Ismét plagizálok... de ígérem, nem válik szokásommá!

patikus, plagizálokTéged választottalak! - jött a jól ismert továbbküldős gyanús levélke ma reggel a leveles ládámba...olyan ember küldte, akire nem jellemző ez a fajta cselekedet! Legalábbis még nem láttam a nevét a közös ismerőseink által küldözgetett "mókás" küldeményeket tartalmazó levelek címzettek listáján. De valahogy jókor jött ez a kis írás ismét megerősítésre volt szükségem és megkaptam. Ezt hívhatjuk Isteni gondviselésnek is...ma többször eszembe jutott a hajótöröttről szóló vicc, aki vakon bízott és mégsem szállt fel a hajókra, amiket a gondviselés az útjába küldött. Lehet, hogy számtalan lehetőséget kihagytam az életem során de ez gondolom azért van, hogy csiszolódjak vagy fejlődjön a jellemem. Már úgy érzem kész vagyok kapni és adni is. S most már teljes szívemből szeretnék adni! és választ kapni a kérésemre, kívánságomra. Minden nap hálát adok a sorsnak azért amim van és azért amivé váltam. A családomért nemkülönben hálás vagyok, mert a rögös úton ott vannak velem.

A múlt héten fogadott a hír, hogy a középiskolás történelem tanárom meghalt hetvenöt éves volt. Eddig nem is gondoltam rá, pedig nagyon is meghatározó személyisége volt az életemnek. Ő látta bennem azt az embert, akivé válhatok és biztatott ha úgy gondolom iratkozzak be, vagyis adjam be a jelentkezésem az áhított szakra. Segít, amiben tud. Az antropológia volt a vágyam, kutattam, írtam beadtam a dolgozatokat de mégsem ment nem voltam még kész. Ő segített, lektorált felkészített, hogy könnyebb legyen a dolgom majd az egyetemen. Ingyen a szabad idejében, akkor már nyugdíjas volt. Igaz az antropológia nem volt a szakterülete de mégis. A sors fura fintora, hogy az egyetem helyett bekerültem egy közeli főiskolára, amit el is végeztem. A fintor továbbra is ott volt ugyanis egy félév antropológiát kellett hallgatni. Egyszerűen imádtam. A főiskola után valóban úgy történt, ahogy volt tanárom javasolta egyszerűen csak beiratkoztam. Még felvételiznem sem kellett, csak beadtam számoltak... felvettek, még szerencsére az osztatlan (régi) képzésre. És most, hogy meghalt döbbentem rá milyen fontos döntési lehetőséget adott meg nekem. Olyat, amiit egy eddig általam megismert pedagógus sem. A döntés avagy a választás lehetőségét. Hogy mindig két út áll előttem. S sajnálom, hogy a jó emberek gyakran érdemtelenül feledésbe merülnek. Ezt nem szabadkozásnak szánom, nem szerettem ezt az embert: tiszteltem ez a helyes kifejezés. Tiszteltem mert nem volt kedvence, egyenes volt, nem kivételezett a diákokkal. Az iskola egy meghatározó személyisége volt sokan rettegtek tőle. Ez úton is szeretnék tőle búcsút venni és megköszönni a segítségét. Köszönöm tanárnő!

De ismét elkanyarodtam a történetemtől, de talán nem is olyan messzire, azt gondolom. A lehetőség adott csak ki kell használni, bár azt hiszem meglátni a nehezebb és lépni felé. Mert a kétség örök, bár egyre erősebb bennem a változásra, a változtatásra az igény. S csak így juthatok előbbre.

A story:
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva. Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszú s hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apuk ám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt.. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat.. Sajnos nem tudok neked segí teni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jól öltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára. Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.

Tudom, hogy továbbadod a labdát! Itt van, dobd hát oda valakinek, aki jelent valamit a számodra! A labda egy kör, illetve gömb, se eleje, se vége. Együtt tart bennünket, mint a Barátok Körét. De a legnagyobb kincs számodra: látni és érezni azt a barátságot, amiben te részesítesz engem. Ma én dobtam feléd a barátság-labdát. Most rajtad a sor: passzold tovább valakinek, aki a barátod.
Ahogy megkapod ezt a levelet, azonnal küldd tovább legalább 10 személynek, beleértve azt is, aki neked küldte.
Szia!!!

Csak annak küldöm, aki megérdemli! A legerősebb kívánság !
Amikor a Jóisten kinyitott egy ablakot, meglátott engem és megkérdezett:
- Gyermekem, mi a legnagyobb kívánságod a mai napra?
Én azt válaszoltam: Uram, arra kérlek, vigyázz arra, aki olvassa ezt az üzenetet, és a családjára és barátaira is, mert megérdemlik, és nagyon szeretem Őket. Isten szeretete olyan, mint az óceán: a kezdetét láthatod, de a végét nem.

Hozzászólások



Nahát..

Tegnap kaptam én is ugyanezt a körlevelet :) Bizony jólesett olvasnom és tovább is küldtem, bár nagyon ritkán szoktam ilyet tenni. Ez megérte.