermekként a szüleinknek, tanárainknak kellett megfelelni, és ez áttevődött egy vélt istenképre.

Erre mondja az egyik kedvenc tanítóm, hogy ha beszélgetsz a belső vezetőddel, angyaloddal, és az félt, irányít, vagy parancsol, akkor az nem az őrangyalod, hanem az anyád.

Arra tanítottak, hogy ha akarunk valamit, akkor meg kell érte tennünk valami mást. „Ha boldog akarsz lenni, akkor ügyvéd leszel!” „Ha szeretnél partnert, akkor fogyj le!” „Ha azt akarod (és nehogy ne akard!), hogy anyu boldog legyen, akkor megeszed a spenótot!” Vagy bármi hasonló. Micsoda baromság!
De belementünk, mert szerettük volna az elfogadást.
Ráadásul a keresztény hagyomány két dologgal kínált meg egyszerre. Egyrészt teremtő vagy, hisz saját képére és hasonlatosságára teremtett téged, másrészt az eredendő bűn pontosan az, hogy ezzel élsz. Az első önálló mozdulatod kegyetlenül meg lett torolva.

A modern ezotériába ráadásul bekerült a karma fogalma, úgy hogy a kulturális háttér teljesen más. A szó tettet, cselekedetet jelent. A karma eredetileg a papok által végrehajtott rituálét jelentette, amivel az isteneket rá akarták venni bizonyos dolgok véghezvitelére. Aztán Buddha töltötte meg új tartalommal. Buddha szerint, amit teszel, az hat vissza rád. Ha neki mész a falnak, akkor a fal visszaüt. Nem azt jelenti, hogy azért ütött vissza, mert előző életedben szidtad az anyját. Nem azért üt vissza, mert tanulnod kell a fájdalomból, hacsak azt nem, hogy legközelebb próbáld talán az ajtót. Nem várnak rád még további agresszív falak. Nem kötelező eztán falnak menned mindig. Semmiképpen nem jelent a karma valami Isten által kijelölt feladatot.

A karma pusztán azt jelenti, hogy amit teszel, az jön vissza. Persze az lehetséges, hogy nem vagy teljesen tudatában annak, hogy mit is teszel! Mondok egy érdekes példát. Egyik kedves barátom kifakadt, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy szerződést kössenek vele, már n+1 akadályt elhárított, már igazán megérdemelné, hogy megtörténjen! Elég logikus gondolkodás, de nem működik, vagy csak óriási erőbedobással. Ugyanis nem arra figyelt, hogy milyen az aláírt szerződés, hanem arra, hogy milyen akadályt kell még elhárítania, hogy aláírják. Ezért kapott egyre több és több tennivalót! Tehát a karma nem pusztán azt jelenti, amit fizikailag teszünk, hanem azt, hogy mire figyelünk közben! Milyen tudati mozdulatot teszünk?

Az egyik nap egy kedves barátom azzal jelent meg, hogy járt egy médiumnál, aki szerint ő óvónő kell, hogy legyen, különben ismét meg kell ide születnie, ha ezt nem teszi meg. Amúgy soha nem voltak körülötte gyerekek, semmi ilyen vágy nem volt benne. A médiumot inkább nem minősíteném, de maga az ötlet úgy, ahogy van kifacsart. Vannak célok és vágyak, amik jönnek a múltunkból, és úton vannak a megvalósulás felé. Ezeket senki nem erőlteti ránk, nem valami külső autoritástól származnak, hanem egy korábbi önmagunktól. És felettébb ritkán olyanok, hogy óvónőnek kell lennem. Inkább: Szeretek emberekkel foglalkozni, lenyűgöznek az apróságok az életerejükkel, szívesen vagyok körülöttük, szeretek játszani. Lehet, hogy óvodában élhető meg ez a legjobban? Semmi konkrétum, inkább egy laza vázlat, amit mi töltünk meg tartalommal, pusztán saját örömünkre, nem valami magasabb rendű célért.

Az öröm keresését egoistának gondolják sokan, pedig az egyik alapvető hajtóerő. Nincs az a növény, vagy állat, amelyiket ne ez hajtana, csak az ember bonyolítja túl. Egóról szólva: semmiképpen nem azt jelenti, hogy van valami ideális, tökéletes isteni, amihez képest le vagyunk maradva. Anno Buddha úgy fogalmazta meg az első egóval kapcsolatos észrevételét, hogy nincs maradandó, megváltoztathatatlan lényeg, amivel azonosak lennénk. Nem valamiféle tökéletlenség ellen szólt. Buddha egyik neve szanszkritul Tathagata, ami körülbelül azt jelenti: olyan, amilyen. Egyszerűen egy ellazult, görcsösségtől mentes állapotot jelent, ahol a tudatunk teljes potencialitása rendelkezésre áll.

A célokról:

A belső csend, a teljesség, és Isten itt van a jelen pillanatban. Ezért nem tehetsz semmit. Ez alap, és van, sem elvenni, sem hozzátenni nem lehet. Ha ezt akarod megélni valóban (szerintem nagyon kevesen), akkor ne tégy semmit. Ne mozdulj rá egyetlen élményre sem, hagyd itt az illúziót, minden tapasztalást.

A világi célok pedig jönnek, mennek, örülj annak, ami még nem valósult meg, hiszen kiterjeszti a világod. Ami pedig megvalósult, az soha nem a végső, hiszen mindig születik újabb vágy, van mindig hova továbblépni. Az illúziók világában nincs semmi rögzített. De attól még lehet örömteli!

Teljesek és befejezetlenek leszünk mindörökké!

Emailban kaptam, kiegészítettem saját gondolataimmal:) Anikó

Hozzászólások



Nem baj...

Jó írás!
Itt leellenőrizheted:
"Palacskó András: Az életünk feladata"
Még egy oldalon vannak, de ez az új cikkek megjelenésével nyilván változni fog.
Kedvenc részem a cikkből:
"Szóval nincs kötelező cél magadon kívül. Csak az számít, hogy te mit szeretnél megteremteni. Ehhez néha figyelni kell egy darabig, hogy valójában mit is akarunk. Annyira azt hittük sokszor, hogy lehetetlen, annyira mások elvárásaira figyeltünk (akár Isten vélt elvárásaira), hogy kicsit ásni kell, mire megvan. A célodnak nem kell a világot megmentenie, nem kell hozzá több indoklás, minthogy neked jól esne. Nem kell hozzá magyarázkodás, nem kell kiérdemelni. Egyszerűen összhangba kell vele kerülni."



melyik a másik? :-) most

melyik a másik? :-) most akkor lebuktam hogy el se olvasom őket? :-DDD



Ketten tettétek fel

Ketten tettétek fel ugyanazt, ráadásúl mindkettőt kitette Admin.:) Nem baj, jó gondolatok...