Hoppá!

nyár, tengerVisszamegyek az életemben pár évet, hogy értsétek. Huszonévesen (még hajadonként) volt egy álmom. Teljesen szabályos álom volt, de olyan intenzív, hogy a mai napig élénken bennem él... sőt! :))

Álom: Sétáltam egy tengerparti, utcán. Az egyik oldalon a zajló, morajló, lágyan simogató tenger, a másik oldalon sziklafalnak épített házak. Rekkenő nyár, vibráló színek a hőségtől. A Nap ezer lux-al szórta rám sugarait, és én ezt nagyon élveztem. Belebújtam a melegébe, hihetetlen nagy boldogság járt át.
Nézelődtem a parton, néztem a házakat.
Az egyiket, mintha valami különös fénnyel átszőtt burok fogta volna közre.
Odamentem.
Egy keskeny sziklába vájt lépcsősoron kellett felmenni a házhoz. A lépcsősor egy nagyon szép kerten át vezetett, tele pálmákkal, gondozott, smaragd fűvel, milliónyi virággal, mellyek mély balzsamos illatot árasztottak szét.
Felértem egy teraszra, ahol lélegzetelállító kilátás nyílt a környezetre.
A teraszon rattan bútorok álltak hívogatón, kényelmükkel kényezteteve a megfáradt vendéget. Az asztalon kancsó párás oldala mutatta, nem rég hozhatták ki, a benne nyers gyümölcsből facsart üdítőt.
Beléptem a házba, senki nem gátolt, nem akdályozott. Mindenhol kényelmes bútorok, ízlésesen elhelyett apró dísztárgyak. Békét, nyugalmat, harmóniát árasztott az egész összkép.
Aztán valami zajt hallottam és elindultam abba az irányba.
Egy fürdőszobából hallatszott, aminek nem volt becsukva az ajtaja.
Benéztem és egy hihetetlenül jóképű, sármos fiatalember borotválkozott épp.
Nálam magasabb, barna hajú, barna szemű. Farmerben és szürke pulóverben volt . :)))) Ezen akkor nem döbbentem meg, most mulatságos, hisz kint nagyon meleg volt.
A tükrön át nézett rám előbb. Nem lepődött meg, hogy ott vagyok.
Majd felém is fordult. Állán, fél arcán még a borotvahab, kezében a borotva és kedvesen elmosolyodott.
Erre ébredtem akkor fel.
Sokszor találkoztam vele álmomban, majd sokszor gondoltam rá éber állapotban is.
Később férhez mentem, lett 4 lányom, majd sok év után elváltam.
Ő mindig velem maradt.
Mindig szürke pulcsiban, mindig frissen, netten, mindig szeretve, mindig mosolygósan volt velem gondolataimban. Soha nem beszélve, de tudva egymás gondolatait.
8 hónapja, hogy egy társkereső oldalon - már rég nem társkeresési céllel- hanem a fórumon való beszélgetésekkel és zenéléssel, virtuális barátaim között , egyik este egy fiatal ember nézte meg az adatlapom.
Megszólított ott, elkezdtünk levelezni, mail címet, skype azonosítót cseréltünk. Éjszakákon át írtunk egymásnak, szinte mindenről. Olyan mértékben voltunk egy hullámhosszon, szinte az első pillanatól kezdve, hogy megdöbbentett, hisz 15 évvel fiatalabb nálam.
Több hét után láttam meg a fényképét, és megfordult velem a dolgozó szobám.
Ő volt az. :)))))))) Ő a szürke pulcsis férfi.:))))))))))))
Ma is együtt vagyunk!!!
...s, hogy miért nem szólalt meg álmomban soha?
Mert nem tud beszélni, az életben sem.
De ez egyáltalán nem zavar. Tudom a gondolatait. Szemében látok, érzem, hogy szeret.
Olyan hatalmas ajándék ez nekem és annyira boldog vagyok, hogy csak hálával, köszönettel és nagyon mély szeretettel tudok gondolni az Univerzum gondoskodására!
Köszönöm! :))))))

CsatolmányMéret
ciels_002.jpg56.78 KB

Hozzászólások



**/

„...s, hogy miért nem szólalt meg álmomban soha?
Mert nem tud beszélni, az életben sem”.

Jaj, nekem ilyesmiket nem szabad olvasni, mert az agygépezetem azonnal mozgásba lendül… és hülyeségeket kezd rajzolni és írni a képzeletem vásznára! Most például eszembe jutott, hogy Bakó Ádám nevezetű fickó sem egyetlenegy van ezen a kerek világon… és jobb, ha tovább ezt már nem is gondolom, hiszen némelyik névrokona nem olyan virgonc, mint Ő!

Mit akartam ebből kihozni?
Az égvilágon semmit, de a fentiekből kiindulva - mint általában mindenből- tutira tudnék egy furcsa sztorit írni….



Anikó kedves!

Köszönöm:))))))
.... és örülök, hogy itt írtad meg :)))))

Boldogan



Hoppá! Milyen értékes címet adtál írásodnak:)

Engedd meg, hogy itt blogodban megírtam ma reggeli álmomat:

Élénken él bennem, ám megfogalmaznom mégis nehéz, hisz hogy magyarázzuk a megmagyarázhatatlant?

Az ember teste, Istenének Temploma. Az Oltárszék, a fejében van, ott lakik Isten, és a szívében is egyben.
Ezt Templomot mindig tisztán kell tartani.
Mindig friss, színes virágokat vinni Istenünknek. És hogy ezt hogyan csináljuk meg? A takarítást a gondolatainkkal kell mindennap elkezdeni. Gondolat nagytakarítás. Megválogatni az értékeseket, és a többit szemétként kiseperni.
Mert a gondolataink virágokként pompázhatnak virágoskertünkben, az elménkben, és rajtunk múlik milyen virágok nyílnak elménk kiskertjében.

Aztán a szívünket kell kipucolni: hogy érzéseink is színes virágokként, képekként töltsék be szentélyünket: ezek a szeretet, a hála, az öröm, a boldogság, a jólét, a jótékonykodás, adás, kapás, elfogadás, megbocsátás, a pozitív erényeink mind, hogy ők uralkodjanak a szívünkben.
És ezt az értékes álmot nem feledem el amíg élek. Anikó



Köszönöm:)

Boldogan

Mindnyájatoknak köszönöm, akik olvastátok :))



HOPPÁ!

Megható történet.
És ezt az élet produkálta, nem kitaláció. Köszönöm, hogy olvashattam.
Ezt az igaz történetet meg kellene filmesíteni.
Helló ám!



Ez a történet először megdöbbentett,

még akkor is, ha előre tudtam a végét. Mert nem is történhetett másképp! :)))
A második reakcióm egy hatalmas mosoly volt, a harmadik egy nagyon jóleső örömérzés. Tulajdonképpen mindannyian így kapjuk meg a párunkat. Én is, Te is... Mindet, akárhány is van az életben :)))
Legyetek végtelenül boldogok!!!
Szeretettel:
Deryl



Húúú! A hideg is kirázott! Legyetek nagyon boldogok!



jujjjjjjjj!:)

Még mindig lúdbőrőzöm...:)
Ez egy CSODAszép történet:)
Köszönöm, hogy megosztottad velünk.
Üdv. Meli



Egy másik de jóóóóóóóóóóóóóóóó:))))))))))

Ismét csodát olvasok ma este...nem "véletlen" biztos, hogy épp ezeket az írásokat találtam meg...én is egy zenével szólnék csak az olvasottakhoz:)))))

http://www.youtube.com/watch?v=ymJNL5WSaGU

Gyönyörű a lelketek:)))))

"Sok ember azért nem lesz soha sikeres, mert amikor a lehetőség kopogtat az ajtajukon, ők éppen a hátsó kertben négylevelű lóherét keresnek:)))" /Walter Chrysler/
Evelyn:)



Nox: Bíborhajnal

Boldogan

http://www.youtube.com/watch?v=pRNNdVBiiUc&feature=related

Ez még "jár" hozzá :)))))