Hogy kerültek rablók a kertünkbe?

Alcím pedig akár az is lehetne: .. és miért dobáltak szét mindent eszeveszett menekülésük közepedte?
Hát kedves Thesecret Olvasók!
Ma olyan dolog történt, ami igen csak elgondolkodtató. Én jól tudom, hogy két ember azért van együtt, mert van mit tanulniuk egymástól, tükrök egymásnak, na de ennyire?! :)
Negyedik éve élek újból együtt édesanyámmal, aki most lett 65 éves e hónap elején és aki elég sok betegséget összeszedett már magának, viszont ehhez társul még egy rendkívül kritikus, sötét fellegeket előrevetítő természet is, amit még a régi világból oly sokan hoztak magukkal és amit már kezdünk ugyan tudatosan levetkőzni, de elég lassan zajlik a folyamat. Ebből fakadóan folyamatosan konfrontálódunk, ám őszintén megvalva, én Őt nagyon szeretem, csak néha abszolút értetlenül állok viselkedése előtt. Bizonyára ez fordítva is így van, hiszen mindannyian tükrök vagyunk!:))

Na de térjünk a tárgyra: Hogy kerültek rablók a kertünkbe?
A történet kedden délután kezdődött. Van egy kertünk. Anyu imádja, a kert élteti, így hát sokszor hallom, nem esik az eső, minden ki fog száradni! Néha meg azt hallom, már megint esik az eső, minden kirodhad. Szóval, a kert ad témát bőven a mindennapjainkhoz. Vettem néhány palántát, gondolván, örülni fog neki, így hát soron kívül hét közben, kedden délután kettőkor kilátogattunk a kertbe. Már a kocsiból is láttam, hogy nyitva van a faház ajtaja, mire felkiáltottam:
-"Te anyu! Ide betörtek!- a következő pillanatban egy fehér utánfutós autó húzott ki a szomszéd kertje mögül a földútra . Deszkákkal megmagasított platója arról tanúskodott, jó kis zsákmányra számíthattak! Nem gondolkodtam, a vágy erősebb volt bennem, mint a félelem, és el kezdtem őket üldözni. Nem gondoltam volna azt sem, hogy földúton lehet 120 km-es sebességgel száguldani. Sajnos, az utánfutón nem volt rendszám, de jól láttam, hogy merre menekültek.
Az eseményt sikerélményként könyveltem el: Már rablót is üldöztem!:)
Visszaérve, ott találtam édesanyámat maga alá esve, fogta a szívét és sopánkodott. Kihívtuk a forrónyomot és hihetetlen, de fél órán belül kinn voltak! Ám ez még semmi! Megtalálták a szomszéd kertben az égig érő gyomok között a tőlünk eltulajdonított 25 éves kalapácsot, egy rozzant keverőtárcsás mosógépet (én már rég megszabadultam volna tőle, de anyu tartogatja, tudjátok, "egyszer még biztosan jó lesz valamire!"), és két rozzant kerti széket.
Szóval, mikor láttam, anyu mennyire ideges, mondom neki:
- Mama! Nyugi! Minden meglett! Látod? Ne idegeskedj! Majd gyakrabban fogunk kilátogatni a kertbe és a szomszéddal lekaszáltatjuk a gyomerdőjét!
Azóta eltelt 4 azaz négy nap. Ma reggel megszólal édesanyám:
- Tudtam, hogy egyszer úgy is betörnek hozzánk! Valahányszor a kertre gondolok, mindig látom lelki szemeim előtt, hogy szét vannak törve a berendezési tárgyaink és ellopják a szerszámokat!
Hirtelenjében felszaladtak a ráncok a homlokomon, nem tudtam , mit mondjak, hogy ne sértsem meg! - Mama! Az Istenke áldjon meg! Muszáj volt neked bevonzani a rablókat a kertünkbe? Miért nem azt képzelted el, hogy mindig minden a legnagyobb rendben van? Még jó, hogy én mindig a legjobbra szoktam számítani!
Erre morgott valamit, hogy ez mekkora hülyeség, és stb.stb.
Pedig nem az! A vonzás törvénye univerzális törvény! Mindkettőnknek működött: Tőle raboltak, nekem pedig megkerült minden. Sőt! Anyunak az az elképzelése, hogy a rablók összetörnek mindent, nem is jött be! Mindkettőnkkel az történt, ami a belső elvárása volt.

" Az az ember gazdag igazán, aki tudja, hogy gondolatai teremtőerővel bírnak, hogy amit érez, azt magához vonzza, hogy amit képzel, azzá válik!" (Dr.Joseph Murphy)

Mondtam anyunak, köszönöm, hogy gazdagítottál egy újabb tapasztalattal és légy szíves, mától kezdve úgy gondolj a kertre, hogy a leggyönyörűbb, legjobban termő és messze elkerülik a rossz emberek! Mama! Ma újabb sikered lesz az interneten! - Mosolyogtunk össze a végén és kivittem hajnalok hajnalán ma is a kertbe és megtaláltuk a rablók által messzire hajintott, két ezer forintos fűrészt is!
Kassai Csilla
www.5rol6ra.hu

Hozzászólások



Visszaérve, ott találtam

Visszaérve, ott találtam édesanyámat maga alá esve, fogta a szívét és sopánkodott. Kihívtuk a forrónyomot és hihetetlen, de fél órán belül kinn voltak! Ám ez még semmi! Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! Megtalálták a szomszéd kertben az égig érő gyomok között a tőlünk eltulajdonított 25 éves kalapácsot, egy rozzant keverőtárcsás mosógépet (én már rég megszabadultam volna tőle, de anyu tartogatja, tudjátok, "egyszer még biztosan jó lesz valamire!"), és két rozzant kerti széket.



Nagyon köszönöm, hogy

Nagyon köszönöm, hogy írtál és a segítőszándékod! Hát bízom benne, hogy mindig, minden pillanatban tudom a helyes megoldást! És várom mások tapasztalatait, véleményét is! Mindenkinek sikeres megoldásokat kívánok!



...a tipikus történethez...

Ilyen hozzállással én is találkoztam a családomban, sőt a mai napig is jelen van. Én úgy csináltam a gyermekemmel, hogy elmondtam neki, én mit gondolok egy-egy témáról, mit tartok helyesnek. Aztán rábíztam a döntést, hogy kinek az ,,igazságát'' fogadja el. Végül is tudomásul kell venni - még ha nehéz is -, hogy a gyermek is önmaga dönt. De úgy voltam ezzel, hogy amit én adok, azok magok, rajta múlik, hogy gondozza-e őket, vagy elmegy a negativitás irányába. Sajnos nem lehet őket megvédeni a saját tapasztalatuktól - még akkor sem, ha az rossz tapasztalat és mi tisztában vagyunk vele. Kíváncsian várom mások véleményét is. :-) Sikeres vonzásokat! :-)



Ez a történet sajnos

Ez a történet sajnos típikus, mindennapi... Anyu, tesóm is ilyenek. A különbség, hogy ők a történet végén sem ismerik be, hogy mindez a negatív gondolkodás eredménye, inkább "hülyének nézik" az embert, meg "véletlennek" tartják az esetet. Szomorú nézni, ahogy a saját "malomkerekükből" nem képesek kilépni, és mindehhez nem tudok segíteni... mert nem fogadják el a segítséget, az egyetlen, amit tenni tudok: tiszteletben tartom a ő döntésüket. De még ennél is szomorúbb, hogy az embert ez a környezet "visszahúzza", vészjósló kijelentéseiket más emberre vonatkoztatva is addig mondták, míg az be nem igazolódott!
Tudom, hogy ezen változtatni fogok! Felülemelkedem ezen, és rám már nem hatnak! De hogyan védhetem meg ettől családomat, gyerekeimet? Nem tarthatom őket emiatt a nagymamától, nagynénitő pl karácsonykor, húsvétkor (de gyakrabban is) távol, akik "földi" értelemben szeretetteljes és "normális" lények! És az sem normális, ha bűntudattal viszem el őket a nagymamához, a "lelki támadások" tapasztalatából, hogy mi vár ott rájuk... Ugyanígy, ha hozzánk jönnek, sem tilthatom ki őket, de hiába tudom, hogy egyedül a rámvonatkozó kritikájuk MÁR nem hat rám, mi lesz a családommal? Tudom, hogy minden szép és jó lesz! Ehhez gyűjtök tapasztalatokat, ötleteket. Van valakinek ötlete?