Időtlen remény

időtlen reményVannak váratlanul bevillanó képeink a jövőről... csendes, magányos, tudatlanul töltött perceinkben... amelyekért hálásak vagyunk... már akkor amikor megérezzük... hát még akkor amikor bekövetkeznek...

Olyan hosszútávú megérzéseim amilyenek mostanában vannak... még nem voltak... Volt már olyan hogy megéreztem azt hogy ha most nem kételkedek... minden rendben lesz... Például egy elhagyott naplómat kaptam szerencsésen vissza így... bizalommal elhallgatott gondolataimat hallhattam viszont annak a szeretett embernek a szájából akinek akkor éppen címeztem őket... volt hogy egyszer a főiskolám géptermében egy számítógéphez ülhettem le azáltal hogy megéreztem hogy nem muszáj tovább keresgélnem üres helyért mert tudtam: mindjárt felállnak tőle :)) ... egyszer egy buszról pontosan sejtettem hogy akkor fog megérkezni a megállóba amikor én is, így nem kell majd perceket várnom rá... és persze nem a menetrendet nézegetve döbbentem rá erre :)
Meg ilyenek...
Nem volt sok belőle, de ahhoz pont elég volt hogy higgyek abban hogy amit önkéntelenül megérzünk... szinte tudatlanul látunk meg... az nagy eséllyel bekövetkezik hogyha bízunk benne. Ez egy nagyon fontos dolog. Hogy bízzunk... és hogy miben is bízzunk. Mert ugye nem a bizalom emlékében kéne bízni hanem magában az új érzésvilágban ami a felvillanó megérzésben maradéktalanul jelen van. Van egy film... Next... Nikolász Kédzzsel :)) ... ebben a filmben a főszereplőnek 2 perces megérzései vannak... csak két percet lát be a jövőből... úgy ahogy ritkán én is átlátok a valóságra, a jelenről hamisan tanúskodó gondolataim közül ... és a főszereplőnek vannak hosszútávú megérzései is de csak egyetlen eseménnyel... egyetlen emberrel kapcsolatban. Egy nőről lát jövőbeli képeket egy kávézóban... ezért minden délelőtt és minden délután bemegy ebbe a kávézóba hogy várja a jövőt :) a szerelmét ... aki egy bizonyos időpontban fog megérkezni ... ezt pedig a látomásban szereplő óra számlapjáról tudja ... viszont azért látogat el a kávézóba reggel is és este is, mert nem tudja hogy melyik napszakra vonatkozott az időpont :) ám ez most nem lényeges ... :) A lényeg hogy nekem is csak egyetlen eseményről vannak újból és újból megelevenedő megérzéseim ... szintén a szerelmemmel kapcsolatban. De amióta ezek a képek ... új életem egéről hozzám érkeznek ... elfelejtek abban az állapotban létezni amikben kapom őket. ... Nektek írok ... tanácsul ... természetesen azért hogy magamon is segítsek ... Mert mióta érzem ... életem olyan szakaszába pillantok be, amely már a Földön a végtelennel lép kapcsolatba ... és amely minden eddigi boldog pillanataimat felülmúlja, mivel: időtlenbe mosódó boldog időszakról ... pillanatról van szó ... képtelen vagyok elfogultság nélkül ... nyugalommal a jelenre és a jövőre gondolni. És minduntalan rá kell ébredjek a csalódások után, hogy nem szabad emlékezni a megérzésekre ... legalább is elme szerint nem ... mert az emlékek egy idő után csak önmagukat másolják és nem a valóságot jelenítik meg. Tehát amikor megakarjuk azt élni, észre se vesszük hogy már csak egy másolatot akarunk magunknak és tulajdonképpen magunkat valótlanítjuk el és csak egy másolatunk akar saját valóságában élni. Gyakran az amit így: tudatlanul és hálával megérzünk ... annyira jó hogy minél hamarabb elakarjuk érni ... pedig csak azért jelent meg hogy biztosítson minket afelől hogy az az irány ahova most tartunk és az a sebesség amellyel éppen haladunk ... tökéletes. Nem felszólítások ezek a megérzések ... nem követelnek ... nem parancsolnak ... csak arra hivatottak hogy megnyugtassanak minket a jelenünkről ... hogy az majd összetalálkozik biztosan a megérzett jövővel. Mindig a jelenről szólnak ezek a megérzések ... mert képzeljétek el mekkora boldogság felismerni ... a mostban, hogy amit egyszer megéreztünk az most van :) Ezek biztatások ... biztatások akkor is amikor megérezzük, akkor is amikor kétségbeesésünkben pontosan felidézzük, akkor is amikor tudatlanul újra megérezzük és akkor is amikor végre megéljük ... Ezek azok a pillanatok amikor újraéled s végül állandósul bennünk a remény ... a hála ... a hit ....... a szeretet.

Egyszer egyszer azért amikor nagyon csalódott vagy ... gondolkodj el ezen: Ki az aki a jövőmet éli? Én aki csalódott vagyok... és hit nélkül való szélmalomharcot űzök ... vagy pedig én, aki boldog és hálás vagyok mindazért, amiért már nem kell küzdenem ... ugyanis biztosan tudom hogy létezik.

Nem minden valóságért érzünk hálát ... de hálásak csak a valóságért lehetünk. A hála egyenlő a valósággal. Amikor valamilyen remélt esemény bekövetkezik ... hálásak vagyunk ... és miért ne hihetnénk el a fordítottját ... azt hogyha egy jövőbeli eseményért hálát érzünk, akkor az már időn kívülről szemlélve létezik ... hogy a hála időtől független tényező, és mindig csak az iránt létezik, ami bekövetkezik, ami valóság. Akkor élsz a valóságban hogyha boldog vagy ... minden más pillanat az elméd végtelen ... halott óráiban ragad.

Végezetül:

Annyi biztatást kaphattál már hogy higgy ... a hit nem akarás ... nem küzdelem ... légy boldog ... és felejtsd el hogy bármire is érdemtelen volnál ...

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.

Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

(Reményik Sándor: Kegyelem)

nahát ................
Ugye értitek hogy a kegyelem ... a remény ... a hit ... a szeretet ... a szerelem ... mind akarat nélkül kell hogy belengje a jelenünket egy váratlan pillanatban? Mert az elménk nem képes ezeket megteremteni ...

Ugye értjük már hogy miért nem kell tovább várni? Hogy miért nem kell többé kételkedve mellékvonalon, vakvágányon hagyni magunkat ... saját vasúthálózatunkon. Az élet visz minket és nem mi őt. Te pedig hagyd hogy megválasszon téged boldog embernek ...

Most ... ezekről a reményteli megérzésekről gondolkodva ... már érthetővé válik hogy eddig miért nem lehettünk ott a segítségükkel megpillantott valóságban. Mert gyakran azt képzeltük, hogy a megérzés csak és kizárólag a jövőről beszélt, amit valahogyan el kellene érnünk ... pedig mindig csak a jelenről szólt és arról adott hírt hogy a most végre tökéletesen beleilleszkedik a jövő eseményeibe ... mintha a viharban egyedül a forgószél centrumában pillanthatnánk meg a tiszta kék eget, akkor amikor a tölcsér egyszerre kiegyenesedik.

Úgy tűnik tehát ... hogy a megérzés pillanatában az történik, hogy a jelen a meglátott jövővel egy vonalba kerül.

Amíg többször vagyok tornyosuló felhőkkel eltakart ég alatt és elhiszem azt, hogy csupán egy egyre ködösebbé váló valótlan vágyálmom volt minden igaz életcélom ... amíg te is így reagálsz ... a jelened a múltba tolod és nem hagyod hogy megérkezzen tökéletesen előkészített helyére.

De azért jó hogy ha mindig veled van a tudat, hogy csak ez a hely létezik ... és semmi más ...

Címkék:

Hozzászólások



A kegyelem állapotában minden vihar elcsitul, minden félelem

eltörpül,minden kétség elmúlik, minden fájdalom feloldódik és nem marad más, csak a szeretet és a belső derű, a mosoly , nyugalom, béke és az összetartozás titkos tudása, mely független mindentől és mindenkitől./Ez a belső bizonyosság egy ponton túl akkor sem múlik el, ha mindent megtagadnak tőle és minden külső körülmény az ellenkezőjét harsogja.Miért?Mert valóban nincs elvárás, kényszer.Nincs.Hihetetlen, de nincs./Ez jutott az eszembe erről az írásról./
Még annyit:talán azért nincs, mert már azt sem mi irányítottuk, hogy ott legyünk, ahol vagyunk.Odairányítottak és kész./Érdekes az élet, de még érdekesebb, hogy elég egy pillanat-ha az égiek akarják-, hogy eszünkbe se jusson félni.Hát valóban érdekes.../



:)))

:)))



:)

... a nagy Mágus mindig varázsol... mosolyt varázsol... :)

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."



.

:)



hmmm... :)

köszönöm, így lett teljes...
"oly jó gyereknek lenni" ... kezdem érteni a "visszafejlődés" értelmét... :) Egyébként tökéletesen igazad van...

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."



.

megtaláltam az altatóm végét :) nézd meg :) de én is most már megyek aludni :))

oly jó gyereknek lenni ...



:)

... nahát... tényleg elrepült az idő... :) köszönöm az esti mesét... :) én is elálmosodtam, s hamarosan nyugovóra térek...

Jó éjszakát! :)

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."



.

Te jó ég .. hogy elrepült az idő ... tényleg nincs :D
na megyek :)))



:)

visszafejlődés ...

igen ... de ez jó értelemben vett visszafejlődés ... nem úgy ahogy te gondolod ... szóval ez nem egy elhagyottnak hitt de újból elémkerült állomás ... hanem a folytonos megújuláshoz való visszatérés ...
és ez jó érzés ... nem rossz :) na jóéjt ... megyek én aludni ... későre jár már ... bár ha azt nézzük hogy idő nincs :D na most csak hülyéskedek ... elvégre elfárad az ember idővel együtt is és anélkül is ... :) és pontosan azért van ez mert amikor alszunk akkor éppen az pihen ami elfáradt és nem az ami el sem fárad és le sem pihen :) ... és hogy mi alvás közben hol vagyunk? :))) talán a csillagok közt ... talán még csak nem is a csillagok közt, hanem azok mögött valahol messze bent ... egészen ott ahol hattyúk bontogatják a szárnyukat ... lemenő nap előtt, de egy ideig ha megfigyeled, észreveheted hogy ez a nap le nem megy :) zöld rétekre vándorolsz most, melyek mégis, sűrű lombok árnyaiban merengenek ... apró ártatlan lények százai szökkennek ... nevetsz ... de nem rajtuk ... csupán boldog vagy ... lámpások lebbenek ritmikusan és folytatódik, majd elül az éj hangtalan ... te bent jársz és kívüled minden oly mély nyugalomban marad ...
mint amilyenben te magad.

lassan én is elalszok ezen altatóra :)
Jó éjszakát kívánok!



... "Isten fog fizetni"...

... "Isten fog fizetni"... :) nem euróban... :) önzetlenül értelmet ad, hogy okos döntéseket hozhassunk, eszközökhöz vezet, hogy szép dolgokat alkothassunk, érzelmeket ad, hogy szerethessünk... ez a legszebb ajándék. Tőle. Mi "csak" élhetünk vele és hálásak lehetünk... :)

Viszonzásul legyünk jók, higgyünk, és nyugodtan rábízhatjuk magunkat, hogy a jó útról ne tévedjünk "mellékvágányra"... :)

"visszafejlődés"? :) Ja, a történelem néha ismétli önmagát. Érzek néha én is hasonlót... Bár, ezekről a dolgokról azt olvastam, hogy a Sors műve, feladja újra azokat a vizsgakérdéseket az embernek, amelyekből korábban intőre szerepelt... a jó pap is holtig tanul... :)

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."



.

én is örülök ám :)



jaaa azért visszafejlődés

jaaa

azért visszafejlődés mert ugye voltam már itt ...
szóval tavaly megtaláltam már a forrásom ... és egy darabig elvesztettem ... hát most jön visszafele sokminden ... kicsit új, kicsit más, még is ugyanaz, és még is megunhatatlan :)



...

... én is olvaslak... és örülök, hogy egyet értünk... :)

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."



csak ennyi:

Istentől kaptunk mindent .. ha ezt jól használjuk, nem kell fizetnünk semmilyen árt ... furcsamód Isten fog fizetni nekünk :)



...

olvaslak ... és egyet értek veled :)

nem tudok mit szólni ... jó hogy vagy :))



:)

hmmm... kibővítetted a verziót...:)
"visszafejlődésedben"... ? ugye, nem rák-jegyű vagy?:) "mindig előre" - ne feledd! :)
Miért kellene felejteni? Az emlékek éltet(het)ik olykor az embert, nem árt a nosztalgia sem időközönként...
Az önvád akadály az úton, saját magunk által állított csapda... Semmi értelme, mert senki nem tökéletes...
Nem kell az "agyunkat" sem eldobni... :) Értelem és érzelem között ékes az egyensúly...:)

Isten csak az egyenesen úton támogat bennünket... adományoz jólelkűen... saját kíváncsi ötleteinket követve vonz bennünket a sok rejtelmes letérő, az izgalmasabbnak, misztikusabbnak tűnő kirándulás... ez már nincs benne az "árban"... amikor visszatérünk az egyenes útra, törlesztenünk kell... logikus, ugye? :)

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."



.

köszönöm a biztatást ...



...

mondjuk nem sokat változtatott a lényegen



...

nem tudom hogy a kibővített verzióra is ez e a válaszod :))



... na, akkor jó úton

... na, akkor jó úton haladsz... csak így tovább... :)

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."



...

Most ott vagyok, hogy az Isteni forrás újból felbuzog :)
... és megpróbálom ott tartani magam a forrásnál ...
köszönöm hogy elkísérsz visszafejlődésemben :) ... és hát remélem te is megtanulsz magadtól felejteni ... mert ugye az én lemondásom a gyötrő értelemről ... sokakat buzdíthat arra hogy dobják el ők is az agyukat :)) teljesen igazad volt az önváddal kapcsolatban ... azt hiszem az önvád miatt akarok mindig tökéletesnek tűnni ...
én azt mondom, "emlékek" nélkül élni szép dolog ... szóval vannak dolgok amiktől lehet és kell szabadulni ... amikért árat fizettünk ...
amit Isten ad azért nem kell fizetni ...



...

Azt hiszem értem szavak mögül sugárzó gondolataidat... Hihetetlenül energikus, cikázó gondolatokat véltem felfedezni írásaidban... Elolvastam az ajánlott hozzászólásaidat is.. az Önirónia társszereplőjeként sötét álarcában mélykék palástjába burkolózva, határozott magatartásával olykor színpadra bátorkodik az Önvád is... :) ... pedig, az eredeti forgatókönyv szerint a rendező nem részükre szánta a főszerepet... :)

légy jó... "ne gondolkodj többé azon, hogyan lehetsz jó, egyszerűen légy azzá"...

A túlzásba vitt értelem nem más, mint görcsös ragaszkodás az ideákhoz... Olyan mint a só... Ha túlzásba visszük alkalmazását, akár be is lázasodhatunk... /megj. bár, most én is az vagyok... picit... nem árt egy kis önirónia... :) /

Olvastam valahol egy nagyon érdekes és elgondolkodtató megközelítést:
"A gondolatok megvalósításának folyamata a következő: először megszületik az ötlet az Isteni forrásból. Majd az ötlet találkozik egy érzéssel. Ha a szeretet és a gazdagodás érzése kíséri az ötletet, létrejön a megvalósításához szükséges csíra. A csírát azzal neveled, ha hiszel benne és lépésről lépésre követed az érzéseiden, álmaidon, látomásaidon keresztül érkező Isteni útmutatást..."

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."



Önirónia csupán ...

Önirónia csupán ...

sokan félreértik ezt ... és lehet szándékosan értetem magam félre de tudd hogy nyíltan leírva most nem mertem "mondani" :) hogy Ámen ... noha imát csak ezzel pecsételhet be az ember ... jó reménységet ... hálával telt kívánságot ... csak nem akartam leírni a lényeget, miszerint: A tanácsod kell most nekem!!! Amit írtál ... az az én győzelmem ... (győzelemre törekvés nélkül való győzelem)

légy jó ...

azt a tanácsot adtad amire szükségem volt ... túlzásba viszem az értelmet ... az érzelem az értelem méhéből születik a halott világba ... nem szabad ezt tovább csinálnom ...

Kérlek olvasd el Unique-nak írt hozzászólásomat ... most idevág ... http://www.thesecret.hu/node/6010#comment-67295

Igen ... a napfény túl sokáig ér majdnem mindig ... mert kutatom a napfényt ... ahelyett hogy annyit fogadnék be belőle amennyit el tudok hordozni ... mert csak ő tudja ... a "Nap" hogy mikor kell rám mosolyognia úgy hogy az teljes mosoly és szeretet legyen ...



:)

Jól érzem, hogy ironikus vagy egy picit?... :)

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."



...

"... még a napfény is éget, ha túl sokáig ér...", ugyanígy az erőből is megárt a sok... :) Mindig, mindenhol el kell találni a megfelelő mértéket.

Ámen!

:)



:)

Még egyszer végigolvastam írásodat, sok igaz és értékes gondolatot találtam benne... elgondolkodtató...
"... még a napfény is éget, ha túl sokáig ér...", ugyanígy az erőből is megárt a sok... :) Mindig, mindenhol el kell találni a megfelelő mértéket. :)
... a megérzés... hát, igen, tudnunk kell a valódi megérzést megkülönböztetni attól, amikor az emlékek csak önmagukat másolják... Ugyanígy, meg kell találnunk a határvonalát annak, hogy mikor ragaszkodunk valamihez "görcsösen" és mikor vagyunk "természetesen" kitartóak céljainkkal kapcsolatban... mert, ugye, az erőltetett akarat a beteljesülés iránt törvényszerűen épp a célunkkal ellenkező irányba csap át... A legszebb és legigazibb dolgok valóban többnyire váratlanul történnek... olyan ez, mint egy szép Isteni ajándék: meglepetés és boldogságot okoz... :)
... bízni kell ... hinni ... szeretni ... és jónak lenni ... és nem is kell sokat várni, hogy az élet "megválasszon téged boldog embernek"... :)

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."



:)

Hát ... ugye ... ez a valamicsoda amit """"Erő""""-nek nevezünk ... ez a lényeg ... és mi csak a megnyílvánulásainak fajtáiról beszélhetünk így írásban ... ami elég szomorú ... talán ezért is jobb költői képekben ... rejtetten írni ezekről ... hogy aki olvassa az ismerje fel és ne mi adjunk egy hasznavehetetlen héjat ... ... Ilyenkor kezd érezhetővé válni a személyes jelenlét szükségessége (nem csak így írásban) ... Mindenesetre érzem hogy egyet-érzünk :)



Andromed...

hmmm... érdekes filozófia... :)

talán igazad van. Az agy a saját gondolathalmazaival erősebb bázist képez, de a szív sokkal kitartóbb... minden szervünknek megvan a maga erőssége. :) Az egy másik teória, hogy minden szervünkben a saját lelkünk funkcionál, de mindenhol mások az érvényesülési lehetőségei... A remény nem más, mint a szív és az agy kompromisszuma... három pontként alkotnak teljes egységet, áramoltatják a pozitív energiát, amely árad, mint ereinkben a vér... ja, és ez az igazi Erő... :)

“Love is the only force capable of transforming an enemy into friend.” :)

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."



:)



...

máskülönben ... alfajáró hatására ... elkezdek végre apró sikereket is kitűzni célul ... hogy aztán igazán nagy dolgokat vihessek végbe ... :) számomra nagyokat ... és hát azok számára akiket szeretek, akik szeretnek ...

Az ember naphosszat képes merengeni a múlt kudarcai felett ... ami nem baj ha nem visszük túlzásba ... A kudarc elkerülhetetlen állomás a siker felé vezető úton. Ugyanakkor fontos hogy bármikor képesek legyünk váltani hozzáállást. Igazán nagy krízisekben ha az ember mindent kellőképpen intéz a szívében és a fejében ... sérülés nélkül és tulajdonképp többlet energiával képes kijönni belőle. A katasztrófák elkerülhetetlenek magabízás, hitetlenség esetében ... és a hála, a szeretet is elkerülhetetlen a katasztrófák után. Mert ugye az ami nem öl meg ... végül megerősít :)

Egészen kiszámíthatatlan az életem ... úgy ahogy én is az vagyok. Egészen kiszámíthatatlannak tartom minden olyan ember életét akik képesek igazán nagy kudarcokból talpra állni. Én még csak tanulok talpraállni, járni.
A kiszámíthatatlanság félelmetes az agynak ... és bámulatba ejtő egy gyermeki lélek számára ...
Akik a szívüknek hisznek jobban ... a kiszámíthatatlanokban a lehetőséget újból és újból meglátják ... akik pedig az elméjükből ... az emlékek által ítélnek ... és csupán a papírformára hagyatkoznak ... vesztettnek fogják hinni mindig a helyzetünket, illetve rossz oldalon érvényesülőnek. A túlélőkben mindig felrémlik ... megújjul a feltétel nélküli hit. Irracionális lények ők. Otthontalanul bolyonganak az ész teremtette világban. Ellenszenvet gerjesztenek ... önzőeknek és képmutatóaknak tűnnek ... s leginkább félelmeteseknek. Valami irdatlan hibára, mulasztásra világítanak rá az emberekben ... amellyel ők képtelenek szembenézni.

Ez vagyok én. Még félek igazán a hitben felejteni magamat. Amíg félek ettől ... meg sem találhatom. Most is hiába keresem és szavaim csak a hit emlékéről szólnak. Látszólag pontosan és úgy mint aki most is remél. De nem nagyon bízok semmibben. Egy hetet most távol töltök otthonról mert kezdtem elhinni másokról és ők pedig rólam hogy kilátástalan a helyzetünk. Fényben világosan látok ... sötétségben pedig kialszok. Meg kéne erősödnöm a gyengeségben ... Volt egy álmom ... abban egy alagútban mentem át amiről tudtam hogy a halálomat jelentheti ha a velem szemben ülőre figyelek és hozzá viszonyulok. Eltereltem a figyelmem és azt hiszem átértem. Valahogy a buszokon mostanában, de a vonaton is és az utcán ... valami észrevehetetlen ellenőrzés van jelen. Mintha minden ember saját magát figyelné hogy nehogy szokatlant tegyen vagy önfeledten viselkedjen. Akik még is megteszik azok sem igazán teszik meg csak lázadva ... csupán az ellentétét művelik mindennek. Ugyanazt ismerik ők is. Ugyanazt azt elnyomó tekintetet a rendőrök felől, a kalauztól a vonaton, a buszsofőrtől, a plazma képernyőn túlról. Egyet tudnak ők is és csak a viselkedésüket változtatják meg ... nem a hozzáállásukat. Komor engedelmesség ... csalódott önfegyelem ... hitetlen, bánattal bélelt, káron örvendő közhangulat van jelen. Ha csak én érzem ... akkor elnézést kérek Magyarországtól :) De úgy veszem észre hogy még mindig az van hogy mivel magunkban nem merünk hinni ... ezért másokban sem tudunk. Ez nekem óriási problémám. Azt hittem esélyem lesz végleg kilépni az önvád alól ... és mélyebre sülyedtem benne mint valaha. Már már át is lógok abba a tartományba ahol a kárt okozó felem mond le a harcról és örül annak ami van. A pusztulásnak. Eddig ha feladtam a küzdelmet rendbe jött minden. Most küzdenem kell azért hogy letudjak mondani az üde érzések javára a küzdelemről. Hát ... nem tudom miért írtam le mindezt. Illetve tudom hogy azért mert bánt ...

Miként léphet ki az ember mindebből?
Úgy gondolom hogy csak is harc árán. A kudarcoktól való félelem nélkül ... és lemondva arról a rögeszméről hogy nekünk már semmi szükségünk nincs több tanulásra. A félelemről ami azt mondatja velünk ... ugyan már ... ahol most vagy ... amit most teszel, nem is annyira veszélyes közeg. Amikor azt mondjuk hogy: képes vagyok megtenni ... de figyelmen kívül hagyjuk közben a megoldatlan problémákat. Szándékosan elfelejtünk valakivel kibékülni ... valamit elintézni ... amikor azt mondjuk hogy lehetőségünk van bármit elérni de nem teszünk értük előzetesen semmit sem, hanem azonnal a sikerre vágyunk és törünk. Mintha azt hinnénk katapultálhatunk és célba érhetünk úgy hogy még fél útig sem értünk. A legelső baljós jelzéstől még meg nem riadva inkább elfeledjük a dolgot, és ahelyett hogy azonnal a probléma megoldásán gondolkodnánk ... hagyjuk hogy a műszerfalból felcsapó láng eluralkodjon és végül csak akkor vesszük észre amikor már menthetetlennek hisszük a még menthető helyzetet. Mivel a pici jelzéseket jelentéktelennek minősítettük. Viszont még így is ... ha reagálunk, legyen az az utolsó lehetséges pillanat is akár ... a tüzet elolthatjuk és még a géppel együtt leszünk képesek landolni a kijelölt helyen ... észvesztett katapultálás nélkül. Azáltal hogy a kudarcokból megtanuljuk és később újból és újból felidézzük hogy észnél nem csak az utolsó lehetséges pillanatban kell lenni, hanem állandóan! A hibáktól nem kell tartani nem kell őket szégyelni. Mint a főiskolán, egyetemen. Aki fél a kudarctól ... tart a hibalehetőségektől ... puskázik, csal aztán soha nem tanul semmit ... vagy csak elhagyja a hibalehetőségeket rejtő feladatát ... azt mondja: ez nem az én utam ... én nem választottam meg a magaménak, ezért nem is érzek lelkiismeretfurdalást amiatt, hogy nem járok rajta, és inkább le is térnék róla csak hogy ne kelljen megbírkóznom olyan helyzetekkel amiket csak rámerőltetnek. De letérni róla még sem mer hisz csak hazudta hazugnak az életet ... nincs más lehetősége mint teljes egészében felvállalni az egyre elhanyagoltabbá vált utat ... mert úgy akart letérni az útról hogy helyette nem volt, nem maradt más irány ... minden irányt elhagyot csak hogy ne kelljen egyetlen nehézséggel sem szembesülni ... hogy ne kelljen egyetlen hibát sem kijavítani ... Ez voltam én. Ez vagyok én. Szóval egy az egybe leírtam most mi történt velem. Majdnem elhagytam mindent egy még nem létező, egy még ki nem érdemelt jelenért. Most szól igazán hozzám a következő idézet: “Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.” (Seneca)

Különben az aki katapultálna egy szebb jövőbe a jelenéből ... nem fogja fel hogy a SZÁRNYAKKAL rendelkező gépét hagyja el ... és a magasabb égben - ahova kilövi magát - ... a katapult űlés nem képes megtartani.

Állandó és kitartó de éber! kűzdelem ... azt hiszem ez maga a győzelem.

Na de elég a beszédből ...
... talán még párszor meg kellene néznem ezt a Tom és Jerry részt: http://www.youtube.com/watch?v=s_7_XKTgrQc , ahhoz hogy igazán bölcs tanácsokat tudjak adni :))) Szűrjétek le magatok a tanulságot belőle :)