Hol van a humánum?

Hol van a humánum? - kérdeztem egyre gyakrabban magamtól.
Lehetne harc nélkül szeretni? Egyáltalán normális ez?
Lassan jöttek a kérdések, régi emlékek villantak be.
A szeretet, mint irracionális erőpróba, aminek nem tudok megfelelni. Na jó, de ha erőpróba akkor az nem szeretet.
Elfáradtam a csatába. Elnehezült a kard cipeléstől a karom.
Elegem van a boldogtalanságból, és az örömtelenségből.
Fél éve lelki nihilben élek.
Végre elutaztam pihenni, vagy mifene...ott a házikóban bámultam a plafont.
Tényleg szép, fagerendás. Van rajta mit bámulni.
És beugrott egy gondolat.
A fájdalomtest, amit magamban cipeltem, ugyanazokat a történeteket vonzotta be.
Unalmas.
Hát akkor megnéztem jó közelről, hogy hol akadtam el.
Mitől félek, és miért.
Szószerint belém gyökeresedett az elutasítás. Ez nagyon régi fájdalom volt.
Azt hittem, hogy bennem van az oka.
Ezt egyszerűen nem lehetett kiirtani belőlem.
Durva elutasításokat kaptam, sarokba szorítva éreztem magam.
A fél világ engem hibáztatott.
Miközben, amíg elfelejtkeztek rólam, addig teljesen jól éreztem magam.
Ez szúrt szemet!
Talán valaki fájdalom testének eme adagra van szüksége?
Hogy valakit, netán engem, elutasítson?
Igen!
Aztán miért?
A válasz valami hihetetlen hahotába torkollott a részemről.
Mi másért, ha nem azért teszi meg, hogy ezzel tegyen szert hatalomra.
Íjjj...mint a nyíl néztem végig az életemen, hol, ki mikor...
Úgy van!
Szóval ott a gerendák alatt szembesültem a fájdalomtestemmel.
Azóta nyugalom van bennem.
Lelki szemeimmel többet látok, és sokkal összetettebben.
Még nyúlkálnak felém az energia vámpirok, s én már csak vihogok a kicsinyességükön.
Hol van itt a humánum, az emberség?
Kérdezem, s e kérdés energiájával nézek körbe.
Komótosan lapozok...nézem az arcokat.
Üres mosolyok, felszínes kérdések, álszemélyeskedés.
Észreveszem, ahogy kezdek egyre gúnyosabb lenni.
És meg látom őt. Áh nem a kép, az érzés emelkedik ki a többi közül.
De szép délután volt ez a mai. Hm...
A Tranzit-ban...a retró buszvégállomáson.
Rengeteg gyerek, zsivaj, családok...
Én és ő a Tranzitban átutazóban az örökkévalóságban.
És a humánum folytatódott...találkozott a vak és a Kínai, aki magyarul beszélt és felsegítette a vak nőt a hévre.
Aztán leült szembe velük a Gyuszi. Rég nem látott ismerősként üdvözölte a kínai lányt.
Vagy vietnámi...-Igen. -mondta Gyuszi - Ott dzsungel kunyhók vannak...tudom!
-És van vőlegényed? -faggatta Gyuszink a lányt.
-Köszönöm, erről most nem szeretnék beszélni, válaszolta vietnámi lányunk magyarul.
Mire Gyuszi felpattant, kirohant a hévről, és azonnal rágyújtott egy cigire.
A kínai lány, meg a vak nő jót röhögtek. Aztán a másik sorból oda ült hozzájuk egy férfi, és közölte, hogy mindent hallott, és nem engedi, hogy Gyuszi ismét zargassa őket. Majdan hármasban folyt tovább a kellemes diskurzus, és az egyik megállóban eme férfi segítségével szállt le a vak nő.
Ma teljes elánnal s tagadhatatlanul megjelent a humánum a valóságomban.
Valami itt belül nagyon átalakult.

Mary J. Blige - Each Tear ft. Jay Sean
http://www.youtube.com/watch?v=Xvash3C5G9c

Hozzászólások



Admin Imi!

Gondoltam vitába szállok, de vannak jó aspektusai annak amit mondtál. Az áldozatként való gondolkodás bevonzza a neki energetikailag megfelelő embert akiben a bántalmazó attitűdje él. Mindkettőnek szüksége van a másikra a saját játszmájához, hogy kielégüljön. Tehát bennem van az ok, és ez vonzza magához azt akinek a fájdalomteste ezt elégíti ki. Viszont az egyik nem lehet a másik nélkül. Tehát a bántalmazó fájdalomteste is úgymond kielégülésre vágyik egy energetikailag áldozati fájdalom tesstel rendelkezővel kapcsolatban.
Tehát a tükör nem egyoldalú, hanem kettő. A végső őrület, amikor egymást kezdik hibáztatni, hogy miattad...
Közben nem látja, hogy valamilyen hiányt próbál orvosolni - az egyik is, és a másik is. Amióta kinevettem a hatalomvesztettséget, már nincs szükségem rá, hogy elutasítsanak ahhoz, hogy elismerjem azt ami bennem jó. Egyfajta szemléletváltás következett be. Más lesz az ember kisugárzása. Egy bántalmazónak lehetetlen bebizonyítani, hogy nem vagy áldozat, mert neki ez a játszmája. Erre jutottam.
Ehhez fog körömszakattáig ragaszkodni, mert ebben a valóságban él. Tehát neki megfelelni végzetes.
Ha már nincs szükségem a játékra, akkor el kell engednem, tehát veszteséget fogok átélni.
Ez az - ha kívülről nézem a helyzetet - amitől mindkettő fél. Egyik sem akar veszíteni, de szükségképpen veszíteni fog.
Tehát a megoldás, hogy az áldozatként való gondolkodásról kellett lemondanom.
Egyfajta figyelemhiánytól szenvedtem, ami még több figyelem hiányt generált, mert magamban kerestem a hibát.
Eszembe se jutott, hogy van akinek pont erre van szüksége, hogy még több figyelmet irányítson magára egyoldalúan.
Tehát nem tükröz vissza, de ez nem miattam van. Viszont az én áldozati fájdalomtestemnek pont erre volt szüksége, hogy aktiválódjon az, amit veszélyesnek gondolt magában.
Amint elfogadtam, hogy létezik a figyelemnek ez a formája, rájöttem, hogy akkor lehet olyan is, aki vissza fog tükrözni.
Rá is éreztem az energiájára.
Na most jól összefoglaltam.. :)))



"Talán valaki fájdalom

"Talán valaki fájdalom testének eme adagra van szüksége?"

Nem hiszem. Inkább az lehet, hogy ezt aktiválod. Minden ember mást és mást hoz ki környezetéből. Ha sok emberből hozod ki ugyanazt, akkor annak az oka nem a környezetedben, hanem benned van. Ne legyenek elvárások, csak élvezd a pillanatokat. Önfeledten, és gátlástalanul"... légy Önmagad. Nagybetűvel. Ha ezt eléred, akkor bármit el tudsz érni. Onnantól tiéd a világ!